A jogalany valamely feladat személyes ellátására több jogágban vállalhat kötelezettséget. E vállalása személyes autonómiáján alapuló szabadságából fakad, és jogáganként más-más jellegű kötelezettséget alapoz meg.
A közjog keretében vállalt feladat - akár választás alapján, akár alkalmaztatás alapján kerül felajánlásra - köztisztviselői, illetve közalkalmazotti viszonyt létesít. Ezeknek külön törvényekben megvan a maguk szabályzata, a legfontosabb, választáson vagy kinevezésen alapuló köztisztségekkel járó hatalom és kötelezettség, e jogviszonyok tartalma alkotmányban meghatározott.
A vállalati, kereskedelmi, ipari termelés keretében vállalt feladat az újkori értelemben vett klasszikus munkaviszony. Alkotmányos megalapozottsága a munkához való jog, az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján járó munkabér, illetve a végzett munka mennyiségéhez és minőségéhez igazodó jövedelemhez való jog, a pihenéshez, szabadidőhöz, szabadsághoz való jog, és az ezen jogok céljából, a munkavállalók érdekérvényesítése céljából történő szervezkedéshez való jog (Alk. 70/B. §). Ezek az alapjogok korlátozzák e területen a szerződési szabadságot és a piaci verseny lehetőségét, és beleviszik a munkajog területébe a szociális biztonsághoz való alapjogot, mint a munkáltató kötelezettségét, továbbá a munkavédelem [Alk. 70/D. § (2)] és a munkanélküliség esetére biztosított ellátás [Alk. 70/E. § (1)] nevesített kötelezettségeit.
A magánmunkáltató és magánalkalmazott között létrejövő szolgálati szerződés (magánmunkaviszony-szerződés) alkotmányos alapja az otthon, a saját vállalkozás, a személy és család ellátásának autonómiája: e viszonylatokban a személy jogosult segítséget ellenérték fejében igénybe venni, és a kétoldalú kötelezettséget szerződéssel megalapozni. Magánszemélyeknek szabadságában áll ilyen munkaviszonyt létesíteni vagy attól eltekinteni. A munkáltató szabadságában áll annak tartamát és tartalmát meghatározni ajánlatával, és szabad megállapodással választhatja ki a neki tetsző személyt a jelentkezők közül. E magánmunkaviszonyokban alkalmaztatásra senkinek sincs alapjoga, mint ahogy ilyet vállalni senki sem köteles. Az ilyen viszonyokban nem a munkához való általános alapjog, hanem a személyi szféra alakításához való alapszabadság érvényesül, mindkét fél részéről. Ezért ez a jogviszony magánjogi jogviszony, és arra a magánjogi törvénykönyvnek kell mind nevesített keretet meghatároznia, mind általában diszpozitív iránymutatást. A két elsőnek felsorolt, közjogi, személyes szolgálati terület értéktartalmát a közzel szembeni hűség és elkötelezettség, illetve a piaci tisztesség adja, a harmadik, magánjogi kapcsolatban a személyek között létrejövő kölcsönös ráutaltság és bizalom.
Nyilván vonatkoznia kell e szerződésfajtára is a szerződések általános szabályainak, így az uzsorás jelleg tilalmának, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás közötti arányosság elvének, a felek egyenlő emberi méltóságából következő személyes kapcsolat elvárásának. A 19-20. század idevonatkozó jogalkotásával, illetve tervezeteivel és bírói gyakorlatával szemben ma már elfogadhatatlan a szolgálatot vállalóval szemben házi fegyelmi (fenyítési) jogkör elismerése. Követelmény a munkaviszonnyal járó lakás, étkezés biztosítása esetén a szolgálatot vállaló intimszférájának biztosítása, a helyben biztosítható komfort nyújtása, másrészt betegsége vagy kora, állapota miatt kiszolgáltatott munkáltató biztosítása a helyzettel való visszaélés ellen. A szerződést kitöltő szolgálatok, szolgáltatások széles skálája miatt csak nagyon általánosan lehet ezeket a biztosítékokat meghatározni, általában a felek között contractus contrahentibus legem ponit, amint erre már régi magánjogi forrásaink is hivatkoznak. Csak a feltétlenül szükséges keretek kitöltése és meghatározása igényel Ptk. rendezést. Ott viszont a rendezés azért elengedhetetlen, mert a viszony személyes jellege és eshetőlegesen mindkét fél kiszolgáltatott helyzete, érzelmi és bizalmi kötődése miatt e viszony lényegesen eltér a másik két jogterület szolgálati viszonyaitól. Ugyancsak el kell határolni a magánjogon belül e viszonyt a megbízási és a vállalkozási szerződésektől. Mindkét utóbbi esetben sajátos szakismeretek fogják a szerződés egyik követelményét kitenni, mindkét esetben eredménykötelem-jellegű lesz a viszony, szemben a magánmunkáltató és munkavállaló közti praestare jellegű - elsősorban rendelkezésre állást igénylő - kapcsolattal.
