Az Európai Unió fokozatos bővülése következtében az elmúlt évtizedekben - hazánkban is - jelentősen megnőtt a nemzetközi partnerkapcsolatok száma: az Európai Bizottság statisztikái szerint az Európai Unió területén jelenleg kb. 16 millió ún. nemzetközi pár[1] él, és ez a szám napról napra növekszik.
E párok jogviszonyainak rendezését az Európai Unió kollíziós jogi és ún. európai uniós polgári eljárásjogi szabályok megalkotásával igyekszik könnyíteni: ahogy korábban a polgári és kereskedelmi ügyekre vonatkozóan, úgy számos családjogi - a házasság felbontásával, a tartással, a házastársak és a bejegyzett élettársak vagyoni viszonyainak rendezésével, valamint a szülői felelősséggel kapcsolatos - ügytípusra, valamint az öröklésre vonatkozóan is majdnem teljességgel kidolgozta a joghatóságra és az alkalmazandó jogra, valamint a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat.
Az elért eredmények ellenére sem sikerült azonban megoldania minden olyan problémát, amellyel a nemzetközi párok szembesülhetnek.
Először is: a fentiekben említett uniós szabályok kizárólag a házastársakra és a bejegyzett élettársakra vonatkoznak; a de facto élettársak helyzete továbbra is rendezetlen. Emellett az uniós szabályozás kevéssé szól az azonos nemű párokról, illetve általában az LMBTQI[2] közösség tagjainak családjogi helyzetéről sem.
Másodszor: egyes vagyonjogi kérdések nem képezik a hatályos szabályozás tárgyát; így pl. számos tagállam sérelmezi a nyugellátások elszámolására vonatkozó szabályok teljes hiányát. (Bár ez magyar szemmel egyáltalán nem tűnik hiányosságnak, hiszen hazánkban sem hatályos jogszabályi alapja, sem hagyománya nincs annak, hogy a házastársak vagy élettársak a jövőbeni nyugdíjukról - mintegy várományként - még aktív korukban vagyonjogi szerződés keretében rendelkezzenek.)
Harmadszor: olyan szabályrendszerre lenne szükség, amely valamennyi tagállamban egyformán alkalmazandó; ehhez képest az egyes tagállamok státusza jelenleg nagymértékben eltér egymástól. Az Egyesült Királyság és Írország részben, Dánia pedig teljes egészében kivonta magát a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésből és ezzel - többek között - a családjog terén megalkotott uniós aktusok hatálya alól, Lengyelország és Litvánia pedig a házasság felbontása és a különválás, valamint a házassági vagyonjog terén létrehozott megerősített együttműködésben nem vesz részt. Ugyancsak nem részese jelenleg a megerősített együttműködésnek a házassági vagyonjog terén Magyarország sem. A képet mindemellett tovább színesítik az egyes országok között hatályban lévő kétoldalú szerződések is.
Kifejezetten a Brüsszel IIa. rendelettel[3] szemben pedig további kritikaként merül fel, hogy annak alapján egy bontóper lefolytatására több tagállam bíróságai is rendelkezhetnek joghatósággal. Ez azért jelent problémát, mert a nemzeti jogrendszerek közötti jelentős eltérések következtében az érdemi elbírálást nagymértékben befolyásolhatja, hogy a per megindítására melyik, a Brüsszel IIa rendelet alapján joghatósággal rendelkező tagállam bírósága előtt került sor; ez pedig a feleket arra készteti, hogy éljenek a forum shopping lehetőségével, ezáltal előidézve az ún. rush to court (l. később) jelenségét. Emellett - szintén a szabályozásból adódóan - még az egyszerű bontóperekben is igen gyakori, hogy az egyes járulékos kérdésekre más-más tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, illetve az egyes járulékos kérdésekre más-más tagállam jogát kell alkalmazni; az alkalmazandó jogrendszerek pedig gyakran egymással összhangban nem álló, sőt egymást kizáró szabályokat írnak elő.
