https://doi.org/10.59851/mj.73.01.7
Az Európai Unió Bírósága a C-600/23. számú RFC Seraing-ügyben arra a kérdésre kereste a választ, hogy összhangban áll-e az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésével, az Alapjogi Charta 47. cikkével, valamint az EUMSZ 267. cikkével az olyan tagállami szabályozás, amely automatikusan res judicata hatást tulajdonít a svájci székhelyű Sport Választottbíróság (CAS) döntésének az azonos felek között folyamatban lévő jogvitában. Az EUB döntése elsődlegesen a sport választottbíráskodást érinti, de annak jelentősége túlmutat a sport területén, és abból további fontos következtetéseket lehet levonni a választottbíráskodás és az európai jog kapcsolatára vonatkozóan, különösen a hatékony bírósági felülvizsgálat követelményére tekintettel.
Kulcsszavak: választottbíróság; sport választottbíróság; európai jog; Európai Unió Bírósága; res judicata
Jogeset száma: az EUB C-600/23. számú döntése [Royal Football Club Seraing és a Fédération Internationale de Football Association (FIFA), az Union des associations européennes de football (UEFA), az Union Royale Belge des Sociétés de Football-Association (URBSFA) között]
The Court of Justice of the European Union, in case C-600/23 RFC Seraing, examined whether national legislation that automatically attributes res judicata effect to decisions of the Court of Arbitration for Sport in ongoing disputes between the same parties is compatible with Article 19(1) of the Treaty on European Union (TEU), Article 47 of the Charter of Fundamental Rights of the European Union, and Article 267 of the Treaty on the Functioning of the European Union (TFEU). The CJEU's decision primarily concerns sports arbitration, but its significance extends beyond the field of sports. It provides important insights into the relationship between arbitration and European law, particularly in light of the requirement for effective judicial review.
Keywords: arbitration; sports arbitration; European law; Court of Justice of the European Union; res iudicata
Az uniós jog és a választottbíráskodás közötti kapcsolat alakulását az elmúlt években fokozott figyelem övezi a szakirodalomban. Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) sport választottbíráskodással kapcsolatos joggyakorlatába illeszkedik a C-600/23. számú RFC Seraing-ügy is,[1] amelyben az EUB azzal kapcsolatban foglalt állást, hogy összhangban áll-e az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 19. cikk (1) bekezdésével, az Alapjogi Charta 47. cikkével, valamint az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikkével az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében a tagállami bíróság automatikusan res judicata hatást tulajdonít a svájci székhelyű Sport Választottbíróság (a továbbiakban: CAS) döntésének az azonos felek között folyamatban lévő jogvitában.
Az RFC Seraing egy a Belga Labdarúgó Szövetség (franciául: Union Royale Belge des Sociétés de Football-Association; URBSFA) égisze alatt működő labdarúgó klub, amely a tényállás szerint finanszírozási szerződéseket kötött egy máltai székhelyű pénzügyi alappal, a Doyen Sports Investment Ltd.-vel (a továbbiakban: Doyen). Ezen szerződések lényege, hogy a Doyen pénzügyi ellenszolgáltatás mellett részesedést szerzett az RFC Seraing néhány játékosa feletti gazdasági jogok tekintetében. Továbbá a futballklub arra is kötelezettséget vállalt, hogy önállóan nem ruházza át harmadik személyekre ezen játékosok feletti gazdasági jogait.
Az ilyen "third-party ownership" ügyleteket a FIFA szigorúan tiltotta a 2014 augusztusában elfogadott, a játékosok jogállásáról és átigazolásáról szóló szabályzatának (a továbbiakban: "FIFA Szabályzat")[2] 18a. és 18b. pontjai-ban. Miután az URBSFA a FIFA tagja, így ezen tilalom az RFC Seraing működésére is vonatkozott.
Az említett rendelkezések megsértése miatt a FIFA az URBSFA közreműködése mellett fegyelmi eljárást kezdeményezett az RFC Serainggal szemben 2015. július 2-án. A FIFA Fegyelmi Bizottsága megállapította a jogsértést, és bírság kiszabása mellett a futballklubot eltiltotta attól, hogy négy egymást követő átigazolási időszakban nemzeti vagy nemzetközi szinten játékosokat igazoljon. A döntés ellen az RFC Seraing jogorvoslattal élt, azonban a FIFA Felülvizsgálati Bizottsága elutasította azt. Mivel a Felülvizsgálati Bizottság a végső fellebbviteli szerv volt a FIFA szervezetében, így a futballklub számára a fennmaradó jogorvoslati lehetőséget a választottbíráskodás jelentette.