Míg az osztrák Ptk., más külföldi kódexek és az Mtj. a kötelmi jog különös részében szolgálati szerződés néven említik a magánmunkáltatói szerződést, Vincenti Gusztáv különböztet munkabéri és szolgálati szerződés között [Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog IV. kötet]. A tágabb értelemben felfogott munkabéri szerződés alatt ért minden olyan viszonyt, amelyben a munkavállaló szolgálatoknak, munkának más részére való teljesítését vállalja, a munkáltató pedig időbérben, esetleg akár teljesítmény alapján munkabér fizetésére kötelezi magát. Ezen belül szolgálati szerződés az a kétoldalú szerződés, amelyben az alkalmazott személy szolgálat(ok) - munka - vállalására munkaerejének tartósabb jellegű lekötésével és ebből eredő függőséggel kötelezi magát, munkabér, szolgálati javadalmazás fejében.
Egyik szerződésnek sem előfeltétele a kizárólagos lekötés egy munkáltató felé. Egyik szerződésben sincs a szolgáltatás neme szerint meghatározva. Mindenesetre olyan szerződéses viszonyok ezek, amelyekben a munka végzésének-végeztetésének kockázatát teljes egészében a munkáltató viseli, és a munkavállaló a szerződés teljesítése során bizonyos függő viszonyban áll a munkáltatóval, saját tehetsége szerinti igyekezettel és hozzáértéssel tartozik eljárni.
A szerződés vélelmezetten visszterhes: így akkor is jár ellenérték, ha az nem került kikötésre. A visszterhességet csak külön megállapodással lehet kizárni. Vélelmezetten ingyenes a szolgáltatás, ha azonos háztartásban élő fél nyújtja a háztartás fenntartójának, ha csak a helyzetből másra nem lehet következtetni, a felek másként nem állapodtak meg, vagy a nyújtott szolgáltatás az élvezett tartás és lakással szemben aránytalanul magas. Ha a szolgáltatás ellenértéke más előny (tartási, öröklési szerződés, élettársi kapcsolat), s utóbb ez az előny elesik, úgy a nyújtott szolgáltatás szerződés hiányában is munkabér/szolgálati viszony jelleggel számolandó el.
A gyakorlat elismerte munkabéri szerződésnek azt a viszonyt is, ahol a munkavállaló azért vállalta a munkát, mert annak végzése során harmadik személyektől remélte az ellenérték elnyerését. Ilyen (volt) pl. az alkalmi pincér, aki borravaló reményében, a házmester, aki kapupénz fejében, a hordár, aki az őt igénybe vevők juttatása fejében vállalta szolgálat ellátását a munkáltató felé.
Sajátos fajtái a munkaszerződéseknek a kereskedő- vagy iparos-inas (tanonc), kereskedő- vagy iparos-segéd, háztartási alkalmazott, állandó betegápoló, házi tanító, mezőgazdasági üzemi alkalmazott stb. Ezek vonatkozásában további jogszabályok részletszabályokat előírhatnak, a Ptk. elveinek figyelembevételével. Adott helyzetben (így vadász, gépkocsivezető, szakács, ápoló, házitanító stb. esetében) tőlük különös szakmai ismeretek megkövetelhetők, s ezek tekintetében a szakszerűségért (de nem az eredményért!) felelősséggel tartozhatnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
