Megrendelés
Munkajog

Fizessen elő a Munkajogra!

Előfizetés

Dr. Bitskey Botond: Az Alkotmánybíróság 2019-ben hozott munkajogi tárgyú döntései (MJO, 2020/1., 61-67. o.)

Cikkünkben folytatjuk korábban megkezdett sorozatunkat, és sorba vesszük azokat a munkajogi tárgyú döntéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság az elmúlt évben hozott.

2019-ben három olyan ügyben hozott az Alkotmánybíróság érdemi határozatot, melynek alapjául munkaügyi jogvita szolgált (az érdemi határozatok száma ebben az évben egyébként 115 volt). Emellett 27 munkaügyi tárgyú ügyet az Alkotmánybíróság visszautasító végzéssel fejezett be, jellemzően azért, mert nem feleltek meg az alkotmányjogi panasz befogadási feltételeinek (a 2019-ben hozott visszautasító és megszüntető végzések száma összesen egyébként 298 volt). Érdekesség, hogy 2019-ben valamennyi befejezett munkajogi ügy alkotmányjogi panasz eljárás volt, tehát sem bírói kezdeményezés, sem utólagos normakontroll alapján indult ügy nem volt köztük. Az alábbiakban röviden ismertetjük a három érdemi határozatot, és áttekintjük a visszautasító végzéseket is. Ez utóbbiak esetében az ügyek tárgyára és a befogadás visszautasításának okára koncentrálunk.

1. Határozatok

1.1. 3294/2019. (XI. 18.) AB határozat (visszatartott illetmény megfizetése)

1.2. 3358/2019. (XII. 16.) AB határozat (kormánytisztviselői jogviszony megszüntetése)

1.3. 3378/2019. (XII. 19.) AB határozat (szabadság pénzbeli megváltása)

2. Végzések

2.1. 3037/2019. (II. 13.) AB végzés (bíró elleni fegyelmi eljárás)

2.2. 3045/2019. (III. 7.) AB végzés (hivatásos szolgálati viszony jogellenes megszüntetése)

2.3. 3054/2019. (III. 14.) AB végzés (álláskereső nyilvántartásba vétele)

2.4. 3059/2019. (III. 25.) AB végzés (közszolgálati jogviszony megszüntetése)

2.5. 3079/2019. (IV. 10.) AB végzés (kormánytisztviselő felmentése)

2.6. 3083/2019. (IV. 17.) AB végzés (közalkalmazott garantált illetménye)

2.7. 3094/2019. (V. 7.) AB végzés (kormánytisztviselői jogviszony megszüntetése)

2.8. 3099/2019. (V. 17.) AB végzés (vezető állású munkavállaló szabadságmegváltása)

2.9. 3141/2019. (VI. 13.) AB végzés (munkaviszony megszüntetésének jogellenessége)

2.10. 3152/2019. (VI. 26.) AB végzés (szolgálati idő kedvezményes számítása)

2.11. 3218/2019. (VII. 24.) AB végzés (a munkavállaló információs önrendelkezési joga)

2.12. 3188/2019. (VII. 10.) AB végzés (köztisztviselők kormányhivatali átvétele)

2.13. 3200/2019. (VII. 16.) AB végzés (bíró elleni fegyelmi eljárás)

2.14. 3208/2019. (VII. 16.) AB végzés (munkáltató intézkedés megtagadása)

2.15. 3282/2019. (XI. 5.) AB végzés (kirendelt rendőr túlmunkadíja)

1. Határozatok

1.1. 3294/2019. (XI. 18.) AB határozat (visszatartott illetmény megfizetése)

Az Alkotmánybíróság az ügyben alkotmányjogi panasz indítvány alapján megsemmisítette a Kúria visszatartott illetmény megfizetése tárgyában hozott ítéletét.

Az ügy előzményei szerint az indítványozó egy rendőrkapitányság állományában teljesített hivatásos szolgálatot. Egy éjszaka szolgálatteljesítés közben hivatalosan a fogdába fogadott egy személyt, de nem észlelte, hogy tiltott tárgyak voltak nála. Miután az indítványozó ezt később felfedezte, elvette a fellelt tárgyakat, és utólag bevezette a letéti jegyzőkönyvbe. Az indítványozót az ügyészség hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, és elrendelte a bűnügyi őrizetbe vételét. A büntetőeljárásra tekintettel a rendőrkapitány fegyelmi eljárást rendelt el, és az indítványozó szolgálati beosztásából való felfüggesztéséről, illetőleg távolléti díja 50 százalékának a visszatartásáról rendelkezett. Később az indítványozóval szemben folyt valamennyi büntetőeljárást megszüntették.