A FIFA Alapszabályának (a továbbiakban: Alapszabály) 49. cikke ugyanis rögzíti, hogy a FIFA tagszövetségek, a konföderációk, a ligák, a klubok, a játékosok, a tisztviselők, a játékosügynökök és a mérkőzés ügynökök közötti jogviták rendezése érdekében a CAS-hoz lehet fordulni, amely Lausanne-ban (Svájc) székhellyel rendelkező független választottbíróság. Az Alapszabály 51. cikke explicit tilalmat fogalmaz meg a rendes bíróságokhoz való fordulással kapcsolatban, az 50. cikk pedig előírja, hogy a FIFA szervei által végső fokon hozott döntésekkel szembeni jogorvoslatot a CAS előtt kell benyújtani.
- 50/51 -
Az RFC Seraing 2016. március 9. napján választottbírósági eljárást kezdeményezett a CAS előtt, amelyben kérte, hogy a választottbíróság semmisítse meg a FIFA vitatott határozatait, tekintettel azok jogellenességére. Az RFC Seraing érvelése szerint a FIFA Szabályzat 18a. és 18b. pontjai ellentétesek az uniós joggal, mivel sértik az EUMSZ-ben biztosított alapvető szabadságokat, így a munkavállalók szabad mozgását (EUMSZ 45. cikk), a szolgáltatásnyújtás szabadságát (EUMSZ 56. cikk), a tőke szabad mozgását (EUMSZ 63. cikk), továbbá ellentétesek az EUMSZ 101. és 102. cikkében megfogalmazott versenyszabályokkal és a svájci versenyjoggal is.
A CAS 2017. március 9-i ítéletében fenntartotta a FIFA döntését: a választottbíróság szerint az alapszabadságok korlátozása igazolható közérdekű célok, így különösen a versenyek integritásának megőrzése mint célkitűzés által. Továbbá, az Alapszabály érintett cikkei alkalmasak a fenti célok elérésére, és nem lépik túl a szükséges és arányos mértéket. A CAS nem találta igazoltnak az RFC Seraing érveit a versenykorlátozásra vonatkozóan sem, így lényegében fenntartotta a FIFA által kiszabott bírságot, valamint a játékosok igazolásának a tilalmát azzal, hogy utóbbit négyről három átigazolási időszakra mérsékelte.
Még mielőtt a FIFA Fegyelmi Bizottsága eljárást indított volna az RFC Seraing ellen, az RFC Sérésien, a futballklubot irányító belga jog szerinti nonprofit szervezet a belga bíróság előtt keresetet indított a FIFA, az UEFA és az URBSFA ellen. Ezen eljárásba az RFC Seraing is önként beavatkozott 2015. július 8-án, azelőtt, hogy a Fegyelmi Bizottság elfogadta volna a jogsértést megállapító határozatát. Az RFC Seraing arra kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy a FIFA Szabályzat 18a. és 18b. pontjaiban rögzített szabályok sértik az uniós jogot, mivel azok ellentétesek az EUMSZ 45., 56., 63., 101. és 102. cikkével. Az első fokon eljáró brüsszeli bíróság (Tribunal de commerce francophone de Bruxelles) a joghatósága hiányára alapozva elutasította a keresetet.
2016. december 19-én az RFC Seraing fellebbezett a döntéssel szemben. Ekkor a CAS előtt már folyamatban volt az RFC Seraing által kezdeményezett választottbírósági eljárás, de az eljáró tanács még nem hozta meg a választottbírósági ítéletét. A brüsszeli fellebbviteli bíróság (Cour d'appel de Bruxelles) 2019. december 12. napján kelt ítéletében, amelyet a CAS döntés kihirdetését követően hozott meg, a jogorvoslattal élő RFC Seraing valamennyi kérelmét elutasította arra hivatkozással, hogy azokat az RFC Seraing a FIFA-val szemben kezdeményezett választottbírósági eljárásban a CAS már érdemben elbírálta. A belga jog alapján a választottbírósági ítéleteknek azonos felek között a rendes bírósági ítélettel azonos hatálya van, így a CAS döntését ítélt dolognak (res judicata) kell tekinteni a kihirdetését követően.
