Jelen tanulmány célja, hogy a hiteles fordítás, illetve hiteles jogi tolmácsolás néhány kérdését vizsgálja meg, jogösszehasonlító módszerek alkalmazásával.[1] A tanulmány értelemszerűen a teljesség igénye nélkül készült, hiszen nem vállalkozhattunk a világ összes országának és jogrendszerének bemutatására. A minél teljesebb körű spektrum nyújtása érdekében ezért arra törekedtünk, hogy eltérő jogi kultúrákkal rendelkező országokkal foglalkozzunk.
A hivatásos szakfordítás és tolmácsolás, a hiteles fordítás készítése, illetve annak felhasználhatósága komplex terület, mely a jogi szabályozottságon túlmenően értelemszerűen nyelvészeti - nyelvtudományi kérdéseket is felvet. Figyelemmel arra, hogy a hiteles fordítás kérdése igen sokszor jogi szövegek fordítását (is) jelenti, álláspontunk szerint célszerű megközelíteni a kérdéskört a jogi szakfordítás néhány lényeges pontjának elemzése útján. Nem képezheti vita tárgyát, hogy a jogi szakszöveg fordítójának biztos és alapos nyelvtudással és széleskörű jogi szakismerettel rendelkező személynek kell lennie.[2]
A jogi szakszöveg fordítójának - miközben nemegyszer igen nagy felelősség hárul rá - a célnyelv és a forrásnyelv közötti különbségek mellett kellő figyelmet kell fordítania a forrásnyelv és a célnyelv jogrendszerének eltéréseire vagy éppen hasonlóságaira is. A számos kihívás és feladat közül, mely a jogi szakszövegek fordítójára nehezedik, itt és most - mintegy példaképpen - az egyes hágai egyezmények angol nyelvű verzióiról író, és az azzal kapcsolatos nehézségeket elemző Eric Clive-ra utalunk, aki azt az intelmet írja elő a jogi szakszöveg fordítója részére, hogy a fordítás során inkább a jogi terminológiák részletes körülírására, mintsem az egyik jogrendszerben alkalmazott fogalomnak szó szerint a másik jogrendszerben ismert fogalomra történő átültetésére kell a hangsúlyt helyezni.[3]
Fentiek mellett értelemszerűen az is hangsúlyozandó elem, hogy például a bírósági eljárásban dolgozó tolmácsnak rendszerint törvény általi kötelezettsége a verbatim, vagyis szó szerinti fordítás.[4] (Ez nyilvánvaló módon lényeges eljárási garanciát jelent, és számos esetben az alkotmányossági követelményeknek is csak ez felelhet meg.)
Mindezzel áll összefüggésben az, hogy a közelmúltban több olyan nemzeti és nemzetközi intézményes
- 13/14 -
irányelv[5] jelent meg, mely a jogi fordítás egyes elméleti kérdéseivel, illetve a fordítás során alkalmazandó főbb szempontrendszerekkel foglalkozik. Említést érdemel ezek közül a svájci szövetségi igazságügyi minisztérium által 1976 szeptemberében kiadott irányelv, a Richtlinien der Gesetzestechnik, illetve francia nyelven: Directives sur la technique législative. Ezen irányelv célja a francia és német nyelven megvalósuló törvényhozás nyelvi szempontú összeegyeztetése. Ezen irányelveket 1995-ben kiegészítette a Leitfaden für die Ausarbeitung von Erlassen des Bundes (más néven: Gesetzgebungsleitfaden), amely az előzőeknél lényegesen általánosabb szinten kíván szabályozást nyújtani, lefedve többek között a közigazgatási eljárás területét is. Az 1976-os irányelveket a szövetségi igazságügyi minisztérium 1996-ban hatályosította a Gesetzestechnische Richtlinien útján.
