1. A Btk. 137. §-a szerint
- bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérli de nem jön létre bűnszervezet (7. pont);
- bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény elkövetése (8. pont);
- csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt (13. pont).
A bűnszövetség és a bűnszervezet fenti - pontosított, illetve megváltozott - fogalmát a 2002. április hó 1. napján hatályba lépett 2001. évi CXXI. törvény határozta meg. A bűnszövetség törvényi fogalma a korábbi szabályozáshoz képest akként egészült ki, hogy a megállapításához a korábbihoz viszonyítva egy további feltétel fennállása is szükséges, eszerint az elkövetők legalább egy bűncselekmény elkövetését meg is kísérlik, bűnszervezet azonban nem jön létre. A bűnszervezet fogalma a büntető jogban 1997 óta létezik, l998-ban is változott, és az új, a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő meghatározás annak immár merőben eltérő értékelését eredményezi.
A bűnszövetségben, bűnszervezetben vagy csoportban történő elkövetés a társas bűnelkövetés formái. Önmagában az a tény, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben, vagy többen egyidejűleg, illetve együttesen, esetleg szervezetten követnek el, általában fokozza annak társadalmi veszélyességét. Ez egyes bűncselekmények esetében a tárgyi súly olyan fokú növekedését eredményezi, amely miatt a törvényhozó indokoltnak látta az ilyen formában történő elkövetést súlyosabban szankcionálni.
A bűnszövetségben történő bűnelkövetés számos különös részi tényállás esetén súlyosabb minősítést eredményez. A hatályos Btk. szerint ilyen következményekkel jár az emberi test tiltott felhasználása bűntettének, néhány, a szabadság és emberi méltóság elleni bűncselekménynek, a hazai és nemzetközi közélet tisztasága elleni cselekmények egy részének, számos közbiztonság elleni bűncselekménynek, egy közbizalom elleni bűntettnek, több gazdasági bűncselekménynek és számos vagyon elleni bűncselekmény bűnszövetségben történő elkövetése. (Ezen túl a hatályos törvényi rendelkezések szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az, aki a három évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt bűnszövetségben követte el (Btk. 47.§ /4/ bekezdés e/ pontja), illetve az ugyanilyen bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés nem függeszthető fel (Btk. 90.§ e/ pontja). Azonban ezeket a súlyosabb jogkövetkezményeket 2003. március hó 1. napjával kezdődően a 2003. évi II. törvény hatályon kívül helyezte.)
A bűnszervezetben történő elkövetést 2002. április 1. óta a bíróságnak a Btk. Általános részében (98.§) meghatározottak szerint a büntetés kiszabása során kell figyelembe vennie. Eszerint azzal szemben, aki az öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben követte el, a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik (azonban a húsz évet nem haladhatja meg). Ezen túl megállapítása további - súlyosabb következményekkel járó - szabályok alkalmazását is maga után vonja, így a két évi, vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház, kizárt a feltételes szabadság és a büntetés végrehajtása nem függeszthető fel (Btk. 42.§ /3/ bekezdése, 47.§ /4/ bekezdés d/ pontja, 90.§ c/ pontja).
A csoportos elkövetés lehet az alaptényállás eleme (mint pl. a magánlaksértés vétségének a Btk. 176.§ /2/ bekezdés d/ pontjában szabályozott formája), illetve számos - jelenleg tíz - különös részi tényállás esetén minősítő körülmény.
A bűnszövetségben történő elkövetéshez legalább két, a bűnszervezet létrehozásához legalább három, a csoportos elkövetéshez ugyancsak legalább három személy részvétele szükséges.
Előfordulhat, hogy a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító cselekmény elkövetésében a bűnszövetség vagy csoport tagjaként, illetve a bűnszervezetben olyan személy is részt vesz, aki nem büntethető.
Felmerül a kérdés: kizárja-e ezen rendelkezéseknek a büntetőjogilag felelősségre vonható személlyel szembeni alkalmazását az a körülmény, hogy olyan személy is részt vesz az elkövetésben, mint a bűnszövetség, bűnszervezet, vagy csoport egyik tagja, akinek a büntethetősége büntethetőségi akadály folytán kizárt, és a törvény által megkívánt létszám (azaz bűnszövetség esetén két fő, bűnszervezet, csoport esetén három fő) csak vele teljes.
