"Meghalt Mátyás király, oda az igazság."
(Közmondás)
Aligha kétséges, hogy modern magyar polgári eljárásjogunk meglehetősen sok "vihart" látott tételes anyaga és ez utóbbihoz értelemszerűleg kapcsolódó elméleti és gyakorlati fejtegetések az eltelt mintegy száz esztendő alatt soha sem szűkölködtek változásokat és módosulásokat hordozó jelenségekben. Vagy magának az igazságszolgáltatásnak gyakorlatban mutatkozó "döccenői"1, vagy a szaktudomány művelőinek időnként visszatérő "reformgondolatai", vagy az európai jogfejlődésre "kacsingató" kitekintések, vagy pedig - ám nem utolsó sorban - a társadalmi-politikai változások rendre odahatottak, hogy ezek a módosítások és módosulások több-kevesebb szerephez jussanak. Közöttük kimondottan előkelő helyet foglaltak el azok a törekvések, amelyeket polgári eljárásjogunk igazságszolgáltatási jellege vélt megtestesíteni. Közelebbről: maga az "igazság" fogalma és ténye. Sajátos módon korántsem kezdettől fogva, sokkal inkább - amint erre a későbbiek során kitérünk - a társadalmi-politikai korszakváltás beálltakor. Ettől kezdve - sok más egyéb mellett - két jelenség uralta a "terepet". Egyik az, hogy az "igazság" nemcsak bevonult a törvényszövegbe, hanem ugyanakkor a törvény élére - első tételes szabályának szövegébe - került. A másik, hogy a "bekerülést" követő évek-évtizedek alatt az "igazsággal" mindig valami "baj" támadt. Valahogyan nem tudott állandósulni, amit legfőképpen az mutatott, hogy a jogalkotó - az egymásba botló reformok kapcsán - folyamatosan módosított, változtatott, finomított rajta, míg egy szép "történelmi" pillanatban egyszerre csak eltűnt a tételes rendelkezések palettájáról. De erről majd később, a történelmi "röppálya" vázolásánál lesz még szó.
Ami itt mégis figyelmet érdemelhet, az egyfajta, ám mindig meglévő tartózkodás attól, hogy az igazság fogalmi oldalról is megközelíttessék. Próbálkozások számos (számtalan) esetben történtek, általánosan, tehát mindenki részére elfogadottan kialakult felfogás azonban ma még ismeretlen. Persze korántsem azért, mintha a mottóul választott Mátyás királynak személyéhez kapcsolt tényező tette volna ezt lehetetlenné, sokkal inkább azért, mert a kérdés: - mi az igazság? - megközelítésére mindenki más-más oldalról tett - és tesz -kísérletet.
A kétezer évvel ezelőtt lezajlott Krisztus-drámában a helytartó kérdése: "Mi az igazság?"2 ott és akkor vá-laszolatlan maradt. Az azóta eltelt kétezer esztendő persze rendkívül gazdag a feleletadás változataiban. Ha ezt a változatosságot valamiféle rendszerbe foglalva kívánnók szemléltetni, úgy tűnik, kettős csoportosítás látszik célravezetőnek. Egyik a fogalom hűvös, elvont megállapítását formálja meg, a másik azt a szándékot, amely az igazság praktikus hasznosságát értékeli.
Ami a fogalmi képletet illeti, az itt mutatkozó többféle variáns közül kettőt látszik érdemesnek kiemelni. Egyfelől azt, amely szerint az igazság "a valóságot hűen tükröző, neki teljesen megfelelő igazi tényállás", másfelől azt, amely - témánkkal is rokonságot mutatva - arra utal, hogy az igazság "a törvényeknek, a jogszabályoknak való megfelelés, illetve nekik megfelelő döntés, ítélet."3
Praktikus oldalról a szinte betekinthetetlen változatok rendjéből elsősorban is talán az érdemel figyelmet, amely azt vallja, hogy "az igazság pénzérme, amelyet mindenütt elfogadnak."4 Tömör gyakorlati tartalmat fogalmaz az a nézet is, amely vallja, hogy "az igazság mindig nyereség, bármilyen nehéz is alkalmazkodni hozzá."5 Tiszteletreméltó szándékról tanúskodik viszont az a felfogás, amely parancsolólag írja elő: "elmondani az igazságot, a teljes igazságot, csak az igazságot, ostobán az ostoba igazságot, unalmasan az unalmas igazságot, szomorúan a szomorú igazságot."6 Végül figyelmet érdemel az a nézet is, amely arra utal, hogy "minden dologról csak egy igazság van s aki azt az egyet megtalálja, annyit tud arról a dologról, amennyit egyáltalában csak megtudhatunk róla."7
Az itt vázolt fogalmi és gyakorlati megközelítéseknek közös hiányossága azonban megbízhatóságuk gyenge oldala. Mert, ha az itt leírt fogalmi meghatározás bármelyikéből is indulunk ki, mind az "igazi tényállás", mind a .jogszabályoknak megfelel" jelleg minden esetben felvetheti azt a kételyt, vajon mögöttük ténylegesen is valóság húzódik-e meg? Hiszen lehetséges, hogy a megismert valóság, a tények és adottságok csupán egyfajta kulisszák, amelyek mögött a kutatott lényeg még mindig feltáratlanul lapul.
