A felek szabad jogválasztásának megengedettsége a német Polgári Törvénykönyvet[1] Bevezető Törvény[2] (EGBGB) 27. szakaszán alapul. E rendelkezés értelmében a szerződéssel kapcsolatosan a felek által választott jog alkalmazandó. A kifejezett jogválasztás mellett elégséges az is, ha a szerződés rendelkezéseiből, illetőleg az üggyel kapcsolatos összes körülményből a választott jog megállapítható. A feleknek lehetőségük van arra is, hogy meghatározzák a választott jognak a teljes szerződésre, vagy annak csupán meghatározott részére való alkalmazhatóságát.
A szerződésre vonatkozó jog megváltoztatására bármikor lehetőség van, így szólhat az egyezség úgy is, hogy a jogszabályi rendelkezések megváltozása esetén a már élő szerződésre, illetőleg annak meghatározott részére másik jog alkalmazandó. A szerződés formális érvényességét[3] és az abban harmadik személy részére biztosított jogokat a szerződéskötést követően választott új jog rendelkezései azonban nem érinthetik.
Ha a jogválasztás időpontjában a szerződés olyan különleges tényállási elemet tartalmazott, amely csak egy meghatározott országhoz kapcsolható, akkor e rendelkezéssel összefüggésben később más jog választására még akkor sem kerülhet sor, ha a szerződésre vonatkozóan a felek egy másik országbeli bíróság kizárólagos illetékességet kötötték is ki.
Az EGBGB 11., 12., 29. és 31. szakasza alapján állapítható az meg, hogy a felek alkalmazandó joggal kapcsolatos megállapodása érvényesnek tekinthető-e.
A 27. szakaszban megfogalmazott alapjog tulajdonképpen az EVÜ (Közös Piac 1980. évi Római Egyezménye) 3. szakaszára vezethető vissza.[4] A szabad jogválasztás intézménye azonban ezt megelőzően is ismert és elismert volt az EU tagállamainak[5] joga, valamint más jogrendszerek által.[6]
Jogválasztás esetén a választott jog a szerződéses kötelezettségek részét képezi.[7] Annak ellenére, hogy a szerződő felek jogosultak jogválasztásukat az anyagi jogi normákra korlátozni, a szerződésre vonatkozóan választott jog alapvetően kollíziós jogi karakterrel bír. A felek egy meghatározott jogrendszert választanak és nem csupán "térbeli besorolásra", illetőleg egy hely meghatározására kerül sor.[8] Az esetek egy részében azonban a jog választásának csupán anyagi jogi hatás tulajdonítható, mint például a választott jognak a szerződés megkötését követő változásaiból adódó jövőbeni rendelkezések kizárásakor, mivel a szerződők nem tudják magukat már előre elvonni a megjelölt jog kötelező rendelkezései alól.
Jogválasztásra oly módon is sor kerülhet, hogy a szerződő felek arról döntenek, hogy a szerződéssel kapcsolatosan mely jogrendszer, illetőleg jogrendszerek nem kerülhetnek alkalmazásra,[9] amely következtében a szerződésre alkalmazandó jog a kapcsolódási pontok alapján kerül meghatározásra. Az alkalmazandó jogrendszer az EGBGB 28. szakasz (2)-(4) bekezdései figyelembevételével kell kiválasztani.[10]
Az alkalmazandó jog megválasztása külön szerződésben is történhet, amely szerződés ez esetben a jövőben megkötendő főszerződéstől elválik. A szubjektív kapcsolódási pont meghatározásakor a súlypont a jogválasztó szerződésre helyeződik, hiszen a megállapodás érvényessége nem függ - általában - egy másik megállapodástól, még akkor sem, ha a jogválasztás csupán a főszerződés kikötéseként lép fel.[11]
A gyakorlatban számtalanszor előfordul, hogy a felek a szerződésre alkalmazandó jogot már az egymáshoz intézett levelezésük során levélpapírjuk hátoldalán, vagy akár a használt Általános Szerződési Feltételek részeként megjelölik. Nem beszélhetünk érvényes jogválasztásról, ha a szerződők által így megjelölt rendelkezések egymással ütköznek, amely következtében alkalmazandó jog meghatározására a nemzetközi magánjog általános rendelkezései alapján kerül sor.[12]
A jogválasztásra irányuló külön szerződés érvényessége feltételhez is köthető, sőt az alkalmazandó jogrendszer kiválasztása harmadik személy által, vagy akár sorshúzással is bekövetkezhet.[13] Nincs akadálya annak sem, hogy a nyilatkozatot elektronikus úton tegyék meg.[14] A jogválasztás formájának megfelelősége a főszerződéstől függetlenül kerül elbírálásra, s a szerződésnek is csupán az EGBGB 11. és 27. szakaszaiba foglaltakhoz kell igazodnia.[15] A jogválasztó aktus formai szabadsága a munkajogi szerződések és a fogyasztói szerződések során is érvényesül azzal, hogy a fogyasztói szerződéseknek természetesen meg kell felelniük az EGBGB 29. szakasz (3) bekezdés 2. fordulatába foglaltaknak is.
