Amikor 2000. június 23-án egyrészről az Európai Unió, másrészről az ACP államok (a Közösség egyes tagjainak volt afrikai, karib-tengeri, valamint csendes óceáni gyarmati országai) képviselői egy harmadfél évtizedes együttműködési korszak lezárásaként és kapcsolataik új nyitányaként aláírták a Cotonou-i Egyezményt1, kevesen tudták, bolygónk mely részén található a névadó város.
A bizonytalanság még most is, évekkel később, érezhető, hiszen még az egyik rangos tanulmánykötet e témával foglalkozó szerzője is elkövette azt a hibát, hogy Gabont jelölte meg Cotonou hazájaként. Holott, ugyan nem olyan messze, de Beninben van a város, a nyugat-afrikai kis ország kormányszékhelye, melynek hivatalos fővárosa mellesleg Porto-Novo. Az idősebbek azonban más néven ismerik a fekete kontinens eme államát, hiszen 1975-ig a korábbi francia gyarmatot Dahomeyként emlegették, amely egyébként 1960 augusztus elsején nyerte el függetlenségét. A politika iránt érdeklődők számára nem kevés katonai puccsáról, a műgyűjtőknek pedig faragott famaszkjairól, bronz szobrairól, szőnyegeiről és cserépedényeiről nevezetes a hajdan virágzó, már a XVII. században Abomey önálló királyságként létező kis nyugat-afrikai ország.
Az európai integráció és a világgazdaság szakértőinek majd négy évvel ez előtt nem a hely egzotikuma volt az érdekes, hanem mindenekelőtt azt latolgatták, a Cotonou-i Egyezmény valóban új fejezetet jelent-e a Közösség és hozzá történelmi szálakkal kötődő ACP országok kapcsolatában, felmérve a bel- és külgazdasági, de mindenekelőtt a világgazdasági fejlődés új kihívásait, vagy folytatódik az 1975-ben, a togói fővárosban megkötött Loméi Konvencióval fémjelzett folyamat.
Még a viszonylag nem régi tanulmányok szerzőinek a véleményei is megoszlanak e kérdést illetően. Forwood például úgy értékeli, nincs szó gyökeres változásokról2, míg Oyejide és Njinkeu szerint egyenesen a múlttal való szakításról beszélhetünk.3 A hazai szakértők közül a kiváló európai uniós gyakorlati kézikönyv írója, Horváth Zoltán "Lomé kibővített, felújított folytatásaként" aposztrofálja a Cotonou-i Egyezményt.4 Mások tárgyilagosan leírják az egyezmény lényegét, összevetve a korábbi loméi konstrukcióval.
Cotonou-t nem lehet megérteni Lomé nélkül, elengedhetetlen a korábbi korszak áttekintése és értékelése. Az Európai Közösség fejlesztési segélypolitikáját kezdetektől fogva több tényező is motiválta. Egyrészről tükrözi a szolidaritást az Európai Unió fejlett országai és a világ hátrányos helyzetű államai között, másrészt azt a gazdasági szükségszerűséget, hogy a Közösség biztosítani akarja nyersanyag ellátását, és állandó piacot kíván termékei számára.5 Ugyanakkor a világgazdasági rend megszilárdulása, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) és az azt működtető Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vívmányai és kihívásai, az egyre inkább akadályoktól mentes globális kereskedelem lehetőségei elhalványították a regionális preferenciák vonzerejét. Következésképpen a Közösség változtatni akart korábban kialakított hagyományos segélypolitikáján, s egy átfogó, a politikai, szociális és gazdasági dimenziókat egyaránt egyesítő és érvényesítő fejlesztési stratégiát, a cotonou-i megoldást kínálta fel helyette.
Az Európai Közösség Alapító Szerződésének 177. cikke határozza meg a közösség fejlesztési együttműködési politikáját. Eszerint ez kiegészíti a tagállamok által folytatott ez irányú politikát és elősegíti a fejlődő országok, és különösen a legkedvezőtlenebb helyzetű fejlődő országok fenntartható gazdasági és szociális fejlődését, a fejlődő országok harmonikus és fokozatos bekapcsolódását a világgazdaságba, a szegénység elleni küzdelmet a fejlődő országokban.
