Az utóbbi negyedszázad folyamán két nagy történelmi évforduló hívta magára a jogi tudományok művelőinek figyelmét. Ilyenként tartjuk számon a nagyszombati alapítású Magyar Universitas Jog- és Államtudományi Faculásának a három és negyedszázados évfordulóját, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetem fennállásának a 350 éves jubileumát. Hazai kultúrhistóriánk eme kiemelkedő jelzőkövei - miként ismeretes - gyakran szólásra bírták a jogtudományok képviselőit, a jogi historizmus fejlődéstörténetének a módszeres áttekintését pedig kifejezetten ösztönözték. Az idevágó kutatások nagy gyakorisággal támaszkodnak az Eckhart-életmű számos alkotóelemére, Eckhart Ferenc 1936-os kartörténeti szintézisét[1] pedig nem egyszerűen kézikönyvként idézik. Még a kapcsolódó művelődéstörténeti vizsgálódások is[2] ilyenként idézik fel az időközben megritkult kultúr-históriai értékeink utókorra való átmentését, miután ez az alkotás számos vonatkozásban olyan történelmi kútfőkre támaszkodott, amelyek az időközben lezajlott viharos átalakulások martalékaivá lettek. Nem véletlen tehát, hogy a hazai állam- és jogtudományok újkori és legújabbkori történelmét vizsgáló kutatásaink[3] legfrissebb eredményei is közvetlenül tapadnak Eckhart Ferencnek az egyetem fennállása 300 éves évfordulója (1936) alkalmával megjelent, ma már valóban forrásértékű munkájához.
Két jelentős felismerés ösztönözte és egyben gazdagította ezt a törekvést, miután a megalapozatlan (tudománytalan) előítéletek feloldására, illetve a magyar jogi gondolkodás haladó hagyományainak a feltárására való törekvés egyaránt a témakör sokoldalú vizsgálatát igényelte. Egyik oldalról nyilvánvalóvá vált, hogy a jogi tudományosság hazánkban immár több évszázadra visszavezethetően szerves alkotóeleme a közgondolkodásnak, és ilyen értelemben a módszeres jogtörténetírás kezdeteit is nyomon követhetjük a 17. század utolsó harmadába visszanyúlva. Másrészről elvitathatatlanul indokoltnak tűnt, hogy a letűnt különféle eszmeáramlatok hatásának útvesztőit a maga valóságában fel kell tárni ahhoz, hogy a mindenkor közgondolkodást formáló magyar jogi tudományosság időtálló eredményei szervesen integrálhatók legyenek a modern jogtörténet-tudomány világképébe. Innen van az, hogy vizsgálódásaink messze az újkor századaiba visszanyúlnak anélkül, hogy egyfajta egyedülvaló, netán idealizálható képet akarnánk festeni a magyar jogi kultúra történetéről.
- 171/172 -
A magyar jogi historizmus fejlődését vizsgálva magalapozottnak tűnik tehát az a törekvés is, amikor a hazai jogtörténetírás aktív képviselői egyre gyakrabban vállalják a különös munkaigényességgel járó tudománytörténeti vizsgálódásokat.[4] Nem egy ezek sorából a szorosabb értelemben vett tudománytörténeti összefüggések jelenkoráig vezeti el a figyelmet.[5] A felidézettek alapján mondhatjuk viszont, hogy a magyar jogi tudományosság előrehaladásának valóban az újkor századaiba visszanyúló előzményei vannak,[6] érthető tehát, hogy a modern jogtudomány növekvő érdeklődést tanúsít egészében a magyar jogi historizmus újkori történelme iránt.[7] Így van az például, hogy a magyar jogi historizmus fejlődését koncentráltan kifejező jogtörténet tudományról lassan átfogó tudomány-történeti képet tudunk alkotni.[8] Ilyen értelemben a modern jogtudományok kifejlődését megelőző tudományos irányzatok és iskolák legmarkánsabb típusjegyeit is módszeresen láttatni tudjuk. Mindezek alapján mondjuk, hogy hazánkban a polgári jellegű jogi tudományosság egész történelmi korszakát kíséri egy szakadatlanul változó, a különböző irányzataiban gyakran egymást is keresztező, historikus jogtudomány, amelynek legmarkánsabb összetevői esetenként a politikai kameralizmushoz, a felvilágosodás eszméihez, a magyar reformkor nemesi, illetve polgári liberális gondolkodásához, az ébredő (jobbára romantikus) nacionalista, illetve az ún. történeti jogi szemlélethez tapadnak. A kifejlett módszeres katedra-jogtudományt azonban már a történeti-jogi iskola másod- és harmadvirágzása, a pozitivizmus, az ún. retrospektív modernizálás,[9] illetve a szellemtörténet tanai orientálták.
