Megrendelés

Jogértelmezés* (Fontes, 2018/4., 44-47. o.)

Szemelvény a polgári jog területéről

A mező- és erdőgazdasági földön megvalósuló beruházások banki finanszírozási gyakorlatában felmerült jogértelmezési kérdések

Az Igazságügyi Minisztériumhoz érkezett és az alábbiakban ismertetett, figyelmet érdemlő megkeresés több jogterület szabályainak együttes értelmezését igénylő kérdést vetett fel a napelemes kiserőmű-beruházással kapcsolatosan kialakult hitelezői finanszírozási gyakorlattal összefüggésben.

A megkeresés szerint egy bank finanszírozást nyújt olyan céges ügyfelek számára, akik napelemes kiserőmű-beruházást kívánnak megvalósítani olyan ingatlanon, amely a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi törvény) értelmében mező-, illetve erdőgazdasági hasznosítású földnek minősül. A hitel nyújtása tehát olyan szerződéses konstrukció alapján történik, amelynek esetében a szerződés tárgyát képező ingatlan az adásvételi szerződés, illetve a bérleti szerződés megkötésének időpontjában még a Földforgalmi törvény hatálya alá tartozó földnek minősül, és ennek folytán arra törvényben előírt szerzési korlátok vonatkoznak. A finanszírozás nyújtásának előfeltétele - tekintettel arra, hogy az ingatlan szolgál a finanszírozott összeg elsődleges biztosítékaként -, hogy az érintett ingatlan kikerüljön a Földforgalmi törvény hatálya alól, azaz a termőföld végleges más célú hasznosítását a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően az ingatlanügyi hatóság engedélyezze. További feltétel az is, hogy az engedély alapján az ingatlan művelés alól kivett területként történő átvezetése az ingatlan-nyilvántartásban megtörténjen, ezt követően pedig a termőföldnek nem minősülő ingatlan tulajdonjogát a már megkötött szerződés alapján a beruházó (vevő) megszerezze. A megkeresés a felvázolt probléma megoldására egy speciális szerződéses konstrukció alkalmazását javasolta a következők szerint: a felek a szerződés hatályának beálltát ahhoz a feltételhez kötik, hogy megtörténjen a föld más célú hasznosítása és a művelésből való kivonása, melynek következtében a szerződés tárgyát képező ingatlan már nem minősül földnek.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:116. §-a elismeri azt a szerződéses megoldást, melynek értelmében a felek a szerződés hatályának beálltát bizonytalan jövőbeli eseménytől vagy meghatározott időponttól teszik függővé. A szerződés nem csak a főszolgáltatás tekintetében keletkeztet jogot és kötelezettséget, ezért a felek maguk állapodhatnak meg úgy, hogy az egyes szerződéses mellékszolgáltatások vagy egyéb kötelezettségek tekintetében eltérő időpontban álljon be vagy szűnjön meg a szerződéses megállapodásuk hatálya. Ebben az esetben a szerződés a feltétel bekövetkeztével, illetve a szerződésben meghatározott időpontban válik hatályossá. Nincs tehát akadálya annak, hogy az adásvételi szerződés függő hatállyal olyan ingatlanra nézve jöjjön létre, amely esetében a szerződés megkötésének időpontjában a szerző fél nem rendelkezik szerzőképességgel az érintett dologra nézve, azonban a szerződés hatálybalépésekor már lehetővé válik számára a dolog tulajdonjogának megszerzése.

A Ptk. a szerződés mint egész hatályáról rendelkezik. A szerződés egészének hatályosulása azt jelenti, hogy ennek bekövetkezése időpontjában válik a szerződés joghatás kiváltására alkalmassá. A szerződés alapján ettől az időponttól kezdve lehet szerződésből eredő jogokat érvényesíteni, és kell a kötelezettségeket teljesíteni. Az adásvételi szerződés joghatás kiváltására akkor alkalmas, ha az érvényesen létrejött és hatályos. A felfüggesztő feltételhez kötött adásvételi szerződés a feltétel bekövetkeztétől kezdődően, azaz attól az időponttól válik hatályossá, amikor az ingatlan már nem minősül termőföldnek. A Ptk. anyagi jogi rendelkezései szerint tehát elvileg nincs akadálya annak, hogy a felek egy ingatlanra úgy kössenek szerződést, hogy a szerződés hatálya csak akkor áll be, mikor a szerződés tárgyát képező ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban már nem földnek, hanem művelés alól kivett területnek minősül.

