2012-től az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat - német mintát követve - rigorózus befogadási vizsgálatnak köteles alávetni. Ezért az indokolás állandósult elemévé vált, hogy az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az Ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket.
Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára irányuló, alapvetően tanácsi formátumban végzett vizsgálat kötelezően kiterjed így - egyebek mellett - az indítványozói jogosultság, az érintettség ellenőrzésére. Ennek alapját az Abtv. 26-27. §-a képezi, ami nagy vonalakban az indítványozói jogosultságról (is) eligazítást ad. Indítványozó az Abtv. e rendelkezései szerint az az egyedi ügyben érintett személy, illetve szervezet, aki azt állítja, hogy az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme az adott bírósági eljárásban alkalmazott jogszabály alkalmazása, illetve bírói döntés révén következett be. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése értelmében pedig indítványozásra jogosult az is, akinek jogsérelme "az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be".
Az indítványozói jogosultság megállapítása az Abtv. nem túl cizellált szabályainak tömeges alkalmazásánál különösebb nehézségbe, úgy tűnik, nem ütközik: "Polgári eljárásokban az alperes, illetve a felperes, büntetőügyekben a terhelt érintettsége nem kíván külön bizonyítást, egyéb érintettek esetében azonban az indítványozói jogosultságot, az érintettséget az indítványban igazolni kell."[1] Az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján benyújtott indítványok esetén: "Az érintettség vizsgálata e panasztípus kapcsán alapvetően annak megállapítására szorítkozik, hogy a panaszos az általa támadott bírói döntésben félként szerepel-e vagy sem."[2] Az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott indítványok esetén pedig: "Mivel (...) bírósági eljárásban született, egyedi döntésről van szó, ezért az érintettség kérdése többnyire a bírósági eljárásban érintett fél meghatározásában merül ki."[3]
Az indítványozói jogosultság vizsgálata és megállapítása mégsem feltétlenül mindig ilyen szimpla ügy, az esetek egy részében legalábbis egész biztosan nem az, illetve nem lesz az. Ezt felismerve a Német Szövetségi Alkotmánybíróság a vonatkozó német szabályozás alapján, amihez egyébként a magyar Abtv. szabályozása az indítványozói kör meghatározását illetően nagyjából hasonlít, körültekintőbben jár el: más eljárásjogi törvények analógiájára az indítványozói jogosultságot az indítványozó anyagi jogi, illetve eljárásjogi igényérvényesítési jogosultságától, valamint a konkrét eljárásbeli legitimációjától teszi függővé.[4]
Németországban mindenek előtt anyagi jogi szempontból vizsgálják, hogy az indítványozó egyáltalán az általa felhívott alapvető jog jogosultjának tekinthető-e. Ennek kapcsán nem az általános jogképességet tekintik mérvadónak. Indítványozásra konkrétan csak annak van joga, aki az adott ügyben felhívott, érvényesíteni kívánt alapjog által biztosított jogvédelemre egyáltalán jogot formálhat (Beschwerdefähigkeit vagy Grundrechtsfähigkeit).[5] Eltérő megítélés alá esik, hogy az indítványozó természetes személynek minősül-e vagy sem, hiszen az alapjogok jelentős része kifejezetten emberi jog, s lényegét tekintve számos alapvető jognak nem is lehet szervezet (jogi személy) a jogosultja.[6] De önmagában a természetes személy indítványozók sem esnek feltétlenül egységes megítélés alá, mivel az alapvető jogok egy része nem általános emberi jog, hanem kifejezetten állampolgári jog (vagy esetleg csak bizonyos jogosultak számára biztosított jog, pl.: gyermek, munkavállaló stb.). A jogi személyeket illetően pedig lényeges, hogy alapvetően csak a magánjogi jogalanyisággal rendelkező szervezeteknek
- 108/109 -
van joguk alkotmányjogi panaszt előterjeszteni, a közjogi jogalanyok (állam, közigazgatási szervek, közintézmények, köztestületek, közalapítványok, közkézben lévő gazdasági társaságok stb.) alapvető jogaik sérelmére főszabályként nem tudnak hivatkozni, alkotmányjogi panaszt ezért nem is terjeszthetnek elő.[7]
Eljárásjogi szempontból annak van indítványozói jogosultsága, aki saját maga képes arra, hogy alkotmányjogi panaszt terjesszen elő, s egy ilyen eljárásban eljárási cselekményeket foganatosítson (Verfahrensfähigkeit; illetve ügyvédkényszer: Postulationsfähigkeit[8]). Az alkotmányjogi panasz indítványozására vonatkozó, előbbiekben tárgyalt anyagi jogosultság mindig előfeltétele az ügybeli eljárásjogi legitimációnak. Ez az eljárásjogi indítványozói jogosultság nem egyenlő a polgári jogi cselekvőképességgel, hanem sokkal inkább az alapjog önálló érvényesítésére való képességként, eljárási cselekvőképességként értelmezhető.[9]
A fentieken túlmenően további feltételt is támasztanak az alkotmányjogi panasz befogadásakor, biztosítandó azt, hogy az alkotmányjogi panasz ne populáris akció formájában, hanem egyéni, szubjektív jogvédelmet biztosító intézményként érvényesüljön. Ezért a német gyakorlatban azt is vizsgálják, hogy az indítványozónak van-e konkrét ügybeli legitimációja arra, hogy az általa sérelmezett közhatalmi aktussal szemben alkotmányjogi panaszt terjesszen elő, s azzal szemben szubjektív jogvédelemre tartson igényt (Beschwerdebefugnis). Ezt alapvetően három feltétel teljesülésétől függően szokták megállapítani: a felhívott alapjogát érintően az indítványozót saját magát, aktuálisan és közvetlenül sérti a támadott aktus (selbst, gegenwärtig und unmittelbar betroffen ist).[10] Az érintettség e hármas feltétele (Betroffenheitstrias) alapján állapítják meg, hogy valóban van-e az indítványozónak konkrét ügybeli legitimációja, alkotmányjogi panasz előterjesztésére joga.
Az indítványozó érintettségének említett három feltételét érintően is cizellált a német gyakorlat. A Witwe-Schneeweiß-határozatban már korán elhatárolták az alkotmányjogi panaszt a (tartományi szinten ismeretes) populárisakció-jellegű eljárásoktól: a panaszos mindig csak valamely alapvető jogát érintő saját sérelmének a bekövetkezésére hivatkozva kezdeményezheti az alkotmánybíróság eljárását.[11] Jogszabályt támadó alkotmányjogi panaszok esetében ezért megkövetelik, hogy maga a panaszos legyen a kifogásolt norma címzettje, az ő alapjogát érintse a támadott norma, azaz más jogainak védelmében panasszal senki se éljen.[12] Bírói döntés ellen előterjesztett panasznál pedig általában csak annak az érintettségét ismerik el, aki ténylegesen részt vett az eljárásban.[13] A bírói döntés megtámadása esetén lényegében csak az adott döntés rendelkező része, a döntés tenorja számít a panaszos érintettségének megállapításánál.[14] A bírói döntés indokolásával, a bíróság eljárásával szemben, anélkül, hogy az ítéletet (panaszost érintő rendelkezését) is támadnák, alkotmányjogi panaszt előterjeszteni csak rendkívül kivételes esetekben lehet.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
