A család az egyik legalapvetőbb és legkézzelfoghatóbb fogalmunk. Korántsem egyszerű vállalkozás azonban annak a meghatározása, hogy pontosan milyen kapcsolati formákat tekinthetünk "családnak", hogy kik alkothatnak családot. A fogalom folyamatos jogi és morális viták kereszttüzében áll. A család ugyanis hagyományosan a társadalom legfontosabb alapegysége, a fogalma pedig szorosan kötődik az adott kor társadalmi és történelmi valóságához, ennek megfelelően tartalma folyamatosan változott és fejlődött. Gondolhatunk például a házasságon alapuló család primátusának háttérbe szorulására vagy éppen a "törvényen kívül" született gyermekek hátrányos helyzetének és jogállásának rendezésére.
Írásunkban a család fogalmával összefüggő kérdéseket alkotmányjogi nézőpontból vizsgáljuk. Kiindulópontként máris egy furcsa kettősségre érdemes felhívni a figyelmet a család fogalmával kapcsolatban: az államnak - mind az Alkotmány korábbi rendelkezése, mind pedig a hatályos Alaptörvény L) cikke alapján - egyfelől védenie kell a család intézményét (intézményvédelem), másfelől pedig tiszteletben kell tartania az egyén családi élettel kapcsolatos döntéseit (társkapcsolatban élés, házasságkötés, gyermekvállalás). E döntések joga az emberi méltósághoz és az önrendelkezéshez, a magánszférához és családi élethez való alapjog körébe tartozik, és csak kivételesen érheti külső, állami beavatkozás. A család fogalmáról való gondolkodás során nem lehet figyelmen kívül hagyni az állam világnézeti semlegességének követelményét. Ahogyan az Alkotmánybíróság fogalmazott: a jogállami alapelv, az egyenlő emberi méltóság feltétlen tiszteletéből, valamint a modern társadalmak megszüntethetetlen pluralizmusából fakadó kötelezettség, hogy az állam ideológiai, eszmei, világnézeti kérdésekben nem foglalhat állást.[2]
Közös tanulmányunk első részében azt kívánjuk bemutatni, hogy az új családvédelmi törvényben[3] rögzített jogi fogalom több ponton eltér a család tényleges, szociológiai értelemben vett fogalmától, másrészt az Alkotmánybíróság által felállított, követett, az európai emberi jogi gyakorlatban rögzített standardoktól is. A család fogalmának restriktív meghatározása - a megbélyegző hatás mellett - aggályos az abból indokolatlanul kimaradó személyek szempontjából: egyrészt az ilyen családformák nem kapják meg az államtól az intézményvédelmi kötelezettségből eredő támogatásokat, másrészt pedig a családi élethez való joguk védettsége is sérülhet. A tanulmány második és harmadik részében a 2011. évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Csvt.) öröklési keretszabályainak, valamint a családtámogatási törvénynek olyan rendszerszintű anomáliáira kívánunk rámutatni, amelyek szoros kapcsolatban állnak a család és a családi jogállás meghatározásával. Mérceként tekintünk az Alkotmánybíróság irányadó határozataira és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) - a magyar alapjogi gyakorlat szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró - gyakorlatára.
Álláspontunk szerint a család fogalmának meghatározása akkor sem tekinthető pusztán szimbolikus deklarációnak, ha adott pillanatban még nem fűződik hozzá közvetlen joghatás. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a törvényalkotó csak egy jól meghatározott céllal definiál fogalmakat: azért, hogy azokhoz adott esetben joghatás kapcsolódhasson. Alkotmányjogi megközelítésből lényeges, hogy a törvényi családfogalom - amennyiben annak meghatározására a jogalkotó vállalkozik - ne minősüljön kizárónak vagy kirekesztőnek. A családi jogállással összefüggő, így különösen a családok támogatására vonatkozó szabályozásnak[4] pedig meg kell felelnie az egyenlő bánásmód követelményének és eleget kell tennie a gyermekek jogainak védelmével összefüggő állami kötelezettségnek.
Az alkotmányjogi aspektusú elemzéshez háttérként és munícióként szolgált, hogy az alapvető jogok biztosának munkatársaiként mindhárman részt vettünk a családvédelmi, illetve a családtámogatási törvénnyel kapcsolatos ombudsmani vizsgálatokban, majd ezt követően az alkotmánybírósági indítványok összeál-
1/2
lításában.[5] Tanulmányunk ugyanakkor nem ezeknek az indítványoknak ismertetésére, hanem az azokban is megjelenő gyakorlati és alapjogi problémák bemutatására törekszik.
