A dolgozat közvetlen tárgya a holokauszt-tagadás büntethetősége, mint a véleménynyilvánítás alapjogának korlátozása, azonban tárgyalása nehezen vonatkoztatható el más, a korlátozást megalapozó cselekményektől. A holokauszt-tagadás gyakorta együtt jár a közösség elleni izgatással. De mi a közösség elleni izgatás? A hatályos Btk. (269. §) szerint a közösség ellen izgat: "Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít".
A bűncselekmény nevében szereplő "izgatás" és a tényállásban megjelenő "gyűlöletre uszítás" nem szinonim fogalmak. Az izgatás "a gondolat olyan nyilvános kifejtése, amely meghatározott jelenségekkel kapcsolatosan tudat- és érzelemformáló, s ebből következően esetenként indulatébresztő hatást gyakorol mások pszichikumára".1 Ez megnyilvánulhat akár racionális érvek általi meggyőzésben is, akár a társadalom többsége által károsnak ítélt jelenségekkel szemben is. A közösség elleni izgatás azonban a gyűlöletre uszítással valósul meg, ami olyan feszültséget gerjesztő magatartás, "amely alkalmas arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly mértékben szítsa fel, amely gyűlölet kiváltására és ezzel a társadalmi béke, a harmonikus és toleráns emberi kapcsolatok megzavarásához vezethet" (Legfelsőbb Bíróság Bf. IV. 2211/1997. sz.; BH 1998. 521.). Abírói gyakorlat alapján tehát ez aktív tevékenységet, reakciót eredményező, kiváltó, azaz aktív, tevékeny gyűlöletet, izgatást jelent (Legfelsőbb Bíróság Bf. I. 1062/1996.; BH 1997. 165.).
A bűncselekmény tárgya lehet a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve a lakosság egyes csoportjai. Témánk szempontjából a nemzeti, etnikai kisebbség, valamint a faji, illetve vallási csoport fogalma érdekes. A faji csoport fogalma szerint azon emberi fajtákat, vagy valamely más nyelvcsaládhoz tartozó népeket, nemzetiségeket értünk. A vallási csoport pedig az egyazon vallású, világnézetű személyek összességét jelenti, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e önkormányzattal rendelkező vallási közösséggel. A holokauszt-tagadás elkövetése általában, mint a zsidó közösséget sértő cselekmény jelenik meg, de a szankcionálás kiterjedhet más csoportokkal, vagy az emberiség ellen szemben elkövetett bűnökre is.
Általános nézetként elfogadható, hogy a magyar jogrend hagyományai és jelene alapján is a közösség elleni izgatás bűncselekménye a véleményszabadság jogos korlátozását jelenti.
Egyre jobban elterjedőben van a "gyűlöletbeszéd" kifejezés, amelyet általában a közösség elleni izgatás, olykor a korábban létezett "gyalázkodás" megfelelőjeként szoktak használni. "Az beszél gyűlöletkeltő módon, aki egy adott közösségről (a közösséget képviselő személyről) tényt, értékítéletet oly módon hoz nagyobb nyilvánosságra, amely alkalmas e csoport tagjainak megfélemlítésére, illetve a vele szemben ellenséges, kirekesztő környezet kialakítására".2 Halmai Gábor szerint "a kommunikációnak ebbe a csoportjába azok a beszédek tartoznak, amelyekkel a beszélő - általában előítélettől vagy éppen gyűlölettől vezérelve - a társadalom faji, etnikai, vallási vagy nemi csoportjairól, vagy azok egyes tagjairól a csoporthoz tartozásukra tekintettel mond olyan véleményt, ami sértheti a csoport tagjait, és gyűlöletet kelthetnek a társadalomban a csoporttal szemben".3 A gyűlöletbeszéd és a közösség elleni izgatás nagyon hasonlatos tehát egymáshoz, de nem minden értelmezésben szinonim fogalom, hiszen az előbbi, mint szimpla "gyalázkodás" nem jogellenes (az Alkotmánybíróság két ízben is megsemmisítette a létező rendelkezést).
