A nemzetközi jog és a magyar jog viszonyának boncolgatásakor a "klasszikus nemzetközi jogforrások" (nemzetközi szerződés, szokásjog) mellett különös figyelmet érdemelnek a nemzetközi szervezetek határozatai, közöttük is az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) kötelező erejű határozatai (ezek belső jogban elfoglalt helyéről hatályos Alkotmányunk és a jogi szabályozás hallgat, a gyakorlat zavaros, ellentmondásos). A magyar jog arra sem ad választ, hogy amennyiben egy BT-határozat esetlegesen mégis a belső jog részévé vált, milyen helyet foglal el a jogforrások hierarchiájában. A XXI. század második évtizedébe lépve sürgető, hogy az ENSZ legfőbb politikai testülete által elfogadott kényszerrendszabályok hazai érvényesülése előtt ne álljon semmiféle belső jogi akadály, sőt, külön eljárásrend segítse elő azok mind hatékonyabb végrehajtását.
Az első kormányközi nemzetközi szervezetek - többnyire a kialakuló nemzetállamok köré fonódva[1] -a XIX. század második felében jelentek meg. Az ebben az időszakban lezajlott ipari, gazdasági, műszaki és tudományos fejlődés követelményei ugyanis kikényszerítették az államok közötti együttműködés konkrét intézményeinek létrejöttét.[2] Az effajta szervezetek első megjelenési formái azok a nemzetközi bizottságok voltak, amelyek a nemzetközi folyókkal (pl. Rajna, Duna) kapcsolatos nemzetközi együttműködést szervezték [Központi Rajna Bizottság, Európai Duna Bizottság (amely 1921-től kiegészült a Nemzetközi Duna-bizottsággal) stb.]. Hamarosan pedig megjelentek az ún. nemzetközi igazgatási uniók, amelyek technikai együttműködést létesítő funkcionális szervek voltak, a részes államok kormányhivatalait kapcsolták össze konkrét céllal.[3] Ilyen "igazi", állandó irodával és titkársággal ellátott nemzetközi szervezet volt az 1865-ban életre hívott Nemzetközi Távíró Egyesület (amelynek jelenlegi jogutódja az immár az ENSZ-családba tartozó Nemzetközi Távközlési Unió), majd az 1870-es években felállították az Egyetemes Posta Uniót, a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalt, illetve a Nemzetközi Meteorológiai Egyesületet. Ezt követően a XX. század fordulójáig gyorsuló ütemben jöttek létre szervezetek a nemzetközi statisztikai együttműködés, a tengerhajózás, a mezőgazdasági kooperáció, a szállítás, a higiéniai-egészségügyi együttműködés, továbbá bizonyos termékek kereskedelme összehangolásának területén.[4] Ezek az igazgatási uniók csak bizo-
- 339/340 -
nyos konkrét, jobbára technikai kérdésekkel foglalkoztak, és nem voltak átfogó jellegűek. Mindazonáltal orientálták az államokat a nemzetközi együttműködés intézményesítése felé, illetve olyan új gondolatokat honosítottak meg, amelyek megnyitották az utat a XX. század univerzális, politikai célokat is maguk elé tűző nemzetközi szervezetei előtt.[5]
A múlt század nagy újítása az univerzalitás igényével létrehozott, átfogó és politikai együttműködést célzó Nemzetek Szövetsége (1919-1945), valamint a második világégést követően annak helyébe lépett Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). A nemzetközi szervezetek száma az ENSZ megalakulása óta ugrásszerűen megnőtt. A Union of International Associations által rendszeresen közreadott Évkönyv 2006-ban 7350-re tette a kormányközi nemzetközi szervezetek számát,[6] amit azonban egyes szerzők túlzónak tartanak, s szerintük leginkább valószerű 500-700 közé tenni számukat.[7]
Magyarország e több száz nemzetközi kormányközi szervezet közül hozzávetőleg 60-nak tagja (e téren nem állnak rendelkezésre hiteles, teljes körű nyilvántartások.)[8] Az mindenesetre ebből a számadatból is kitűnik, hogy a magyar jogrendszerbe rengeteg nemzetközi szervezet "jogalkotása" csatornázódhat be, azok nemzetközi jogi kötelezettséget keletkeztető határozatai formájában.