Közismert, hogy a polgári szabadság fejlődésének a reneszánszkori Olaszországban, majd a felvilágosodás korabeli Franciaországban jelentkező kezdeti formáival szinte egy időben jelentkeztek a történetírás tudományosságának az első csírái.[10] A középkori egyetemalapítások töredékes kútfői azonban megbízható támpontokat sem adnak arra, hogy hazánk az egyetemi-jogi művelődés alkalmas intézményeivel rendelkezett volna a reneszánsz, illetve a humanizmus korszakában. A "fény századában" viszont már a magyar jogi historizmust megalapozó törekvések jelentkeztek pl. a politikai kameralizmus, az udvari közjogtörténetírás, illetve a különböző leíró államstatisztikai tanítások[11] formájában.
- 172/173 -
Valójában a jogi fakultással kiegészült Magyar Egyetem első saeculuma pl. ab ovo szorosan összefonódott a magyar jogi tudományosság fejlődésével. Nem lehet megfeledkezni ugyanis arról, hogy a hazai protestáns szellemi központok (Gyulafehérvár, Sárospatak, Debrecen, Pápa stb.) által élesztett történetkritika ösztökélte az ellenreformáció megalapozóit a nagyszombati egyetem mielőbbi kiépítésére. Így az 1635-ben alapított nagyszombati főiskola csak egy emberöltőn át maradt csonka. A protestáns iskoláztatás visszaszorítása és még inkább a kálvinista prédikátorok által kifejlesztett államelméleti-jogi tudományosság jelenléte sürgette ugyanis a jezsuita egyetem jogi fakultással történő kiegészítését. A kettős (1642, 1665) alapítvány végrehajtói tehát az alapító oklevél keltezésével (1667. január 2.) szinte egyidejűleg (1667. január 16.) a prelegálások megkezdésére kötelezték a kart.
Már Pauler felfigyelt arra, hogy ez a lépés nem kevesebbet követelt meg az Egyetem Jogi Fakultásától, mint amit a protestáns államelméleti-jogi tudományosság is nyújtott a hazai humanista szellemi hagyatékokból kiindulva. Baranyai Decsi (Csimor) János 1593-ban Kolozsvárott megjelent Syntagma institutionum juris imperialis ac Hungarici című műve pl. a magyar (nemesi) magánjognak (és perjognak) az institutiók rendszerében való feldolgozását, illetve a hézagoknak a "római jog szabályaival történő kitöltését" képviselte.[12] Kitonich János munkássága a 17. században, illetve a sokat hányattatott és végül a katolikus hitre visszatért Otrokocsi Ferenc életműve[13] hasonlóan a magyar jog (a jus patrium) római és kánonjogi megalapozottságát akarta elérni és ez a nemes törekvés a hazai protestáns államelméleti-jogi tudományosságot valóban összekapcsolta a humanisták törekvéseivel. Zsámboky pl. Baranyai Decsi Jánossal közel egyidejűleg csatolta a Tripartitum bécsi kiadásához (1581) a Digesta egyes fejezeteit "Regulae iuris antiqui" címmel,[14] hogy a jus patrium hézagait kitöltse. A magyar jogi gondolkodás tehát az újkorba átlépve a társadalmi haladás mellett állt, amikor a jus patriumnak a császári (római) joggal, illetve a kánonjoggal történő összevetése és kiegészítése által a kontinentális jogokhoz történő felzárkózást hirdetett.
Ez hatott a jezsuita egyetem jogi fakultásának megalapítóira is, így a Nagyszombati Egyetem Jogi Karának alapító levele a hazai jognak a császári (római) joggal és kánonjoggal (cum iure caesareo et canonico) való összevetését egyenesen előírta a Fakultás tanárainak.[15] Ezt fejezi ki Vécsey Tamás, amidőn a Nagyszombati Egyetem Jogi Fakultásának hivatására visszautalva a hazai jog korszerű szintre emelését konstatálja.[16] A hazai jog tanítása (tehát) élen járt a korabeli Európában, vagy legalábbis egy korszerű szint elérésére való törekvésben fogant a magyar jog tudománnyá válása.