A jogválasztás megengedettségét az illetékes bíróság kollíziós joga határozza meg, s nem egy objektív szempontok alapján előre meghatározottan elsőbbséget élvező jog. A német jogban azon kollíziós szabályok, amelyek alapján a feleknek jogválasztásra lehetősége van, az EGBGB 27. és az azt követő szakaszaiban találhatóak. A választott jog így nem
- 159/160 -
a kezdetektől eleve adatott, hanem annak alkalmazhatósága a felek ez irányú akaratán alapul.[16]
Az EVÜ 1. szakaszának (1) bekezdése az egyezmény alkalmazhatóságát olyan tényállások tekintetében ismeri el, amelyek különböző államok jogrendszeréhez kapcsolódó elemet mutatnak fel. Az EGBGB 27. és az azt követő szakaszai nem vették át az egyezmény rendelkezéseit. Ezzel szemben Az EGBGB 3. szakasz (1) bek. első fordulatának általános rendelkezései alkalmazandóak, amelyek szerint a nemzetközi magánjogi szabályok határozzák meg, mely jogrendszerek kerülnek alkalmazásra.[17]
Az EVÜ angol és francia szövege értelmében egy olyan különleges elem megléte, amelyet "kapcsolódási pont"-ként figyelembe kell venni, nem szükséges, sokkal inkább az meghatározó, hogy egyáltalán felmerülhet-e egy másik jogrendszer alkalmazhatóságának kérdése.[18]
Az EVÜ tehát nagyvonalúbb az 1955. június 15-i Hágai Egyezmény 1. szakaszában meghatározottaknál, hiszen utóbbi a felek puszta nyilatkozata alapján nem biztosít a szerződésnek nemzetközi karaktert, s külföldi jog választását is csak az esetben engedi meg, ha a jogviszony külföldi elemet mutat. Tiszta belföldi esetekben - területi vagy személyi kapcsoló tényezők hiányában - a felek akarata érvényes jogválasztást nem eredményez.
Ezzel szemben az EGBGB 27. és azt követő szakaszai alapján elfogadhatónak tűnik az az álláspont, hogy elégséges kapcsolódási pontként valamely külföldi jog felek általi választása.[19] Nyilvánvalóan ebből indult az EVÜ is ki, hiszen 3. szakasza (3) bekezdésében - egyébként az EGBGB 27. szakaszával egyezően - előfeltételként érvényes jogválasztás megtörténtét köti ki.
A külföldi elem megjelenésének legkézzelfoghatóbb esete az, amikor a felek szokásos tartózkodási helye, illetőleg telephelye külföldön található. Természetesen előfordulhat több kapcsoló tényező egyidejű felmerülése is.[20] A "külföldi elem"-re, illetőleg annak hiányára vonatkozó precíz meghatározás a német jogban - ezidáig - nem létezik. Az azonban nem csak a szerződés megkötésének helyével vagy a szerződésben részes személyekkel kapcsolatosan merülhet fel, hanem kapcsolódhat a szerződés immanens elemeihez is, különösen azáltal, hogy a megállapodásszerű teljesítéskor olyan értékmozgás következik be, amely túllépi az adott jogrendszer határait. Érinthet a szerződés külföldi vagyontárgyat is, s nem hagyható figyelmen kívül az a lehetőség sem, hogy a vizsgált szerződéses jogügylet szoros kapcsolatban áll más szerződéses jogviszonyokkal, amelyek külföldi kötődési elemekkel rendelkeznek.[21] A külföldi elem a szerződés megkötését követően is felléphet.