Azt a körülményt, hogy az ingatlan a Földforgalmi törvény hatálya alá tartozik-e, földnek minősül-e, és ha igen, akkor fennállnak-e a szerzés anyagi jogi és eljárási feltételei, a hatályossá vált szerződés alapján kell vizsgálni. A Földforgalmi törvény, valamint a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) anyagi és eljárási szabályainak hatálya a földnek minősülő ingatlan adásvételére (átruházására) és a földnek minősülő ingatlan használatba adására terjed ki [lásd különösen Földforgalmi törvény 1. § (1) bekezdés, 5. § 17. pont, 6. §, 7. §, 38. §, valamint Fétv. 1. §]. A Földforgalmi törvény 60. §-ában foglalt érvénytelenségi eset csak a Földforgalmi törvény hatálya alá tartozó ügyekben alkalmazható. Ha a szerződés hatálybalépésekor az ingatlan már nem minősül földnek, akkor arra a Földforgalmi törvény hatálya sem terjed ki, így a 60. § szerinti érvénytelenségi okok alkalmazása sem merülhet fel. Abban az esetben tehát, ha az ingatlan a végleges más célú hasznosításának eredményeként - az erre vonatkozó eljárás lefolytatását követően - már nem minősül földnek, úgy e vagyontárgy tulajdonjogának vagy használati jogának megszerzésére nem kell alkalmazni a Földforgalmi törvény rendelkezéseit.

Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 44. § (1) bekezdése értelmében a beadványokat az ingatlanügyi

- 44/45 -

hatósághoz történő előterjesztésük időpontjában hatályos jogszabályok és a tényleges elbíráláskori ingatlan-nyilvántartási állapot szerint kell elintézni. A tulajdonjog - vagy ha az ingatlan-nyilvántartásba az bejegyezhető, úgy a "használati jog" - megszerzésére a bejegyzési kérelem benyújtásának időpontjára visszamenőleges hatállyal kerül sor, a rangsorra figyelemmel ezért a kérdéses ingatlannak nem a kérelem elbírálásakor, hanem már az előterjesztésekor kivett területnek kell minősülnie, és rangsorcsere hiányában nincs lehetőség arra, hogy a függőben tartás kérelmezésével annak hatálya alatt történjen meg a végleges más célú hasznosítás.

Tárcánk a megkeresésben felvázolt komplex jogi problémával összefüggésben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szerződés a jogszerzés tárgya jogi minősítése megváltozásának feltételével válik hatályossá akkor, amikor az ingatlan "föld" minősége "művelés alól kivett területté" változik. Ennek megfelelően az ügylet akként való értelmezése a helyes, hogy a szerződés tárgya valójában nem föld, hanem művelés alól kivett területnek minősülő ingatlan, annak ellenére, hogy a szerződés aláírásának (megkötésének) időpontjában az ingatlan még földnek minősült. Mindezekre tekintettel az ingatlan "kivetté minősítésétől" függő hatállyal kötött adásvételi és használatba adási szerződések álláspontunk szerint nem minősülnek földre kötött szerződésnek, és így nem tartoznak sem a Földforgalmi törvény, sem a Fétv. hatálya alá.

* * *

Szemelvény a közigazgatási jog területéről

Az eljárás felfüggesztése megszüntetésének formája

A jogalkalmazók részéről visszatérően felmerülnek kérdések a közigazgatási hatósági eljárás felfüggesztésére, illetve szünetelésére vonatkozóan, például, hogy az eljárás megszüntetéséről formalizált döntést - végzést - szükséges-e hoznia a hatóságnak, avagy a felfüggesztés megszűnésére okot adó körülmény folytán ex lege következik be a felfüggesztés megszakadása. A lentebb ismertetettek az Igazságügyi Minisztérium hivatalos álláspontját tükrözik e kérdés kapcsán.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 80. §-a[1] határozza meg a döntés formáit, a 81. §-a pedig a döntés tartalmáról és formájáról rendelkezik. Az Ákr. 80. §-a értelmében a döntés határozat vagy végzés. A hatóság az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során hozott egyéb döntések pedig végzések.

