Laci hétéves, kezdeti enyhe magatartási problémái mára komoly viselkedészavarrá súlyosodtak. A család folyamatos kapcsolatban áll gyermekpszichológussal, családsegítővel és más segítő szakemberekkel. Az iskola azonban egyáltalán nem toleráns, Laci szüleit többször is behívatták, a gyermek kirúgásával fenyegetőznek, ha "nem tanul meg viselkedni". Az osztályban egy kisfiúval összebarátkozott, de a többiek sokat bántják, kiközösítik nem átlagos szokásai miatt. Laci anyukája tanácstalan, úgy érzi, hogy magára hagyta a rendszer, végső elkeseredésében blog írásába kezdett. A blogon minden héten megosztja a család életének legfontosabb eseményeit, főként Laciról ír és arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie annak, aki viselkedészavaros gyereket nevel. Kirándulásaikat fotókkal illusztrálja, az olvasók szeretik a kedves családi történeteket, a szülők pedig sok támogató üzenetet kapnak, amikor Laci nevelésével kapcsolatos nehézségekről születik bejegyzés. A blog olyan nagy népszerűségre tett szert, hogy a szülők már Laci nevével, arcával és a blog logójával díszített tárgyakat is árulnak webshopjukban, például bögrét, párnát és motivációs idézeteket tartalmazó könyvecskét.
Liza négyéves, leukémiával kezelik. A betegség kezdetén a kétségbeesett szülők a Facebookon kértek segítséget más sorstársaktól. Itt próbáltak utánajárni, hogy ki a legjobb orvos, melyik a legjobb gyógymód, milyen alternatív medicinák léteznek a mellékhatások enyhítésére. A kérdéseiket - hogy a bejegyzés figyelemfelkeltőbb legyen - a kislányuk tündéri fotóival illusztrálták. Előkerült a családi fotóalbumból a Liza első tengerparti nyaralásán készült fotó, ahol büszkén mutatja az új bikinijét, az első önálló bilizést megörökítő fénykép és a legemlékezetesebb áruházi hisztit ábrázoló kép is.
Bence anyukája egy sokak által követett tévésorozatban játszik. A közösségi oldalain nemcsak a forgatásokról és szabadidős programjairól, de a család életéről is rendszeresen beszámol, így a családi vacsorákba, nyaralásokba, de még a fogorvosi és kórházi látogatásokba is bepillantást nyerhetnek a rajongók. Bencéről hároméves korára több száz kép került fel az Instagramra, az utcán gyakran megismerik, akkor is, ha nem az anyukájával van.
Lóri egyéves, és egy nagyon ritka genetikai betegségben szenved. Az egyetlen esély a gyógyulására, ha még kétéves kora előtt megkaphat egy drága, de hatásos kezelést. A kezelés költségét a társadalombiztosítás nem állja, ezért a szülei adománygyűjtő kampányba kezdtek. Azért, hogy minél többen megosszák a közösségi oldalakon a történetüket, a bejegyzéshez profi fotóssal csináltattak képeket a családról egy pipacsmezőn. Lóri betegségéről a szülők elkezdtek blogot írni és a sajtóval is felvették a kapcsolatot. Hamarosan mindenki ismerte a kis Lórit, és az ország egy emberként szorított neki, hogy összejöjjön az életmentő kezeléshez szükséges összeg.
Laci, Liza, Bence és Lóri szülei nemcsak saját, hanem a gyermekeik életének történéseit is megosztják a közösségi média felületein. A fenti példák kitaláltak, de tipikusak: ezekhez hasonló történetekkel nap mint nap találkozunk a közösségi médiában. Az esetek egy sor morális és jogi kérdést vetnek fel. Közölhet-e a szülő érzékeny adatokat a gyerekeiről azok hozzájárulása nélkül? Mennyi tartalom a túl sok, amit a szülő a gyerekéről megoszt? Miért érzik a szülők fontosnak a posztolást, mit kapnak ettől? Médiaszereplőnek számít-e a híres ember gyermeke? Etikus-e, ha a sajtó gyerekekkel kapcsolatos hírekről a szülők megkérdezése nélkül gyárt anyagot? Joga van-e a szülőnek ahhoz, hogy pénzt keressen a gyerekét felhasználva? Legitimálja-e a túlposztolást, ha egy társadalmi tabut lehet vele a közbeszéd tárgyává tenni? Vajon mi lesz a sorsa azoknak a képeknek, amelyek a gyerekeket kiszolgáltatott, előnytelen helyzetben ábrázolják? Mit fog hozzájuk szólni a gyerek, ha felnő? Milyen rövid és hosszú távú hatásai lehetnek ezeknek a megosztott tartalmaknak a gyerek életére?