A felek választhatnak olyan jogot is, amellyel összefüggésben sem helyi, sem gazdasági, sem jogi kapcsolat nem mutatható ki. A nemzetközi kereskedelmi gyakorlatban nehézséget okozhat a külföldi jog országával fennálló gazdasági érdek felismerése is. Példaként a láncszerződéseket lehet említeni, amelyek keretében az eladó a vásárlókat megillető kötelmi igényeket a szállító felé fennálló saját igényérvényesítési lehetőségeihez próbálja igazítani. Ha azonban az adásvételi szerződésben a felek a szállító szállítójának jogát kötik ki, a gazdasági kötődés felismerése nehézséget okozhat. Hasonló helyzetet tapasztalhatunk a nemzetközi fuvarozási szerződéseknél is, ahol a jogválasztás általában a fuvarozó biztosításához igazodik. A döntés alapulhat azon is, hogy a fél/felek egy adott ország jogrendszerét különösen jól ismerik, vagy olyan nemzetközi szerződési feltételeket tartalmazó nyomtatványokat alkalmaznak, amelyek megfogalmazására a választott jog rendelkezései figyelembevételével került sor. Összességében megállapítható, hogy jogválasztásra bármiféle elismerésre érdemes érdek hiányában csupán elvétve kerül sor.
A "fraus legis" tilalma a német ítélkezési gyakorlatban szinte alig jut szerephez. A Szövetségi Bíróság
- 160/161 -
ítélete alapján[22] pedig azok a külföldi állampolgárok, akiknek lakóhelye a Szövetségi Köztársaságban található, a német jog alkalmazásában akkor is megállapodhatnak, ha ezzel a saját hazai jogukba foglalt kötelező előírásokat megkerüli.
Amennyiben a felek csupán a szerződés valamely részére vonatkozóan választottak jogot, akkor a fennmaradó részre természetesen annak az országnak a joga alkalmazandó, amellyel a szerződéses jogviszony a legközelebbi kapcsolatot mutatja. A részjogválasztást azonban egyrészről korlátozza az, hogy arra csak a szerződésben jól elhatárolható részkérdés vonatkozásában kerülhet sor, másrészről, bár kifejezetten nem tiltott az egyes kérdések különböző jogrendszerek alá vetése, azok alkalmazása akkor történhet, ha nem vezetnek egymással ellentétes eredményre és a kérdéses részek egymással összekapcsolhatóak.
A szerződések nemzetközivé válásával, különösen az államok és magán- vagy jogi személyek között kötött szerződések kapcsán felmerül az érintett államok saját jogán kívül eső nemzetközi szabályok választásának igénye. A probléma "megoldásaként" ilyen szerződéses jogviszonyokban gyakorta utalnak az általános jogi alapelvekre, a nemzetközi kereskedelemben a lex mercatoria szabályainak alkalmazására, nemzeti vagy nemzetközi kereskedelmi szokásjogi szabályok felhívására, illetőleg figyelemmel egyes nemzetközi választottbírósági ítéletekre[23] - különösen a beruházási szerződések esetében - az állam és magánvállalat közötti jogügyletben a nemzetközi (köz)jog szabályainak korlátozott mértékű alkalmazására is. Utóbbi - a jogirodalomban[24] kétségesnek ítélt - választással a magánjogi szerződésben részes államnak a szerződésre érvényes jogszabály utólagos módosítására irányuló eshetőleges szándékát kívánják eleve kizárni.
Az a szabály, hogy a német kollíziós jog minden eljárási szakban hivatalból alkalmazandó, érvényes természetesen az EGBGB 27. és az azt követő szakaszai alkalmazására is. Az ítélkezési gyakorlat azonban nem követeli meg annak meghatározását, hogy két kollíziós szabály közül melyik alkalmazása történt ténylegesen meg, ha e szabályok egyébként azonos jog alkalmazására vezetnek.[25]
Jogválasztásra előfordulhat hallgatólagosan is. Ennek feltétele, hogy a felek akarategységben a közöttük létrehozandó vagy már fennálló szerződésre egy meghatározott jog alkalmazását kívánják meg. Ilyen akarategység meglétére utal általában valamely bíróság vagy választottbíróság kizárólagos illetékességének kikötése, a felek perbeni magatartása, a megállapodás szerinti teljesítési hely, egy meghatározott jogrendszer jogtechnikai eszközeinek, tipikus szabályainak alkalmazása, a felhasználásra kerülő Általános Szerződési Feltételek nyelvezete és tartalma, vagy a felek szerződési gyakorlata. ■
JEGYZETEK
[1] Bürgerliches Gesetzbuch, BGB, 1986. augusztus 18. (RGBl. S. 195)
[2] Einführungsgesetz zum BGB = EGBGB, 1986. augusztus 18. (RGBlS 604/BGBl III 400-1), egységes szerkezetbe foglalva 1994. szeptember 21-én (BGBl I 2494, ber 1997 I, S 1061). Az EGBGB I. része a nemzetközi magánjogi rendelkezéseket foglalja magába, Mádl-Vékás megfogalmazásában Polgári Törvénykönyvet Életbe Léptető Törvény", lásd: Mádl-Vékás: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó (1997)
[3] Lásd: Einführungsgesetz zum BGB 11. szakasza.