- 173/174 -
Tény, hogy a Jogi Fakultással kiegészült (1667) Magyar Egyetem a 17. század utolsó harmadától szinte folyamatosan gondoskodott már a jus patrium oktatásáról. A mostoha történelmi körülmények között természetesen a magyar jog katedrájára kinevezettek[17] gyakorta megelégedni kényszerültek a magyar (nemesi) szokásjog (a Tripartitum) puszta prelegálásával, illetve kommentálásával, egyesekről pedig kifejezetten az az ítélet maradt ránk, hogy a Hármaskönyv szövegét recitálták csupán. Az elsők között ismert Koller Ferenc, a neves tudós hírében álló Bencsik Mihály és a már felemlített Otrokocsi Ferenc működéséhez viszont már a 17. század végén igen figyelemreméltó eredmények tapadtak.
A Nagyszombati Egyetem első évszázadáról csak töredékes ismeretekkel, illetve azokkal a korai egyetemtörténeti vizsgálódásokkal (Csery József, Fejér György, Pauler Tivadar, Eckhart Ferenc) rendelkezünk, amelyek még eredeti forrásokon nyugszanak. Ma már viszont ezek a történelmi kútfők is csak hézagosan rekonstruálhatók. Annyi mégis megnyugtatóan mondható,[18] hogy a jus patrium felidézett főbb képviselői tették először vonzóvá a magyar egyetemet a 17-18. század fordulóján. Jó példa erre már Koller is, aki a magyar nemesi jog ismeretanyagát (Introductio in ius consuetudinarium) perjogi anyaggal (Methodus processualis) egészítette ki, hogy nagyszámú hallgatóságát a patvarián (ügyvédségben) szerzett tapasztalatokkal is felvértezze.[19] A kortárs Bencsik Mihályról pedig jól tudjuk, hogy nem csak a hazai (anyagi- és eljárási) jog tudományos rendszerezőjeként,[20] hanem a rendek szolgálatában fogant közjogi természetű ismeretek rögzítésén túl a magyar büntetőjogi kodifikációs törekvések egyik legkorábbi képviselőjeként is megbízható ismeretekre tettünk szert.[21] A magyar (nemesi) jog (a Decretum Generale) puszta prelegálásától messze előbbre juthatott tehát a tudomány az Egyetem falai között és ezt a Karon csak egészen rövid ideig tanító Otrokocsi Ferenc is bizonyíthatja, aki az alapítólevél szellemének megfelelően, a jus patrium rendszerbe foglalt ismeretanyagát valóban összehasonlította[22] a császári (római) jog, illetve a kánonjog szabályaival, ezáltal akarva bizonyítani[23] a jus patrium római és kánonjogi megalapozottságát.
Van tehát némi támpontunk arra, hogy az alapítók nemes elhatározása nyomán az 1672-től közel egy évszázadon át szinte folyamatosan prelegált jus patrium anyagában a hazai (történelmi) jog módszeres vizsgálatának egyik életképes előképét vélelmezzük. Szó sincs természetesen arról, hogy a történelmi jog módszeres vizsgálatában már a modern jogtudomány eredőit lehetne feltételezni.[24]
- 174/175 -
A jus patrium képviselőinek sajátos szerepét jelzi továbbá az a tény, hogy a Magyar Universitas első saeculuma szélesebb értelemben is kapcsolatba került ezzel a jogi tudományossággal. A Jogi Karon működő kanonisták pl. közel azonos módon kapcsolatba kerültek a történeti (nemesi) jogból fakadó historizmussal, sőt, némelyikük igen jelentős szolgálatot is tett a jus patrium alapvető forrásainak az összegyűjtésében, illetve az így feltárt ismeretanyag rendszerezésében. Az Egyetemi Nyomda élén álló Szentiványi Márton pl. már a 17. század végén bekapcsolódott a régi magyar jogemlékek közreadásába, sőt, ő volt az, aki elsőként nevezte az általa ismét teljesnek hitt gyűjteményt Corpus Juris (Hungarici) seu decretum generale-nak.[25] Az egyházjog történetét alapozó Markovics Mátyás és a "magyar jog művelésében rést törőleg" fellépő Szegedy János kánonjogi professzor munkásságában[26] pedig a korabeli magyar jog megismerésének a kútfőit kell látnunk.