A család fogalmának jogi meghatározását nehezíti a társadalmi valóság folyamatos változása. A társkapcsolatok jellemző formái és az azokon alapuló családmodellek még egy adott társadalom vonatkozásában sem tekinthetőek állandónak, hiszen azokat számos szociológiai, kulturális és gazdasági tényező befolyásolja. Magyarország tekintetében - bár a 2011-es népszámlálás e témára vonatkozó adatai jelen tanulmány lezárásakor még nem hozzáférhetőek - már a 2001-es népszámlálás adatainak értékelése is tanulságos. Eszerint Magyarországon az élettársi kapcsolatokat először az 1970. évi népszámláláskor vették számba, az akkori 62 ezer ilyen párkapcsolat 1990-re megkétszereződött, 2001-re pedig közel négy és félszeresére nőtt. Számuk 2001 februárjában meghaladta a 271 ezret, s ezzel az összes családon belüli arányuk 9-10 százalék közé, párkapcsolatokon belüli részesedésük pedig 11 százalék fölé emelkedett.[6] A 2005-ös mikrocenzus eredményei alapján folytatódó tendencia a házasságban élők arányának folyamatos csökkenése. Ezzel párhuzamosan emelkedett azonban az élettársi kapcsolatban élők száma és aránya, elsősorban a fiatalok növekvő hányada választja a párkapcsolatnak ezt a formáját. A 30 éven aluliaknál visszaesett a házasok aránya.[7]
Tanulmányunkban nem kívánunk általános, kimerítő meghatározást adni a család fogalmával összefüggésben. Kiindulópontunk - a későbbiekben bemutatott alapjogi standardokkal összhangban - nem a hatályos jogszabályokban rögzített család-definíció, hanem a család alkotmányjogi fogalmának elemei. Az alkotmányjogi családfogalomra vonatkozó meghatározást azonban sem az Alkotmánybíróság, sem pedig az EJEB döntései nem tartalmaznak, legfeljebb egyes fogalmi elemek rekonstruálhatóak. Álláspontunk szerint a család alkotmányjogi fogalmát Drinóczi Tímea és Zeller Judit meghatározásával lehet a legjobban szemléltetni, eszerint: "Alkotmányjogi értelemben családnak tekinthető az olyan szabad akaraton alapuló életközösség, amelynek legalább két tagja van, akiket tényleges kapcsolat, kötődés és függőségi helyzet tart össze, és amely viszonyrendszerben mindegyik félnek meghatározott jogai és - a gyermeket kivéve - egyben kötelezettségei is vannak."[8]
A családjogi törvény[9] korábban nem definiálta azt, hogy mi számít családnak. A 2011 végén elfogadott Csvt. a családi jogállás keletkezésével kapcsolatban a 7. § (1) és (2) bekezdésében rögzíti a család fogalmát, a fenti meghatározásánál első pillantásra láthatóan is szűkebbre szabva azt. A törvény szerint a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja 1) egy férfi és egy nő házassága vagy 2) egyenesági rokoni kapcsolat, vagy 3) a családba fogadó gyámság. A Csvt. alapján az egyenesági rokoni kapcsolat pedig 1) leszármazással vagy 2) örökbefogadással jön létre. A Csvt. házasság-centrikus családfogalomban gondolkodik: a család alapja a társkapcsolatok közül ugyanis kizárólag a házasság lehet. A megfogalmazás azt viszont homályban hagyja, hogy például az élettársi kapcsolatban élő szülők és közös gyermekük vajon együttesen is családnak minősülnek-e vagy pedig csak a szülők és a leszármazó gyermek közt van családi kapcsolat (jogviszony), de a szülők közt már nincs.
Megítélésünk szerint a hatályos definíció két tekintetben szűkíti a család fogalmát, ez pedig felveti az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét. A családvédelmi törvény házasságközpontú családfogalma egyrészt problémákat vet fel az azonos nemű felek társkapcsolatán alapuló együttélési formációk, másrészt pedig a különnemű felek közti, nem házasságon alapuló társkapcsolatok szempontjából. Kérdés, hogy ez a szűkítés milyen társkapcsolatokat zár ki a család fogalmi köréből. Jelen pillanatban a jogilag is elismert társkapcsolatoknak - amint arra az Alkotmánybíróság 2010-ben rámutatott[10] - a házasságon túl számos formája megkülönböztethető. A különnemű párok élhetnek a) tényleges, ún. de facto élettársi kapcsolatban, vagy b) a bizonyítás megkönnyítése végett - döntésüktől függően - kérhetik az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába való bejegyzésüket, vagy c) választhatják a házasságkötést. Az azonos nemű párok is élhetnek a) de facto élettársi kapcsolatban, vagy b) kérhetik az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába való bejegyzésüket, vagy - házasságkötés hiányában - c) választhatják a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét is.
2/3
Az Alaptörvény L) cikk értelmében a házasság intézménye a férfi és nő között, önkéntes elhatározáson alapuló életközössége esetén választható megoldás. Az Alkotmánybíróság már 1995-ben deklarálta, és azóta is következetesen érvényesítette azon álláspontját, hogy a házasság intézménye kultúránkban és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközössége. Ez az intézmény az Alkotmánybíróság szerint tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete. A házasságot az állam arra tekintettel is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását.[11] Ezt az álláspontot 2012. január 1-jétől az Alaptörvény szövege is átvette, azaz a házasság alanyait különnemű személyekként határozza meg. Érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatosan, hogy az egyes európai államokban e tekintetben nincs konszenzus. Az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezése szerint, a házasságkötés fogalmilag nem korlátozott a különnemű személyek esetére, habár az ellenkező megoldás sem olvasható ki kötelező jelleggel az Egyezményből.[12] Azonos nemű személyek mindazonáltal Magyarországon az Alaptörvény értelmében nem léphetnek egymással házasságra, esetükben így a családi élethez való jog nem a házassághoz való egyenlő hozzáférésben, hanem egy másik, tágabb kontextusban érvényesülhet.
A fent hivatkozott, 1995-ös határozatában ugyanis azt is deklarálta az Alkotmánybíróság, hogy két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együtt élő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre. Egy későbbi határozatában pedig kimondta, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye az azonos nemű párok vonatkozásában alkotmányos megoldás.[13] Az azonos neműek tartós párkapcsolata számára az elismerés és a védelem igénye - mivel ők házasságra nem léphetnek - az emberi méltósághoz való jogból, és az abból származtatott önrendelkezési jogból, az általános cselekvési szabadságból, illetve a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogból levezethető. A testület kimondta, hogy az azonos nemű személyek számára, akik házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja. A bejegyzett élettársi közösség intézménye esetükben nem veszélyezteti a házasság alkotmányosan védett helyzetét.