Ezt követően az indítványozó szolgálati viszonyát - az egészségi állapotára tekintettel - a munkáltatója felmentéssel megszüntette. A rendőrkapitány az indítványozóval szemben korábban indított fegyelmi eljárást megszüntette azzal, hogy a visszatartott illetménye utólagos kifizetésének a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 132. § (6) bekezdése alapján nincs helye.

Az indítványozó a visszatartott illetmény kifizetésének

- 61/62 -

megtagadását jogszerűtlennek tartotta, ezért panasszal élt, amelyet a megyei rendőrfőkapitány - mint alaptalant - elutasított. Ezt követően az indítványozó bírósághoz fordult. A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a keresetnek helyt adott, amelyet a Veszprémi Törvényszék helybenhagyott. Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú határozatot pedig megváltoztatta, és az indítványozó keresetét elutasította. Indokolásában arra hivatkozott, hogy az indítványozó szolgálati viszonya egészségi állapotára tekintettel felmentéssel szűnt meg, ami a fegyelmi eljárás megszüntetését is maga után vonta, ezt viszont nem lehet a fegyelmi felmentéssel azonosítani, így a visszatartott illetmény kifizetésére sem kerülhetett sor.

Az indítványozó a Kúria döntésével szemben benyújtott alkotmányjogi panaszában lényegileg a hátrányos megkülönböztetés tilalmára és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozott. Előbbivel összefüggésben azzal érvelt, hogy a Kúria határozata és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem megfelelő alkalmazása folytán nem kerülhetett sor a visszatartott távolléti díja kifizetésére, annak ellenére, hogy vele szemben sem a bűncselekmény elkövetését, sem a fegyelemsértést nem állapították meg. Szerinte ez hátrányos megkülönböztetését jelenti azokkal szemben, akiknek ugyan szintén felmentéssel szűnt meg a szolgálati viszonya, azonban az esetleges fegyelmi eljárás ellenük a felmentésük előtt lezárult. Utóbbi vonatkozásában azt adta elő, hogy a Kúria a jogalkotói céllal ellentétes határozatot hozott, és nem adott számot annak indokairól, hogy az ügyben releváns elvi döntést miért nem tartotta irányadónak.

Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során a hátrányos megkülönböztetés tilalmának állított sérelmével összefüggésben rámutatott, hogy Kúria a fegyelmi eljárásnak a szolgálati viszony megszűnése folytán kötelező megszüntetése esetét azonos módon értékelte azokkal az attól egyébként különböző esetekkel, amikor a fegyelemsértés - érdemi vizsgálatot követő - megállapítására és szankció (valamely fegyelmi fenyítés) alkalmazására kerül sor. Vagyis az indítványozó a Kúria ítélete folytán a fegyelemsértést elkövetőkkel került azonos csoportba, annak ellenére, hogy a két személyi kör heterogén. Vagyis - a Kúria érvelésével ellentétben - nem a fegyelmi eljárás megszüntetésének okai, hanem a fegyelmi felelősség megállapítása vagy annak hiánya határozzák meg a csoportképzés mércéjét, ennek folytán a visszatartott illetmény kifizethetőségét, vagyis a fegyelmi eljárás alá vont személy illetményhez való hozzájutását. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy az indítványozónak a Kúria ítélete folytán a fegyelemsértést jogerősen elkövetett személyekkel azonosan való kezelése a hátrányos megkülönböztetés tilalmát sérti.

A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság arra jutott, hogy a Kúria azon túl, hogy nem osztotta az első- és másodfokú bíróság - egyébként lényegét tekintve egybehangzó - indokait, valamint megismételte a szolgálati jogviszonyról szóló törvény rendelkezéseit, nem fejtette ki döntésének releváns indokait, vagyis nem tett eleget a bírói indokolással szemben támasztott követelménynek. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kúria ítéletét megsemmisítette.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére