https://doi.org/10.59851/jk.79.11.4
Napjaink alkotmányjogi szakirodalmának egyik központi témája az alkotmányos demokráciák válsága, amit világ- és Európa-szerte tapasztalunk. Tóth Gábor Attila Nemdemokrácia - Az alkotmányjogi patológia és terápia alapjai című könyve a 21. században világszerte megjelenő autokratikus tendenciák megismeréséről, megértéséről és visszafordíthatóságának kérdéséről szóló szakmai diskurzushoz kapcsolódik. A szerző alkotmányossági szempontból tárja fel e tendenciák sajátosságait, kimutatja a demokratikus és a nem demokratikus rendszerek közötti különbségeket, illetve lehetséges megoldásokat kínál a demokrácia ellenállóképességének javítására és az alkotmányos helyreállításra.
Tárgyszavak: demokrácia, alkotmányosság, autokrácia, alkotmányos helyreállítás
The crisis of constitutional democracies in Europe and around the world is a hot topic in the current literature of constitutional law. Gábor Attila Tóth’s book is related to the discourse on the trend of rising autocracies in the 21st century. The author aims at exploring and interpreting today’s autocratic political tendencies from the perspective of constitutional law and makes an analytical effort to distinguish between the constitutional characteristics of the constitutional democracies and non-democracies. One of the main objectives of the book is to provide prescriptions for strengthening the immune system of democracies and restoring constitutionality in autocratic political systems.
Keywords: democracy, constitutionalism, autocracy, constitutional restoration
Tóth Gábor Attila Nemdemokrácia - Az alkotmányjogi patológia és terápia alapjai[1] című könyve a 21. században világszerte megjelenő autokratikus tendenciák megismeréséről, megértéséről és visszafordíthatóságának kérdéséről szóló szakmai diskurzushoz[2] kapcsolódik. A szerző célja, hogy alkotmányossági szempontból feltárja e tendenciák sajátosságait, kimutassa a demokratikus és a nem demokratikus rendszerek közötti különbségeket, valamint lehetséges megoldásokat kínáljon a demokrácia ellenállóképességének javítására és az alkotmányos helyreállításra. Tóth Gábor Attila nem semleges nézőpontból vizsgálódik, hanem az alkotmányosság normatív koncepciójával veti össze a létező rendszerek működését, és ez alapján fogalmazza meg bírálatát és elképzeléseit a változtatás lehetséges módjairól.
A szerző metaforák rendszerét használja a téma feldolgozásához, az "alkotmányjogi medicina" keretében tárgyalja az "élő" és "egészséges" demokrácia jellemzőit, valamint a demokrácia "betegségeit", "patologikus állapotát", "halálát". A "diagnózis" mellett a "megelőzésről" és a lehetséges jogi "terápiáról" is szól a könyv.
A kötet két nagy szerkezeti egységből épül fel. Az I. rész az orvostudományi fogalmak alkalmazásával az önkényes (patologikus) és az igazolt (egészséges) hatalomgyakorlás elméleti vizsgálatával foglalkozik; elsősorban a politikai filozófia és a jogelmélet klasszikus szerzői segítségével tárja fel az alkotmányosság konceptuális elemeit. A II. rész célja, hogy a demokrácia fogalmát és követelményeit a lehető legpontosabban azonosítsa és az egyes fogalmi elemek mentén azt a nemdemokráciától megkülönböztesse. Az elemzés fókusza azoknak az új típusú nemdemokráciáknak a demokráciáktól való elhatárolása, amelyek a demokratikus működést színlelve igyekeznek legitimálni az önkényes hatalomgyakorlást. A szerző az ilyen új típusú nemdemokráciák számára a demokratikus működés helyreállítására vonatkozó alkotmányos megoldást is kidolgoz. Jelen munka elsősorban az utóbbival foglalkozik, a kötetben kidolgozott alkotmányjogi koncepció áll a középpontjában.
