1. Kevéssé ismert az a tény, hogy a római jog az Amerikai Egyesült Államok jogfejlődésére, elsősorban magánjogfejlődésére is nem lebecsülhető hatást gyakorolt. Anglia amerikai gyarmatainak jogrendszere és ítélkezési gyakorlata az angol common law-ra épült. A common law ugyanakkor, vonatkozik ez elsősorban az angol egyházi bíróságok házasságkötéssel, válással és végintézkedésekkel kapcsolatos joggyakorlatára, továbbá a kereskedelmi jogra (lex mercatoria), sok elemet kölcsönzött a római jogból.[1] Ilyen módon az amerikai brit kolóniák jogában és jogi gyakorlatában is jelen volt a római jog. Különösen jól dokumentálható ez a legjelentősebb kolónia, Virginia esetében.[2]
A Függetlenségi Nyilatkozat (1776) megfogalmazója és az Egyesült Államok későbbi elnöke - 1801 és 1809 között -, Thomas Jefferson[3] jól ismeri a római jogot és ügyvédi gyakorlata során (például az accessióval kapcsolatos Bolling v. Bolling case) hivatkozik is a római jog szabályaira. George Wythe[4] Virginia állam első jogászprofesszora és Edmund Pendleton, korának neves bírája a római jogot a jogászképzés alapjának tekintik és annak tételeire bíráskodásuk során gyakran hivatkoznak. A római jog, így például Iustinianus 118. novellájának hatása közvetlenül is kimutatható Virginia állam 1785-ben elfogadott, a törvényes öröklést is rendező statútumában (Virginia Succession Act), amelyet Jefferson fogalmazott.[5] A római jog tételeire való hivatkozás, mely Virginiában az 1830-as évekig mutatható ki, szerepet kapott az Egyesült Királyságtól, pontosabban Angliától való, a jogrendszer területén is mutatkozó függetlenségi, önállósodási törekvésekben is.[6]
2. A szövetségi, föderális Legfelső Bíróság (Supreme Court) a 19. század első évtizedeiben hozott ítéletei (így például a Livingston v. Dorgenois [1813] és a Trustees of Dartmouth College v. Woodward [1819]) a római jogon alapulnak. Ezen felül Joseph Story és bírótársai egy-egy konkrét ügy kapcsán gyakran a római jogra és a közönséges jogra (ius commune) hivatkoznak.
3. A tartalmában, formájában és struktúrájában egyaránt kifejezetten az európai kontinens római jogra visszanyúló hagyományait tükröző Louisiana Civil Code hidat képez az Amerikai Egyesült Államok és a civil law hagyományaival rendelkező országok között.[7] Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kívánjuk, hogy a common law hagyományokkal rendelkező országokban sem ismeretlen a kodifikáció.[8]
Louisiana állam magánjogi rendszerének alapját mind a mai napig az 1808-ban elfogadott Civil Code, amelyet azóta több ízben módosított az állam törvényhozása, képezi. William Claiborne kormányzónak arra irányuló törekvése, hogy az 1803 decemberében az Egyesült Államok részévé vált Louisiana állam illetve territórium jogát a common law alá rendelje, nem volt eredményes. Hiába rendelkezett Claiborne Thomas Jefferson elnök rendelkezése alapján mindazokkal a jogokkal, amelyek korábban a terület spanyol kormányzóját és Louisiana intendán-
- 234/235 -
sát illették meg, a lakosság döntő többségének azt az óhaját, hogy a common law[9] ne váltsa fel a civil law-t, figyelembe kellett vennie.
Louisiana állam Civil Code-ja kétségtelenül az európai kontinens jogi tradícióinak legjelentősebb amerikai jelképe.[10] Louisiana államra jellemző a romanista (római jogi, spanyol és francia) jogi hagyományok és a common law tradíció "békés" együttélése.
4. Az 1808-ban Louisiana-ban a törvényhozás által elfogadott "Digest of Civil Law Now in Force in the Territory of Orleans" az 1804-ben kihirdetett francia Code civil-hez hasonlóan[11] három részre tagolódik.