A praktikus kicsengésű Descartes-i gondolat elfogadása sem kockázatmentes. Itt is - mint minden más, kizárólagosságra törekvő nézetnél - fennáll a megkövesedés, a megmerevedés veszélye. Mert "minden megtalált igazság magában hordja annak lehetőségét, hogy feladatát bevégezve dogmává szárad."8
Az "igazság" - most vázolt - fogalmi és gyakorlati sokszínűsége polgári eljárásjogunk területén kezdetben egyáltalában nem jelentkezett. Első modern perrendtartásunk: az 1911. évi I. törvény (a továbbiakban: Rpp.) ezt a fogalmat sajátos módon nem emlegette. Bizonyára abból a közfelfogásból indult ki, hogy a bíróság mint az "igazságszolgáltatás" erre rendelt állami szerve, eleve "igazságot" szolgáltat, amiből értelemszerűen következik, hogy e fogalom törvényi felemlegetése merőben felesleges.
Ezt a közel félszázados hallgatást a ma is hatályos Pp.-nk - az 1952. évi III. törvény - törte meg. Nem eredeti, a törvényből kiinduló elhatározással, sokkal inkább a gyökeresen megváltozott társadalmi-politikai történések hatásának szükségképpen engedve. Változásait, mozgásait három tényező motiválta. Egyik: a II. világháború befejezését követően hazánk - a nagyhatalmak döntése nyomán - a Szovjetunió érdekszférájába került. A másik: - ebből következőleg - a proletárdiktatúra, illetve népi demokrácia államberendezkedésének kialakulása. A harmadik: - ez utóbbiból eredően - a magyar jogrend - közötte a polgári eljárások - szabályozásának szovjet mintához igazodó megoldása. Mindeme hatások eredményeként született meg a ma hatályos polgári perrendtartásunk a hozzá kapcsolódó sok más eljárásjogi szabályok társaságában. Mintául egyfelől a szovjet perrend, másfelől - dicsérve szabályozásának kitűnőségét - a Rpp. szolgált. Persze a nélkülözhetetlen és szükségképpen alkalmazandó módosításokkal.
Ebben a Pp.-ben jelent meg első ízben az "igazság". Egyfelől úgy mint "a jogviták eldöntésének alapja", másfelől mint "a bíróság feladatának" közelebbi megjelölése. Tételesen így: "a törvénynek az a célja, hogy a bíróság előtti eljárásban ... a jogviták eldöntését az anyagi igazság alapján biztosítsa", továbbá úgy is, hogy "a bíróságnak az a feladata, hogy a ... törvény céljának (1. §) megfelelőn az igazság kiderítésére törekedjék."9
Az idézett törvényszöveg két jelenségre világosan utal. Egyfelől arra, hogy a Pp. eredeti - és hosszú ideig változatlan - megfogalmazása szorosan elkötelezi magát az "igazság" ama fogalma mellett, amelyet -az előzőek során - a jogszabálynak megfelelő tényezőként azonosítottunk. Másfelől megnyitja a szakirodalmi látásnak azt a módját, amely - a fennálló társadalmi és jogrendhez igazodóan - a "szocialista igazságosság" érvényesülését hirdeti, mondván: "a szocialista állam igazságszolgáltatását új gazdaságossági elképzelés, a szocialista igazságosság irányítja. A szocialista igazságosság a szocializmus elvén alapul. Mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint."10
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
