A fizetési meghagyásos eljárásban a kötelezett oldalán létrejövő alanyi kérelemhalmazat (keresethalmazat) tartalmilag egyenértékű a peres eljárásban létrejövő alperesi pertársasággal. A kötelezetti pertársaságra - a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) 1. §-ának (1) bekezdése alapján - az Fmhtv. 21. §-ának (1) bekezdése mellett a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. (a továbbiakban: Pp.) 51-53. §-át is megfelelően alkalmazni kell.
A fizetési meghagyásos eljárásban a pertársaság értékelése, valamint a különböző jogkövetkezmények alkalmazása - különösen az ellentmondás értékelése során - számos értelmezési és felelősségi kérdést vet fel. Ezek egy részét időről-időre a joggyakorlat és a jogalkotó is igyekezett megválaszolni, azonban a közjegyzői eljárás bevezetése, valamint a bizonyítás kizártsága ismételten aktualitást adott a téma áttekintésére. Nem vállalkozván arra, hogy egyetlen üdvözítő megoldást vázoljunk fel, pusztán arra törekszünk, hogy a leggyakoribb esetekben az előnyök és a hátrányok elemzése után javaslatot tegyünk a jogalkalmazás asztalára. Az alábbiakban a minden szempontból érdekesebb kötelezetti pertársaság legfontosabb problémáit tárgyaljuk.
A perjogtudomány a pertársaság két formáját ismeri, az egységes pertársaságot [Pp. 51. § a) pont 1. és 2. fordulat] és az egyszerű pertársaságot [Pp. 51. § b) és c) pont]. Korábban ezek szinonimájaként használták a kényszerű és a célszerű pertársaság fogalmát is, utalva arra, hogy az előbbi az érvényesített jog természete folytán áll fenn, utóbbit a felperes pusztán praktikus szempontokat figyelembe vevő döntése létesíti[1]. Egyes szerzők az egységes pertársaságnak csak a Pp. 51. §-a a) pontjának 1. fordulata szerinti változatát tekintik "kényszerű" pertársaságnak, utalván arra, hogy a törvény szövege szerint ebben az esetben kötelező valamennyi anyagi jog érdekelt perben állása ("a per tárgya olyan közös jog, illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el") - lásd pl.: közös tulajdon megszüntetése[2]. Utóbbi kérdésnek annyi relevanciája van, hogy az idézett pont 1. fordulata szerinti esetben, ha az érdekelteket a felperes nem vonja perbe, a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerinti elutasításnak van helye (feltéve, ha ezt a bíróság a rendelkezésre álló adatokból meg tudja állapítani), míg a 2. fordulat csak az ún. önálló beavatkozásra teremt alapot [Pp. 57. § (1) bek. 2. mondat]. Megjegyzendő, hogy a Pp. 51. §-a a) pontjának 1. fordulata szerinti pertársaság fizetési meghagyásos eljárásban alig fordulhat elő, mivel ezen esetkörbe jellemzően nem pénzkövetelések tartoznak.
Fontos kiemelni, hogy a pertársaság jellegének meghatározása, az egységes és az egyszerű pertársaság eseteinek az elhatárolása mindig is nehéz kérdés volt, az egyes körülményeket esetről-esetre kellett és kell ma is mérlegelnie a bíróságnak, sőt, a kérdés eldöntése a perben gyakran csak bizonyítás felvételét követően lehetséges.
A legtöbb értelmezési problémát az egyetemlegesség kérdése veti fel. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 337. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében "egyetemleges kötelezettség esetében minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, de amennyiben bármelyikük teljesít, vagy a kötelezettséget beszámítással megszünteti, a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik. Az egyetemlegesen kötelezettek egymás szerződésszegéséért is felelnek."