A "Személyekről" szóló első részben a louisiana-i törvényalkotó a jogi személyiséget, a házasságot, a válást, az örökbefogadást, az apai hatalmat, a gyámságot stb. szabályozza. A "Dolgokról és a tulajdon különböző módosulásairól" szóló második rész az ingó és ingatlan tulajdont, a telki és a személyes szolgalmat, a szomszédjogokat és az építési korlátozásokat "kodifikálja". A harmadik, a "Dolgok tulajdona megszerzésének különböző módjairól" szóló részben, amely a legnagyobb terjedelmű, a törvényhozó a polgárok tulajdona keletkezésének, megszűnésének módjairól, az öröklésről, törvényes és végintézkedésen alapuló öröklésről, az ajándékozásról, a delictumokról, a tulajdon különleges fajtáiról és végül a szerződésekről rendelkezik. A kódex szakkifejezései a római jogi hagyományokra épülő spanyol és francia jogi terminológiára épül.[12] Különösen nyilvánvaló Jean Domat (1625-1696) és Robert-Joseph Pothier (1699-1772) munkáinak hatása a Louisiana Civil Code-ban. A common law-ban ismert "life estate" helyett a louisiana-i magánjog az ususfructust, a "remainder" helyett pedig -francia jogi terminus technicust használva - a nu-propriété-t ismeri. A Louisiana Civil Code a francia Code Civilhez (720-722. art.) hasonlóan szabályozza a közös veszélyben elhaltak (commorientes) öröklésének kérdését (934-939. art.), recipiálva a francia Code Civil igen bonyolult, kevéssé életszerű, a korhoz és a nemhez igazodó szabályozását (presumption of survivorship).[13] A Louisiana Civil Code alkotói a kódexet a "törvényhozói akarat ünnepélyes kifejezésének" tekintik, összhangban a kor francia doktrínájával. Ebben a vonatkozásban nyilvánvaló az 1800-ból származó francia Projet du gouvernement hatása, amelynek első cikkelye fogalmaz hasonlóképpen. A Louisiana Civil Code, mely jóval terjedelmesebb, mint a francia Code civil (több, mint 3500 artikulust tartalmaz a louisiana-i kódex, szemben a francia Code civil 2281 cikkelyével) modern kódex olyan értelemben is, hogy szakaszai absztrakt módon megfogalmazottak és ilyen értelemben - a romanista Jean-Étienne-Marie de Portalis (1746-1807) kifejezését használva - "féconds en conséquences". Ebből a sajátosságból adódik az, hogy a legtöbb szakasz több revízió ellenére is változatlan maradt. A francia jog hagyományai nem korlátozódnak a Code Napoléonra. Jean Domat híres munkája a "Traité des lois. Loix civiles dans leur ordre naturel" még századunk első évtizedeiben is Louisiana államban az ügyvédi vizsga tárgya volt. Ugyancsak vizsga tárgyát képezték Iustinianus Institutiói.[14]
5. A Louisiana Civil Code forrásait illetően heves vita bontakozott ki az utóbbi évtizedekben. Jól ismert a Batiza és Pascal professzorok között folyó szakmai vita. E polémia elemzése alapján is arra a következtetésre juthatunk, hogy az 1808-ban a Louisiana-i törvényhozás által elfogadott Louisiana Digest távolról sem valamiféle kópiája, egyszerű másolata a francia Code civilnek. A Louisiana Digest a római jogi alapokon nyugvó jogrendszer konszolidálására tett első jelentős kísérlet, amelynek továbbfejlesztése az 1825-ben elfogadott Louisiana Civil Code. A Louisiana Digest-nél terjedelmesebb a Louisiana Civil Code (ez utóbbi 3522 szakaszt tartalmaz az előbbi 2160 szakaszával szemben), több olyan életviszonyt is szabályoz, amely a Louisiana Digest-ben jogi szabályozásnak nem tárgya.
Figyelmet érdemlő körülmény az, hogy hosszú ideig eldöntetlen a Louisiana Civil Code hatálybalépését megelőző időből származó jogforrások (spanyol, francia és római jogi gyűjtemények és szabályok, jogelvek, maximák, regulák) hatályossága. Az 1839-ből származó Reynolds v. Swain eset, amelynek kapcsán a Louisiana-i Legfelső Bíróság (Supreme Court) úgy rendelkezik, hogy Róma (sic! H.G.), Spanyolország és Franciaország jogai hatályukat vesztették, feltéve, hogy
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
