Az elővigyázatosság mint jogi alapelv elsősorban a környezetjog jellemzője, de tényleges hatásában immár valamennyi olyan területre kiterjed, ahol a fokozott kockázat lehetősége a hagyományos jogfelfogástól eltérő beavatkozást kívánja meg. Az elv mintegy a 'bűnösség vélelmét' jeleníti meg, ezzel a jogérvényesítés kereteit tágítja, tehát elvárja a feltételek, garanciák pontosítását, különösen az érdekek közötti fokozott súlyozás követelményét, az arányosság kiemelt alkalmazását. Az elv több évtizedes története, alkalmazása olyan tanulságokkal szolgál, amelyeket immár össze lehet és kell foglalni.
Alkalmanként érdemes felidézni, értelmezni alapvetőnek számító fogalmakat, jogintézményeket, elveket, átgondolva azok tényleges értelmét, teoretikus alapjait, alkalmazási problémáit. Erre jubileumok is szolgáltatnak okot, mint az ENSZ környezetvédelmi konferenciái sorozatának tavalyi - nem túl sikeres - negyedik állomása,[2] amely azonban egy 20 évvel ezelőtti alkalmat[3] elevenített fel. Ekkor nyert nemzetközi szinten is polgárjogot a fenntartható fejlődés és ezzel összefüggésben, annak egyik alapjához számítható elővigyázatosság elve, amelyről időnként szükséges elmélkedni. Az ENSZ színterén azonban - amint alább erre visszatérünk - már harminc éve is elmúlt annak, hogy az elv megjelent. A megfelelő felvezetés érdekében szólni kell a fenntarthatóság fogalmáról - erre alkalmas a Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata (Tokió, 2000);[4] "a fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg". E nagyon sokat emlegetett fogalom, elv egyik részegysége az elővigyázatosság, amelyről az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottság égisze alatt készült szakértői jelentés,[5] amely a téma nemzetközi jogi elveit volt hivatva összesíteni a 'környezet és fejlődés' egyik alapvető összetevőjeként emlékezik meg: "Az elővigyázatosság elve arra utal, hogy a tudományos bizonyosság hiánya nem lehet oka annak, hogy a komoly és visszafordíthatatlan környezeti károk elkerülésére irányuló lépéseket elhalasszuk." Alább utalunk arra, mennyire szoros ez a kapcsolat.
A Nemzetközi Jogi Társaság a fenntartható fejlődés nemzetközi jog elveit taglaló Új-Delhi Nyilatkozatában[6] tíz évvel ezelőtt hét elvet különböztetett meg, amelyek között a 4. elv volt az elővigyázatosság: "Az elővigyázatosság elve, ami az emberi egészségre, a természeti erőforrásokra és ökoszisztémákra vonatkozik. Ezen belül több fontos elemet is megjelenít az elv, túllépve ezzel az elővigyázatosság hagyományos koncepcióján:
- a károkozással kapcsolatos elszámoltathatóság,
- a tervezés,
- a környezeti hatások vizsgálata,
- a bizonyítási teher áthárítása az üzemeltetőre, a komoly vagy visszafordíthatatlan károk esetében."
A Nyilatkozattal pedig ismét visszacsatolunk a jubi-
- 471/472 -
leumi 20 évhez, mert az 2012-ben teljes megerősítést nyert ugyanazon fórum által.[7] Emellett már némi tartalmi útmutatót is kaptunk a további gondolkodáshoz.
Az elővigyázatosság arra utal, hogy a károsodás veszélyéhez vezető tevékenységek megalapozása során el kell kerülni az olyan helyzetet, amelyeknek negatív az eredménye, tehát az emberi magatartásokról eleve feltételezzük az esetleges későbbi környezeti ártalmak bekövetkezésének lehetőségét, a környezetjog mindennapjaiban az elővigyázatosság egyenlő az óvatossággal, körültekintéssel. A jogalkotás az elv érvényesülését elvárhatja, de részletes szabályokat nem rendelhet hozzá, megfelelő alkalmazása igazi feladatot jelent a joggyakorlat számára.