A holokauszt-tagadás fogalma a holokauszt tényeinek tagadását, jelentőségének csorbítását, eljelentéktelenítését jelenti. Szükségesnek vélem élesen elválasztani az izgatás tényállásától. A holokauszt tényeinek tagadása sokszor a zsidó közösség elleni izgatással párosulva valósul meg, azonban ha ez így történik, úgy automatikusan megvalósul a közösség elleni izgatás, amely alapján az elkövető büntethető. Vizsgálni fogom azt a kérdést is, hogy az egyes országok szabályozása mennyiben köti össze a két tényállást, és mikor rendeli büntetni az izgatással összekapcsolt holokauszt-tagadást, mikor pusztán a tagadást önmagát. A holokauszt-tagadás olvasatomban - a nyelvtani értelmezés alapján - kizárólag a holokauszt tényeinek tagadását, jelentőségének csorbítását jelenti, mindenféle - a jog szempontjából releváns - izgatási szándék nélkül.
A "holokauszt" kifejezésen a (főként kelet- és közép-) európai zsidóság, a náci Németország vezetésével, a vele szövetségben lévő államok segítségével történő szisztematikus kiirtási kísérletét értjük. De hol kezdődik a holokauszt? A háború előtt meghozott zsidótörvényeknél még nem, hiszen azok nem a megsemmisítésre, hanem "csak" diszkriminációra irányultak. A fő kérdés tehát az, mely események tagadása számít holokauszt-tagadásnak?
A holokauszttal kapcsolatban az előbbieken túlmenően általában még egy jellegzetességet emelnek ki: az egyediségét. A holokauszt tehát abban a tekintetben, hogy egy népcsoport adott, földrajzilag behatárolt területen élő tagjainak teljes, kivétel nélküli megsemmisítésére törekedett, egyedi. A holokauszt egyediségének kérdése azt a kérdést is felveti, hogy indokolt-e kiemelése a többi népirtás sorából, indokolt-e egyedi szankcionálása?
Aki a holokausztot tagadja, az valamely, az eseményekkel kapcsolatos, a többség, a közvélekedés által elfogadott tényt tagad, vagy jelentőségét kisebbíti. Lássuk, milyen állítások lehetnek ezek!
a) a holokauszt soha nem történt meg, az európai zsidóság szervezett, tömeges kiirtásának vádja nem áll meg;
b) nem halt meg annyi zsidó a koncentrációs táborokban, mint amennyiről a híradások szólnak, sőt, annál jóval kevesebb áldozat volt;
c) a koncentrációs táborokban nem voltak gázkamrák, sem más, a tömeges gyilkosságra alkalmas eszközök;
d) a táborok, melyekben a zsidókat fogva tartották, munkatáborok voltak, ahol nem történtek tömegesen tudatos gyilkosságok, az áldozatok döntő többsége a túlhajszoltságtól, vagy a tífuszjárvány miatt halt meg. Ha számba vesszük az állításokat, eltérő megállapításokat tehetünk. A megfogalmazottak cáfolata jelentős részben könnyedén megtehető, de a "ravaszabb" holokauszt-tagadók ügyelnek arra, hogy állításaikat oly módon fogalmazzák meg, amely vagy nem egyértelmű, vagy olyan eseményre vonatozik, amelynek bizonyítása nehézségekbe ütközik. Számokat, időpontokat és indítékokat vitatnak, egyes náci vezetők felelősségét kérdőjelezik meg. Megtörténte kétségbevonhatatlan történelmi tény, de vannak olyan részletei, amelyekben nincsen egyetértés. A holokauszt-tagadók állításait nem lehet minden esetben hamisságukra hivatkozással lesöpörni az asztalról.4 A holokauszt zsidó áldozatainak száma körül például nincs egyetértés, még a holokauszt-kutatásra specializálódott szervezetek, történészek között sem. Csupán becslésekre hagyatkozhatunk, melyek igen nagy, olykor többmilliós eltérést mutatnak. A "hatmillió" áldozat tehát korántsem bizonyos, a bizonytalanság pedig teret ad az áldozatok számának drasztikus csökkentésére. A "számháború" persze méltatlan az áldozatok emlékéhez, de felmerül a kérdés, hol húzható meg a határ, milyen adat közzététele számít a holokauszt tényei eljelentéktelenítésének? A holokauszt-tagadás fogalmába annak relativizálása, jelentőségének csökkentése is beletartozik. Így holokauszt-tagadásnak minősül a holokauszt egyediségének a tagadása is, tehát más népirtásokkal való összevetése. A következő, gyakorta felmerülő állítás tehát:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