2. Többnyire két álláspont ütközik, ezek a következők. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 480. számú állásfoglalása kimondta a következőket. Amennyiben a törvény valamely bűncselekmény több személy általi elkövetéséhez mint minősítő körülményhez súlyosabb jogkövetkezményeket fűz, ennek a büntetőjogilag felelősségre vonható személy vonatkozásában történő alkalmazását nem zárja ki, ha olyan személy is részt vesz az elkövetési tevékenységek megvalósításában, akinek büntethetősége büntethetőségi akadály folytán kizárt. Az állásfoglalás indokolása szerint a büntethetőséget kizáró okok ugyan jellegük szerint
- 169/170 -
különbözőek (az alannyá válást; a beszámíthatóságot, a bűnösséget, vagy a cselekmény társadalmi veszélyességét zárják ki), joghatásuk azonban azonos: az elkövető nem büntethető. Ez azonban nem bír relevanciával a büntetőjogilag felelősségre vonható elkövető szempontjából e szabályok alkalmazása kapcsán.
Ugyanis azok a személyek, akiknek ugyan büntethetősége kizárt, büntetőjogilag egyébként értékelendő magatartást tanúsítanak, és a jogtárgyaknak a többes bűnelkövetésből eredő fokozott veszélyeztetettsége fennáll.
Ezt a kollégiumi állásfoglalást a BK. 2. számú nem tartotta fent, azzal az indokkal, hogy a bírói gyakorlatban történt meghonosulása folytán feleslegessé vált.
Ezzel az állásponttal áll összhangban egyébként a Legfelsőbb Bíróság ma is iránymutatónak tekintendő BK. 71. számú állásfoglalása. (A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma a 2001. szeptember 10. napján tartott ülésén áttekintette valamennyi, korábban a bírói gyakorlatban irányadó testületi állásfoglalását, és azok közül a jelenleg is helytállókat - esetenként a szükséges korszerűsítést végrehajtva - fenntartotta. Ezeket a Bírósági Határozatok 2001. 12. sz., 2002. 1-3. sz. közölte.)
Eszerint a többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette megállapításának nem akadálya az, hogy a bűncselekmény elkövetési magatartását megvalósító két személy egyikének büntethetőségét a kóros elmeállapot kizárja.
Az állásfoglalás indokolása kifejti, hogy olyan magatartást, amelyet valamely különös részi törvényi tényállás tartalmaz, olyan személy is megvalósíthat, aki nem büntethető, ez azonban nem jelenti azt, hogy a büntethető elkövetők büntetőjogilag releváns magatartását nem úgy kell elbírálni, mintha valamennyi elkövető büntetőjogi felelőssége fennállna.
Ugyanezt a nézetet osztja az elmélet számos jeles képviselője is.
Így e bűncselekmény kapcsán így foglalt állást Földvári József a Magyar büntetőjog - Különös rész című műben (szerzők: Erdősy Emil, Földvári József, Tóth Mihály, 1998. évi kiadás, 182. o.).
Ezt az álláspontot általánosabbá téve képviseli a "Büntető Törvénykönyv magyarázata" című, 1986-ban kiadott műben a Btk. IX. fejezetéhez fűzött kommentár is. Szerzője, Moldoványi György kifejti: ha a törvény valamely bűncselekmény több személy által történő elkövetéséhez mint minősítő körülményhez súlyosabb jogkövetkezményeket fűz, ennek a büntetőjogilag felelősségre vonható személy vonatkozásában történő alkalmazását nem zárja ki, ha olyan személy is részt vesz az elkövetésben, akinek a büntethetősége büntethetőségi akadály folytán kizárt. Így tehát álláspontja szerint akkor is csoportosan elkövetettnek minősül a három tagú csoportból annak a két elkövetőnek a cselekménye, akiknek a büntethetősége nem kizárt, ha a csoport harmadik tagjának büntethetőségét kóros elmeállapota kizárja.
A csoportos elkövetés megállapíthatósága kapcsán Nagy Ferenc és társszerzőként Tokaji Géza a 2001. évi kiadású "A magyar büntetőjog általános része" című műben ugyancsak ezt a nézetet osztják, amikor a tankönyv 292. oldalán az elkövetők száma szempontjából figyelembe veendőnek ítélik meg azt a személyt is, aki beszámítási képességét kizáró kóros elmeállapota, vagy más személyes büntethetőségi akadály miatt nem vonható felelősségre.