Különösen Szegedy János életműve mutatott fel a kor színvonalát meghaladó történeti-jogi ismereteket, aki a magyar jogi gondolkodás szembetűnő hiányosságait kívánta pótolni.[27] Egy sajátos ötvözetű rendi (nemesi) közgondolkodás jogi historizmusának az alapozása során pedig Szegedy már eljutott a hazai (werbőcziánus) jog korszerűtlenségének a felismeréséhez is,[28] a magyar jog hiányosságainak esetenként a római jog tételeivel történő kiegészítése pedig egyenesen a katedra hivatásából származott. Mindez Szegedy János reputációját oly mértékben emelte, hogy tanításaira a megkésett polgári átalakulás koráig rendszeresen hivatkoztak.
Az alapítók nemes célkitűzése tehát még a Nagyszombati Egyetem első saeculumának a lezárulta előtt meghozta gyümölcsét nemcsak a jus patrim, hanem a kánonjog szférájában is, alapokat teremtve a történelmi (feudális) jog tudományos elemzésére. Azt a lehetőséget azonban, amit ezek a törekvések magukban rejtettek, valójában csak a 19. század első felében önállósuló anyagi- és eljárásjogi ágazatokban dolgozók (Vuchetich Mátyás, Frank Ignácz és mások) érlelhették tudományos értékűvé. Időközben viszont a módszeres kutató-elemző jogtörténeti vizsgálódások kezdetei is kibontakoztak a 18. század második felében.[29]
- 175/176 -
A természetjogi érvekkel alapozó szerződéses közjogi felfogás és a magyar rendi kiváltságok ellen fellépő udvari közjog-történetírás szembenállásából fakadtak pl. az első maradandó eredmények. Így az udvar szolgálatában alkotó Kollár Ádám, a kútfők módszeres vizsgálatát alapozó Kovachich Márton György, illetve a jakobinus Hajnóczy József kezében érett először tudománnyá ez az ismeretanyag, amit most már a magyar közjogtörténet kezdeteiként is felfoghattunk.[30]
Alapozó munkálatokat hagytak maguk után a praktikus célokat szolgáló államtudományok, illetve az ún. politikai-kamerális tudományok (pl. a történeti földrajz, az államstatisztika, stb.)[31] is, miután már a Planum juridicae facultatis (1775) c. szabályzatba belefoglalt "európai államtan" (Historia status publici Europae) kereti között a Joseph Sonnenfels bizalmát élvező Barits Béla kezéből került ki az az összehasonlító államstatisztika, amely a felvilágosodás eszméin nevelkedett, európai jogi tudományosságot hirdetett.
A középkori eredetű szövegelemző (exegetikus) kutatás ebben a korszakban vesztette el hitelét hazánkban és helyét a kutató elemző forráskutatás, a ténykutató (numerikus) történeti statisztika és az összehasonlítás,[32] illetve a születő történeti segédtudományok (diplomatika, genealógia, kronológia stb.) foglalták el. Mindezek hatása alatt a hazai jog tudományos előképeinek egész sora figyelhető meg már a 18. század utolsó harmadában. Ezek a törekvések pedig gyakran a felvilágosodással, illetve a felvilágosodás jogi historizmusának a sajátos (módszertani) alapállásával kerültek kapcsolatba, nem hagyva maguk után még jogtanító kézikönyveket, de a haladás tudatosításával és a jogfejlődés egyetemes összefüggéseinek a keresésével a modern jogi gondolkodás tudományosságának a kibontakozását szolgálták. Való igaz tehát, hogy a magyar jogi gondolkodás újkorát is a felvilágosodás nyitotta meg.[33]
Az új eszmeáramlat a modern polgári társadalom kialakulásának az előtörténetével összefüggésben nyert létjogosultságot, a benne rejlő lehetőségek azonban hazánk szellemi életében csak töredékesen bontakozhattak ki, miután a polgári átalakulás társadalmi feltételei még várattak magukra. Így nálunk - a polgári elem hiányában - a haladás eszme hordozója lehetett a társadalmi helyzetében lehanyatló köznemesség és még inkább a "gyúlékony eszmékkel" ismerkedő nemzeti értelmiség is. Íme, innen fakadt tehát a historikus érvekkel alátámasztott szerződéses (közjogi) gondolat, amely a birtokos elem tudatában persze jobbára csak a nemzeti függetlenséget garantáló új szerződés szükségességére korlátozódott.[34] Ennél számottevőbb lehetőségek kibontakozásának vagyunk tanúi azonban, amidőn a Habsburg abszolutizmus uralkodói (Mária Terézia, illetve II. József) maguk tettek lépéseket a magyar jogi közgondolkodás korszerűsítése érdekében. Így jelent meg a korabeli magyar Egyetemen is az abszolutizmus államelméleti tudományosságát reprezentáló "jus publikum universale" mellett az európai államok statisztiká-
- 176/177 -
ja, a konkrét állami érdekekhez tapadó lépések (reformok) pedig objektive elősegítették a jogi gondolkodás felszabadítását az egyház gyámkodása alól. Így van az, hogy bár a magyar rendi reakció, illetve az udvarnak a francia forradalomtól történt megrettenése útját állta egy kiteljesedő tudományos előrehaladásnak, jogi gondolkodásunk tudományosságában mégis kitörölhetetlen nyomokat hagyott az új eszmeáramlat.