A Cour d'appel de Bruxelles azt is megállapította, hogy az ítélt dolog hatályával bíró választottbírósági ítéletnek az egyik fél és harmadik személyek közötti relációban szintén bizonyító ereje van. Tehát az RFC Seraing az URBSFA jogsértését a per során azáltal igazolhatta volna, ha megdönti a CAS döntésén alapuló vélelmet, miszerint a vitatott rendelkezések nem voltak jogsértők.
Az ügy a belga Semmítőszék (Cour de cassation) elé került felülvizsgálati eljárásban, amely két kérdéssel fordult az EUB-hoz egy előzetes döntéshozatali eljárás keretében. A belga bíróság először is azt kérdezte, hogy sérti-e az EUSZ 19. cikkét, az EUMSZ 267. cikkét, valamint az Alapjogi Charta 47. cikkét egy olyan nemzeti jogi rendelkezés, amely a res judicata elvét olyan választottbírósági ítéletre rögzíti, amelynek az uniós joggal való összeegyeztethetőségét még nem vizsgálta meg olyan tagállami bíróság, amely előzetes döntéshozatali kérelemmel fordulhatna az EUB-hoz. A belga bíróság abban is kérte az EUB állásfoglalását, hogy az említett normahelyekkel ellentétes-e az olyan szabályozás, amely azonos feltételek mellett bizonyító erőt tulajdonít egy választottbírósági ítéletnek.
Az EUB szerint elviekben engedélyezhető, hogy uniós magánszemélyek a jogvitájukat választottbírósági útra utalják. Ez a lehetőség azonban nem korlátok nélküli, ha az eljárás kihatással lehet az Unió területén folytatott gazdasági tevékenységre. Ilyenkor az uniós jognak való megfelelés akkor állapítható meg, ha a választottbírósági mechanizmus összhangban van az Unió bírósági szervezetrendszerét alkotó elvekkel, illetve tiszteletben tartja az Unió közrendjét.[3]
Másként fogalmazva, lehetőség van egyes jogviták választottbírósági rendezésére, de az Unióban mindenképpen lehetőséget kell biztosítani az ilyen eljárásból származó választottbírósági ítéletek hatékony bírósági felülvizsgálatára. A hatékony bírósági jogvédelem akkor garantálható, ha egy uniós tagállami bíróság felülvizsgálhatja a választottbírósági ítéletet az uniós közrendnek való megfelelés szempontjából. A tagállami bíróságnak ezáltal lehetősége van az EUMSZ 267. cikkével összhangban előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni. Ezen feltételeknek akkor kell érvényesülniük, ha a választottbírósági eljárás az Unió területének egészét vagy annak egy részét érinti, és az valamilyen gazdasági tevékenységnek az Unió területén való folytatásához kapcsolódik.[4]
A hatékony bírósági felülvizsgálat különösen fontos az olyan választottbírósági ítéletekkel kapcsolatban, amelyek alapját egy, az esetben szereplőhöz hasonló választottbírósági megállapodás képezi, amely nem tekinthető hagyományos, a felek önkéntes megállapodásából származó rendelkezésnek. Az EUB kiemelte, hogy bár formálisan a sport választottbíráskodás is a felek közötti megállapodáson alapul, azt valójában a sportszövetség írja elő egyoldalúan meghatározott szabályaiban, így az
- 51/52 -
érintett személyi körre nézve a választottbírósági kikötés kötelező.[5]
Az EUB nem arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen kötelező választottbírósági kikötések érvénytelenek az uniós jog szempontjából, hiszen maga is rámutatott, hogy jogszerű célok elérése érdekében igazolható lehet az ilyen kikötések alkalmazása. Ugyanakkor azok semmi esetre sem áshatják alá a magánszemélyek uniós közrend részét képező jogainak gyakorlását. Az uniós jogból eredő kötelezettségek ugyanis sem a felek megállapodásával, sem pedig a FIFA Szabályzatában szereplő választottbírósági kikötéssel nem kerülhetők meg.
A Bíróság a FIFA által alkalmazott választottbírósági kikötést kötelezőnek és kizárólagosnak tekintette. Miután a kérdéses választottbírósági ítélet az Unió közrendjének részét képező rendelkezéseket értelmezett, így az EUB szerint mindenképpen szükséges lehetőséget teremteni arra, hogy az hatékony bírósági felülvizsgálatra kerüljön uniós bíróságok által.
Ez nem azt jelenti, hogy a választottbírósági ítélettel szemben szükségképpen közvetlen jogorvoslati lehetőségnek kell léteznie (például fellebbezés vagy érvénytelenítés iránti per) az Európai Unióban - bár az érintett sportszövetség dönthet ilyen közvetlen jogorvoslati lehetőség megteremtéséről.[6] Az viszont mindenképpen szükségszerű, hogy valamely tagállami bíróság legalább járulékos jelleggel megvizsgálhassa az ítélet uniós közrendnek való megfelelését.
