A korábbi cikkek a helyi adóztatás területén jellemző és nagy gyakorisággal felmerülő olyan témákra kívánták felhívni az érdeklődök figyelmét, amelyek a tapasztalatok ismeretéből, erejéből, az adóigazgatási folyamat teljes vertikumából következő eszközök és módszerek, valamint kapcsolódó példák bemutatásával a szakmai fejlődés irányát voltak hivatottak bemutatni. Az ide szükséges szakmai bátorság forrása pedig nem lehetett más, mint az adószakmában eltöltött több mint ötven esztendőre támaszkodó ismerethalmaz, a megszámlálhatatlan sokaságú adóügy, amely a cikksorozat indítását megalapozta és az olvasó számára alkalmazni ajánlja.
A különböző szakmai találkozások (konferencia, továbbképzés, szakértői véleménycsere, adóhivatali egyeztetés stb.) során kialakult szemlélet alapján a 3200 önkormányzatból 2900 településen a valamilyen szervezeti rendben működő adóapparátus nem tud azonos színvonalú munkát végezni, mert más az adóalanyi összetétel, eltérő az alkalmazott helyi adó típusa, nincs fogadókészség az adó bevezetése, esetleges módosítása iránt. Ezért is kiemelkedően meghatározó az a módszertan, amelyet a hasonló képességű nagy- és középszintű városok az adóigazgatási feladat végzésében mutatnak.
Az alkalmazott módszeren keresztül ismerhető meg a helyi adóapparátus szakmai képessége az adóalany és a képviselő-testület, illetve felettes szerv számára (Állami Számvevőszék, Kormányhivatal stb.), mert a megismerés eszközeként a valóság, a jogalkotási szándék és az elméleti lehetőségeken alapuló, szabályozó elveket és döntési akaratot bizonyító adóztatási gyakorlatot mutatja. A módszer akkor megbízható, ha részletesen kidolgozott, érthető, megismerhető, megfelel a különböző tevékenységet végző vállalkozók eltérő körülményeinek, tehát tevékenységre orientált, minden esetben adekvát az adó és egyéb kapcsolódó szabályozás feltételeivel. Ezzel egy máshol alkalmazott szisztéma átvehető, módszerében jelentőséget mutat, vezérgondolatként alkalmazható a hasonló vállalkozói összetételű településeknél, így gyakorlati továbbadásának indoka megalapozott. Helyes lenne a már néhány helyen fellelhető olyan tartalmú gyakorlat, amikor is a különböző települések apparátusai közös adóellenőrzési munkát végeznek, ami a székhely és máshol fekvő telephelyek földrajzi eltérése miatt lehet indokolt, hiszen a bevallás adatai mindkét adóhatóság számára jó kiindulási információt adna. Ezek a közös vizsgálatok azért is praktikusak, mert az alkalmazott módszerek azonos adóalanyoknál, de kapcsolódó adóalanyi körben is alkalmazkodnak a vállalkozás tevékenységéhez, belső összefüggéseket tárnak fel, mindezeket az adókötelezettség betartásának kontrolljaként kezelik, a megismerés eszköztárát bővítik.
A korábban, hasonló címmel és tartalommal megjelent anyagok, cikkek szándék szerinti kötelessége volt olyan kiemelten fontosnak tűnő elméleti és gyakorlati témák bemutatása, melyek a helyi adóztatás önkormányzati szerepét növelik, az önkormányzati adóigazgatás létét, funkcióját, problémáit mutatják be. Fontos feladat volt a minimum évenként egy alkalommal belépett törvényi változás önkormányzat szintre történő adaptálása, a változásból történő következtetések levonása, a helyi adó szabályozási funkciójának megkérdőjelezése, a bevételi funkció hektikus változása miatti költségvetés évközi módosításának gyakori kényszere is. A huszonhárom különböző cikkben nem volt olyan, amelyik nem foglalkozott a vezetői információs rendszer kiépítésének és működtetésének szükségességével, az adóellenőrzés morális hatásának és eredményének (adóhiány, adókülönbözet, adóbírság, késedelmi pótlék stb.) következményeivel. Hasonló szerepet szánt a cikkek többsége az adóellenőrzés módszerrendszerének és gyakorlatának ismertetésével, különös tekintettel olyan fővárosi példák alapján, amelyek a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyó ítéletét, határozatait, esetenként elismerését is elnyerték. A tanulmányok nagy szerepet adtak a költségvetés tervezési feladatainak, mert a helyi adóbevételek saját forrásként való kezelése általában a "biztos bevétel" fogalmába tartoztak, kivéve, ha azt évközi törvényi változás kényszerből át nem minősítette a kisebb források körébe átcsoportosítási kényszerrel kezelve (pl.: adókedvezmény belépésével vagy megszűnésével).