A jakobinus örökség kapcsán nemcsak Hajnóczy József módszeres közjogtörténeti kutatásaira, illetve Barits Béla és a leíró történeti államstatisztika számos képviselőjének az erőfeszítéseire hivatkozhatunk, hanem a születő új tudományosság egészének tudatformáló szerepére. Az Egyetem falain belül ezt jelzik a felélénkült diákmozgalmak (diáktársaságok) a 80-as évektől.[35] Így a jogi gondolkodás egyszeriben felfedezte a históriát tudományos értelemben, és szinte a Voltaire által kimunkált történetfilozófiával vetette rá magát azoknak a tudományos igazságoknak a keresésére, amelyek a történelemből nyilvánvalóan adódtak. A francia-olasz felvilágosodás nagyjai tették tudatossá például, hogy ezek a történelmi tapasztalatokon nyugvó igazságok a népek szokásainak és törvényeinek a feltárásán keresztül érhetők el.[36]
Még a születő állami nevelési politika is ösztönösen vonzódott a jogfejlődés tudományos alapjainak a megteremtéséhez, amidőn pl. Mária Terézia az addig túlnyomóan rendi-nemesi érdekeket kifejező, jus patrium segédtudományaként a joghistória tanítását kezdeményezte (1769). Bécsben valójában már 1753-tól kísérletek történtek a természetjog és a jogtörténet tanítására,[37] az 1777. évi Ratio Educationis pedig a hazai jog (a jus patrium) segédtudományaként akarta meghonosítani nálunk a magyar jog módszeres vizsgálatát.
Ennek ellenére hazánkban és az örökös tartományok egyetemein még több mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a művelődésügyi kormányzat a nemzeti jogtörténet önállóságát elismerje. Látni kell azonban, hogy a felvilágosodás eszmeáramlatával érintkező jogi historizmus maga is egy szélesebb, általános jogtörténeti világkép kialakítása irányában hatott, miután ez a historizmus a világtörténelemben kimutatható hasznos igazságokra apellált.[38] Nem véletlen tehát, hogy az ébredő módszeres jogi historizmus e korban nálunk is a leíró (európai) államstatisztika, az általános alkotmánytörténelem, vagy éppen az angol-magyar analógia keresés tapasztalataira hivatkozva tette érdekelté gondolkodóinkat (Lakics György, Barits Béla) a jogfejlődés módszeres megközelítésében.
A felvilágosodás jogi historizmusa tehát nálunk is hidat képezett a módszeres jogi kutatómunka kezdetei, illetve a liberális jogi tudományosság között.
- 177/178 -
A fent vázolt történelmi előzmények már meggyőzhetik a t. olvasót, hogy további megbízható támpontokat kell keresnünk a 18. század folyamán már szép számban működő és nem egyszer elhíresült állami, illetve hitfelekezeti alapítványként megszilárdult "tudomány-akadémiák"-ról. Az újabb módszeres kutatómunka[39] feltárásai alapján joggal mondhatjuk már, hogy az egyedülálló magyar Universitás mellett a jogakadémiák is melegágyaivá lehettek a módszeres jogi tudományosság megteremtésének.[40] Az anyaintézményünkre támaszkodó győri példákat keresve jó szolgálatot tett a mindmáig a joggyakorlatot végző patrióta Horváth József, aki az 1700-as évekre visszanyúlva a helyi egyetemalapítással szinte egyidejűleg tárta fel a Győri Academia scientiarum joggal idézhető eredményes küzdelmét a hazai modern jogi tudományosság megteremtésében. Hogy joggal büszkélkedjen vele a fiatal nemzedék, állítsuk ide teljes terjedelmében ezt a megbízható kútfőkre támaszkodó alkotást.