[4] Az EVÜ (Közös Piac 1980-as Római Egyezmény 3. szakasz (1) bekezdése az 1972. évi tervezet 2. szakasz 1. bekezdéséből, a 3. szakasz (2) bekezdése a tervezet 3. szakaszából került kifejlesztésre. Az EVÜ 3. szakaszának (4) bekezdése eredetileg a tervezet 2. szakasz (2) bekezdésében volt fellelhető., EVÜ = Übereinkommen über das auf vertragliche Schuldverhältnisse anzuwendende Recht v. 19. 06. 1980 = Közös Piac 1980-as Római Egyezmény.
[5] Lásd: Giuliano/Lagarde beszámoló, 47. oldaltól.
[6] Jogválasztás szabadsága a nemzetközi magánjogban, RabelsZ 60 (1996), Gamillscheg: Jogválasztás, a felek eredendő akaratának döntő jelentőssége a nemzetközi szerződésjogban, AcP 157, 303 (1958/1959), Großfeld/Neumann: A nemzetközi szerződésjog lényegi elemei a gazdaság gyakorlatban (1981), Gunst: A jellemző teljesítés: a gyakorlati kapcsolás a német, a svájci és az EK nemzetközi magánjogában (1994).
[7] A választottbírósági eljárásra vonatkozóan ez az alapelv a német Polgári Perrendtartás (ZPO) 1051. §. (1) bek. 1. pontjában került lefektetésre.
[8] Junker, IPRax 1993, 2 (ellenkező álláspont: pl. Mincke, IPRax 1985, 316)
[9] Lásd: Vischer/Huber/Oser Rz. 147.
[10] Lásd: a német Polgári Törvénykönyvet Bevezető Törvény 28. szakasz (5) bekezdésébe foglaltakat.
[11] Staudinger/Magnus: Art. 27 EGBGB Rz. 135, Meyer-Sparenberg, RIW 1989, 349.
[12] Lásd: Tiedemann, IPRax 1991, 425.
[13] Szövetségi Bíróság (BGH) 1956. 10. 03-i ítélete, IPRspr. 1956/57 Nr. 197.
[14] Magnus álláspontja, Graf/Paschke/Stober, 25.
[15] Gyakorlati jelentőséget a kérdés alapvetően az ingatlanok adásvétele során nyer, hiszen a dologi jogban gyakran találkozhatunk különös szabályokkal (pl. BGB 311b szakasza).
[16] A német jogirodalom korábban azt a nézetet vallotta, hogy a felek választási jogukkal élve csupán azt választhatják meg, hogy az elsődlegesen irányadó jogrendszerek közül - amelyek a lakhely, állampolgárság, teljesítési hely stb. alapján kerülnek meghatározásra - melyiket kívánják alkalmazni. (pl. Lewald).
[17] Lásd: BT-Drucks. 10/504, 35.
[18] Egy nemzetközi "szituáció"/elem - eltérően az 1972-es tervezet 1. szakaszába foglaltaktól - nem alapkövetelmény.
[19] Reitmann/Martiny: Nemzetközi Szerződésjog (2004), Deutsche Denkschrift zum EVÜ, BT-Drucks. 10/503, 22, Palandt/Heinrich, Art. 27 EGBGB Rz. 3,Staudinger/Magnus, Art 27 EGBGB Rz. 25.
[20] Lásd: Giuliano/Lagarde S. 42.
[21] OLG Hamburg 1965.06.02-án kelt ítéletét, IPRspr. 1964/65 Nr. 46.
[22] BGH 15.11.1976, MDR 1977,221=NJW 1977, 1011.
[23] Verdross, ZfRV 6 (1965), Booysen, RabelsZ 59 (1995), British Petroleum Co. V. Libya, 10. 10. 1973/1 .8. 1974, I.L.R 53 (1979), 293.
[24] Schlesinger/Gündisch, RabelsZ 28 (1964), Böckstiegel,
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi asszisztens, Bécsi Egyetem.
Visszaugrás
