A tanulmány a 2015-2016-ban a lengyel alkotmánybíróság és más alkotmányos szervek közötti konfliktus alkotmányos vonatkozásait tárgyalja. A szerző elsőként a 2015-ös parlamenti választások következményeit, majd az az évi őszi alkotmánybíró-választást övező vitákat mutatja be. Az írás ezt követően az alkotmánybíróság eljárási és működési szabályaival kapcsolatos vitákat elemzi, e szabályokat ugyanis a törvényhozó két alkalommal is módosította, amit azonban az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősített, e döntését ugyanakkor a parlament nem ismerte el. A kormány szerint a döntés azért érvénytelen, mert a rossz összetételű tanács az eljárási szabályok megsértésével hozta meg. Ezek mellett bemutatást nyer az alkotmánybíróság elnökének 2016 decemberében történt jelölésével kapcsolatos eseménysor. A szerző szerint a lengyelországi helyzet tanulsága az, hogy az alkotmánybíróság és az állami szervek közötti vita nem jogi, hanem politikai úton nyert rendezést, ami nem felel meg a jogállamiság elvének. A szerző a lengyel alkotmány egyes hiányosságaira is rámutat, a konfliktus ugyanis az alkotmánybíróság szerepének csökkentéséhez és joggyakorlatának megváltozásához, az alkotmánybíráskodás működésének nehézségeihez vezetett.
Úgy a lengyel, mint a külföldi médiában gyakran olvasni, illetve hallani mostanság a demokrácia és a jogállam válságáról Lengyelországban. Elsősorban a Szejm kormánytöbbsége (a 2015 októbere óta hatalmon lévő politikai párt - Jog és Igazságosság) és az Alkotmánybíróság (Trybunal Konstytucyjny) közötti konfliktusról van szó. Ehhez hozzáadódnak más ügyek: a közmédia új szabályozása, a titkosszolgálatok és az ügyészség helyzete, a rendőrség új jogkörei az elektronikus kommunikációs eszközök megfigyelésének területén, a bíráskodás reformja stb. Az országban jelentősen megváltozott a hangulat, a kormánypárt és a parlamenti ellenzék közötti konfliktusok egyre élesebbek.[2] Sok polgár is tiltakozik az újonnan hatalomra kerültek bizo-
- 127/128 -
nyos döntései ellen. Tömeggyűlésekre kerül sor, amelyeket elsősorban a 2015 novemberében alapított Demokráciavédelmi Bizottság szervez. Más részről azt hallani, hogy mindez kísérlet a demokratikusan legitimált parlamenti többség hatalmának megkérdőjelezésére.
Az Alkotmánybíróság körüli vita volt az első jele annak, hogy Lengyelországban 2015-ben új korszak kezdődött az alkotmányfejlődés terén. Ez érintette az alkotmány alapelveit is: a hatalommegosztást, a bíráskodás függetlenségét és az emberi jogok védelmét. Azt kell mondanunk, hogy a gyors változás és a politikai helyzettel való szoros összefonódás nagyon nehézzé teszi a tisztán tudományos tárgyalást. A következő megjegyzések az Alkotmánybíróság körüli konfliktus alkotmányjogi aspektusára koncentrálnak, csak néhány politikai szempontokhoz kapcsolódó kiragadott rövid megjegyzéssel. Biztosan nem jelentik az összes probléma kimerítő bemutatását, és csak érintőlegesen említik a nemzetközi vonatkozásokat.
2016-ban "ünnepelte" a lengyel Alkotmánybíróság létrejöttének 30. évfordulóját.[3] 1986 őszén hozta első ítéletét. Az első ilyen jellegű intézmény volt a közép- és kelet-európai országokban. Az Alkotmánybíróság tisztán politikai jelentőségét ebben az időszakban korlátozottnak írhatjuk le.[4] A nagy politikai, társadalmi vagy gazdasági reformok egyikét sem nyilvánította alkotmányellenesnek, bár sok esetben döntő befolyást gyakorolt a törvényalkotásra. Ebből a szempontból a lengyel politikai rendszerben az Alkotmánybíróság korrekciós szerepéről beszélhetünk. Ehhez hozzá kell tenni, hogy Lengyelországban a törvényhozó hatalom hagyományosan erős, bár az alkotmány a három hatalmi ág egyensúlyáról beszél [10. cikk (1) bek. - a továbbiakban: LA].[5]
Röviden meg kell említeni a 2005-2007. közötti helyzetet, mivel akkor a Jog és Igazságosság párt a kormánykoalíció vezető ereje volt. Az Alkotmánybíróság 2007-ben a korábbi rendszerben folytatott tevékenységük miatt a közszolgálatból kizártakról szóló törvény PiS által javasolt reformját lényegesen korlátozta. [6] A döntést az új rendelkezések hatálybalépése után röviddel hozták. Elsősorban ezen tapasztalatok alapján jutott J. Kaczyríski arra a meggyőződésre, hogy az Alkotmánybíróság politikai intézmény, amely nagymértékben beavatkozik a politikai folyamatokba, mert egy politikai irányzat képviselői foglalnak helyet benne.[7]
- 128/129 -
Minden egy személyi kérdésekről folyó vitával kezdődött. A lengyel alkotmány szerint a Szejm (az "első" parlamenti kamara) a 15 alkotmánybírát egyénileg választja [194. cikk (1) bek.].[8] 2015 júniusában a Szejm teljesen új törvényt fogadott el az Alkotmánybíróságról. Ez a törvény megszabott egy határidőt a 2015-ben lejáró mandátumú alkotmánybírák helyére szánt jelöltek bejelentésére (137. cikk). Hogy ennek a rendelkezésnek a célját megértsük, tudnunk kell, hogy 2015 őszén véget ért a Szejm VII. parlamenti ciklusa. Ekkor járt le öt alkotmánybíró megbízatási ideje is, hárman november 6-án, ketten decemberben távoztak hivatalukból. A szándék tehát világos volt. Az volt a cél, hogy ennek az öt bírónak a megválasztását még a "régi" Szejm törvénnyel közvetve "legitimálja". Azt a kérdést, hogy a Szejmnek az egyes alkotmánybírákat mikor kell megválasztania, sem az alkotmány, sem a törvény nem szabályozta. A korábbi gyakorlat nem volt egységes, a választásra legtöbbször csak a bíró mandátumának lejárta után került sor. Néhányszor viszont az is megtörtént, hogy a Szejm "idő előtt" hozott erről döntést.[9]
2015. október 8-án a "régi" Szejm ezen törvény alapján választott öt bírót az akkori kormánykoalíció pártjai (a Polgári Platform és a Lengyel Parasztpárt) által javasolt jelöltek közül. A Szejm általi választás után a megválasztott bíráknak a hivatalba lépésükkor még esküt kell tenniük az államfő előtt. Ez törvényi feltétele annak, hogy a bíró hivatalba léphessen. A köztársasági elnök A. Duda viszont nem határozott meg időpontot az eskütételre.[10] Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ezek a bírák nem tudták megkezdeni hivatali tevékenységüket.
A helyzet bonyolult volt abból a szempontból, hogy 2015. október 25-én Lengyelországban parlamenti választásokat tartottak. November 12-én megkezdődött a Szejm VIII. törvényhozási ciklusa. 2015. november 25-én az "új" összetételű Szejm az alkotmánybírák október 8-ai választását érvénytelennek és "jogi kötőerő nélkülinek" nyilvánította. Indokként az az érv szolgált, hogy a választási eljárás ellentétes volt a Szejm házszabályával.[11] Érdekes, hogy ezek az érvek H. Kelsennek a hibás állami aktusokról szóló elméleti megállapításain alapulnak. Kelsen szerint elméletileg egy állami aktus minden jogi feltételét conditio sine qua non-nak kell tekinteni, "ha akár egy is hiányzik, az aktus nem jött létre".[12] Ezen
- 129/130 -
kívül a Szejm néhány alkotmányjogász szakvéleményére támaszkodott, akik azt állították, hogy a 2015. júliusi törvény 137. cikke alkotmányellenes. A bírák erre alapozott választása tehát alkotmányellenes, illetve hibás.[13] Nem felel meg a korábbi gyakorlatnak sem, és ahhoz vezetne, hogy az Alkotmánybíróság hosszú ideig olyan bírákkal működne, akik egy politikai oldalhoz kötődnek.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