Az egyetemlegesség perjogi megítélése a XX. században soha nem volt egyértelmű[3]. A gyakorlat ingadozása, az esetről-esetre történő megítélés már az első kódex, a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (a továbbiakban Rpp.) 80. §-a kapcsán is megmutatkozott[4]. A Kúriának annyiban következetes volt a gyakorlata, hogy az alperesek között fennálló egyetemlegességet - amíg a védekezést elő nem terjesztették - egységes pertársaságnak tekintette[5]. Azaz bár nem tartotta a Kúria kötelezőnek, hogy a felperes a nem kényszerű pertársaság esetkörébe tartozó ügyben az összes egyetemleges kötelezettet perbe vonja, ha viszont perbe vonta őket, az egyetemleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot ellenkező adat felmerültéig egységesnek tekintette. Ennek alapvetően praktikus okai voltak: a régi Pp. is egyetemlegesen rendelte marasztalni perköltségben az egységes pertársakat, emellett nyilvánvalóan hatással van a pertársak közötti jogviszonyra is a per mikénti eldöntése stb. A pertársaság minősítésére egyetemlegesség esetén a védekezés bírt a legnagyobb hatással, azaz ha az egyik alperesi pertárs kizárólag olyan önálló kifogásokat terjeszt elő, mely a többi pertársra nem volt kihatással (a szerződést ő nem írta alá, a jogosult a követelését vele szemben elengedte), a pertársaságot egyszerű pertársaságnak minősítették, egyébként viszont a jogalap egységességéből szükségszerűen következett az elbírálás egységessége[6]. Olyan álláspont is ismeretes volt azonban, mely szerint egyetemleges marasztalás esetén az egyik alperes fellebbezésének a hatálya minden további feltétel fennállása nélkül kiterjedt a többi alperesre is - azaz az egyetemlegesség tartalmilag egységességet is jelentett[7].
A Legfelsőbb Bíróság ehhez képest elzárkózik attól, hogy a felperes akaratából létrehozott, egyetemleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot - akár csak időlegesen, a védekezés függvényében - mechanikusan egységes pertársaságnak tekintse; álláspontja szerint mindig az érvényesített jog természetét és az ügy összes körülményeit kell vizsgálni annak eldöntése végett, hogy a konkrét esetben egyszerű vagy egységes pertársaság áll-e fenn[8].
Ami a fizetési meghagyásos eljárást illeti, a pertársaság minősítésekor az eljáró közjegyző (korábban bíróság) a peres eljáráshoz képest is rendkívül nehéz helyzetben van. Mint fentebb láttuk, az egységes és az egyszerű pertársaság elhatárolása a felek meghallgatása és bizonyítás lefolytatása nélkül szinte lehetetlen, fizetési meghagyásos eljárásban pedig mindkét eszköz alkalmazása kizárt. A közjegyző csak a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem formanyomtatványára, azaz a jogosult egyoldalú nyilatkozatára hagyatkozhat az esetek többségében, már pedig a jogosultnak érdeke fűződhet ahhoz, hogy az eljáró közjegyzőt a pertársaság minősége kérdésében megtévessze.[9]
Mivel tehát a közjegyző eszköztelen a pertársaság minősítése során, és kizárólag a jogosult egyoldalú és érdekektől sem mentes állítására alapozhatja döntését, célszerű a minősítés felelősségi konzekvenciáit is áttekinteni. Egyszerű pertársként való minősítés esetén az ellent nem mondó kötelezett tekintetében részben jogerőre emelkedik a meghagyás, és vele szemben kielégítési végrehajtásnak lesz helye. A hibás minősítés okán indulhatott végrehajtással okozott kárért vélhetően a közjegyző fog felelni. Egységesként történő értékelés következtében a peres eljárás elhúzódása, valamint a felperes pervesztessége merülhet fel kárként, azonban utóbbi esetén a jogellenesség hiánya már eleve kizárja a károkozást, előbbiért pedig aligha tehető felelőssé egyedül a közjegyző.
Igen tanulságos, hogy ezeket a problémákat az első kódex készítői - ellentétben a Pp. kodifikátoraival - felismerték. Az Rpp. több rendelkezése is egységes pertársként tekintett a fizetési meghagyásos eljárás kötelezetteire: Az Rpp. 599. §-ának (3) bekezdése szerint "több adóstárs közül az egyik adóstárs ellentmondása a többi adóstárs javára is szolgál"; ezzel összhangban az 596. §-ának (2) bekezdése szerint "több adóstárs ellen kibocsátott fizetési meghagyás alapján a végrehajtás csak akkor rendelhető el, ha a fizetési meghagyás valamennyi adós részére kézbesíttetett, és a tizenöt napi határidő alatt egyik adós sem mondott ellent". Az Rpp. 591. §-ának (3) bekezdése egészen odáig ment, hogy ha a kérelem visszautasításának (ma hivatalbóli elutasításának) az oka csak egyik adóstárssal vonatkozásában áll fenn, akkor is minden adóstárs tekintetében vissza kellett utasítani a kérelmet. Mindezekre tekintettel a korabeli jogirodalom a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem visszautasításának, valamint az ellentmondásnak az esetét minden egyéb feltétel nélkül egységes pertársaságnak tekintette[10].
