Arra a kérdésre, hogy meddig kell tartania a nyomozásnak, a válasz a józanész szerint az, hogy addig, amíg sikerül kideríteni, hogy mi történt, s addig tarthat, amíg van reális esély, hogy sikerül ezt - a tervezett intézkedések eredményeként - megtudni. Ha sem ki nem derült, sem ésszerű elképzelésen nyugvó kilátás nincs arra, hogy kiderüljön, abba kell a nyomozást hagyni. Mindez természetesen a nyomozó hatóság normális munkamenetét feltételezve érvényes; úgy tehát, hogy aki a nyomozást végzi, ért hozzá, tudja, hogy az idő-tényező számos okból lényeges, és nem halogatja a tennivalókat feleslegesen. Erre a feltételezésre épített az első korszerű magyar büntetőeljárási törvény, a Bűnvádi Perrendtartás is.1
A nyomozás időtartamát a törvény semmilyen szempontból nem korlátozta. Az ún. "bírói vizsgálat" - a kontinentális büntetőeljárási rendszer hagyományos szakasza - már bonyolultabbnak mutatkozott. A Bvp. azonban evidenciának tekintette azt is, hogy a vizsgálatot a szükséges ismeretek összegyűjtéséig folyamatosan kell végezni. Határidőt tehát nem szabott. Előírta viszont, hogy a vizsgálóbíró "köteles a vizsgálatok állásáról és menetéről, a fogva lévők ügyeinek és fogságuk tartamának kiemelésével, a vádtanácsnak e célra előre meghatározott ülésében havonként szóval jelentést tenni".2
A Büntető perrendtartás sem hozott változást e te-kintetben.3 A Bp. első novellája4 azonban előírta, hogy a nyomozást az elrendelésétől számított 1 hónap alatt el kell végezni. "Kivételes esetben, ha ezt az ügy rendkívül bonyolult volta vagy elháríthatatlan akadály indokolja, a megyei ügyész5 a nyomozás tartamát egy hónappal meghosszabbíthatja. (...) (3) A nyomozásnak két hónapon túl való meghosszabbítására a legfőbb ügyész adhat engedélyt."6 Ez a szabályozás maradt az I. Be.7 idején is azzal az eltéréssel, hogy a főügyész az eredeti 1 hónapos időtartamot két hónappal hosszabbíthatta meg és így a legfőbb ügyésznek csak a 3 hónapon túli hosszabbításokat kellett engedélyeznie.
Az I. Be. egyszerűsítésének lehetőségeit vizsgálva később a nyomozás elrendelésének alakszerűségei is szóba kerültek. Ekkoriban jelent meg az a gondolat, hogy az írásbeli (ekkor még indokolással ellátott) határozat garanciális jelentőségű, mert "rögzíti azt, hogy milyen ügyben indult eljárás, a határozat keltezésének időpontjától számítandók a nyomozás teljesítésére megállapított határidők."8 Ez a gondolat úgy gyökeret vert, hogy magától értetődőnek lehetett tekinteni.9
Az 1980-as évek vége fele a bűncselekmények - és ezzel az ügyek - száma növekedett, a hatóságok fuldokoltak az ügyekben, a nyomozások egyre hosszabb ideig tartottak. A nyomozási határidő meghosszabbítása kivételből szabállyá vált.10 Végül az Igazságügyi Minisztérium is, az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nyomozási határidővel kapcsolatos ügyészi határozatokra vonatkozó előírások "idejét múlttá és kontraproduktívvá" váltak.11 Az 1987. évi IV. törvény meg is változtatta őket és a nyomozás időszerűségét a nyomozó hatósági vezetők feladatkörébe utalta. Ám 1989 őszére kiderült, hogy az ő kezükből kicsúszott a gyeplő (pontosabban szólva kézbe sem vették azt); a nyomozás időtartama mértéktelenül növekedett. Jellemzőnek is tekinthetjük a gondolkozásmódra, hogy ezt nem a nyomozó hatóságok vezetőitől kérték számon, hanem a külső felügyeletet (és ennek keretében a külső fenyegetést, a fegyelmi eljárás ügyészi kezdeményezésének a lehetőségét) igényelték.12