A bevétel tervezése és az adóztatás hatása, bevételi képességének előkészítése nem mellőzheti az adóigazgatás működésének elemzését. Ezért kizárólag az adóztatás helyi adónemenkénti - széles körű és legalább három évre történő, első indíttatásban bázis szemléletű, statisztikai elméleteken alapuló - vizsgálata lehetett és lehet egy megalapozott költségvetés kiindulási száma a saját forrás oldalán. Az így kialakított tervszámoktól mindössze a külső gazdasági feltételek miatt bekövetkezett változás esetén lehet eltérni, az eltérést pedig az előterjesztésben indokolni kell. Ilyen hatást válthat ki a település területén bekövetkezett természeti katasztrófa (a XXIII. cikk megjelent 2020 januárjában), amely a tervezés előkészítése során nem volt feltételezhető, de a gazdasági általános csőd, piac összeomlása mint nem kívánt tényező is változtatást igényelhet. A korábbi anyagok
- 27/28 -
is kitértek a vezetői információs rendszer adatainak hasznosítására, amelyben az adóbevételek évközi változása is szerepel, így az adóelőleg-fizetési kötelezettségek alakulása, a feltöltési kötelezettség év végi nagyságrendje, az év közben adott fizetési könnyítések (részletfizetés, fizetési halasztás, hátralékfelfüggesztés, törlés stb.). Az ezekből levont következtetések a korrekt költségvetési terv megalapozottságát szolgálják. Ezt megelőző, az előbbiekben már hivatkozott cikkben nem véletlenül került kiemelésre a költségvetés tervezésének kiemelkedő felelőssége, az adóelőélet ismeretének szükségessége, a jogszerűségi elv maradéktalan betartása, mert csak mindezek helyes gyakorlata alapján várható el a jogkövető adóalanyi magatartás, az adómorál mérhető javulása.
A szakmai irodalom iránt érdeklődést mutató és adóigazgatási gyakorlatot több éve folytató szakember számára is hatalmas erőfeszítést igényel a helyi adók évi, évközi változtatása, amikor a törvényszintű korrekció egyetlen helyi adó szabályozási funkcióját sem befolyásolja, a települési önkormányzat bevételét - mint költségvetési forrást - nem növeli. Áremelkedéssel jár együtt úgy, hogy hozzáadott érték-tartalommal nem bír, tehát értéket érdemben nem képvisel. Ilyen esetben nehéz elfogadható önkormányzati előterjesztést, rendeletet készíteni, amelyik képviseli a törvény akaratát, tartalmazza a helyi képviselő-testület véleményét, továbbá a lakosság számára is egyszerű és közérthető. A módosítás kommunikálása hasonlóképpen nehéz feladat, mert egyre kevesebb sajtóorgánum áll, különösen a vidéki önkormányzatok rendelkezésére, tehát az adórendelet módosításának következményei csak később tudatosulnak az állampolgárok, de az érintett adóalanyi kör számára is. Ez pedig morális hatással bír, tehát nemcsak a választópolgár képviselő iránti megítéltetését, de az adómorál kedvezőtlen alakulását is eredményezi. A helyi adóztatási reform több mint 30 évvel ezelőtti kiépítése után több mint három évet vett igénybe a tudatosítás és technikai-logikai, etikai stb. valamilyen szintű elfogadása a települések vezetésében. Csak ezt követően vált lehetővé az adóbevétel tervezhetősége, amely kedvező mozgáslehetőséget adott a költségvetés számára, így kialakulhatott a reális tervezés és kiszámítható forrás együttes követelmény iránti igénye. Mindezekből következően az adótörvények évközi, esetenként többszöri változtatása miatti önkormányzatirendelet-módosítás kényszerűen szolgálja a helyi érdekeket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