A "Büntető Törvénykönyv magyarázata" címet viselő, 1996-ban kiadott műben a bűnszövetséghez fűzött gondolatsor (szerzője: Belovics Ervin) ugyancsak erre hivatkozik, mint az irányadó bírói gyakorlatra, azonban utal arra, hogy ettől eltérő álláspont is létezik.
Az Állam- és Jogtudományban megjelent cikkében (2000. 1-2. sz. 155-183. o.) Hollán Miklós ezzel azonos álláspontot képviselve kifejti: ez a felfogás képes kielégíteni azt a megalapozott kriminálpolitikai igényt, hogy akkor is megállapítható legyen a büntetőjogilag felelősségre vonható elkövetők fokozott felelőssége a bűncselekmény társas elkövetése miatt, amikor az ehhez szükséges létszám csak olyan elkövető beszámítása mellett áll fenn, aki ugyan a cselekmény elkövetésében közreműködött, azonban azért nem vonható büntetőjogi felelősségre.
A Legfelsőbb Bíróság a kollégiumi állásfoglalással összhangban döntött több, a Bírósági Határozatokban közzétett esetben is. (BH 1980.418, BH 1987.194, BH 1988.303)
A korábbi joggyakorlat a súlyosabb jogkövetkezményekről, mint valamely bűncselekmény minősítő körülményéhez fűződőekről beszélt, ez azonban nem bír jelentősséggel. A bűnszervezetben történő elkövetés ugyan nem minősítő, hanem a büntetés kiszabása során az ekként elítélendő terhelttel szemben figyelembe veendő körülmény, ez azonban nem változtat azon, hogy a kollégiumi állásfoglalásban kifejtettek a bűnszervezetben történő elkövetés esetén továbbra is irányadóak.
Így az a korábbi bírói gyakorlat, amely szerint a bűnszövetségben, bűnszervezetben, illetve csoportosan történő elkövetés megállapításához nem szükséges a törvényi feltételként előírt számú elkövető mindegyikének rendelkeznie a bűncselekmény alanyává váláshoz szükséges feltételekkel, a súlyosabb következmények alkalmazhatóak akkor is, ha az elkövetők valamelyikére nézve büntethetőségi akadály áll fenn; továbbra is irányadó.
- 170/171 -
3. Az ezzel ellentétes álláspont lényege a következő.
Mind a társtetteskénti, mind a bűnszövetségben vagy bűnszervezet tagjakénti, illetve a csoportos elkövetés a társas elkövetés formái. Semmi nem indokolja, hogy egymástól eltérően értékeljük azokat a bűncselekmény megvalósításában résztvevők büntethetőségének megítélésétől függően.
Kérdéses tovább az is, hogy a bűnszervezetben történő elkövetés esetén továbbra is azt az álláspontot kell-e irányadónak tekinteni, amit a bűnszövetségben történő, illetve a csoportos elkövetés esetén, különös tekintettel arra, hogy nem csupán a büntetés mértékére van az ekkénti elkövetés megállapítása igen jelentős hatással, a bűnszervezetben történő elkövetéshez a törvény további súlyosabb jogkövetkezményeket is fűz.
E álláspont képviselői szerint a bűnszövetség, bűnszervezet, illetve a csoportos elkövetés alapvető feltétele, hogy az alanyi oldalon abban - akár tettesként, akár részesként - legalább kettő (a bűnszövetségnél), illetve három (a bűnszervezetnél, illetve a csoportnál) személy vegyen részt. Az ilyen módon történő elkövetés azonban nem állapítható meg, ha a bűnszövetség esetén a két, illetve a bűnszervezet és a csoportos elkövetés esetén a három elkövető közül az egyik tekintetében a büntethetőségnek akadálya van.