Az MTA Egyetemtörténeti (Nemzeti) Bizottság győri kihelyezett ülésének adózva ezt a képalkotást törekedtem a maga teljességében felidézni. Időben a napjainkig terjedő két teljes évszázad idevágó relevanciáinak a rekapitulálásával azonban nem terheltem a figyelmet, miután azok a módszeres tudománytörténeti vizsgálódásaink tárgyaivá lettek, illetve a mi anyaintézményünktől megörökölt kézikönyveink nyomán is követhetők.
- 178/179 -
• A Jog- és Államtudományi Kar története 1667-1935. A királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története, II. köt. Budapest 1936.
• Bihari I. (1872): A sárospataki jogakadémia, Budapest
• Bodolay Géza (1963): Irodalmi diáktársaságok 1785-1848, Budapest
• Bónis György (1934): A magyar büntető törvénykönyv első javaslata 1712-ben, Angyal Szeminárium kiadványai 26. sz. Budapest
• Bónis György (1935): Bencsik Mihály és az első magyar büntetőjavaslat (1670-1728). In: Jogi professzorok emlékezete, Budapest, 31-36.
• Bónis György (1970): Fünfundzwanzig Jahre ungarische Rechtsgeschichtsschreibung (1945-1969) Erster Teil: Die Zeit bis 1526. In: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte Germanische Abteilung LXXVII. 559-570.
• Bónis György (1970): Fünfundzwanzig Jahre ungarische Rechtsgeschichtsschreibung (1945-1969) Zweiter Teil: Die Zeit nach 1526 bis 1918. In: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte Germanische Abteilung LXXVIII. (1971). 475-485.
• Csizmadia Andor (1972): A magyar állam- és jogtörténettudomány, In: Csizmadia-Kovács-Asztalos: Magyar Állam- és Jogtörténet. Szerk. Csizmadia Andor, Budapest, 28-51.
• Degré Alajos (1935): Szegedy János, az Egyetem első jogtörténésze (1699-1760). In: Jogi professzorok emlékezete, Budapest
• Derzsavin, K. N. (1946): Voltaire, Moszkva
• Eckhart Ferenc (1936): A Jog- és Államtudományi Kar története 1667-1935, Budapest, (A
• Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története, 2.)
• Eckhart Ferenc (1946): Magyar alkotmány- és jogtörténet, Budapest, Politzer
• Eckhart Sándor (1924): A francia forradalom eszméi Magyarországon, Budapest
• Fejér György (1835): Historia Academiae Scientiarum Pazmaniae archiepiscopalis, Buda
• Földesi Tamás (1971): A megismerhetőség modern problémái, Budapest
• Hajnik Imre (1872): A magyar alkotmány és a jog Árpádok alatt, Pest
• Horváth Pál (1974): Tudománytörténeti és módszertani kérdések a jogtörténet köréből, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
• Horváth Pál (1978): A politikai-kamerális tudományok kora és a születő jogtörténetírás. In: Jogtudományi Közlöny XXXIII. évf. 5. sz. 265-266
• Horváth Pál (1979): A történeti statisztika szerepe a hazai jogi historizmus tudományos alapjainak megvetésében, In: A magyar statisztikai felsőoktatás kétszáz éve, Budapest, 108-117.
• Horváth Pál (1980): A magyar jogi historizmus fejlődésének problémái az újabb tudománytörténeti kutatások fényénél, In: Jogtörténeti Tanulmányok IV. Szerk. Csizmadia Andor, Budapest
• Horváth Pál (1986): Az Állam- és Jogtudományi Kar szerepe a magyar jogtudomány fejlődésében. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem 350 éves évfordulójára. Szerk. Horváth Pál, Budapest
• Kosáry Domokos (1980): Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémiai Kiadó, Budapest
• Kovács Kálmán (1969): A magyar jogtörténeti kutatások útja és jelenlegi feladatai. In: Gazdaság és Jogtudomány III. 55-76.
• Kovacsics József (1979): A statisztikai felsőoktatás 200 éve. In: A magyar statisztikai felsőoktatás kétszáz éve, Budapest, KSH
- 179/180 -
• Kulcsár Kálmán (1962): A történeti szemlélet a XX. század jogtudományában. In: Állam-és Jogtudomány II. évf. 3. szám, 314-360.
• Kulcsár Péter (1982): Bevezető In: Baranyai Decsi János magyar históriája (1592-1598), Ford. és a bev. írta Kulcsár Péter, Budapest, Helikon - Európa
• Ladányi Andor (1976): A felsőoktatás- történeti kutatások, In: Magyar Tudomány, 4. szám, 245-260.