A hozzáértők, persze, ebben az időben már mind réges-régen tudták, hogy ez inadekvát eszköz, hiszen a nyomozási határidők problémájaként foglalkozott a szakmai irodalom az időszerűséggel és évek hosszú során át rengeteg szó esett erről.13 Konkoly Csaba mutatott rá arra, hogy "[T]éved (...) aki azt hiszi, hogy a törvényekben, utasításokban rögzített valóban széles körű ügyészi jogosítványok igénybe vételével ténylegesen biztosított a nyomozás felügyelet hatékonysága, eredményessége" - mert az ügyészi utasítás kikényszerítésére nincsen hatékony lehetőség.14 Ezt Tamás János is megerősítette és megtoldotta azzal, hogy még a fokozott ügyészi felügyelet alatt folyó nyomozások ügyében sem biztosítható pl. az időszerűség.15 A II. Be. rendszerváltozással kapcsolatos terjedelmes módosításának tervezetében mindezek ellenére helyet kapott az a rendelkezés, amely már korábbi jelzések nyomán fogant meg az Igazságügyi Minisztériumban.16 Indokolása szerint bevált ugyan a nyomozási határidők eltörlése, mert a bürokratizmust csökkentette, de "[h]angot kapott az az álláspont, hogy a nyomozás határidejének törvényben való meghatározása a büntető eljárással érintett állampolgár alapvető garanciális érdeke. A nyomozás ugyanis súlyos hátrányt jelent a gyanúsítottra nézve (...)."17 Így a határidők ügyészi ellenőrzésének rendszerét visszaállították.18
A régi, megszokott szabályozást - némi módosítással ugyan - a Be. is átvette,19 és mind a mai napig tartja, noha Nánási László 1998-ban (már az új törvény ismeretében) a korábbiakhoz hasonlóan látja az ügyészi nyomozás felügyelet lehetőségeit.20 A Be. egyszerűsítés helyett a problémák halmazát növelte a 176. § (2) bekezdésében olvasható szabállyal, amely szerint "[H]a a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a meghosszabbítás legfeljebb a gyanúsítottnak a 179. § (1) bekezdése szerint kihallgatásától számított két évig terjedhet."
A legfőbb ügyész normatív utasítása szerint az ügyész nem hosszabbítja meg a nyomozás határidejét, ha az erre irányuló előterjesztés indokolatlan.21 A ki-nyomozatlan ügyben azonban az ügyésznek változatlanul engedélyeznie kell a további nyomozást, bármenynyire "indokolatlan"-nak is látja az eljárás elhúzódását, a késlekedést. Ezek miatt tehet szemrehányásokat, sőt, fegyelmi eljárást is kezdeményezhet, ám azt, hogy a nyomozó esetleges konkuráló feladatai közül a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok melyiket tekinti fontosabbnak, s hogy a nyomozásban mutatkozó "késlekedést" (az ügyészhez hasonlóan) ő is "indokolatlannak" minősíti-e, valójában nem tudja befolyásolni. A nyomozási határidő meghosszabbítása a törvény eredeti előírásai szerint határozati formát igénylő döntés,22 melyet közölni kell azzal "akire a rendelkezése vonatkozik, továbbá azzal is, akinek az eljárási jogait érinti."23 A jogorvoslatot - panaszt - a Be. legutóbbi novellája kizárta.24
A nyomozási határidők számítása 1954 óta egyre újabb és újabb részletkérdéseket vetett fel. Ezek, persze, meg is oldódtak; de a számolás szempontjainak köre minden egyes megoldással bővült és így szinte egy új "tudományág" alakult ki.
* * *
A határidő-rendszer alapgondolata helyes. Kétségtelenül közérdek, hogy a büntetőeljárás ne húzódjék el, s ezen belül a nyomozás mielőbb lebonyolódjék.25 Az sem vitatható, hogy a megindított büntetőeljárás folyamatossága és mielőbbi befejezése közérdek. Érveket lehet arra is találni, hogy a sértett, továbbá a feljelentett, gyanúba vett - bár az eljárásba még be nem vont - ember számára sem közömbös, hogy a nyomozás meddig tart. Ámde nyilván sokkal fontosabb mindez annak, akivel előírásszerűen közölték, hogy bűnelkövetéssel gyanúsítják, hiszen a nyomozás idején az ő személyi szabadsága elvonható, illetőleg korlátozható, a bűnügyi nyilvántartásban is kezelik az adatait, és különleges lakhelyváltozás-bejelentési kötelezettség terheli őt.26
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