Az Alkotmánybíróság a fentiek szerint alkotmányosnak találta a kizárólag azonos nemű párok részére nyitva álló bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét, amely sok tekintetben a házasságéhoz hasonló joghatásokkal bír,[14] és kvázi házasságnak tekinthető.[15] A Csvt. azonban a társkapcsolati formák közül kizárólag a házasságot vonja a család fogalmi körébe, amivel eleve kizárja a "házassághoz hasonló" bejegyzett élettársi kapcsolat családként való elismerését. A családvédelmi törvény pedig ezzel nem egyszerűen a társkapcsolati formák közt preferál, hanem a bejegyzett élettársi közösséget "választó" személyeket a szexuális irányultságuk alapján különbözteti meg a családi életükhöz való joguk tekintetében.
Felmerülhet, hogy a szűkítő fogalomhasználat indokául az Alaptörvény L) cikkében foglaltak szolgálhatnak, amely szerint Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. Felmerül a kérdés, hogy a házasság intézményének védelme érdekében alkotmányosan igazolható-e a bejegyzett élettársi közösség kizárása a család fogalma alól. A házasságvédelemre hivatkozást kétségessé teszi az a korábban már idézett alkotmánybírósági megállapítás, miszerint a bejegyzett élettársi közösség jogintézménye nem veszélyezteti a házasság alkotmányosan védett helyzetét.[16] A család fogalma egyáltalán nem szükségszerűen alapul a házasság fogalmán és a kettő "összemosása" nem következik az Alaptörvény szövegéből sem. Az idézett rendelkezés két tagmondata - bár egymással szoros összefüggésben, de külön-külön fogalomként kezeli a házasság és a család fogalmait. Az L) cikk szövege tehát nem igazolja, hogy az azonos neműek élettársi kapcsolata eleve ki legyen zárva a család fogalmi köréből. Álláspontunk szerint a házasság intézményének védelmében szükségtelen a család fogalmának a Csvt. 7. § (1) és (2) bekezdésében foglalt korlátozása.
Az Alaptörvény a családot sommásan, az alkotmányszöveg kellő absztrakciójával a "nemzet fenn-
3/4
maradásának alapjaként" határozza meg, ennek nyomán az is kérdés lehet, hogy az azonos nemű, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pároknak a család fogalmából való kirekesztése indokolható-e azzal, hogy de facto nem lehet közös gyermekük. Az érvelést relativizálja ugyanakkor az, hogy a házasságban élő, de gyermektelen, vagy fogadott gyermekükkel élő párok is családnak minősülnek a Csvt. olvasatában. A gyermekvállalást tekintve pedig egy "csapdahelyzet" jött létre a jogrendszerben, mivel a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok számára nincs lehetőség közös gyermekké fogadására. (Csak külön-külön fogadhatnak örökbe gyermeket.) Így - még akkor is, ha a Csvt. alapján elfogadnánk azt az értelmezést, hogy a ténylegesen vagy jogi értelemben közös gyermek "családosítja" a szülők közötti társkapcsolatot - az örökbefogadás kizárása az azonos nemű párok esetében mindezt nem teszi lehetővé.[17] A törvény által elismert[18], az Alkotmánybíróság által is megerősített bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párok tehát - a jogalkotó döntése nyomán - semmiképpen sem válhatnak családdá és így számos vonatkozásban nem gyakorolhatják a családi élethez való alapvető jogukat sem, hiszen esetükben mind a házasság, mind az örökbefogadás kizárt.
Az Alkotmánybíróság említett döntései mellett a magán- és családi élethez való jog értelmezése tekintetében nem hagyható figyelmen kívül az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Európai Egyezményének magán és családi élethez való jogot rögzítő 8. cikke, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának ehhez kapcsolódó gyakorlata. Az EJEB irányadó döntéseiben a család fogalmát kiterjesztően értelmezte: "amikor arról döntünk, hogy egy kapcsolat »családi életnek« minősül-e, számos tényező releváns lehet, beleértve annak vizsgálatát, hogy a pár együtt él-e, kapcsolatuk hosszát és hogy demonstrálták-e egymás felé való elkötelezettségüket gyermekvállalással vagy bármilyen egyéb módon."[19]
Az EJEB a 8. cikkben foglalt család fogalmát tehát nem korlátozza a házasságon alapuló életközösségekre. 2010-ben a testület a Schalk and Kopf v. Austria döntésében az azonos nemű személyek kapcsolatai tekintetében elvi éllel szögezte le: "mesterséges lenne fenntartani azt az álláspontot, hogy a heteroszexuális párokkal ellentétben az Egyezmény 8. cikkében foglalt »családi élet« fogalma nem foglalja magában az azonos neműek közötti párkapcsolatokat. (...) A stabil de facto kapcsolatban együtt élő azonos nemű pár életközössége a »családi élet« fogalma alá tartozik, ugyanúgy, mint ahogy egy azonos helyzetben lévő különnemű pár esetében történne."[20] A Csvt. definíciója tehát álláspontunk szerint nemcsak a hazai alkotmánybírósági, hanem az egyébként alacsonyabb, a tagállamok számára nagy mozgásteret biztosító európai emberi jogi mércét is sérti.
A Csvt. családfogalma nemcsak az azonos nemű párkapcsolatban élő párok számára okozhat hátrányokat, hanem azon különnemű párok esetében is, akik - személyes döntésük alapján - nem házasságban, hanem más társkapcsolatban kívánnak élni. Különösen problémás lehet a családként való elismerés abban az esetben, ha két, korábban elvált, élettársi kapcsolatot megszüntető vagy megözvegyült szülő élettársi kapcsolatban, a gyakorlatban családként funkcionálva nevel nem közös gyermeket vagy gyermekeket. Esetükben, a jogi értelemben családként való elismerésre a Csvt. rendelkezéseire figyelemmel csak akkor van lehetőség, ha 1) összeházasodnak vagy - amennyiben a közös leszármazó a köztük fennálló jogviszonyt is családivá "változtatja" - 2) közös gyermeket vállalnak. Utóbbi lehetőség azonban a gyermektelen párok számára nem áll rendelkezésre és - a bejegyzett élettársakhoz hasonlóan - a közös gyermekké fogadásra sincs lehetőségük.
A kizárólag a házasságban és leszármazásban gondolkodó Csvt. rugalmatlan családfogalma ezekről a gyakorlatban egyre jelentősebb számban előforduló családformákról sem vesz tudomást. Az Alaptörvény L) cikkéből ugyanakkor - ahogyan arra már utaltunk - nem következik olyan értelmezés, amely a társkapcsolati formák körében kizárólag a házasságot vonná a védendő család fogalmi körébe. Ismételten arra kell felhívni a figyelmet ennek kapcsán, hogy a család fogalma rá van utalva a társadalmi gyakorlat változására, amely szerint a házasság és a család intézménye egyre kevésbé feltételezi egymást.[21] A Csvt. leszűkíti a család fogalmát, ezzel pedig az állam az egyének legszemélyesebb döntéseibe avatkozik be, ami sérti a más párkapcsolati formát választók családi élethez való jogát, és ezzel közvetve korlátozza az emberi méltóság és az önrendelkezés jogát.[22] Az
4/5
Alkotmánybíróság szerint az önrendelkezési jogból nem csupán a házasságkötéshez való jog vezethető le, hanem az élettársi kapcsolat létesítése is szorosan e joghoz kötődik.
Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján az alapjogok korlátozásának tekintetében továbbra is a szükségességi-arányossági mérce az irányadó annak megítélésére, hogy indokolható-e a házassághoz (illetve a bejegyzett élettársi kapcsolathoz képest) más társkapcsolati formát választó párok kizárása a család fogalma alól. A bejegyzett élettársak esetéhez hasonlóan a házasság intézményének védelme ebben az esetben sem tekinthető arányos korlátozásnak. Jelentős különbség ugyan az azonos neműek párkapcsolatához képest, hogy a különnemű pároknak van tényleges döntési szabadsága abban, hogy házasságot kötnek-e vagy sem. Az alkotmánybírósági gyakorlat alapján azonban nem tekinthető evidensnek, hogy pusztán azért, mert az érintett párok nem kívánnak házasságot kötni (vagyis más, jogszerű alternatívát választanak), azzal a következménnyel kell szembesülniük, hogy együtt családnak sem minősülhetnek. A Csvt. alapján pedig még az is bizonytalannak tekinthető, hogy a közös gyermek vállalása - ha arra egyébként lehetőségük van - egyben családi státuszt is jelent-e.
A különnemű élettársak esetében ugyancsak érdemes ismét kitérni az Egyezmény 8. cikkével összefüggő európai emberi jogi gyakorlatra. Az EJEB deklarálta, hogy, hogy "az állam a család védelmére alkalmas eszközök megválasztása, valamint a 8. cikk által megkívánt családi élet tiszteletben tartása során szükségszerűen köteles figyelembe venni a társadalomban végbement változásokat és a szociális, polgári jogi és kapcsolati kérdésekkel összefüggő fejleményeket, ideértve a tényt, hogy nem csupán egy út vagy egy választási lehetőség van, amikor a családi életünkről vagy magánszféránkról döntünk."[23] A Bíróság hangsúlyozta: "(a) 8. cikk szempontjából irányadó »családi élet« létezése vagy nem létezése elsősorban ténykérdés, amely közeli személyes kapcsolatok meglététől függ."[24] Kimondta továbbá: a család kiterjedhet a tényleges "családi" kötelékekre is, amelyekben a felek házasságon kívül élnek együtt.[25] A Csvt. restriktív fogalomhasználata a más társkapcsolati formát választó különnemű párok esetében Egyezményt tekintve is aggályos lehet az emberi méltósághoz, a magán- és családi élethez való jog érvényesülése szempontjából.
A már említett családvédelmi törvény ugyanakkor nem pusztán a család fogalmát kívánta meghatározni, hanem emellett - a polgári jogi kódexekkel konkurálva - a törvényes öröklésre vonatkozó általános keretszabályokat is tartalmaz. Előírja azt, hogy végintézkedés hiányában történő öröklés (a továbbiakban: törvényes öröklés) esetében öröklésre elsősorban törvényben meghatározott rokonsági fokig az egymással egyenesági vagy oldalági rokonságban, illetve az örökbefogadási kapcsolatban állók és a házastárs jogosult.[26] A családfogalomból kiindulva a Csvt. "öröklési szabályai" említést sem tesznek a bejegyzett élettársak - leszármazó hiányában történő - törvényes öröklési lehetőségéről. Mindez abból a szempontból eleve aggályos, hogy a Polgári Törvénykönyv[27] kifejezetten lehetővé teszi, hogy végrendelkezés hiányában - összhangban az alkotmánybírósági döntésekkel és figyelemmel arra, hogy nincs lehetőség házasságkötésre - a bejegyzett élettárs örököljön élettársa után.