• Lederer Emma (1969): A magyar polgári történetírás rövid története, Budapest
• Lentze, Hans (1962): Die Universitätsreform des Ministers Graf Leo Thun-Hohenstein, Graz-Wien
• Meinecke, Fr. (1959): Die Entstehung des Historismus, In: Meinecke Werke, Band. III. Herausg. u. eingeleitet v. Carl Hinrichts, München
• Mezey Barna (1997): Magyar jogtörténet tankönyv, Szerk. Mezey Barna, Osiris, Budapest
• Mezey Barna (1998): Egyetemek és jogakadémiák. In: Győri Tanulmányok, 20. szám, 7-17.
• Nagy Sándor (1984): A jogi oktatás és szervezete a Debreceni Ref. Kollégiumban 17421914. In: A jogászképzés a magyar felsőoktatás rendszerében, Budapest, 155-189.
• Nagyné Szegvári Katalin (1975): A jogtörténettudomány kutatási eredményei és perspektívái a felszabadulás után (helyzetelemzés). In: Jogtörténeti értekezések, 7. szám, Szerk. Kovács K., Budapest
• Pauler Tivadar (1878): Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez, MTA, Budapest Pauler Tivadar (1880): A budapesti M. Kir. Tudományegyetem története, Budapest
• Sinkovics István (1985): Az érseki egyetem 1635-1769, In: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem története 1635-1985. Az alapítás 350. évfordulójára kiadja az Egyetem Tanácsa, Szerk. Sinkovics István, Budapest, 27-58.
• Sinkovics István (1970): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1945-1970. Szerk. Sinkovics István Budapest
• Szabó György (1984): Jogi oktatás Pápán, A Pápai Ref. Jogakadémia története 18321885, In: A jogászképzés a magyar felsőoktatás rendszerében, tanulmánykötet (szerk. és előszó: Kovács Kálmán), Budapest, (Jogtörténeti Értekezések, 14.) 121-154.
• Szabó Imre (1955): A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon, Budapest
• Udvardy László (1898): Az Egri Érseki Joglíceum története (1740-1896), Eger
• Vécsey Tamás (1896): A jog- és Államtudományi Kar. Visszapillantás az 1867 előtti két évszázadra. In: Felső oktatásügy Magyarországon. A VKM megbízásából írták Breznay B. etc. Budapest
• Wenczel Gusztáv (1876): Az összehasonlító jogtudomány és a magyar magánjog, Budapest ■
JEGYZETEK
[1] Ld. A Jog- és Államtudományi Kar története 1667-1935. A királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története, II. köt. Bp. 1936.
[2] Ld. Sinkovics, 1985, 27-58., Vö. Ladányi, 1976, 245-260. alapján.
[3] Ld. Horváth, 1986, 428., ill. Sinkovics, 1970, 760.
[4] Bónis György, Degré Alajos, Csizmadia Andor, Kovács Kálmán, Pólay Elemér, Stipta István, Both Ödön, Nagyné Szegvári Katalin és mások idevágó részletkutatásai képezik ezt a témánkhoz kapcsolódó historiográfiai fondot. Vö. Csizmadia, 1972, 28-51.
[5] Ld. pl. Kovács Kálmán, 1969 , 55-76., Bónis, 1970, 559-570.; Bónis, 1971, 475-485. Hasonlóan Nagyné Szegvári, 1975, 127. stb.
[6] Miként találóan mondja Földesi, 1971, 263.
[7] "Alig támad fel ugyanis az emberben az érdeklődés a társadalmi fejlődés tényeinek a tanulmányozása iránt, amikor is (szinte ezzel egy időben) egy másik érdeklődés is hatalmába keríti, megkísérli feltárni azokat a körülményeket, amelyek között a történelmi megismerés lehetséges", ld. Kulcsár, 1962, 350-351.
[8] Ld. A felidézett kézikönyv (Magyar állam- és jogtörténet, 1972.) tudománytörténeti prológusa, ill. az újabb Magyar jogtörténet tankönyv (1997) adatai alapján.
[9] Vagyis a századforduló éveiben újjáéledő "nemzeties irány", ld. alább.
[10] A találó megállapítást ld. Lederer, 1969. 6.
[11] Ld. e sorok írójától: Horváth, 1978, 265-266.
[12] Ld. Kulcsár, 1982, 20. Vö. Zlinszky Jánosnak a magyar Jogász Szövetség Jogtörténeti Szakosztályában elhangzott Decsi János munkássága c. előadása (1971. II. 8.) nyomán.
