Az állam nem választhat a jó élet felfogásai között, szól a semlegesség elvének alapvetése. Az elméletet megfogalmazása óta számos kritika érte, sőt a semlegesség támogatói között is eltérő felfogásokat találhatunk. A különböző megfogalmazásokat és kritikákat áttekintve azonban több megbékíthető ellentéttel, közelíthető állásponttal találkozunk. A továbbiakban a semlegesség rawls-i koncepcióját, valamint az arra született kritikákat röviden áttekintve kívánom megalkotni a semlegességnek egy olyan kritériumrendszerét, ami mind a semlegesség hívei, mind annak kritikusai számára elfogadható lehet.
Egy alkotmányos demokráciában szükségszerűen eltérő véleményű emberek élnek egymás mellett, mi több a demokráciának, a demokratikus vitának fontos eleme az eltérő vélemények ütköztetése. Azonban mi az állam feladata az értékpluralizmusban? Hiszen az államot megtestesítő személyek is részei a társadalomnak, résztvevői a demokratikus vitáknak, s ekként önálló állásponttal rendelkeznek az egyes kérdésekben. Azonban hogyan maradhat mégis működőképes egy demokratikus társadalom az értékek ilyen megosztottsága mellett?
A demokratikus társadalom akkor működőképes, ha az igazságosság olyan elveire épül, melyeket a társadalom minden tagja elfogad, továbbá ha az intézmények is megfelelnek ezen elveknek. Rawls felfogásában egy intézmény akkor tekinthető igazságosnak, ha nem tesz önkényesen különbséget az egyes személyek között. Az elvek ilyen absztrakt megfogalmazása annak széles körű elfogadhatóságát is szolgálja, hiszen bár például az egyes emberek abban nem tudnak megegyezni, hogy mi az önkényesség, azonban egy demokratikus társadalom tagjai abban meg tudnak állapodni, hogy az önkényesség tartalomtól függetlenül káros a közösség tagjaira nézve. Továbbá általánosságukból fakadóan elfogadhatók lesznek mind a jelen, mind a jövő generációi számára.[2]
Rawls elméletében az igazságosság tárgya a társadalom alapszerkezete, az alapvető jogok és kötelezettségek megosztásának és az előnyökből való részesedésnek a módja.[3] Rawls igazságosságelméletét méltányosságként felfogott igazságosságnak nevezi, ezzel utalva arra, hogy a fent említett elveket, valamint a társadalom alapvető intézményeinek felépítését a polgárok egy "méltányos pillanatban" fogadják el.[4] A méltányosságként felfogott igazságosság két alapvető elvet foglal magában:
"1. Minden személynek egyenlő joga van a másokéval összeegyeztethető legkiterjedtebb alapvető szabadságra.
2. A társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeknek úgy kell alakulniuk, hogy
a) okkal várhassuk, hogy mindenki számára előnyösek, s ugyanakkor
b) olyan pozíciókhoz kötődnek melyek mindenki előtt nyitva állnak."[5]
A polgárok ezeket az elveket tehát egy méltányos pillanatban fogadják el. Azonban mi is ez a méltányos pillanat? Ennek a méltányos pillanatnak a rekonstruálására Rawls az eredeti helyzetet ajánlja fel, mint lehetséges eszközt. Az eredeti helyzetben az elveket elfogadó polgárok el vannak zárva a rájuk, valamint a társadalmukra jellemző tények nagy részétől, azonban értik a különböző politikai kérdéseket, a társadalomszervezés és lélektan törvényeit.[6]
