lépked lefelé
ez az ő ideje s nem
az isteneké
(Markó Béla: Boldog Sziszüphosz)
Az erdélyi jogászképzésben radikális törésvonal a román Victor Babeş Egyetem és a Bolyai Egyetem 1959-es egyesítése: az összevonás a magyar nyelvű jogászképzés végét jelentette. A magyar jogi szaknyelv és jogi kultúra folytonossága Erdélyben megtört. Ennek a hatásai az egész kisebbségi magyar társadalmat érintik és mindmáig meghatározóak. [1]
Elsősorban az egyetemegyesítés egyenesen vezetett a magyar jogi szaknyelv fokozatos eltűnéséhez. A jogi szaknyelv visszaszorulásának a következménye többek között az is, hogy a rendszerváltás után törvénybe foglalt (például a közigazgatásban történő) anyanyelvhasználati jogok jelentős részben papíron maradtak, mert hiányzott és még mindig hiányzik az a jogászi réteg, amely (nyelvi) tartalommal tudja megtölteni ezeket a jogokat. Az egyetemi tanulmányaikat román nyelven végzett, gyakorló magyar jogászok egymás között keveréknyelven, beszédükbe román szakszavakat tűzdelve beszélnek egymással, mert a magyar jogi szaknyelvet gyakorlatilag elsorvasztották.
Másodsorban az egyetemegyesítés azt is lehetővé tette, hogy a jogi végzettséggel és a megfelelő, magas fokú képzettséggel rendelkező, magyar anyanyelvű, ám 1959 után már román nyelven tanuló jogászok számát, kontroll alatt és minimális szinten lehessen tartani. Ennek a következménye, hogy a bírói és ügyészi karban ma már alig, messze a román-magyar népességarány alatt találhatók magyar anyanyelvűek. Ezt a helyzetet a rendszerváltás után sem sikerült befolyásolni. A 2011-es népszámlálás adatai szerint, a bírói-ügyészi karban a magyarok részaránya 1,2%, az ügyvédi karban 2,2%, [2] mialatt a romániai magyarok az összlakosság 6,5%-át képezik. Az évtizedek alatt kialakult alulreprezentáltság orvoslása komoly erőfeszítéseket tesz szükségessé és időigényes. Nyilván, a jogászképzés teljes kontrollja kiemelkedő fontosságú bármely diktatúrának, különösen, ha az erőteljes nacionalista jegyeket is hordoz, mint a szovjet típusú diktatúra román változata.
Harmadsorban pedig gyorsan feledésbe merültek a (formálisan hatályon kívül soha nem helyezett) 1945-ös Nemzetiségi Statútum (1945. évi 86. törvény) kisebbségbarát rendelkezései. A Nemzetiségi Statútum fontos előírásai, vagyis a 8. § szerint:
"Azok a törvényszékek és járásbíróságok, amelyeknek körzetében a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság legalább 30%-a nem románajkú, hanem egy más közös nyelvet beszél, kötelesek:
a) az illető körzet 30%-át kitevő lakosság tagjai által saját anyanyelvükön kiállított és benyújtott bármilyen beadványt elfogadni anélkül, hogy ezekről román nyelvű fordítást követelhetnének;
b) a beadványok felett ugyanazon nyelven határozni;
c) a felet saját anyanyelvén meghallgatni."
A 9. § és 12. §-ok szerint, a bíráknak ismerniük kell az illető nemzetiségek nyelvét is. A szabályozás elfogadta azt, hogy "a román állam hivatalos nyelve a román nyelv", és a Nemzetiségi Statútum koncepciója szerint semmilyen konfliktus és feszültség nincs a román nyelv hivatalos jellege és a széles körű hivatalos kisebbségi nyelvhasználat között. Romániában viszont már rég, a hatvanas-hetvenes évektől nem folynak magyar nyelven bírósági tárgyalások, függetlenül a nemzetiségi arányoktól.
Ehhez a fent vázolt kedvezőtlen helyzethez a Bolyai Egyetem jogászképzésének 1959-es megszüntetése döntő módon, meghatározóan járult hozzá.
A rendszerváltás után a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretei között, az egyéb szakterületeken fokozatosan elért eredmények ellenére, a jogászképzés kereteit nem lehetett megfelelően újraalakítani, pedig több próbálkozás is történt. Ilyen körülmények között, nem túl támogató hangulatban kellett a Sapientia EMTE kétnyelvű, román-magyar jogászképzését megtervezni, elindítani, szakmailag és tudományosan megalapozni.
Érdekességként jegyzem meg, hogy számos pozitív példa van a kisebbségi nyelvű vagy kétnyelvű jogászképzésre. A kanadai Université de Moncton a New Brunswick tartomány körülbelül 250 ezres lélekszámú francia anyanyelvű kisebbségének felsőoktatási intézménye. Az itt elindított francia nyelvű jogászképzés, három évtized alatt, igen jelentős változásokat hozott a kisebbség társadalmi, gazdasági helyzetében, politikai képviseletének minőségében és erejében. A legalább részben anyanyelvű jogászképzés újraindítása Erdélyben kulcsfontosságú és remélem, hogy hatásai tíz-tizenöt éves távlatban már érződni fognak.
Észszerű nemzetiségi cél, hogy a magyar nyelv regionálisan hivatalos nyelv szerepet nyerhessen Erdélyben, több európai állam pozitív gyakorlatának megfelelően [3], de
- 30/31 -
ennek nemcsak a politikai, hanem a szaknyelvi feltételeit is meg kell teremteni. Svájcban az egységes magánjogot például német, francia és olasz nyelven is alkalmazzák. Nyilván a szakmai többnyelvűség jelentős erőfeszítést igényel, de az erdélyi magyarságnak - számarányából következően is - meg kellene legyen az a vitalitása, hogy ezt a kétnyelvűséget mint értéket kezelje. Erdélyben nem olyan jövőt képzelünk el magunknak, amely a magyar jogi szaknyelv és jogi kultúra feladásával jár. [4]
Poszler György (1931-2015) irodalomtörténész, esztéta a Bolyai Egyetemet Sziszüphosz egyetemének nevezte (Poszler 2016). Nem csoda. Örkény István is jelezte (a Tóték című drámájának bevezetőjében: Levél a nézőhöz), hogy a magyar sors mindig tele volt sziszüphoszi helyzetekkel, korszakokkal.
"A hajdani, tizennégy évet élt kolozsvári Bolyai Egyetemről van szó. Ahogy felépítik és lerombolják. Felgörgetik a sziklát a hegytetőre. Legördül a szikla a hegytetőről. Rövid történetében a felgörgetés-legördülés ritmusa pontosan követhető. Engem is a pillanat érdekel. Amikor visszamegy a hegy alá a legördült kőért. Hogy újra elkezdjen mindent. Mert minden felgördítés után azt hiheti, vége. Ott marad fenn a szikla. Ilyenkor lehet - egy pillanatig - boldog." (Poszler 2016: 45)
A szikla első zuhanása a Ferenc József Egyetem folytonosságának megszakítása, épületeinek és gyűjteményeinek elvétele, a frissen alapított Bolyai perifériára való szorítása volt. Poszler szerint ezzel "jön létre Sziszüphosz egyeteme sziszüphoszi voltának első lépcsője. Az első felgördítés és - legördülés" (Poszler 2016: 49). De utána rögtön újrakezdődik a szikla emberfeletti erőfeszítéssel visszajuttatása a hegytetőre. A konszolidáció, az egyetemi munka beindítása. De hiába: a következő, második zuhanása a sziklának nem sokat várat magára. Az egyetemet marxista egyetemmé alakították, a nagyra becsült, a hallgatók által csodált, a Ferenc József Egyetemről itt maradt magyarországi tanárokat (Buza László, Bónis György) hazaküldték, az oktatás tartalmát átalakították és megreformálták. Ismét Poszler Györgyöt idézve: "Kár szépíteni. '45 és '48 között a hegytetőre lassan-kínosan másodszor is felgördített szikla a hegytetőről '48-'49-ben gyorsan-hirtelen másodszor legördült" (Poszler 2016: 59). Ezt követte a tanári kar egy részének, köztük a hithű kommunista tanároknak (például Demeter Jánosnak) a meghurcoltatása. [5] A harmadik, utolsó felgördítés közben, ahogy Poszler helyesen állapította meg,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