A törvényes öröklés vonatkozásában a Ptk. és a Csvt. között összhang hiánya önmagában alkotmányossági probléma és a gyakorlatban komoly bizonytalanságot okozhat. Az ellentmondásos jogi helyzet miatt előfordulhat például az a helyzet, hogy - leszármazó hiányában - a Ptk. alapján a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő örökhagyó élettársa, míg a Csvt. alapján az örökhagyó testvére tekinthető törvényes örökösnek. A jogállamiság és jogbiztonság sérelmét kifogásoló ombudsmani indítvány nyomán az Alkotmánybíróság a Csvt. 8. §-ának 2012. július elsejei hatálybalépését - 2013. július 29-ig - felfüggesztette.[28] Az Alkotmánybíróság ugyanis arra jutott, hogy az alaptörvény-ellenesség fennállása valószínűsíthető az Alaptörvényben rögzített jogállamiság elve és a belőle levezethető jogbiztonság követelménye alapján. Az ombudsmani érveléssel egyetértve az AB kimondta, hogy a törvényes öröklés vonatkozásában a törvények közötti összhang hiánya a joggyakorlatban jogértelmezéssel feloldhatatlan bizonytalanságot okozhat.
A Csvt. idézett a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőkről "megfeledkező" törvényes öröklési szabályai jól példázzák, hogy törvénynek az azonos nemű párokat (is) a család fogalmi köréből kizáró szabályai nem egyszerű deklarációk. Nem zárható ki, hogy ez alapján - akár a Csvt., akár más jogszabályok nyomán - a család fogalmából "kimaradók" számára az élet különböző területein joghátrányokkal szembesülhetnek. Az egyik ilyen terep a családtámogatási rendszer, amellyel kapcsolatban már a Csvt. hatályba lépését
5/6
megelőzően is felmerültek aggályok az egyenlő bánásmód követelménye szempontjából.
Mind a korábbi Alkotmány, mind az Alaptörvény alapján az állam intézményvédelmi kötelezettségének körébe tartozik a családok, valamint a gyermeknevelés támogatása. Az már a mindenkori törvényalkotóra van bízva, hogy milyen eszközökkel (állami intézmények, tájékoztatási csatornák, transzferek stb.) biztosítja mindezt: az állam tehát széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a támogatási rendszer kialakítása során. Ezen a területen jelenleg a már említett családtámogatási törvény tartalmazza a legfontosabb szabályokat. A magyar jogban pillanatnyilag az egyik legtipikusabb családtámogatási forma a családi pótlék, amely minden szülőnek alanyi jogon jár, és amellyel az állam a gyermekek nevelkedéséhez járul hozzá.
Egy 2010-ben indított ombudsmani vizsgálat[29] éppen azt tárta fel, hogy a családtámogatási törvény több hiányossága azt eredményezi, hogy a gyakorlatban valóságos családként funkcionáló életközösségek - közvetett módon - a támogatás megállapítása szempontjából nem számítanak családnak. A Cst. szabályai ugyanis 1999 óta (!) nem engedik a nem közös, de közösen nevelt gyermekek "egybeszámítását", e lehetőség kizárásával pedig az élettársi kapcsolatban együtt élő szülők, ennek következtében pedig az egy életközösségben nevelkedő gyermekek összegszerűen alacsonyabb támogatásra jogosultak. A szabályozással kapcsolatos alkotmányossági aggályok részletesebb bemutatását megelőzően érdemes szólni az ombudsmani indítvány kapcsán a panaszokról és az előzményekről.
Szokatlan módon ugyanis a panaszosok éppen a jogkövető magatartásuk miatt kerültek hátrányba. Esetükben a jogalkotó az élettársi kapcsolat létesítésének bejelentését a családi pótlékra való jogosultság szempontjából hátrányosan vette figyelembe: a szülők egyedülálló státusza megszűnt, és ezzel a nekik gyermekük után külön-külön járó magasabb összegű családi pótlék lecsökkent. Mivel a két szülő és a közösen nevelt 3-4 gyermek a Cst. alapján együtt nem minősült (nagy)családnak, így összességében kevesebb támogatást kaptak.
Az egyik ügy panaszosa arról számolt be, hogy öt éve élt élettársi kapcsolatban, amelyben évekig élettársa két gyermekét nevelték közös háztartásban, majd ezt követően saját, vér szerinti gyermekét is nála helyezte el a bíróság. A gyermekek után magasabb összegű családi pótlékot szerettek volna igényelni, de az eljáró államigazgatási szerv arról tájékoztatta őket, hogy erre csak akkor van lehetőség, ha házassági kapcsolatba lépnek. Annak ellenére, hogy a három gyermek ténylegesen egy családban, egy háztartásban nevelkedett, nem kaphatták meg a három vagy több gyermek után járó magasabb összegű családi pótlékot. E panaszos álláspontja az volt, hogy a törvényalkotó a kisebb támogatási összeget megállapító szabályozással nyomást gyakorol az élettársakra, hogy házasságra lépjenek.
A másik vizsgált ügyben a panaszosok ugyancsak élettársi kapcsolatban éltek, összesen négy kiskorú gyermeket neveltek, a panaszos, valamint élettársa két-két vér szerinti gyermekét, akik után az élettársi közösség létesítése előtt külön-külön voltak jogosultak a gyermeküket egyedül nevelőket megillető magasabb összegű családi pótlékra. Bejelentették a kincstárnál, hogy már nem egyedülállóként, hanem élettársi kapcsolatban nevelik gyermekeiket és erre tekintettel kérték a három vagy több gyermeket nevelőknek járó ("nagycsaládos") magasabb összegű családi pótlék folyósítását. A Magyar Államkincstár illetékes igazgatósága kérelmüket arra hivatkozással utasította el, hogy álláspontja szerint a négy gyermek után nem jár "összeszámítható" magasabb családi pótlék, mivel élettársi és nem házastársi kapcsolatban élnek. Az élettársi kapcsolat hivatalos bejelentését követően ráadásul a korábbinál is hátrányosabb helyzetbe kerültek, mivel ezzel mindketten elestek a gyermeküket egyedül nevelő szülőnek járó magasabb összegű családi pótléktól is.
Ahogyan arra már többször is utaltunk, a magyar jogi szabályozás - sem a családjogi törvény, sem a családtámogatási törvény - 2012-ig nem tartalmazta a család fogalmának meghatározását. A tételes definíció hiánya azonban nem jelenti azt, hogy korábban, például a családok támogatásával kapcsolatos joganyagokban és a joggyakorlatban ne jelent volna meg implicite a család valamifajta fogalma. A Cst. maga ugyan nem határozza meg a család fogalmát, a családi pótlék egyes kategóriáinak és összegeinek felsorolásakor használja azt, az egyedülállóként, azaz a gyermeket vagy gyermekeket egyedül nevelők ellentéteként. A törvény vonatkozásában egyedülállónak minősül az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa.[30]
A Cst. alapján a gyermek nevelésével és iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó családi pótlékot (nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást) nyújt.[31] A törvény szerint e támogatásra jogosult - többek mellett - a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs a saját háztartásában nevelt, még nem tanköteles gyermekre tekintettel.[32] A Cst. tartalmazza, hogy mekkora a családi pótlék havi összege: ez függ egyrészt a gyer-
6/7
mekek számától (értelemszerűen minél több a gyermek, annál magasabb), másrészt attól is, hogy a szülő egyedülállóként vagy családban neveli-e a gyermeket (előbbi esetében nagyobb összegű családi pótlékot állapít meg).[33] A Cst. alapján a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni, aki az igénylő háztartásában él, és akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult.[34]
Az első ügyben a panaszos és élettársa összesen három gyermeket nevelt közös háztartásban, a panaszos élettársának két gyermekét, valamint a panaszos egy gyermekét. Mindketten - egy, illetve két gyermeket nevelő egyedülállóként - jogosultak voltak családi pótlékra egy, illetve két gyermek után, összesen 43 300 forintra. A családi pótlék összege 48 000 forint lett volna abban az esetben, ha három gyermeket nevelő családnak minősültek volna. A második ügyben összesen négy gyermeket neveltek közös háztartásban az élettársak. Az élettársi kapcsolat létesítése előtt mindkét szülő két gyermek után egyedülállóként 29 600 forintot kapott, ketten összesen 59 200 forintot. Élettársi közösségük bejelentését követően ez az összeg mindkettejük esetében 26 600 forintra csökkent, így együttesen tehát összesen 53 200 forint családi pótlékra voltak jogosultak. Ha a "nagycsaládos" kategóriába kerültek volna, akkor összesen 64 000 forint családi pótlékra lettek volna jogosultak. Az első esetben havi 4700, a második esetben havi 9800 forint a különbség az élettársak családi pótlékból származó összbevételét tekintetve, ami éves szinten egy család költségvetésében semmiképpen sem tekinthető elhanyagolhatónak.
A vizsgálat azt is áttekintette, hogy mindez milyen hatással jár a három vagy többgyermekes családoknak járó támogatásokra való jogosultság tekintetében. Kiderült, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családoknak folyósított családi pótlékról kiadott igazolás szükséges ahhoz is, hogy a gyermek normatív tankönyvtámogatásban részesülhessen.[35] A gyermekvédelmi törvény étkezési támogatásról szóló rendelkezései esetében pedig a három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-át, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő gyermek után az intézményi térítési díj 100%-át kedvezményként kell biztosítani.[36] A gyermekeiket közösen nevelő élettársak tehát - mivel nem jogosultak igénybe venni a három vagy több gyermek után járó családi pótlékot - mind a normatív tankönyvtámogatás, mind pedig az étkezési térítési díjkedvezmény igénybevételének lehetőségétől elestek. Ez a "dominó-effektus" az összevont adóalapot csökkentő, családi adókedvezmény igénybe vételénél is megmutatkozik. Az Szja. törvény[37] értelmében azok az élettársak, akik három vagy négy, de nem közös gyermeket nevelnek, a magasabb összegű, három vagy több gyermek után járó családi adókedvezmény igénybevételére nem jogosultak. Ha azonban három gyermeket együtt nevelnek, amely gyermekek közül legalább egy gyermek közös, akkor a magasabb összegű adókedvezményt vehetik igénybe.
Az egyenlő bánásmóddal és a gyermekek jogaival összefüggésben feltárt visszásságok orvoslása érdekében a biztos felkérte a nemzeti erőforrás minisztert, hogy kezdeményezze a Cst. olyan tartalmú módosítását, amely a különböző családi formák egyenlőként kezelését azzal is biztosítja, hogy megteremti az egymás gyermekeit élettársi kapcsolatban, közös háztartásban nevelő szülők esetében is az egybeszámítás lehetőségét.
A szabályozás alkotmányosságával kapcsolatos miniszteri válasz több szempontból is tanulságos volt. A miniszter éppen azt hangsúlyozta, hogy Cst. 1999-es hatályba lépése óta egyetlen időszakban sem engedte a családi pótlék összege szempontjából egybeszámítani az élettársak által együtt nevelt, de nem közös gyermekeket. A Cst. nem tekinthető hiányosnak vagy visszásnak, ellenkezőleg: a házasság intézményének alkotmányos védelmét e tekintetben is érvényre juttató, tudatos értékválasztásról van szó. A szülők minden gyermekre tekintettel részesülnek családi pótlékban, az a tény pedig, hogy ennek összege alacsonyabb, mint hogyha a gyermekek közös gyermekeik lennének, vagy házastársi kapcsolatban élnének a szülők, az élettársi és a házastársi jogviszony fent bemutatott különbözőségéből fakad. Az élettársak egymás gyermekeit nem kötelesek tartani, a családi pótlék funkciója viszont az, hogy a gyermek tartásához, a nevelési, iskoláztatási költségeihez hozzájárulást nyújtson.
A gyermekek jogai és az egyenlő bánásmód szempontjából akut problémát jelent, hogy a gyakorlatban valóságos családként funkcionáló életközösségeket a Cst. a támogatás megállapítása szempontjából nem tekint családnak. Nem engedi a gyermekek "egybeszámítását", e lehetőség kizárásával pedig az élettársi kapcsolatban együtt élő szülők, ennek következtében pedig az egy életközösségben nevelkedő gyer-
7/8
mekek az összegszerűen alacsonyabb támogatásra jogosultak. Az élettársi közösség létesítésének bejelentését követően - mivel a szülők státuszában változás állt be - már nem az egyedülállók gyermekeinek járó magasabb összegű, hanem a családban nevelkedő egy, illetve két, a második panaszos esetében pedig a családban nevelkedő két, illetve két gyermeknek járó összegű, "normál" családi pótlékot kapták az egyes szülők. Egyik esetben sem voltak jogosultak a három, illetve a négy gyermeket nevelő családoknak járó magasabb összegű családi pótlékra.
Összefoglalva, a hasonló helyzetben lévő családok évente akár 50-100 ezer forint összegű támogatástól esnek el azokhoz képest, ahol a házasságban élő szülők nevelnek egy háztartásban gyermekeket. A kedvezőtlen helyzetet tovább fokozza az a tény, hogy mivel nem minősülnek ún. "nagycsaládnak", további támogatásoktól is elesnek. Kérdéses, hogy a házasság és az élettársi kapcsolat között joghatásokban egyébként meglévő, például vagyonjogi jellegű különbségek igazolják-e azt, hogy e családi formák hátrányosabb helyzetbe kerüljenek. Álláspontunk szerint ezekben az esetekben nem az az általános tapasztalat, hogy az élettársak - a jogi kötelezettség hiányában - ne tartanák el egymás gyermekeit. Ennek kapcsán ugyancsak érdemes utalni az EJEB egyik döntésére is, amelyben az állami támogatásokkal, kedvezményekkel kapcsolatban is felhívta a figyelmet arra, hogy pusztán a szülők közt fennálló korábbi társkapcsolat formája (élettársi vagy házastársi) miatt az igénybevételükben nem lehet különbséget tenni.[38]
Nem elhanyagolható az a szempont, hogy mindez jogkikerülő magatartáshoz és fenyegetettség kialakulásához vezethet: az érintettek a gyakorlatról tudomást szerezve inkább nem jelentik be az élettársi közösség létesítését. Ennek elhallgatása azonban később súlyos következményekkel járhat: a bejelentési kötelezettséget jogszabály írja elő, a jogalap nélkül felvett támogatást pedig kamattal együtt vissza kell fizetni. Diszfunkcionális mellékhatásként tehát a "tudatos értékválasztást" megvalósító jogalkotó a támogatási rendszerben a három vagy több gyermeket együtt nevelő élettársakat az "egyedülálló" státuszától is megfosztja, de a "nagycsaládos" mivoltot nem ismeri el. Az már önmagában aggályos, hogy így az élettársi kapcsolatban közösen több gyermeket nevelők így bizonytalan, "lebegő" helyzetbe kerülnek: sem egyedülállónak, sem pedig közös családnak nem tekinthetők.
A Cst. szabályozási rendszerében fellelhető, a miniszteri válasz szerint "tudatos" hiányosságok jól mutatják a családfogalommal kapcsolatos bizonytalanságokat, és azt is, hogy szabályozás nem tudott vagy nem akart lépést tartani a valós társadalmi helyzettel. Mindez pedig a támogatási rendszerben a gyermekek közötti egyenlőség biztosításának felborulásához és alkotmányos aggályos helyzethez vezet. A gyermekek jogainak hatékony védelme érdekében ugyanis a jogszabályokat kellene a társadalom aktuális állapotával összhangba hozni, azokat a valós életviszonyokhoz, társkapcsolati modellekhez közelíteni. Az élettársi kapcsolatok számának és arányának emelkedésével kapcsolatban már jelzett tendencia miatt minden bizonnyal egyre gyakrabban előfordulhat az az élethelyzet, hogy két élettársi kapcsolatban álló személy közös háztartásban neveli, korábbi - házassági vagy élettársi - kapcsolatából származó gyermekeit. Álláspontunk szerint nem elfogadható, hogy ha a gyermekek után járó támogatás csökkentésével az élettársi kapcsolatban élő, gyermeket vállaló párokat házasságkötésre kívánja az állam szorítani. Az egyenlő bánásmód követelményéből, az önrendelkezési és a családi élethez való jogból kiindulva mindenki jogosult arra, hogy szabadon megválassza azt a párkapcsolati formát, amelyben élni kíván.
A jogalkotónak a korábban idézett alkotmánybírósági gyakorlat alapján megvan a lehetősége arra, hogy a házasságot, mint párkapcsolati forma preferálja.[39] Az intézményvédelmi kötelezettség érvényesülése azonban csak addig tarthat, amíg azzal más alapjogot nem sért. Különbséget a mindenkori törvényalkotó a támogatásra való jogosultság, illetve a támogatás mértékének meghatározásakor a családok közt számos szempont, így különösen a rászorultság vagy a gyermek kora, állapota alapján. Gyermek és gyermek között a családtámogatás (családi pótlék) összegének megállapítása során önkényes különbséget tenni aszerint, hogy a szülő milyen társkapcsolati formában - házasságban, bejegyzett élettársi kapcsolatban vagy élettársi kapcsolatban - él. A Csvt. restriktív és számos elemében bizonytalan családfogalma ebből a szempontból álláspontunk szerint "olaj a tűzre", mivel utólag legitimálhatja a hosszú ideje fennálló alapjogi aggályokat a családtámogatási rendszerben. A Csvt. családfogalmának az egyik joghatása éppen az lehet, hogy akadályát képezi annak, hogy az egyenlő bánásmódot és az egyéni önrendelkezési jogot érvényesítő, a valós társadalmi viszonyokhoz közelítő családtámogatási rendszer alakuljon ki. ■
JEGYZETEK
[1]A tanulmány lezárására 2012. szeptember 30-án került sor, azt megelőzően, hogy az Alkotmánybíróság állást foglalt volna. (A szerzők a folyóiratban később "A családban marad? - Az alkotmánybírósági döntés után" c. megjelenő cikkükben reagálnak az AB vonatkozó döntésére.)
[2]Először lásd: 4/1993. (II. 12.) AB határozat.
[3]A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Csvt.).
[4]A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.).
[5]Az ombudsman által benyújtott indítványok a http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201201041Ai.rtf oldalon, valamint a http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201204159Ai.rtf oldalon olvashatóak.
[6]Dr. Fóti János-Dr. Lakatos Miklós-Rózsa Gábor: A népesség főbb demográfiai és foglalkoztatottsági jellemzői. In: Statisztikai Szemle 2006. május-június. 470-491. o.
http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/19/19_2_ert.pdf
[7]Lásd:http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2006/2006_05-06/2006_05-06_001.pdf
[8]Drinóczi Tímea-Zeller Judit: A házasság és a család - alkotmányjogi értelemben. In: Acta Humana, 2005. 4. sz. 80. o..
[9]Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy a Kodifikációs Főbizottság által elkészített Új Polgári Törvénykönyv 2012-es tervezetének negyedik, családjogi könyve külön részben, részletesen foglalkozik az élettársi kapcsolat, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményével.
[10]Lásd 32/2010. (III. 25.) AB határozat.
[11]Vö. 14/1995. (III. 13.) AB határozat.
[12]Vasily Lukashevich: Egy új európai család. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a Schalk és Kopf kontra Ausztria esetben. In: Fundamentum, 3/2010. 19. o.
[13]Lásd 154/2008. (XII. 17.) AB határozat.
[14]Vö. 32/2010. (III. 25.) AB határozat.
[15]A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Béktv.) 3. § (1) bekezdésének a), b) és f) pontja értelmében - ha e törvény eltérően nem rendelkezik, vagy e törvény a rendelkezés alkalmazását nem zárja ki - megfelelően alkalmazni kell a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra, a házastársra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra, és a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra.
[16]Vö. 154/2008. (XII. 17.) AB határozat.
[17]A Béktv. 3. § (2) bekezdése alapján a bejegyzett élettársakra a házastársak által történő közös gyermekké fogadásra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak.
[18]A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.).
[19]Lásd: X., Y. and Z. v. the United Kingdom 21830/93 (22/04/1997), par. 36
[20]Lásd: Schalk and Kopf v. Austria 30141/04 (24/06/2010), par. 94
[21]Vö. Drinóczi-Zeller: i. m. és Halmai Gábor-Polgári Eszter- Sólyom Péter-Uitz Renáta-Verman Martin: Távol Európától. Kiemelt védelem alacsony színvonalon. In: Fundamentum 1/2009. sz. 89-116. o.
[22]A töretlen alkotmánybírósági gyakorlat 1990 óta az emberi méltósághoz való jogot általános személyiségi jogként határozza meg, amelyből számos különös személyiségi jogot is levezetett, így például a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogot, az önrendelkezés szabadságához való jogot, általános cselekvési szabadságot, avagy a magánszférához való jogot. Először lásd: 9/1990. (IV. 23.) AB határozat.
[23]Kozak v. Poland 13102/02 (02/03/2010), par. 98
[24]K. and T. v. Finland 25702/94 (12/07/2001), par. 150
[25]Elsholz v. Germany 25735/94, par 43
[26]Lásd Csvt. 8. § (1) bekezdés.
[27]A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.).
[28]Lásd 31/2012. (VI. 29.) AB határozat.
[29]Lásd AJB-2293/2011. számú ügyben készített jelentés.
[30]Cst. 4. § a) pontja.
[32]Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja.
[33]A Cst. 11. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a családi pótlék havi összege egygyermekes család esetén 12 200 forint, egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén pedig 13 700 forint. A családi pótlék összege kétgyermekes család esetén gyermekenként 13 300 forint, két gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 14 800 forint, a három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként már 16 000 forint, a három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 17 000 forint.
[34]Cst. 12. § (1) bekezdés a) pont.
[35]Lásd a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény 8. § (4) bekezdése d) pontja.
[36]Lásd gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 148. §.
[37]A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII törvény.
[38]Az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy 2005-ös határozata szerint az élettársi viszonyban élőknek a rájuk vonatkozó egyes kötelezettségek (például a szülő gyermektartási kötelezettsége) teljesítéséhez kapcsolódó kedvezmények (például az adókedvezmények) igénybevételére hasonló lehetőséget kell biztosítani, mint a házasságban élőknek. Az állam pusztán azon az alapon nem tehet különbséget, hogy elvált vagy más életközösséget elhagyó személyről van szó. Vö. P. M. v. United Kingdom, 6638/03.
[39]Lásd 154/2008. (XII. 17.) AB határozat.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Lápossy Attila, jogi főreferens, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala; Dr. Szabó-Tasi Katalin. jogi főreferens, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala; Dr. Szajbély Katalin, jogi főreferens, osztályvezető, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
Visszaugrás