Mivel a kollíziós szabályozásra fókuszáló uniós jogban anyagi jogi kérdések legfeljebb érintőleges jelleggel jelennek meg, az európai családjog valódi harmonizációjáról
- 41/42 -
nem beszélhetünk. Ezt a folyamatot elsősorban az Európai Uniótól független szervezetek igyekeznek elősegíteni. Az Európai Családjogi Bizottság (Commission on European Family Law, a továbbiakban: CEFL) az Európai Családjog Elveinek (Principles of European Family Law, a továbbiakban: CEFL Elvek) megalkotásával az európai államok nemzeti jogát azáltal igyekszik egy közös mederbe terelni, hogy egy esetleges családjogi kodifikáció esetére jelzi a jogalkotó számára az aktuálisan uralkodó alapvető európai trendeket. A nemzeti jogalkotó számára gondolatébresztőként szolgálhat még a nemzetközi, tehát európai és Európán kívüli megoldásokat egyaránt inkorporáló ún. Családjogi Modelltörvény (Model Family Code) is.[4]
Az uniós családjogi szabályozás testén tátongó rések kitöltésére tett újabb kísérletet az Európai Jogi Intézet (European Law Institute; a továbbiakban: ELI), a Bécsi Egyetem és az Utrechti Egyetem közös, 2016 januárjában útjára indított, Az európai családok szerepének erősítése - Úton a felek autonómiájának növelése felé az európai család- és öröklési jog terén (Empowering European Families: Towards More Party Autonomy in European Family and Succession Law) elnevezésű kutatási projektje is, amely az Európai Unió Igazságügyi Programja által nyújtott tevékenységi támogatás társfinanszírozásával és az Európai Unió Közjegyzőségei Tanácsának (Council of the Notariats of the European Union; CNEU) támogatásával valósult meg.[5]
A projekttel az ELI által 2017. november 30. és december 1. között Trierben, Jogi tanácsadás az Európában élő nemzetközi párok részére (Legal Advice to International Couples in Europe) címmel megrendezett konferencián nyílt alkalmam megismerkedni. A konferencia - amelynek idején a munka már csaknem az utolsó fázisába került - egyúttal a projektet előkészítő munkacsoport utolsó nyilvános workshopjaként is szolgált: annak keretében az elkészült dokumentumoknak és az elért eredményeknek a résztvevők részére történő bemutatása mellett a még nyitva álló kérdések megvitatására is sor került. Az alábbiak nagyrészt az ott elhangzottakon és a résztvevők rendelkezésére bocsátott segédanyagokon alapulnak.
Tekintettel arra, hogy a dokumentumok végső változatának nyilvánosságra hozatala és online hozzáférhetővé tétele a kézirat lezárásáig nem történt meg, jelenleg nem ismert, hogy az alább kifejtettekhez képest történt-e azok tartalmában változás, és ha igen, mennyiben. Figyelembe véve azonban a munka előrehaladott voltát, véleményem szerint jelentős mértékű vagy alapvető jelentőségű változás valószínűleg nem várható. Jelen cikk célja egyébként sem az, hogy minden részletre kiterjedően bemutassa a - várakozások szerint még az idén teljes terjedelmükben nyilvánosságra kerülő[6] - dokumentumokat, hanem sokkal inkább az, hogy felhívja a figyelmet egy olyan kezdeményezésre, amely a jogász szakma hazai képviselői - ezen belül is elsősorban az ügyvédek, a közjegyzők és a közvetítők - számára is hasznos lehet.
A projektet előkészítő munkacsoport álláspontja szerint a fentiekben említett, az uniós kollíziós jog, illetve uniós polgári eljárásjog által orvosolni nem képes problémákra az ideális megoldás egy, a tagállami házassággal párhuzamosan létező, opcionális, önálló európai házasság, illetve bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetése, a de facto élettársi kapcsolatok vonatkozásában pedig egy egységes megközelítés kialakítása lenne. Ez azonban - megítélésük szerint - a jelenlegi politikai légkörben meglehetősen irreális elképzelés; pillanatnyilag a legtöbbet figyelemfelhívás, a gyakorló jogászok támogatása, valamint a jogbiztonságnak a felek autonómiája segítségével történő megteremtése révén lehet elérni. Ebből adódik a projekt hármas jelszava: figyelemfelhívás (raising awareness), egyszerűsítés (reducing complexity), valamint kiszámíthatóbbá tétel (enhancing certainty).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