Ezen nézetet képviseli a Magyar Büntetőjog - Kommentár a Gyakorlat számára című, 2001-ben kiadott mű, amelyben a Btk. IX. Fejezetéhez fűzött magyarázat (szerzője: Kiss Zsigmond) szerint a bűnszövetséget nem alapozza meg az, ha a bűnszövetség létrejöttének alanyi oldalán jelentkező legalább két személy egyike a bűncselekmény alannyá válásához szükséges feltételekkel nem rendelkezik. Álláspontjának alátámasztására - mint ahogy Belovics Ervin is az eltérő nézetekre utaláskor - a BH 1991.265 számú jogesetet hívta fel. Ez a jogeset a Baranya Megyei Bíróság egyik, 1990-ben hozott döntése, és a közzétett összegzés /az eseti döntésnek a Bírósági Határozatokban megfogalmazott "rendelkező része"/ a következőket tartalmazza. "A lopásoknak társtettesként vagy bűnszövetségben elkövetése nem állapítható meg, ha a terhelt a cselekményeit - a kiskorú veszélyeztetését is megvalósítva - gyermekkorú személy közreműködésével viszi véghez."
A jogerős döntés ténylegesen azonban a terhelt terhére megállapított vagyon elleni bűncselekmények kapcsán az első fokú ítéletből azok bűnszövetségben elkövetettkénti minősítését mellőzte, azonban a következő indokkal.
A kiskorú, 14. évét még be nem töltött - és ezért nem büntethető - elkövető a megállapított bűncselekmények elkövetésében a felnőttkorú terhelt rábírására vett részt. Tudatát egyértelműen társa alakította, ő csupán ennek hatására egyezett bele az elkövetésbe. Ezért a másodfokon eljárt bíróság álláspontja szerint a gyermekkorú elkövető beleegyezése nem volt az adott körülmények között a bűncselekmények elkövetésére vonatkozó előzetes megállapodásnak tekinthető.
Ezen túl utalt az indokolásban a másodfokon eljárt bíróság arra is, hogy a felnőttkorú elkövető terhére a bűnszövetségben történő elkövetés az ügyben megállapított rábíró magatartás hiányában megállapítható lett volna az irányadó bírói gyakorlat szerint. Ennek kapcsán ismertette is azt az álláspontot, miszerint akkor, amikor a törvény a több személy általi elkövetéshez, mint minősítő körülményhez súlyosabb jogkövetkezményeket fűz, annak a büntetőjogilag felelősségre vonható személy vonatkozásában történő alkalmazását nem zárja ki, hogy olyan személy vett részt az elkövetési tevékenység megvalósításában, akinek a büntethetősége - büntethetőségi akadály folytán - kizárt.
Így nyilvánvaló, hogy az adott ügyben a másodfokú bíróság nem elvi éllel kimondva, hanem a bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényekből levont következtetés alapján mellőzte a bűnszövetségben elkövetettkénti minősítést.
Csak félreértésről lehet szó a konkrét jogeset kapcsán. (A szerző egyébként ugyanebben a kommentárban a csoportos elkövetés kapcsán kifejti, hogy nem zárja ki a csoportos elkövetés megállapítását az, ha a csoport valamelyik tagjára nézve büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn.) Ezen álláspont mellett azonban annak ellenére, hogy a jogirodalomban megalapozására tévesen értelmezett eseti döntésre hivatkoznak annak képviselői, számos érv hozható fel.
Az érvek a következők. Egyrészt a Btk. 137.§ 7., 8. és 13. pontja nem cselekmények, hanem bűncselekmények elkövetése kapcsán szabályozza a bűnszövetséget, bűnszervezetet, illetve a csoportos elkövetést. Annak a cselekménye pedig, akivel szemben büntethetőségi akadály áll fenn, nem bűncselekmény.
A társtettesség ugyancsak többes elkövetés, és bár a társtettesség nem tényállási elem, nem is minősítő, illetve a büntetés kiszabása során kötelező jelleggel irányadó, súlyosabb jogkövetkezményekkel járó körülmény, azonban elkerülhetetlen, hogy az előbbiekkel összevessük. Kétségtelen, hogy a Btk 20.§ /2/ bekezdésében elkövetői formaként szabályozott társtettesség megállapításának feltétele az, hogy két vagy több személy mind alanyi, mind tárgyi szempontból közreműködjön a bűncselekmény elkövetésében. Ez elképzelhető úgy is, hogy az egyes tényállási elemeket megosztva, és úgy is, hogy azokat együttesen követik el. A bírói gyakorlat és a jogirodalom töretlen abban a kérdésben, hogy társtettesség nem
- 171/172 -
jön létre, ha két elkövető közül az egyikkel szemben büntethetőséget kizáró ok áll fenn.