Kifejezett törvényi rendelkezés hiányában ugyan nem lehet kritika nélkül alkalmazni a közjegyzői eljárásban az Rpp. szabályait, azonban a korábbi szabályozás okául szolgáló körülmények azonossága, így különösen a megjelölt jogalap azonossága, valamint a kölcsönös meghallgatás és a bizonyítottság hiánya miatt célszerűnek tarjuk a világháború előtti gyakorlat követését. Azaz amennyiben a jogosult a kötelezetteket egyetemleges kötelezettként jelölte meg a kérelemben, a kötelezetti pertársaságot egységes pertársaságként célszerű értékelni, míg együttes kötelezettség esetén a kötelezettek értelemszerűen egyszerű pertársaknak minősülnek. Az egységesként történő minősítéstől akkor szükséges eltérni, ha a kötelezett(ek) védekezése ezt indokolttá teszi, azaz ha az ellentmondás tartalma alapján már egyértelműen megállapítható, hogy a kötelezettek a jogosult által állított egyetemlegesség ellenére egyszerű pertársak.[11]
Egyébként pedig a perré alakulást követően a bíróság a fenti módszerrel történt minősítést megváltoztathatja, és a közjegyzői eljárásban egységesnek tekintett pertársaságról megállapíthatja például, hogy egyszerű, és levonhatja ennek konzekvenciáit (részben megszüntetheti a pert, vagy megállapíthatja, hogy az ellent nem mondó kötelezettel szemben nem alakult perré az eljárás, nem áll perben, és felhívhatja a közjegyzőt a fizetési meghagyás részjogerejének megállapítására). A per során ugyanis a bíróság már meghallgathatja a feleket, és bizonyítási eljárást is lefolytathat. A közjegyző ezen eszközök híján akkor jár el a leghelyesebben, ha a legkisebb károkozással járó megoldást, azaz a legkisebb rosszat választja, ez pedig egyetemleges kötelezettek esetén az egységes pertársaság. Egyetemleges kötelezettség esetén a pertársaság egyszerűnek minősítése ugyanis teljesen egyoldalúan a jogosultnak kedvez, míg a kötelezetteket kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza (mindegyik kötelezett a teljes összeggel tartozik, és egyik sem hivatkozhat a másik ellentmondására).
Már fentebb is utaltunk rá, hogy a pertársaság minősítése nem pusztán elméleti kérdés, hanem nagyon is gyakorlati problémákat vet fel. Az alábbiakban ezek közül a legfontosabbakat tekintjük át.
Talán a legegyszerűbb kérdés, hogy mi történik, ha minden egységes pertárs kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették a fizetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent? Ebben az esetben a fizetési meghagyás minden kötelezettel szemben jogerőre emelkedik a legkésőbb történt kézbesítést követő 16. napon. A fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének napja az ellentmondási határidő (kézbesítést követő 15. nap) lejártát követő nap [Pp. 228. § (3) bek.]. Mivel a pertársaság egységes, a jogerő is egységesen áll be mindegyik kötelezettel szemben, akkor, amikor mindnyájuk tekintetében megvalósulnak az ehhez szükséges feltételek. Értelemszerűen az ellentmondás benyújtásának határidejét már kötelezettenként külön-külön kell vizsgálni.
Következő lépésben vizsgálandó, hogy a mindegyik kötelezett részére történő sikeres kézbesítést követően miként esik latba, ha nem az összes kötelezett mond ellent? A Pp. 52. §-ának (1) bekezdése szerint az egységes pertársaság esetében bármelyik pertárs perbeli cselekményei - az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve - arra a pertársra is kihatnak, aki valamely határidőt, határnapot vagy cselekményt elmulasztott, feltéve, hogy mulasztását utóbb nem pótolta. Ebből következik, hogy az ellentmondást elő nem terjesztő kötelezettekre kihat az ellentmondás, és ezért minden kötelezettel szemben perré alakul az eljárás. Természetesen az ellentmondási határidő leteltét minden kötelezettel szemben ki kell várni, mivel egyrészt az ellentmondások eltérhetnek egymástól[12], vagy akár a másik kötelezett el is ismerheti a követelést.
Ha az egységes pertársak közül az egyik kötelezett ellentmond, a másik azonban elismeri a követelést, a Pp. 52. §-ának (1) bekezdésében található kivételszabály miatt az ellentmondás nem hat ki az elismerő kötelezettre. Ennélfogva az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg az elismerő kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik annak az ő részére történt kézbesítését követő 16. napon. Az elismerés, mint rendelkező nyilatkozat kivétel az egységes pertársakra érvényes függőségi elv szabálya alól. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést, a pertársaságra tekintet nélkül vele szemben - az elismerés erejéig - jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemondást), hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja, az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. § (1) bek. h) pont, Pp. 228. § (3) bek.]. Amennyiben kettőnél több kötelezett alkot egységes pertársaságot, és van olyan, aki nem tesz nyilatkozatot, rá értelemszerűen kihat az ellentmondás.
Mivel az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő lejártáig, és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmondással élhet, és így - sőt, pusztán ellentmondása elmulasztásával is - perré alakul vele szemben is az eljárás, ezért ebben az esetben is meg kell várni, hogy az ellentmondási határidő minden kötelezettel szemben leteljen.
Külön kell foglalkozni azzal az esettel, amikor csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen a fizetési meghagyást, a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen. Az Rpp. 596. §-ának (2) bekezdése erre tekintettel kizárta a meghagyás végrehajtását, azonban a rendelkezés sem a Pp.-be, sem az Fmhtv.-be nem került át.
Sikertelen kézbesítés esetén az Fmhtv. 24. §-ának (2) bekezdése szerint fel kell hívni a jogosultat, hogy jelentse be - jelen esetben a II. r. - kötelezett új idézési címét. Ezzel a felhívással egyidejűleg mindenképpen célszerű arról is nyilatkoztatni, kívánja-e, hogy a II. r. kötelezettel szemben is továbbfolyjon az eljárás. A jogosult válaszának (válasza hiányának) függvényében az alábbi megoldási lehetőségek adódnak:
a) Ha a jogosult akként nyilatkozik, hogy nem kívánja az eljárás II. r. kötelezettel szemben történő továbbfolytatását, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani. Az elutasítás jogcíme jobb híján Fmhtv. 24. §-a (1) bekezdésének l) pontja lehet, azaz hogy a jogosult hiánypótlási kötelezettségének (amely a II. r. kötelezett új címének a bejelentése lett volna) nem tett eleget. E végzés jogerőre emelkedését követően az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, ha pedig az I. r. kötelezett ellentmondott, vele - és csak vele - szemben perré alakul az eljárás.
b) Ha a jogosult az eljárás II. r. kötelezettel szemben történő továbbfolytatása tárgyában nem nyilatkozik, de a kötelezett új címét sem jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból[13], a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani. Ebben az esetben is az Fmhtv. 24. §-a (1) bekezdésének l) pontja lesz az elutasítás jogcíme. E végzés jogerőre emelkedését követően is megállapítható az I. r. kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve ellentmondás esetén a perré alakulás.
c) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés erre az új címre is sikertelen, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében az Fmhtv. 24. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerint kell elutasítani. E végzés jogerőre emelkedését követően is megállapítható az I. r. kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve az I. r. kötelezett ellentmondása esetén a perré alakulás.
d) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és erre a címre a kézbesítés - ideértve a kézbesítési vélelmet is - sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után az I. r. és a II. r. kötelezett cselekményétől vagy mulasztásától függően a fentebb írottak szerint kell intézkedni a fizetési meghagyás részleges vagy teljes jogerejének, illetőleg az eljárás perré alakulásának a megállapításáról.
Az a)-c) pontokban leírt megoldások közös eleme, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet annak a kötelezettnek a vonatkozásában, akinek a részére a meghagyást nem lehetett kézbesíteni, a közjegyző elutasítja (részleges elutasítás). Emellett a megoldás mellett alapvetően praktikus érvek szólnak: ne fossza meg a közjegyző pusztán kézbesítési sikertelenség miatt a res iudicatától a jogosultat, ha az legalább az egyik kötelezettel szemben megállapítható. A döntés élét tompítja, ha a jogosult maga nyilatkozik arról, hogy a II. r. kötelezettel szemben nem kéri az eljárás további folytatását, ugyanakkor e nyilatkozat hiánya, elmulasztása sem befolyásolja érdemben az ügy kimenetelét.
Kérdésként merül fel, hogy mi történhet egyetemleges kötelezettség a felek viszonyában esetén az a)-c) pontban írottak alkalmazása után? Hogyan hárítható el a kétszeres teljesítés veszélye?
Az a)-c) pontban foglaltak szerint az I. r. kötelezettel szemben - hallgatása esetén -jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás, és annak az Fmhtv. 36. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek: res iudicatát képez, az ügy többé - a perújítás kivételével - nem peresíthető, és megindulhat a végrehajtási eljárás (végrehajtási jogcím keletkezett). A II. r. kötelezett vonatkozásában viszont az Fmhtv. 25. §-ának (4) bekezdése alapján pert lehet indítani (melyben a jogosultnak kérnie kell ügygondnok kirendelését és a hirdetményi kézbesítést). E per szintén többféle módon végződhet, így elképzelhető, hogy az alperessé vált II. r. kötelezettet a bíróság elmarasztalja, és jogerős ítélet formájában - ugyanannak a kötelezettségnek a tárgyában, csak eltérő alperes vonatkozásában - szintén ítélt dolog és végrehajtási jogcím keletkezik, melynek következtében ismét végrehajtási lap kiállítását kérheti a jogosult (felperes), csak most a bíróságtól. Mit tud tenni az alperes (II. r. kötelezett), hogy a kétszeres teljesítés veszélyét elhárítsa?
Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás sikertelen volt, a kérdés nem releváns, hiszen a követelés - függetlenül attól, hogy két végrehajtandó okirat alapján áll fenn -nem szűnt meg, így az alperes (II. r. kötelezett) vonatkozásában a teljes követelésre végrehajtásnak van helye a jogerős ítélet alapján.
Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, és erről az alperes még a per folyamán tudomást szerzett, a perben a követelés megszűnésére hivatkozhat, és a keresetet a bíróságnak ítélettel el kell utasítania. Az anyagi jog alapján fennálló egyetemlegességet önmagában ugyanis nem érinti, hogy nem áll perben a másik egyetemleges kötelezett; az ügy tárgya az egyetemleges kötelezettség, ami a peren kívül is meg tud szűnni.
Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, de erről az alperes csak az ítélet jogerőre emelkedését követően szerzett tudomást, a jogerős ítélettel szemben a Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján perújításnak van helye. A másik egyetemleges kötelezett teljesítése ugyanis olyan - a per befejezése előtt már bekövetkezett - új tény, amit a bíróság az alperes önhibáján kívül álló okból még nem bírált el, de amely az alperesre nézve kedvezőbb határozatot eredményezett volna. A perújítási eljárásban a bíróságnak ítélettel hatályon kívül kell helyeznie a korábbi ítéletet, és el kell utasítania a perújított felperes keresetét.
Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás csak az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése után vezetett sikerre, és a felperes (jogosult) az alperes ellen végrehajtási eljárást indít, az alperes adós végrehajtás megszüntetése (részteljesítés esetén korlátozása) iránti pert indíthat a végrehajtást kérő felperes ellen. Az egyetemlegesség kérdése és a másik egyetemleges kötelezett teljesítésének kihatása az adósra a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perben érdemben elbírálható.
Természetesen utalni kell arra is, hogy az egyetemleges kötelezettek közötti elszámolási vita esetén a Ptk. 338. §-a alapján külön fizetési meghagyásnak, illetőleg külön pernek lehet helye.
Végezetül ki kell emelni, hogy amennyiben a jogosult a kötelezetteket a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében kifejezetten akként jelölte meg[14], hogy az egyik kötelezett után a másik kötelezett mögöttesen felel a követelésért (mert például a két kötelezett a betéti társaság és annak beltagja), a fenti a)-c) pontokban leírt megoldást nem lehet alkalmazni, ha az elsődlegesen felelős kötelezettnek történő kézbesítés volt sikertelen. Ebben az esetben az Fmhtv. 24. §-a (1) bekezdésének l), illetőleg g) pontja alapján a teljes kérelmet mindkét kötelezett vonatkozásában el kell utasítani. Ha azonban csak a mögöttesen felelős kötelezett részére volt sikertelen a kézbesítés, a fent kifejtett valamennyi megoldás alkalmazható. Mögöttes felelősség esetén ugyanis az elsődlegesen felelős kötelezett "perben állása" per definitionem szükségszerű, míg a mögöttesen felelős kötelezett ellen nem szükséges eljárást indítani.
Ugyanígy nincs helye a kérelem részleges elutasításának ténylegesen kényszerű pertársaság esetén [Pp. 51. § a) pont 1. fordulat]. Ebben az esetben ugyanis valamennyi kötelezettnek perben kell állnia. Ha valamelyik kötelezettel részére a meghagyás nem volt kézbesíthető, az egész kérelmet el kell utasítani, és a jogosult csak perben tudja érvényesíteni az igényét.
Az alábbiakban az egységes pertársaság tekintetében már górcső alá vett eseteket tekintjük át arra figyelemmel, milyen eredményekre vezetnek akkor, ha a kötelezetti pertársaság egyszerű.
Elsőként az vizsgáljuk, mi történik akkor, ha mindkét kötelezettnek sikeresen - ideértve a kézbesítési vélelmet is - kézbesítették a fizetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent. Ebben az esetben - hasonlóan az egységes pertársasághoz - a fizetési meghagyás mindkét kötelezettel szemben jogerőre emelkedik, azonban külön-külön időpontban: az érintett kötelezettnek történő kézbesítést követő 16. napon. Mivel az egyszerű pertársaság - még akkor is, ha a követelések azonos jogviszonyból származnak [Pp. 51. § b) pont] - tisztán pergazdaságossági okokból jön létre, valójában egy beadványban érvényesített több igényről, egy beadványba foglalt több kérelemről van szó. Ebből következően a jogerőre emelkedés időpontja sem egységes. A jogerő megállapításával itt is célszerű bevárni mindkét fél ellentmondási határidejének lejártát, ugyanis előfordulhat, hogy épp az ellentmondásból derül fény arra, hogy mégis egységes pertársasággal áll szemben a közjegyző.
Következő lépésben itt vizsgálandó, hogy a mindegyik kötelezett részére történő sikeres kézbesítést követően miként esik latba, ha nem az összes kötelezett mond ellent. A Pp. 53. §-ának (1) bekezdése értelmében az egyszerű pertársaságnál a függetlenség elve érvényesül, azaz egyik pertárs cselekménye vagy mulasztása sem szolgálhat a többi pertárs előnyére vagy hátrányára. Ennek következtében az egyik kötelezett ellentmondása nem hat ki a másik - ellentmondást elmulasztó - kötelezettre. Az ellentmondó kötelezettel szemben tehát perré alakul az eljárás, az ellentmondást elő nem terjesztő kötelezett tekintetében az ő részére történt kézbesítést követő 16. napon jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás (részjogerő).
Ha az egyszerű pertársak közül az egyik kötelezett ellentmond, a másik kötelezett pedig elismeri a követelést, hasonlóan az egységes kötelezetti pertársasághoz, az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg a követelést elismerő kötelezettel szemben a fizetési meghagyás részben jogerőre emelkedik annak az ő részére történt kézbesítését követő 16. napon. A függetlenség elvéből következően ugyanis sem az ellentmondás, sem az elismerés nem hat ki a másik pertársra [Pp. 53. § (1) bek.][15]. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést, vele szemben jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemondást), hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja, az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. § (1) bek. h) pont, Pp. 228. § (3) bek.]. Praktikus okokból azonban itt is célszerű várni mind a perré alakulás, mind a jogerő megállapításával, mivel az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő lejártáig, és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmondással élhet, és így perré alakul vele szemben is az eljárás.
Végezetül az egyszerű pertársaság körében is tárgyalandó az a szituáció, melyben csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen a fizetési meghagyást (sikeres kézbesítés alatt értve a kézbesítési vélelmet is), míg a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen.
Mivel egyszerű pertársaság esetén egy beadványba foglalt több kérelemről beszélünk, azaz az igények minden további nélkül külön-külön is érvényesíthetőek, a jogosultat csak a II. r. kötelezett új címének a bejelentésére kell felhívni [Fmhtv. 24. § (2) bek.], az eljárás II. r. kötelezettel szembeni továbbfolytatása tárgyában szükségtelen a jogosultat nyilatkoztatni.
Ha a jogosult a kötelezett új címét nem jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani [Fmhtv. 24. § (1) bek. l) pont]. E végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetőleg ellentmondása esetén az eljárás perré alakulása.
Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés erre az új címre is sikertelen, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani [Fmhtv. 24. § (1) bek. g) pont]. E végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve az eljárás perré alakulása.
Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és oda a kézbesítés - ideértve a kézbesítési vélelmet is - sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után -az I. r. és a II. r. kötelezett cselekményétől vagy mulasztásától függően és a függetlenségi elv szem előtt tartásával kell dönteni a jogerő (részjogerő), illetve a perré alakulás megállapítása felől.
Jól látható tehát, hogy az egyszerű pertársaság körében felmerülő esetek nem vetnek fel olyan elvi kérdéseket, mint az egységes pertársaság tekintetében, mivel önálló igényekről van szó, és pusztán az érvényesítés együttes volta miatt beszélünk egy ügyről.
Az Fmhtv. 29. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelezett az ellentmondásra nyitva álló határidőn belül fizetésre halasztás vagy részletfizetés engedélyezését kérheti; e kérelem nem tekinthető ellentmondásnak. A gyakorlat oldaláról kérdésként merült fel, hogy tekinthető-e az egyik egységes pertárs kötelezett részéről előterjesztett ilyen kérelem olyannak, amely a másik kötelezettre is kihat?
Álláspontunk szerint a fizetésre halasztás és a részletfizetés méltányossági jellegű jogintézmények, melyek a jogosult hátrányára, az egyébként őt jog szerint megillető lejárt követelés részben vagy egészben későbbi időpontban történő teljesítésének lehetőségét biztosítják a kötelezettnek (a jogosult követelése később lesz végrehajtható). A jogintézmények jellegéből, azaz abból adódóan, hogy a közjegyző a felek (a jogosult és a kötelezett) méltányos érdekeinek mérlegelése alapján dönt a kérelem tárgyában, és tipikusan a felek vagyoni és jövedelmi viszonyait veszi figyelembe, erre az esetre nem tartjuk alkalmazhatónak a függőségi elvet. A függőségi elv mechanikus alkalmazása ugyanis a kötelezettek vagyoni helyzete között fennálló jelentősebb különbség esetén arra az abszurd eredményre vezetne, hogy egyrészt a jómódú kötelezett tekintetében is beadottnak kellene tekinteni a kisebb vagyonú kötelezett kérelmét, másrészt - egységes elbírálást feltételezvén - vagy a fizetési problémákkal nem küszködő kötelezettre tekintettel kellene elutasítani a szerényebb helyzetű kötelezett kérelmét, vagy utóbbira figyelemmel a fizetőképes kötelezettet kellene indokolatlan előnyben részesíteni a jogosult kárára.
Mivel tehát a részletfizetés és fizetésre halasztás engedélyezése iránti kérelem elbírálásának szempontjait eleve személyre szabottan kell érvényesíteni, fogalmilag fel sem merülhet e kérdésben a függőségi elv alkalmazása. Ez természetesen azzal a következménnyel jár, hogy eltérő időpontban indulhat meg a végrehajtás a különböző kötelezettekkel szemben, ami azonban azért sem vet fel problémát, mert a kötelezettek belső viszonyában a nem arányos teljesítés a Ptk. 338. §-ának (1) bekezdése alapján rendezhető, továbbá mert a végrehajtási eljárásban amúgy sincsen egységes pertársaság. A végrehajtási eljárást ugyanis a végrehajtást kérő nem köteles minden adósával szemben megindítani, és ha meg is indítja minden adóssal szemben az eljárást, azok külön ügyszámon, és rendszerint külön végrehajtó előtt folynak. ■
JEGYZETEK
[1] Névai László - Szilbereky Jenő: Polgári eljárásjog, Tankönyvkiadó, Budapest, 1968, 162-163.
[2] Kengyel Miklós: A felek és más perbeli személyek, In: A polgári perrendtartás magyarázata, szerk.: Németh János, 1. kötet, Complex, Budapest, 2010, 273. Lásd még: Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 192 72, 3 0 0-301. "szükségképpeni pertársaság".
[3] Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 19272, 303.
[4] Lásd erről: a Kúria II. 1.797/1919. és IV. 339/1914. VII. 2.037/1924. döntését
[5] Lásd a Kúria II. 1.722., 3.841., 4.516., 8.276/1915. és VIII. 9.790/1915. sz. döntéseit.
[6] Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 19272, 303.
[7] Lásd a Budapesti Királyi Ítélőtábla 12.922/1890. sz. döntését.
[8] Lásd pl. BH 2001.285.
[9] Csak az egyik (nem minden) kötelezett részéről történő ellentmondás esetén nyilván az egyszerű pertársaság jelent előnyt a jogosultnak, hiszen az ellentmondást elmulasztó kötelezettel szemben a meghagyás ilyenkor jogerőre emelkedik [Pp. 53. § (1) bek.]. Értelemszerűen anyagi jogi szempontból pedig a kötelezetti egyetemlegesség előnyös a jogosultnak [Ptk. 337. § (1) bek.].
[10] Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 19272, 302.
[11] Konkrét esetben a kérelemből név alapján megállapíthatóan férj és feleség volt a kötelezett, az ügy tárgya pedig a jogosult pénzintézettől 2007-ben felvett kölcsönösszeg volt. A házassági vagyonközösséget érintő ügyekben a bírói gyakorlat a házasfeleket egyébként töretlenül egységes pertársaknak tekinti. A meghagyással szemben csak a feleség terjesztett elő ellentmondást, melyben előadta, hogy egyrészt nem áll jogviszonyban a jogosulttal, a kölcsönszerződést kizárólag a férje kötötte, másrészt jogerős bírósági ítélettel megállapítottan a vagyonközösség a férjével 2004-ben megszűnt, házasságukat a bíróság 2008-ban felbontotta. A kötelezett csatolta az ítélet másolatát is. Mivel ebben az esetben teljesen egyértelmű volt, hogy az egységes pertársaság esete nem áll fenn, ti. a házassági vagyonközösség már az ügy alapját képező jogviszony létrejötte előtt megszűnt, a kötelezetti pertársaságot a kérelemben megjelölt egyetemlegesség ellenére egyszerű pertársaságnak lehetett minősíteni, így az ellentmondó kötelezettel szemben perré alakult a nemperes eljárás, míg az ellent nem mondó kötelezett (a tényleges adós férj) tekintetében meg lehetett állapítani a jogerőt.
[12] Pp. 52. § (2) bek.: Ha az 51. § a) pontja alá eső pertársak cselekményei vagy előadásai egymástól eltérnek, a bíróság azokat a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el.
[13] A régi cím ismételt bejelentése azért nem fogadható el hiánypótlásként, mert a kérelem hiánya éppen az volt, hogy a II. r. kötelezett címe helytelenül lett megjelölve a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemben. Irreleváns ebből a szempontból, hogy a jogosult hivatkozik-e a lakcímnyilvántartás adataira, a kötelezettnek ugyanis nem pusztán a nyilvántartás szerint kell ott laknia, hanem a postai kézbesítés sikeréhez a tényleges ott lakása is szükséges.
[14] Ezt a tényt az űrlap megjegyzés rovatában tudja jelenleg feltüntetni a jogosult. Az elektronikus űrlap kitöltéséi logikájából és a 22/2010. (V. 7.) IRM rendelet 1. mellékletének hiányosságaiból adódóan a mögöttesen felelős kötelezettet is egyetemleges kötelezettként kell feltüntetni a kérelmen.
[15] Az egységes pertársaságnál a függőségi elv alóli kivetél folytán jutunk arra az eredményre, mint az egyszerű pertársaság esetén a függetlenségi elv alapján.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf, ügyvezető MOKK jogi irodavezető
Visszaugrás