[13] A Breve specimen introductionis in iurisprudentiae methodicam. Una cum annexa suis locis succincta iuris canonici collatione cum iure civili (Nagyszombat, 1699), ill. az ennek függelékeként ismert Experimentum reductionis iuris Hungarici ad suos fontes in aliquot exemplis. Ld. Eckhart, 1936, 25. Vö. Pauler, 1880, 42.
[14] Ami később a Corpus Iuris Hungarici 1682. évi kiadásába is bekerült.
[15] Ld. Fejér, 1835, 25. Vö. Pauler, 1880, 23-24.
[16] Vécsey, 1896. 97.
[17] Pl. 1672-től Dornikovics Mihály győri kanonok, 1679-től Jankovics Ignác és főként a következő században működő Matlekovics Ignác (1729-től), Klósz Pál (1734-től), ill. az 1735-től kinevezést nyert Kregár István László stb.
[18] És az Egyetemi Könyvtár kézirattárának a töredékes anyaga alapján is nyomon követhető.
[19] Ld. az Egyetemi Könyvtár kézirattára. Manuscriptum (Ms) B. 93., 269. p. alapján
[20] Ld. Az elsőként alkalmazott nyilvános vitatkozások (Conclusiones) alapján Eckhart, 1936, 11-15.
[21] Ld. Eckhart, 1936, 14. p. Vö. Bónis, 1934, Bónis, 1935, 31-36.
[22] Komparálta. Ezért is mondjuk újabban, hogy az összehasonlító jogi historizmus gyökerei nálunk a felidézett történelmi körülményekhez vezetnek vissza, ld. Horváth, 1974, 358.
[23] Vagy talán éppen annak szükségessége iránt a figyelmet felkelteni.
[24] Ld. Horváth, 1974, 26-27.
[25] A kar alapítóleveléből felidézett "ars combinatoria" (az összehasonlítás) szerepét pedig a Curiosiora et selectiora variarum scientiarium miscellanea" c. (1689-1702) értekezésében fejtette ki
[26] Így a Tripartitum Juris Hungarici Tyrocinium (1734), a Rubricae sive synopses titulorum (1734), Werbőczius illustratus, sive decretum Tripartitum (1740), Decreta et vitae primorum Hungariae Regum (1744) stb. ld. Horváth, 1974, 28-29. Vö. Pauler, 1878, 59-75., Degré, 1935, 20-21., Kosáry, 1980, 158.
[27] Sőt, Szegedy János munkássága kapcsolódott a régi magyar jogi emlékek összegyűjtéséhez is, vagyis az 1548. XXI. tc. alapján születő Quadripartitum-mal kiegészített 1740-es és az 1751-es nagyszombati Corpus Juris kiadásához, bár ő magát ezen munkálatok során soha meg nem nevezte. Vö. Degré, 1935. 12-20., Eckhart, 1946, 321.
[28] Ld. Pauler, 1878, 67-68.
[29] Ld. Csizmadia, 1972, 28-39. Vö. Horváth, 1980, 128-129.
[30] Ld. Hajnik, 1872. 37., Wenczel, 1876. 16., Pauler, 1880, 107., Eckhart, 1936, 146-148.
[31] Ld. Kovacsics, 1979, 108-109., Horváth ,1979, 108-117. Vö. Lentze, 1962, 54-55.
[32] Az előbbiekben is megismert ars combinatoria.
[33] Miként erre már Eckhart Sándor alapvető kutatásai is felhívták a figyelmet. Ld. Eckhart, 1924, 8-9.
[34] Ld. Szabó I., 1955, 68-72.
[35] Ld. Bodolay, 1963. 119-120, 126. stb.
[36] Az ősforrásokra visszautalva ld. Horváth, 1974, 66-67. Vö. Derzsavin, 1946, 237-274.
[37] Amit követelt az 1769-es királyi leirat, amelynek nyomán az osztrák örökös tartományok egyetemein is kibontakozhatott volna a jogtörténettudomány. Ld. Eckhart, 1936, 112. Vö. Lentze, 1962, 57-58.
[38] Miként Meinecke, 1959, 82-83.
[39] Ld. Mezey, 1998; Bihar, 1872; Udvardy, 1989; Nagy, 1984; Szabó Gy., 1984 stb. ismert feldolgozások nyomán.
[40] Ld. Jogakadémiák, Mezey, 1998, 14-15. alapján.
Visszaugrás