A Bírósági Határozatokban közzétett, 361/1982. számú (BJD. 8505) másodfokú határozatában a Debreceni Megyei Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak akkor állapítható meg társtettesség, ha a cselekményt a tettes nem egyedül, hanem olyan személlyel együttesen követte el, aki büntetőjogi felelősségre vonható.
Az Legfelsőbb Bíróság pedig a közzétett, BH 1992.565 számú eseti döntésében kifejtette, hogy az egyik beszűkült tudatú - és ezért a beszámítási képességét nélkülöző - elkövetőnél hiányzott a bűncselekmény közös megvalósításának tudata, így a két elkövető társtettességének megállapítására nem kerülhetett sor. A büntetőjogilag felelősségre vonható elkövető pedig a beszámítási képességgel nem rendelkező és vele közösen cselekvő magatartásáért is felel, a közvetett tetteshez hasonlóan.
Kétségtelen, hogy a bűnszövetségben, bűnszervezet tagjaként történő vagy csoportos elkövetés esetén a bűncselekményt megvalósítók nem csupán azok, akik a szándékos bűncselekményt egymás tevékenységéről tudva, közösen követik el - azaz társtettesek, hanem bárki, aki akár tettesként, vagy társtettesként, akár részesként, tehát felbujtóként vagy bűnsegédként részt vesz az elkövetésben, sőt, az elkövetői alakzatokat valamennyi elkövető kapcsán a bűncselekmény minősítése során a bíróságnak meg kell állapítania és fel kell tüntetnie. A fenti álláspont képviselői azonban hivatkozhatnak arra, hogy a jogkövetkezmények szempontjából ennek nincs jelentősége, a Btk. 21.§ (3) bekezdése szerint a részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni.
Véleményüket támasztja alá a következő is. Kétségtelen, hogy a társtettességben történő bűnelkövetés nem eredményez súlyosabb minősítést, nem fűződnek hozzá a törvényben meghatározott egyéb súlyosabb jogkövetkezmények, és nem szerepel egyes bűncselekményekben tényállási elemként sem. Azonban a Legfelsőbb Bíróság BK.154. állásfoglalásának II/8. pontja - és az ennek megfelelő bírói gyakorlat - szerint a társas elkövetés a bűnelkövetés veszélyesebb formája, így a társtettességben történő elkövetés általában súlyosító körülmény.
Némileg ennek az érvnek a hatását azonban rontja az a tény, hogy ugyanezen állásfoglalás szerint többnyire súlyosító körülmény a fizikai bűnsegéddel történő és a csoportos elkövetés, feltéve ez utóbbi esetében, hogy az nem minősítő körülmény. Azaz eltérően értékeli a bírói gyakorlat azt az esetet, amikor a csoportos elkövetés súlyosabban minősít attól, amikor annak csak a büntetés kiszabására van súlyosító hatása.
A Legfelsőbb Bíróság az ugyancsak a Bírósági Határozatokban közzétett, 194/1987. számú - fent már hivatkozott - határozatában utalt arra, hogy a Btk. 20.§-hoz fűzött miniszteri indokolás és a kialakult bírói gyakorlat szerint társtettesség csak akkor keletkezik, ha a bűncselekményt két vagy több olyan személy együttesen követi el, akik büntetőjogilag felelősségre vonhatók. Azonban ugyanebben a határozatban leszögezte azt is, hogy nem helytálló az az álláspont, amely szerint ugyanezen okból ne lehetne megállapítani a súlyosabb minősítést eredményező csoportos elkövetést.
Ez is azt az álláspontot erősíti, hogy egymástól eltérően kell értékelni a társtettességet és a bűnszövetségben, bűnszervezet tagjaként történő vagy csoportos elkövetést.
Amint a fentiekből kitűni, a bírói gyakorlat az aggályok ellenére inkább az utóbbi álláspontot követi. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kellene foglalkoznunk az eltérő nézetekkel, és nem lenne szükség egy lényegesen kidolgozottabb, egyértelműbb iránymutatásra - akár jogegységi határozat formájában.
- Erdősy Emil-Földvári József-Tóth Mihály: Magyar büntetőjog. Különös rész. Budapest 1998
- A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Budapest 1986
- Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Budapest 2001
- A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Budapest 1996
- Állam- és Jogtudomány 2000. 1-2. sz.
- Magyar Büntetőjog - Kommentár a gyakorlat számára. Budapest 2001 ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző a Baranya Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője.
Visszaugrás