A modern technológia fejlődésével szinte korlátlan lehetőséget kapunk annak napi használatára. A kamerával is rendelkező okostelefonok a fiatal szülők elengedhetetlen tartozékai, ez lehetővé teszi, hogy a gyermekük felcseperedését megörökítsék és megosszák azt a közösségi oldalakon. Egy 2016-os amerikai kutatás szerint a gyerekek 92%-ának van digitális lábnyoma kétéves korára.[1] A posztolást büszkeség, az izoláltságból való kitörés, a gyereknevelési kérdésekben való tájékozódás és a saját
- 19/20 -
szülőségben való megerősítés szándéka mozgatja, eközben azonban gyakran megfeledkeznek arról a szülők, hogy a közzétett fotók érzékeny adatok, azokkal vissza lehet élni.
Jelen írásom témája a sharenting jelenség, amellyel mélyebben a Hintalovon Alapítvány Gyermekvédelem a digitális korban képzésén ismerkedtem meg. A sharenting kifejezés az angol sharing (megosztani) és parenting (szülőség, gyermeknevelés) szóból született meg, és a szülők által a gyerekekről készített tartalmak megosztását jelenti. A sharenting révén a szülők a gyermekek digitális identitását alakítják, sokszor már azelőtt, hogy a gyermek az első e-mailjét elküldené, sőt akár már a megszületése előtt. Gondoljunk csak az interneten futó magzatszépségversenyekre, ahová ultrahangfotóval lehet nevezni, vagy médiaszereplők lombikprogramban való részvételének részletes, blogszerű dokumentálására. Egy kanadai kutatás szerint a gyerekek 37%-ának már a születése előtt is van digitális lábnyoma, amely kizárólag a szülők tevékenységéből tevődik össze.[2] A témaválasztásom oka, hogy aránytalannak érzem: míg a tinédzserek internethasználata és az ezzel járó veszélyek - nagyon helyesen - a mindennapi közbeszéd tárgyát képezik, addig a legfiatalabb, legkiszolgáltatottabb gyerekek jogainak védelme idáig nem került a társadalmi érdeklődés középpontjába. Bizakodásra ad okot, hogy egyre több újságcikk és tájékoztató anyag jelenik meg a témában, aminek köszönhetően több szülő jobban átgondolja, hogy mit oszt meg a gyermekéről. Azért is érdekes a téma, mert a jelenség gyökerénél két alapjog ütközik: a szülő szólásszabadsága és a gyermek magánélethez való joga.
A szülők motivációi a posztolásra természetes, emberi szükségletekből erednek. Az egyik leggyakoribb mozgatója a támogatás igénye - a kisgyermeket nevelő szülők társas kapcsolatai általában lecsökkennek, és egyedül maradnak a gyerekneveléssel járó problémákkal.[3] A közösségi oldalakon segítséget tudnak kérni, tapasztalatot tudnak cserélni olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak. Még nagyobb segítség az online tér a speciális nevelési igényű vagy fogyatékkal élő gyermekek szüleinek. Ők könnyen kiszorulnak az offline szülői közösségekből, ha környezetükben nincs más hasonló helyzetű család.
Egy másik erős motiváció a büszkeség: a szülők szeretnek eldicsekedni gyerekeik teljesítményével az offline térben is. A közösségi oldalakon egyszerre sok ismerőssel lehet megosztani a büszkeségünk okát, és azonnali visszacsatolást kapunk - ezzel elérkezünk a harmadik motivációhoz, a saját "jó szülőségben" való megerősítéshez. A gyermek megszületése után a friss szülők gyakran bizonytalanodnak el saját szülői képességeik felől: vajon jól csinálják-e, minden rendben van-e a babával, rendesen fejlődik-e? Egy-egy megerősítő lájk vagy komment segíthet a szülőknek abban, hogy kevesebbet aggodalmaskodjanak.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