A fentiek alapján megállapítható, hogy - leegyszerűsítve - hatósági döntést a "döntést igénylő" kérdésekben szükséges hozni, tehát, amely aktushoz joghatás fűződik. Azon kérdésekben pedig, amelyek ex lege következnek be, főszabály szerint nem szükséges végzést hozni.

Az ex lege kifejezés, azaz a törvény erejénél fogva kitétel annyit tesz, hogy egy körülmény, jogkövetkezmény objektív külső körülmények következménye, ahhoz nem szükséges a hatóság mérlegelése, aktív - döntést igénylő - magatartása. Jó példa erre az eljárás megindításáról szóló értesítés,[2] illetve a megkeresés[3] formája. Míg az eljárás megindításáról szóló értesítéshez nem fűződik joghatás, hiszen az eljárás akkor is megindul, ha erről a hatóság nem értesíti az ügyfelet - tehát objektív körülmény, időpont függvénye -, addig a megkeresés esetén a hatóság döntésétől, mérlegelésétől függ annak megítélése, hogy az adott ügyben szükséges-e megkereséssel élni más szerv felé a bizonyítás során.

Abban a tekintetben tehát, hogy mely kérdésekben szükséges végzést hozni, a legfontosabb differentia specifica a joghatás objektív külső körülményektől való függése, illetve a joghatás döntéstől való függése.

A felfüggesztés, illetve annak megszüntetése több szempontból is igényli a hatóság részéről végzés meghozatalának kötelezettségét. Az Ákr. 48. §-ában[4] szabályozott felfüggesztés jogintézménye akkor alkalmazandó, ha a hatóság az ügyet olyan előkérdés miatt nem tudja eldönteni, amely kérdésben más szerv jogosult - és köteles - döntést hozni.

A felfüggesztés legfontosabb joghatása, hogy az időtartama az eljárási határidőbe nem számít be.[5]

A felfüggesztés időtartama bizonytalan, mivel függ az előkérdés elbírálására hatáskörrel bíró szerv eljárásának időtartamától és az ahhoz kapcsolódó esetleges jogorvoslati eljárásoktól. A hatóság csakis abban az esetben tudja folytatni az eljárását, ha rendelkezésre áll az előkérdést eldöntő végleges vagy jogerős döntés, viszont, hogy ez mikortól áll a hatóság rendelkezésére, azt jogszabályi szinten nem lehetséges beazonosítani. Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy:

- mind az eljárás felfüggesztése, mind annak megszüntetése nem függetleníthető a hatóság aktív magatartásától, döntésétől;

- a felfüggesztés elrendelése és megszüntetése is a hatóság mérlegelését igénylő kérdés, azaz végzést szükséges hozni tárgyukban.

Ezt az értelmezést támasztja alá egyébként az Ákr. 116. § (3) bekezdés e) pontja is, amely értelmében a felfüggesztés tárgyában hozott döntésekkel szemben önálló jogorvoslatnak van helye. A normaszöveg tehát egyfelől nem szűkíti le a végzéshozatali kötelezettséget a felfüggesztés elrendelésére, másfelől ellenkező értelmezés esetén az ügyfelet megfosztaná jogorvoslati jogától a kódex, hiszen az ügyfélnek nem lenne ráhatása a hatóság esetleges, eljárást elhúzó, jogellenes magatartására.

* * *

- 45/46 -

Elindított hatósági eljárás sorsa az ügyfél ismeretlensége esetén

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) jelentősen leegyszerűsítette az eljárás megszüntetésére és a kérelem visszautasítására - korábbi terminológiával a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítására - vonatkozó szabályozást. Egyértelműsítette továbbá, hogy a hatósági ellenőrzés nem hatósági ügy, ugyanakkor az eljárás szabályait alkalmazni kell rá. A szabályozási logika változása a jogalkalmazás számára okoz néhol nehézséget, példának okáért az, hogy a korábbi szabályozás alapján lehetőség volt az eljárás megszüntetésére azon esetekben, amikor a hivatalbóli eljárás jogsértést nem tárt fel, illetve a bizonyítástól eredmény nem volt várható.[6] Ebbe a körbe sorolható az az esetkör is, amikor a jogsértő ügyfél kilétére nem derült fény. Az Ákr. szabályozási rendszerében más megközelítést kell alkalmazni, amikor az ügyfél személye nem ismert.