A méltányosságként felfogott igazságosság elveinek alkalmazásakor felmerül azoknak az alapvető szabadságok gyakorlására való kihatása. A két elv alapján az állam, mint a társadalmi intézmények összessége nem alakíthat ki saját tanokat az egyes szabadságok körében, pusztán olyan alapvető szabályokat alkothat, melyek megszabják ezen szabadságok gyakorlásának korlátait, így biztosítva a polgárok egyenlőségét és szabadságát.[7] A szabadságjogoknak az igazságosság elvein keresztül való értelmezése során Rawls egyfajta szükségszerűségként vázolja a legnagyobb egyéni szabadság gondolatát. Az eredeti helyzet polgára nem látja, azonban racionális módon tételezi, hogy lehetnek olyan erős lelkiismereti, világnézeti vagy éppen jóról vagy szabadságról alkotott megfontolásai, melyek betartása számára kiemelt fontosságú. Ezért olyan megoldást kell találnia, ami biztosítja ezen nézetek megtarthatóságát, legyenek azok többségi vagy kisebbségi nézetek. Mivel az eredeti helyzet többi polgára is ehhez hasonlóan gondolkodik, ezért csupán egy mindenki számára kielégítő megoldás lehetséges, mégpedig a legnagyobb egyenlő szabadságok elve, hiszen pusztán ez képes azt biztosítani, hogy mindenki elvei és eszméi szerint cselekedhessen.[8]
Rawls a társadalmat, mint az igazságos együttműködés rendszerét írja le, melynek működéséhez a polgárok egyetértése, átfogó konszenzusa szükséges.[9] Az átfogó konszenzus, számos elemét tekintve megfeleltethető annak, amit mindenki által elfogadott elveinek nevez. Ezt tá-
- 515/516 -
masztja alá az is, hogy Rawls az átfogó konszenzus alapjaként jelöli meg a méltányosságként felfogott igazságosság két elvét. Ezenfelül Rawls az átfogó konszenzus fontos elemeként határozza meg a publikus kultúrából kiolvasztott egyes elveket és értékeket, példaként említve a rabszolgaságot, mint általánosan elutasított, és így a különböző nézetekkel rendelkező személyek közötti elvi kapocsként szolgáló kérdést.[10]
Az átfogó konszenzus szerepe egy társadalomban az, hogy biztosítsa annak stabilitását, egységét, hogy annak tagjai képesek legyenek az együttműködésre, bármely generációba is tartozzanak is. Ezenfelül az átfogó konszenzus mérceként is szolgál a polgárok számára, mely szerint megítélhetik intézményeik igazságos voltát, továbbá alapvető politikai kérdésekben érvelési iránytűként is funkcionál számukra.
Kis János azonban vitatja az átfogó konszenzus ezen szerepét. Az általa megfogalmazott kritika szerint, mivel az átfogó konszenzus éppen átfogó voltából adódóan az absztrakciónak egy rendkívül magas szintjét képviseli, ezért elemei csak értelmezés segítségével alkalmazhatók egyes konkrét esetekre. Ezen értelmezések szükségszerűen a polgárok egy része által elfogadott átfogó doktrínák alapján történnek, azonban mivel ezek a doktrínák nem a konszenzus részei, éppen ezért a segítségükkel levezetett értelmezések és konkrét problémákra adott megoldások sem lesznek mindenki által elfogadottak.[11] Kis ebből kifolyólag azt állítja, hogy az átfogó doktrínák fölé emelt konszenzus, valamint az annak segítségével megalkotott politikai igazságosság nem szolgálhat döntőbíróként a polgárok között a demokratikus vita során felmerülő egyes kérdésekben.[12]
Honnan ered a semlegesség? A fentiek alapján erre nem kapunk egyértelmű választ, hiszen a semlegesség rawls-i megfogalmazása lényegében a méltányosságként felfogott igazságosság maga, mely alapján állíthatnánk azt is, hogy a semlegesség önmagában álló érv. Azonban a rawls-i megfogalmazás alapján ugyanilyen könnyedén állíthatjuk, hogy a semlegesség nem más, mint a méltányosságként felfogott igazságosság kritériumaiból származtatott elv.
Miért is fontos, hogy a semlegesség önmagában álló vagy származtatott voltát tisztázzuk? Véleményem szerint ennek az előkérdésnek a megválaszolása elengedhetetlen ahhoz, hogy a semlegességről mint általános, minden demokratikus államra nézve kötelező elvről beszélhessünk, hiszen ennek hiányában a semlegességet csak az alkotmányukban, alkotmányos hagyományukban, alapvetéseikben elismerő államokra nézve tekinthetjük kötelezőnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