Ezen felülvizsgálatnak túl kell terjednie az uniós közrendnek való megfelelés vagy meg nem felelés megállapításán, ugyanis a tagállami bíróságnak a saját hatáskörében képesnek kell lennie az uniós joggal való összeegyeztethetetlenség megállapítása esetén alkalmazandó jogkövetkezmények levonására is.[7] Az uniós versenyszabályok megsértése esetén e körben különösen a magánszemélyek kérhetik a bíróságtól a károk megtérítését, illetve a jogsértést megvalósító magatartás abbahagyására kötelezést vagy ideiglenes intézkedés elrendelését.[8]
Az EUB szerint ebből az következik, hogy az EUSZ 19. cikke és az Alapjogi Charta 47. cikke szerinti hatékony bírói jogvédelem követelményével ellentétes, ha egy tagállami szabályozás a felek közötti jogviszonyban ítélt dolog jelleggel, a fél és harmadik személyek tekintetében pedig bizonyító erővel ruház fel egy olyan választottbírósági ítéletet, amely előzetesen nem képezte hatékony bírósági felülvizsgálat tárgyát az uniós közrendnek való megfelelés szempontjából. Az uniós jog logikájából az következik, hogy az uniós joggal ellentétes tagállami szabályok alkalmazását mellőznie kell a tagállami bírónak. Másként fogalmazva, az EUB szerint tagállami szabályok nem tulajdoníthatnak res judicata hatást a CAS döntéseinek, mindaddig, amíg annak hatékony bírósági felülvizsgálatára nem került sor.
Az RFC Seraing döntés illeszkedik az EUB már évtizedek óta formálódó joggyakorlatába, amely a választottbírósági ítéletek hatékony bírói felülvizsgálatát követeli meg az uniós közrend részét képező normák érvényesítése érdekében. Az EUB már a Nordsee-döntésében[9] határozott arról, hogy a választottbírói tanácsok nem fordulhatnak előzetes döntéshozatali kérelemmel az EUB-hoz az EUMSZ 267. cikke alapján. Az EUB ezt akkor azzal indokolta, hogy a választottbírósági eljárás nem kötelező, hanem a felek megállapodásán alapul, másrészről pedig a tagállami bíróságok eljárásba való beavatkozása sem automatikus.[10]
A választottbírósági eljárásokban ugyanakkor rendre felmerülhet az uniós jog alkalmazása, különösen, ha az eljárás az uniós gazdasági térséggel kapcsolatos. A Nordsee-döntés következményeként, az uniós jog értelmezésével kapcsolatos bizonytalanság esetén az eljáró választottbírói tanács akkor sem kérhet iránymutatást az EUB-tól az uniós jogkérdés értelmezésére, ha a választottbíráskodás helye egyébként valamely tagállamban van. Így a választottbírói tanácsok nem vehetnek részt azon bírói párbeszédben, melynek célja éppen az uniós jog egységes alkalmazásának biztosítása és az EUB uniós jog értelmezésére vonatkozó monopóliumának a garantálása.
A Nordsee-döntés következménye, hogy az EUB fókusza az uniós jogot érintő választottbírósági döntések hatékony bírói felülvizsgálatára helyeződött át. A Bíróság az Eco Swiss-döntésben megállapította, hogy - bár a választottbírósági eljárások hatékonyságának garantálása érdekében a bírósági felülvizsgálatnak korlátozottnak kell lennie - egy tagállami bíróságnak lehetőséggel kell rendelkezni annak garantálására, hogy a választottbírósági döntés egyébként nem sérti az uniós közrendet.[11] Az uniós közrend körébe tartozik valamennyi, az európai közösség szempontjából alapvető fontosságú rendelkezés, így például az EUMSZ 101. és 102. cikkeiben rögzített
- 52/53 -
versenyszabályok,[12] valamint az EUMSZ alapvető szabadságokat biztosító rendelkezései is.[13]
A hatékony bírósági felülvizsgálat különösen fontossá válik azokban az esetekben, amikor a választottbírósági ítélet harmadik országból származik, lévén ilyen esetekben eleve kizárt, hogy a választottbíróság helye szerinti ország bíróságai ellenőrizni tudják az uniós közrend érvényesülését. Ez a probléma képezte a tényállás alapját az RFC Seraing-ügyben is, hiszen a svájci bíróságok, amelyek hatáskörrel rendelkeznek a CAS döntésének érvénytelenítésére, eleve nem jogosultak előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni az EUB előtt.