Elöljáróban szükséges leszögezni, hogy minden hatósági eljárás immanens - fogalmi - eleme az ügyfél megléte, az Ákr. 7. § (2) bekezdése[7] alapján. Ebből következik, hogy ügyfél hiányában eljárást nem lehet indítani, illetőleg eljárás célja nem lehet az ügyfél személyének felderítése (ugyanilyen fogalmi elem a hatósági eljárás szempontjából a hatóság és a hatósági ügy megléte is). A hatósági ellenőrzés keretében van lehetőség arra, hogy az ügy megindításához szükséges minimális alapokat - például az ügyfél személyét - a hatóság felderítse. Leegyszerűsítve, a hatósági ellenőrzés jogintézménye az, amely arra szolgál, hogy a hatóság megállapítsa, hogy van-e ügy.

Az Ákr. 103. § (1) bekezdése értelmében a hivatalbóli eljárásokra - a VII. fejezetbeli eltérésekkel - a kérelemre induló eljárások szabályait kell alkalmazni. A hivatalbóli eljárás megindítása során tehát a hatóságnak figyelemmel kell lennie az Ákr. 46. § (1) bekezdésében[8] meghatározott visszautasítási okokra, amelyeket a hivatalbóli eljárás sajátosságaira tekintettel alkalmaznia kell. A 46. § (1) bekezdés alapján a kérelmet vissza kell utasítani, ha az eljárás megindításának jogszabályban meghatározott előfeltétele hiányzik. Tekintettel arra, hogy az Ákr. 7. § (2) bekezdése az ügyfélt az eljárás szükséges elemének tekinti, ezért az ügyfél hiánya vagy ismeretlensége magával vonja, hogy az eljárás megindításának jogszabályi feltétele hiányzik. Ezt az értelmezést támasztja alá közvetve, hogy az Ákr. 104. § (3) bekezdése[9] kötelezi a hatóságot a hivatalbóli eljárás megindítása esetén az ügyfél értesítésére. Az a)-c) pontban megfogalmazott esetekben az értesítés mellőzhető, azonban ezek között nem található okként az ügyfél hiánya vagy ismeretlensége. Logikailag következik tehát, hogy a hivatalbóli eljárás nem indítható meg ügyfél hiányában tekintettel arra, hogy az értesítés körében ez nem értelmezhető. A jogalkotó egyértelműen úgy alkotta meg a szabályozást, hogy az ügyféli pozíció betöltött és ismert.

Ügyfél hiányában az tehát Ákr. 46. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel a hivatalbóli eljárás megindításának nincs helye a jogszabályi feltételek hiánya miatt, helyette hatósági ellenőrzés lefolytatása szükséges. Erre tekintettel a folyamatban lévő ügyet az Ákr. 47. § (1) bekezdés a) pontja alapján[10] meg kell szüntetni.

Kiemelendő ugyanakkor, hogy amennyiben van olyan személy - ügyfél -, akit a hatóság az Ákr. 104. § (3) bekezdés alapján értesített, akkor az eljárás megszüntetésének nincs helye. Ebben az esetben érdemi döntést szükséges hozni, és határozatban kell kimondani, hogy az az ügyfél, akivel szemben a hatósági eljárás megindult, nem valósított meg jogsértést.

* * *

Szemelvény a büntetőjog területéről

A büntetőjogi elévülés szabályainak értelmezése

Egy állampolgári megkeresés konkrét ügy kapcsán kifogás tárgyává tette, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) elévülési szabályai nem ismerik a büntethetőség elévülése nyugvásának azon esetkörét, amikor a bűncselekmény sértettje a büntetőjogi felelősségre vonás kezdeményezése iránti megfelelő lépéseket azért nem tudja megtenni, mert a bűncselekményről menthető okból nem értesült. A megkereső álláspontja szerint ez ahhoz vezethet, hogy amennyiben a sértett menthető okból a bűncselekmény elévülésének felső határát meghaladóan értesült arról, hogy sérelmére bűncselekményt követtek el, az elévülés folytán a büntetőjogi felelősségre vonás kezdeményezésére

- 46/47 -

nem lesz lehetősége. E kérdéskörrel összefüggésben a háttérjogszabályok elemzése, értelmezése útján a következő tájékoztatás volt adható.