A szintén többnyelvű Kanadában is találunk hasonló, a nyelvi egységesítés célját szolgáló irányelveket. Ilyen irányelv az 1984 júniusában kiadott Guide Canadien de rédaction législative française, melyen folyamatos bővítést és hatályosítást hajtanak végre, a törvényhozás és a joggyakorlat fejlődésének és igényeinek figyelembe vételével.
Az Európai Közösségekben a hivatalos nyelvekre történő fordítás koordinálására első ízben az 1997-ben kiadott segédlet, a Manual of Precedents Drawn Up by the Legall Linguistic Experts of the Council of the European Communities tett kísérletet. Az egyes jogforrások, illetve tanácsi rendelkezések fordításának egységességének megteremtése érdekében került 1983 októberében közzétételre a Formulaire des actes mis au point par les groupes juristes/linguistes du Conseil des Communautés Européennes. Ezen szempontrendszer 1989-ben került felülvizsgálatra, és ekkor a Formulaire már több hivatalos európai közösségi nyelven is közzétételre került. 1993. június 8-án pedig az Európai Közösségek Tanácsa határozatot fogadott el az európai közösségi joganyag fordítása során figyelembe veendő szempontrendszerről Guidelines on the Quality of Drafting of Community Legislation címen.[6] Fentiekből látható, hogy a többnyelvű államok, illetve nemzetközi közösségek esetében igen erős tendencia figyelhető meg a fordítások egységességének létrehozása, illetve egyes fordítási standardok megteremtése érdekében.
Mindezeken túlmenően a jogi szakszöveg fordítójának számos nehézséggel kell szembenéznie.[7] Kritikus pontként említhető - többek között - a jogi nyelv összetettsége. Az angol jogi nyelv esetében például különféle nyelvek - történeti okokra visszavezethető - keveredéséről beszélhetünk. Az angol jogi nyelv ugyanis alapvetően a francia és a latin nyelv lexikájából származik. Nem elhanyagolható ugyanakkor a skandináv hatás sem, mely azzal magyarázható, hogy Kr. u. 900 környékén a Brit szigetek keleti részén skandináv törzsek törtek be, és letelepedésükkel a jogi nyelvre is hatással voltak. Kevéssé ismert, de az angol law szó - mely jogot jelent - szintén skandináv hatásra alakult ki. Különösebb részletezést nem igényel, hogy a latin nyelv az angol jogot a római jog útján, míg a francia elsősorban a normann hódítás következtében befolyásolta.[8] Fentiektől függetlenül a jogi szakszövegek fordítójának a különféle nyelvek - és különféle jogrendszerek - különbözőségeiből adódó jogi szövegek eltéréseiből, különböző szerkezetéből és különböző stílusából eredő kihívásokat is le kell győznie, és a fordítás során a nyelvi korrektség és precizitás, valamint a célnyelv olvasója részére szükséges érthetőség, követhetőség és felhasználhatóság között kell sikerrel az egyensúlyt megtalálnia.[9]
Jelentős eltérés mutatkozik példának okáért az egyes nyelveken megfogalmazott bírósági ítéletek között. A francia nyelvű ítéletek szigorú formakényszere és tradicionális nyelvhasználata kis mértékben befolyásolta például a XIX. századi német joggyakorlatot, de az a későbbiekben igen eltérő fejlődési irányt vett. Európában ugyanakkor a francia ítéletek tradíciója ma is jelentős mértékben érezhető például - Franciaországon túlmenően - Belgiumban, Portugáliában, Luxemburgban vagy Spanyolországban. A fordító számára ugyanakkor egy francia típusú ítéletnek egy teljesen eltérő jogi kultúrával rendelkező nyelvre történő átültetése nem mindig jelent egyszerű feladatot. Kiemelést érdemel, hogy a luxemburgi Európai Bíróság (European Court of Justice) 1979 májusa óta törekszik a francia, szigorú formakényszerhez kötött, illetve a rugalmasabb, disszertáció-szerű ítéleti stílusok megfelelő vegyítésére - könnyebbséget nyújtva egyúttal a fordító, illetve a jogalkalmazó részére is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