Nézzük tehát az előzményeket, amelyre többféle, de nagyjából hasonló utalásokat találunk. "Az elővigyázatosság az 1970-es években az NSZK-ban jelent meg. Gyökerénél az a felfogás áll, hogy a szabályozó hatóságoknak és kormányoknak abba az irányba kell lépniük, hogy minimalizálják a környezeti kockázatot, előre látva a lehetséges kárt, és ha lehet, megelőzve azt. A nyolcvanas években, az NSZK kormánya alkalmazta a Vorsorgeprinzip-et (előrelátás vagy elővigyázatosság elve), annak érdekében, hogy igazolja a savas esők, globális felmelegedés és az Északi-tenger szennyezése miatt szigorú politikát. Ezen problémákkal összefüggésben, a Vorsorge magában foglalta a legjobb elérhető technológia (BAT) alkalmazását a szennyezés forrásnál való minimalizálására."[8]
Más szerzők a nemzetközi jogban keresik az előzményeket: "A 70-es és 80-as években alakult ki az elővigyázatosság kérdése, mint a természeti környezetet és emberi egészséget érintő kezelés lehetősége. Az eredeti területek a tengeri környezet és a veszélyes anyagok voltak."[9] A jogtudományi munkák szerzői kissé elvibb következtetésig jutnak:[10] "Az elővigyázatosság elve az emberiség és annak fizikai létét biztosító környezet közötti filozófiai és spirituális kapcsolatra irányítja a figyelmet. Jelzi azon fejlődési út átértékelését, amelyet számos társadalom választott az Angliában a késői XVIII. században kezdődő ipari forradalom óta." Máshol: "Az elővigyázatosság elvének rövid története a modern környezetpolitika két fontos jellemzőjét példázza: erős fordulat a nemzetközivé váló követelmények felé, illetve a környezetvédelmi elvek beszivárgása olyan, korábban nem környezetvédelminek tartott területekbe, mint a kereskedelem, ipar vagy energiatermelés."[11]
Melyek is azok a harminc éves előzmények, amikor a nemzetköziség és a környezetpolitika együtt elindítja az elővigyázatosság térhódítását? Nemzetközi dokumentumban elsőként az ENSZ egy korai kezdeményezésében (World Charter for Nature) jelenik meg az elővigyázatosság, részben a szöveg megfelelő értelmezésével, részben - kissé korlátozottabb tárgykörben ugyan - direkt módon.[12] A funkciókról szóló II. rész 11. cikkében a Karta elvárja a természetre vonatkozó jelentős kockázat vagy más káros hatás csökkentését, és ezen belül egyebek között előzetes vizsgálatokat igényel, amelyek bizonyítják, hogy a várható előnyök nagyobbak, mint az esetleges károk, és "ahol a lehetséges káros hatásokat nem lehet teljesen értelmezni, a tevékenység nem folytatható". Ez az az általános követelmény, amely sokban megfelel az alább részletezett elővigyázatosság elvének, amely szerint, ha nincs bizonyíték - "nem lehet értelmezni a káros hatásokat"[13] -, akkor az a követelmény, hogy ne folytassák a tevékenységet. Ugyanitt a 12. cikk a szennyezés természeti rendszerekbe történő bebocsátásának elkerülését várja el, és ezen belül a b) alpontban jelenik meg a tényleges fogalom: "(b) külön elővigyázatosság szükséges a radioaktív vagy mérgező hulladék bebocsátásához". Ez a dokumentum ugyan értékelhető elvi alapként, de meghatározónak nem lehet mondani.
Az elv azonban ennek ellenére egyre jobban beépül a környezetvédelemmel, illetve hasonló - különösen egészségüggyel - kapcsolatos kockázatok kezelésének rendszerébe, amire a joggyakorlat egyértelmű példát ad. Tíz évvel az EK Szerződésben való megjelenés (Maastricht, 1992) előtt az ún. Sandoz-ügyben[14] már hasonló érvelést találhatunk az ítéletben, a vitaminok túlzott mértékű alkalmazása, illetve fogyasztása kapcsán: "11. (...) a Bíróság elé tárt észrevételek szerint a tudományos kutatás még nem elég fejlett ahhoz, hogy a kritikus mennyiséget és a pontos hatást bizonyossággal
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