Az elévülés olyan büntető anyagi jogi természetű jogintézmény, amely a törvényben meghatározott kezdőnaptól számított elévülési idő elteltével az elkövető büntethetőségét megszünteti. Az elévülés intézménye mögött két fő indok húzódik. Egyrészt a büntetés célja (azaz a speciális és generális prevenció) kevésbé érhető el, ha a bűncselekmény elkövetését nagyon hosszú idő múlva követi a felelősségre vonás. Másrészt az idő múlásával a bizonyítás is nehezebbé válik, ez pedig akadályozza az eljárás hatékony, időszerű lefolytatását, és nehezíti a terhelt védekezését is. A büntetőjogi elévülés szabályai tehát a törvényes büntetőjogi felelősségre vonást biztosítják azáltal, hogy időbeli korlátok közé szorítják az állami büntetőhatalom gyakorlását. Az időmúlás büntethetőséget megszüntető hatása az állam büntetőigényének elenyészését jelenti, egyben az elévülés beálltával az elkövető is mentesül a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségének terhe alól.

Az elévülés fentebb említett céljaira és jellegére a hatályos szabályozás maximálisan tekintettel van. Ennek alapján főszabályként a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább öt év elteltével évül el a bűncselekmény büntethetősége. E rendelkezés biztosítja, hogy az elkövetett cselekmény tárgyi súlyához igazodóan alakuljon a büntetőjogi felelősségre vonás időhatára, azaz súlyosabb bűncselekmények esetén az állam számára hosszabb idő álljon rendelkezésre büntetőhatalmának gyakorlására. A legsúlyosabb, legelvetemültebb cselekmények esetén a büntetőigény érvényesítésére a törvény nem szab időbeli határt. Fontos látni azt is, hogy a Btk. az elévülési idő kezdőnapját eltérően határozza meg az egyes bűncselekményi stádiumok és az elkövetési magatartás jellege szerint. Így befejezett bűncselekményeknél az elévülés azon a napon kezdődik, amikor a törvényi tényállás minden eleme megvalósul. Kísérlet és előkészület elévülése az ezeket megvalósító cselekmény végetértével veszi kezdetét. Tiszta mulasztásos bűncselekmények esetén az elévülés azon a napon kezdődik, amikor az elkövető még a Btk.-ban meghatározott következmény nélkül eleget tudott volna tenni kötelezettségének. Végül az úgynevezett állapotbűncselekményeknél, azaz amelyeknél az elkövetési magatartás tartós, folyamatos, vagy ismétlődő jellegű, az elévülés a jogellenes állapot megszűnésének napján kezdődik.

Mindemellett az eljárásjogi szabályok és a megfelelő, a bűnüldözéshez szükséges hatékony infrastruktúra biztosítja, hogy a büntető anyagi jogi szabályok biztosította keretek között az állam ténylegesen érvényt tudjon szerezni büntetőjogi igényének. Jogállami keretek között ugyanakkor biztosítani kell, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás intézményrendszere csupán az elérni kívánt céllal összeegyeztethető arányos módon legyen alkalmazható. Az arányosság egyik biztosítéka a büntetőjogi elévülés jogintézménye.

Arra vonatkozóan, hogy a sértetti észlelésnek/értesülésnek miért nincs jelentősége a büntethetőség elévülése vonatkozásában, az elévülés jogintézményének fent már ismertetett céljából kell kiindulni. Az állam a büntetőhatalom egyedüli letéteményese. A bűncselekmény elkövetésével keletkező büntetőigény érvényesítése állami monopólium, az az állam kizárólagos joga és kötelezettsége. Ahogy az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatában kifejtette, az elkövetőnek a büntetlenül maradáshoz való alanyi joga azáltal nyílik meg, hogy "az állam büntetőigénye megszűnt, ha eredménytelenül eltelt az az idő, amelyet a törvényben büntetőhatalmának gyakorlására, az elkövető üldözésére és megbüntetésére magának szabott". Az állam büntetőhatalmát az erre kialakított szervezetrendszer útján gyakorolja. Az előbbiekkel függ össze - ahogyan ezt a 100/E/2000. AB határozat is kifejtette -, hogy a sértett eljárási cselekményei nem, csak a büntetőügyben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított eljárási cselekménye szakíthatja félbe az elévülést. Látható tehát, hogy a büntetőjogi elévülés az állam büntetőigény-érvényesítési lehetőségeit kívánja keretek között tartani, biztosítva ezáltal, hogy a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az állam viselje.