A nemzetközi szervezetek ilyetén térnyerése következtében a nemzetközi jog fejlődése az utóbbi fél évszázadban meghaladta azt a korábban uralkodó nézetet, hogy a nemzetközi szerződésekből jellemzően a szerződés megkötésekor előre látható, konkrét kötelezettségek fakadtak, továbbá csak az államok kifejezett hozzájárulásával bővülhetett a kötelezettségek köre. Az ENSZ Alapokmányának elfogadásával olyan folyamat indult el, amelynek eredményeként az államoknak kifejezett hozzájárulásuk nélkül is keletkezhetnek előre nem látható nemzetközi jogi kötelezettségeik. Az ENSZ keretén belül a világszervezet különböző szervei - legfőképpen a Biztonsági Tanács (BT) és a Közgyűlés - által elfogadott jogi aktusokat három nagy csoportba oszthatjuk:[10] 1) ajánlások - amelyek Virally megfogalmazásában "egy nemzetközi szerv egy vagy több címzett felé megfogalmazott olyan határozatai, amelyek kifelé irányulnak, és valamely meghatározott magatartás, cselekvés tanúsítása vagy cselekvéstől való tartózkodásra hívnak fel";[11] 2) határozatok (resolutions/résolutions) - az ENSZ Alapokmány VII. fejezete által a Biztonsági Tanácsra ruházott, a tagállamokkal szemben kényszerintézkedések meghozatalát lehetővé tevő jogkör gyakorlása során meghozott kötelező erejű jogi aktusok, valamint az Alapokmány VIII. és XII. fejezetei alapján elfogadott szintén kötelező erejű határozatok; 3) nyilatkozatok (declarations/declarations) - olyan, a szervezet valamely szerve által kibocsátott aktusok, amelyek elsődleges célja szokásjogi normák rögzítése vagy általános jogelvek írásbeli kifejezésre juttatása.[12] Ennek egyik legtipikusabb példája az ENSZ Közgyűlésének 1970. évi Nyilatkozata az államok közötti baráti kapcsolatok és együttműködés nemzetközi jogi elveiről.[13]
Egy másik felosztás értelmében különbséget lehet tenni a világszervezet belső struktúrájára, felépítésére és működésére vonatkozó származékos normák (azaz
lul lásd pl. a következő, zsinórmértékül szolgáló műveket: Klabbers, Jan: An Introduction to International Institutional Law. Cambridge, Cambridge University Press, 2002; Schermers, Henry G.-Blokker, Niels M.: International Institutional Law: Unity within Diversity. Leiden, Martinus Nijhoff Publishers, 2004 vagy Alvarez. José E.: International Organizations as Law-Makers. Oxford, Oxford University Press, 2006.
- 340/341 -
az ENSZ "belső intézményi joga"), valamint a "kifelé irányuló" ajánlások, határozatok, illetve deklarációk között, mely utóbbiak irányulhatnak a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, rögzíthetik bizonyos tények vagy helyzetek létezését és fennállását, ünnepélyesen kinyilatkoztathatnak vagy megerősíthetnek bizonyos nemzetközi jogi szabályokat, stb. Számunkra ez utóbbiak, az ENSZ-en kívüli joghatás kiváltására irányuló határozatok képezik majd a vizsgálódás tágabb tárgyát. Első helyen érdemel említést az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely az Alapokmány VII. fejezete (Eljárás a béke veszélyeztetése, a béke megszegése és támadó cselekmények esetében) szerint a tagállamokat kötelező kényszerintézkedéseket, köztük a szó szoros értelmében vett szankciókat tartalmazó határozatokat hozhat. Az ENSZ Alapokmány 25. cikke a Biztonsági Tanács által hozott határozatok kötelező erejéről a következőképpen rendelkezik:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