A maastrichti európai uniós módosítás eredményeképpen a Szerződés 301. cikke megengedi a Közösségnek, hogy olyan politikailag motivált gazdasági szankciókat foganatosítson, mint a gazdasági kapcsolatok teljes vagy részleges megszakítása, illetve mérséklése. Ezáltal bármelyik együttműködési megállapodás politikai, szociális és gazdasági dimenziókat nyer.
A Nizzai Szerződéssel módosított Alapító szerződés 177. cikkének 2. bekezdésében már az szerepel, hogy a Közösség fejlesztési együttműködés terén folytatott politikája hozzájárul a fejlődés, a demokrácia és a jogállamiság általános célkitűzéséhez, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásának célkitűzéséhez. A Szerződés szövegének változása jól tükrözi a Közösség és világgazdasági, világpolitikai környezetének módosulását, hiszen az eredeti változatban a "fenntartható" helyett még a "tartós" gazdasági és társadalmi fejlődés kitétel szerepelt.
A Római Szerződés aláírását követő években a Közösség fejlesztési politikája többé-kevésbé azokra a társulási szerződésekre korlátozódott, amelyet a Szerződés negyedik része nyújtott a volt francia, olasz, belga és holland gyarmati területeknek. Miután ezek elnyerték függetlenségüket, a kameruni fővárosban, 1963. július 20-án az Európai Gazdasági Közösség, valamint tizenhét afrikai ország és Madagaszkár képviselői aláírták az első, Yaoundé-i Konvenciót
Az 1973-as első bővítés, a volt brit gyarmatok bevonódásával jelentősen növelte a társult országok számát, ami a szerződés gyökeres tartalmi megváltoztatását követelte. Így került sor 1975. február 28-án, a togói fővárosban, a Loméi Konvenció aláírására a Közösség kilenc tagállama és negyvenhat afrikai, karibi és csendes-óceáni ország között.
Az első loméi megállapodás még csak öt évre szabályozta a kapcsolatokat, ezt azonban ötévente megújították. A IV. Loméi Konvenció, amelyet szintén a togói fővárosban és 1989. december 15-én kötöttek meg, már tíz évre szólt, tovább erősítve az immár hetvenre duzzadt ACP országok, köztük az egész Szahara-alatti, illetve bizonyos mértékig a dél-afrikai területek kapcsolatait.
Az együttműködés alapja, legalábbis kinyilatkoztatva, a szolidaritás, a kölcsönös érdek és a részt vevő országok szuverenitásának a tisztelete volt.6 A IV. Loméi Konvenció egy sor újítást hozott, így például segély a nyersanyagok feldolgozásához és helyi értékesítéséhez, a szolgáltatási szektor támogatása, környezetvédelmi intézkedések, illetve támogatási mechanizmus a Világbank által megkövetelt szerkezeti átalakítás politika megvalósításához. Mielőtt megadta volna a segélyt a Közösség az APC országoknak, jóváhagyta a nemzeti felhasználási terveiket7, amelyek leírták a nemzeti fejlesztés céljait és eszközeit, valamint az e célra felhasználni kívánt pénzügyi segélyt.
A IV. Loméi Konvenció időközi felülvizsgálata megerősítette a megállapodás politikai és intézményes kereteit, kiemelve, hogy a kereskedelem fejlesztése képezi a Közösség és az ACP országok együttműködésének fő hajtóerejét, továbbá előreléptek a pénzügyi és műszaki együttműködés terén is.8
Fontos fejlemény, hogy a felülvizsgált Konvenció olyan záradékot kapott, amely lehetővé tette a megállapodás teljes vagy részleges felfüggesztését abban az esetben, ha az emberi jogokat és a demokratikus alapelveket megsértik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