- 519/520 -
A kormányzati rendszerek értékelésének és összevetésének nagy hagyománya van a politikatudományban és az alkotmányelméletben egyaránt.[3] Tóth Gábor Attila a demokráciát a nemdemokráciákkal állítja szembe, mely egyben értékítélet is: a demokrácia a legjobb, világszerte elfogadott, legitim alkotmányos rendszer, a nemdemokrácia pedig a legrosszabb. Miután a demokrácia az egészséges, normális rendszer, a nemdemokrácia a patologikus, a demokrácia jelenti a viszonyítási alapot a patologikus rendszerek vizsgálatához. Kérdés azonban, hogyan határozható meg a demokrácia és a nemdemokrácia között a határvonal. A nehézséget az adja, hogy a különbség fokozati, hiszen a létező demokráciák nem teljesítik a demokrácia ideáltípusának minden követelményét, de nagyon sok megfelel a legtöbb követelménynek. A skála két végén lévő rendszereket könnyű azonosítani: vannak egyértelműen demokráciák és egyértelműen nem demokratikus rendszerek. Ugyanakkor működő demokráciákban is vannak visszaélések, anomáliák, hanyatlások. Ismeretesek határesetek, szürke zónák is,[4] amelyek esetében nehezen ragadható meg az a pont, ahonnan a beteg demokráciából patologikus rendszer lett. Éppen ezért a szerző úgy gondolja, ahhoz, hogy a rendszerek közötti különbségek feltárhatók legyenek, normatív szempontok alapján szükséges összefoglalni a demokrácia lényegi elemeit alkotó tényezőket, amelyek azt is megmutatják, miért értékes a demokrácia.
Tóth Gábor Attila Dworkin partnerségi demokrácia[5] koncepcióját elfogadva amellett foglal állást, hogy a többségi elv önmagában nem demokratikus. Ennek oka, hogy a többségi elv csak az eljárásra vonatkozik, az így meghozott döntés tartalmához nem kapcsol értékelési mércét. Álláspontja szerint a demokratikus döntés méltányos eljárást és tartalmat feltételez. A partnerségi demokrácia felfogása szerint a többségi eljárásban meghozott döntés akkor demokratikus, ha mindenkit egyenlőként kezel a döntéshozatalban való részvétel és a döntés tartalma tekintetében egyaránt. Ez nem azt jelenti, hogy a többségi elv nem lehet része a demokráciának, hanem azt, hogy a többségi elv eljárási, intézményi és tartalmi korlátok között járulhat hozzá a demokrácia megvalósulásához. Ez a liberális demokrácia és az alkotmányos demokrácia fogalmához vezet. Tóth Gábor Attila álláspontja szerint ez a két kifejezés ugyanarra a rendszertípusra utal különböző perspektívákból. Az előbbi esetben a liberális jelző azokra az értékekre vonatkozik - az egyéni szabadságra és egyenlőségre, az autonómiára, a kollektív önkormányzatiságra és a részvételi jogokra -, amelyek a demokrácia megvalósulásához elengedhetetlenek. Az utóbbinál pedig az alkotmányos jelző mindezeknek a jogi-intézményi kifejeződésére utal, arra, hogy a normatív, tartalmi alkotmány garantálja az általános és egyenlő választójogon alapuló, rendszeresen ismétlődő, szabad, tisztességes, plurális választások megtartását, a hatalommegosztás és a jogállamiság elvének érvényesülését és az alapvető jogok érvényesítését. Az alkotmány tehát eljárási és tartalmi korlátokat szab az állami hatalomgyakorlásnak, olyan alkotmányos mechanizmusokat intézményesít, amelyek a demokratikus működés előfeltételei. Ez teszi lehetővé, hogy demokráciában a közhatalom gyakorlói leválthatók, a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalom korlátozott, alkotmányos intézmények által ellenőrizhető és felelősségre vonható, a politikai részvétel és a közügyek nyilvános megvitatása szabad, az emberi jogok érvényesülnek, a nyilvánosan megalkotott törvényeket mindenkire egyenlően alkalmazzák a független és pártatlan bíróságok. Ebben a felfogásban a demokrácia és az alkotmányosság egymással összefüggő követelmények koherens rendszerét alkotja. Ha ezek erodálódása kezdődik el, akkor a demokrácia betegségének tünetei jelennek meg, a koherencia hiánya, illetve a súlyos diszfunkciók patologikus rendszerhez vezetnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