Az EUB döntése ugyanakkor ezen az ítélkezési gyakorlaton túlmutat, amikor az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogára is építve különbséget tesz a kötelező és az önkéntes választottbíráskodás között.[14] Az EUB helyesen mutatott rá, hogy a FIFA által alkalmazott kikötés lényegében kötelező a FIFA tagságát képező futballszövetségek tekintetében. Egyes szerzők álláspontja szerint a Bíróság pontosan körülhatárolta a sport választottbíráskodás jellemzőit, illetve annak sui generis jellegét, így nem valószínű, hogy az RFC Seraing-döntésnek komolyabb implikációi lennének a kereskedelmi választottbíráskodásra.[15]
Az Eco Swiss-döntésből az következik, hogy a kereskedelmi választottbíráskodás tekintetében a végrehajtási eljárás keretében történő felülvizsgálat összhangban áll az Unió bírósági szervezetrendszerét alkotó elvekkel. Ugyanakkor a sport választottbíráskodás annyiban eltér a kereskedelmi választottbíráskodástól, hogy a sportszövetségek önérvényesítő, önvégrehajtó erőt gyakorolnak, ahogy erre a Főtanácsnok is rámutatott.[16] Így a sportszövetségek önként érvényt tudnak szerezni a CAS ítéletében foglaltaknak anélkül, hogy szükségszerűen tagállami bíróságok előtt kérnék az ítélet végrehajtását.[17]
A szakirodalomban megjelent álláspont szerint, bár az EUB nyilatkozik a sport választottbíráskodás sajátos helyzetéről, de nem foglalkozik sem az önérvényesítő erővel, sem a sportolók sportszövetségekkel szembeni kiszolgáltatottságával.[18] Ebből Landolt azt a következtetést vonja le, hogy nem szükséges konkrét szükséghelyzetet igazolni ahhoz, hogy egy ilyen kötelező választottbírósági eljárásra "kényszerített fél" uniós jogvédelemben részesüljön.[19] A kötelező választottbíráskodás fogalmának beemelése sugall egyfajta protekcionista szemléletet az EUB részéről, de kérdéses, hogy a hatékony bírósági felülvizsgálat miként teljesíthető a sport választottbíráskodás előzőekben kiemelt sajátosságaira tekintettel. Kubo szerint a res judicata elvének félretétele mellett a hatékony bírósági felülvizsgálat követelményének az érvényesítése a jogvita tagállami bíróságok előtti közvetett újratárgyalását fogja eredményezni.[20] Miután a végrehajtás körében történő felülvizsgálat valószínűleg nem elegendő, így kérdéses, hogy az EUB szerint milyen eljárás keretében biztosítható az uniós közrendnek való megfelelés.
A Bíróság az RFC Seraing-ítéletében továbbformálta a választottbíráskodás uniós jogon belüli kereteit. Bár döntésében újfent megerősítette a tagállamok közötti befektetési választottbírósági mechanizmus alkalmazásának tilalmát,[21] a sport és a kereskedelmi választottbíráskodás elviekben továbbra is megengedett, ugyanakkor a sporttal kapcsolatos ítéleteket komoly korlátok közé szorítja. Az EUB gyakorlata szerint a neuralgikus pontot a hatékony bírósági felülvizsgálat garantálása jelenti az uniós jog közrendjét érintő kérdésekkel kapcsolatban, amely a kötelező választottbírósági megállapodások esetén az ítélet véglegességének feltételes jellegét is magával vonja. Erre megoldást jelenthet, ha az UEFA-hoz hasonlóan más sportszövetségek is lehetővé teszik, hogy a CAS eljárás helye valamely uniós tagállamban legyen.
Mivel a kereskedelmi választottbírósági ítéletek hatékony bírósági felülvizsgálata megtörténhet a végrehajtási
- 53/54 -
eljárás keretében valamely tagállami bíróság előtt, így nem valószínű, hogy az EUB a kereskedelmi döntések véglegességét is feloldaná. Az mindenesetre megállapítható, hogy a választottbíráskodás és az uniós jog közötti kapcsolat az RFC Seraing-döntés után sem marad felhőtlen. ■
JEGYZETEK
[1] A Bíróság ítélete a C-600/23. számú ügyben (2025. augusztus 1.).
[2] Fédération Internationale de Football Association: Regulations on the Status and Transfer of Players. https://digitalhub.fifa.com/m/620d0240c40944ed/original/Regulations-on-the-Status-and-Transfer-of-Players-October-2022-edition.pdf https://www.fpf.pt/Portals/0/Documentos/Centro%20Documentacao/FIFA/regulationsonthestatusandtransferofplayersapril2015e_neutral.pdf
[3] RFC Seraing, 81.
[4] RFC Seraing, 82.
[5] RFC Seraing, 92.
[6] E körben érdemes utalni arra, hogy az UEFA az Alapszabályzatának 16. cikkében már kifejezetten lehetőséget biztosít arra, hogy a CAS előtt megindított választottbírósági eljárásban a választottbíráskodás helye Dublinban, tehát egy uniós tagállam területén legyen. Lásd bővebben: UEFA Authorisation Rules governing International Club Competitions - Edition 2024. https://documents.uefa.com/v/u/8NRorgWVby0A4GBnfk3p8g
[7] RFC Seraing, 103.
[8] RFC Seraing, 104-105.
[9] Case 102/81 Nordsee Deutsche Hochseefischerei GmbH v Reederei Mond Hochseefischerei Nordstern AG & Co. KG and Reederei Friedrich Busse Hochseefischerei Nordstern AG & Co. KG. ECLI:EU:C:1982:107.
[10] Nordsee, 11-12.
[11] C-126/97. Eco Swiss China Time Ltd v Benetton International NV. ECLI:EU:C:1999:269, 35.
[12] Uo.
[13] RFC Seraing, 89.
[14] Mutu és Pechstein kontra Svájc (2 October 2018, nos 40575/10 et 67474/10) CE:ECHR:2018:1002JUD004057510.
[15] Nicol? Andreotti: Game, Set, Review: RFC Seraing and the Limits of Arbitration Autonomy under EU Law. VerfBlog, 2025.08.07., https://verfassungsblog.de/game-set-review/ DOI: https://doi.org/10.59704/2e71aebd6023d940
[16] Főtanácsnoki Indítvány a C-600/23. sz. ügyben, ECLI:EU:C: 2025:24, 78.
[17] Uo. 79. A kereskedelmi választottbírósági ítéletek tekintetében elvi szinten a végrehajtás során adott az uniós bírósági szervezetrendszerbe való becsatornázás lehetősége, így legfeljebb az eljárási határidők elmulasztása jelenthet problémát, például a végrehajtás kifogásolására nézve, ugyanakkor az EUB ezt is kezelte az Eco Swiss-döntésében. Eco Swiss, 43-48.
[18] Phillip Landolt: The CJEU's Judgment in RFC Seraing v. FIFA: Legal Clarity but Diminished Finality and Independence of Sports Awards. Kluwer Arbitration Blog, 2025.08.21., https://legalblogs.wolterskluwer.com/arbitration-blog/the-cjeus-judgment-in-rfc-seraing-v-fifa-legal-clarity-but-diminished-finality-and-independence-of-sports-awards/
[19] Uo.
[20] Sophia Kubo: Res judicata and "Effective Judicial Review" in (Sports) Arbitration - the CJEU's Judgment in Seraing (C-600/23). Kluwer Arbitration Blog, 2025.09.30., https://legalblogs.wolterskluwer.com/arbitration-blog/res-judicata-and-effective-judicial-review-in-sports-arbitration-the-cjeus-judgment-in-seraing-c-60023/
[21] RFC Seraing, 79. E körben az EUB ítélkezési gyakorlatából a C-284/16 Slowakische Republik v Achmea BV. (Achmea), a C-741/19 République de Moldavie v Komstroy LLC (Komstroy) és a C-109/20 Republiken Polen v PL Holdings S?rl (PL Holdings) ügyekre szükséges utalni, amelyekben az EUB az uniós joggal összeegyeztethetetlennek minősítette az egyik tagállamból származó beruházó által a másik tagállamban létesített beruházásokra vonatkozó vita tekintetében az utóbbi tagállammal szembeni választottbírósági igényérvényesítést lehetővé tevő, bilaterális és multilaterális egyezményekben szereplő rendelkezéseket, valamint ad hoc választottbírósági megállapodásokat. Ebből következően az uniós jog alapján nem megengedett a befektetési választottbírósági mechanizmus igénybevétele a tagállamok közötti viszonylatban.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvédjelölt, PhD-hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Doktori Iskola.
Visszaugrás