A bűncselekmény elkövetésével együtt járó jogkövetkezményeknek ugyanakkor csak egyik részét teszik ki a Btk. szerint kiszabható szankciók. Ha ugyanis a bűncselekmény sérelmet vagy kárt okoz, a sérelem elszenvedője vagy a károsult a bíróság által kiszabott büntetéstől függetlenül jogosult arra, hogy a sérelme, kára megtérítésre kerüljön. A bűncselekmény következményei tehát, bár nyilvánvalóan összefüggnek, mégis egymástól bizonyos mértékben függetlenül léteznek, melyet a jogi szabályozásnak is követnie kell. Ezért a bűncselekmény miatti szankció és a bűncselekménnyel összefüggésben a sértettet ért következmények (illetve azok reparálása) egymástól elválhatnak. Ennek oka éppen a fent kifejtettekből ered, azaz míg a büntetőigényről való döntésnek az állam a letéteményese, a bűncselekmény révén szenvedett sérelem, kár megtérítése iránti (büntetőeljáráson kívüli) igény érvényesítéséről a sértett jogosult dönteni.

* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■

JEGYZETEK

* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.

[1] Ákr. 80. § (1) A döntés határozat vagy végzés. A hatóság - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során hozott egyéb döntések végzések.

[2] Ákr. 104. § (3) bekezdés.

[3] Ákr. 25. § (1) bekezdés.

[4] Ákr. 48. § (1) A hatóság felfüggeszti az eljárást, ha

a) az előkérdés bíróság hatáskörébe tartozik, vagy

b) az ügyben külföldi szervet kell megkeresni.

(2) Törvény lehetővé teheti az eljárás felfüggesztését, ha az előkérdés más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el.

[5] Ákr. 50. § (5) Az ügyintézési határidőbe nem számít be a) az eljárás felfüggesztésének, szünetelésének és

(...)

időtartama.

[6] A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 2018. január 1-jéig hatályos 31. § (1) A hatóság az eljárást megszünteti, ha

i) hivatalbóli eljárásban a tényállás a határozat meghozatalához szükséges mértékben nem volt tisztázható, és további eljárási cselekménytől sem várható eredmény, j) a hivatalbóli eljárás jogsértést nem tárt fel.

[7] Ákr. 7. § (2) E törvény alkalmazásában ügy az, amelynek intézése során a hatóság döntésével az ügyfél jogát vagy kötelezettségét megállapítja, jogvitáját eldönti, jogsértését megállapítja, tényt, állapotot, adatot (a továbbiakban együtt: adat) igazol vagy nyilvántartást vezet, illetve az ezeket érintő döntését érvényesíti.

[8] Ákr. 46. § [A kérelem visszautasítása]

(1) A hatóság a kérelmet visszautasítja, ha

a) az eljárás megindításának jogszabályban meghatározott feltétele hiányzik, és e törvény ahhoz más jogkövetkezményt nem fűz, vagy

b) az ugyanazon jog érvényesítésére irányuló kérelmet a bíróság vagy a hatóság érdemben már elbírálta, és a kérelem tartalma, valamint az irányadó jogi szabályozás nem változott.

(2) A hatóság a kérelmet visszautasíthatja, ha azt nem az előírt formában terjesztették elő. Ha a kérelmező a kérelmét öt napon belül az előírt formában ismételten előterjeszti, a hatóság az eljárást teljes eljárásban folytatja le, azzal, hogy a kérelmet az eredeti benyújtáskor előterjesztettnek kell tekinteni, de az ügyintézési határidőt az ismételt benyújtást követő naptól kell számítani.

[9] Ákr. 104. § (3) A hivatalbóli eljárás az első eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdődik, megindításáról az ismert ügyfelet a hatóság értesíti. Az értesítés csak akkor mellőzhető, ha

a) az eljárás megindítása után a hatóság nyolc napon belül dönt, vagy az eljárást megszünteti,

b) azt honvédelmi, nemzetbiztonsági, közbiztonsági okból törvény kizárja, vagy

c) az az eljárás sikerét meghiúsítaná.

[10] Ákr. 47. § (1) A hatóság az eljárást megszünteti, ha

a) a kérelem visszautasításának lett volna helye, annak oka azonban az eljárás megindítását követően jutott a hatóság tudomására.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére