A miniszteri felelősség az alkotmánynak a parlamentáris kormányforma működését alapvetően meghatározó jogintézménye.[1] A miniszteri felelősséggel kapcsolatban ugyanakkor az alkotmány egyetlen rendelkezése sem tartalmaz egyértelmű és kimerítő szabályozást. A miniszteri felelősség funkciója tehát csak részletesebb alkotmányjogi vizsgálat alapján tárható fel. A jelen írás célja a parlamentáris kormányforma meghatározó intézményének a vizsgálata, a történelmi előzményekre is figyelemmel.
A miniszteri felelősség országonkénti eltérésekkel, de jellemzően az alkotmányos monarchiák kialakulásával jelent meg, amikor az uralkodó minisztereinek a felelőssé tételével az uralkodó korlátlan hatalmából származó visszaélések lehetőségét kívánták kiküszöbölni.[2] Az uralkodó korlátlan hatalmát éppen az biztosította, hogy elismerték az intézkedéseiért való felelősségét[3] Felelőtlenségének elismerése miatt az uralkodóval szemben földi hatóság követeléseket nem támaszthatott, hatalmát így senki nem korlátozhatta, végeredményben tehát az államhatalom korlátozhatatlan, ezért kizárólagos birtokosának minősült (plenitudo potestatis; regis voluntas est suprema lex). Az uralkodó korlátlan hatalma ugyanakkor még az alkotmányos monarchia kialakulását megelőzően sem jelenthette az egyszemélyes uralkodói kormányzást. Az uralkodó akaratát többnyire már akkor is a tanácsadói, az uralkodó "miniszterei" hajtották végre. Az uralkodó szolgálatában álló miniszterek pedig kizárólag az uralkodóval szemben viseltek felelősséget. Ily módon a minisztereket is csak az uralkodó vonhatta felelősségre, de erre az uralkodót, épp a felelőtlensége miatt, senki sem kötelezhette.
Az alkotmányos monarchia a korábbi abszolút államvezetéstől annyiban tért el, hogy az uralkodó csak a miniszterei közreműködésével kormányozhatott,[4] s az uralkodó miniszterei a parlament kezdeményezésére is felelősségre vonhatóvá váltak, amely egyúttal akadályát képezte az uralkodó korlátlan és felelőtlen kormányzati tevékenységének. Ez vezetett tehát az alkotmányos monarchia lényegét jelentő korlátozott és felelős hatalomgyakorlás kialakulásához.[5]
Az uralkodó intézkedéseire már csak miniszteri jóváhagyással, azaz miniszteri ellenjegyzéssel kerülhetett sor.[6] A miniszterek az ellenjegyzéssel felelősséget vállaltak az uralkodói intézkedések törvényességéért, ezért a törvénysértő uralkodói intézkedések ellenjegyzését meg kellett tagadniuk. Amennyiben a miniszter mégsem akadályozta meg az uralkodó törvénysértő cselekményét, hanem ellenjegyezte azt, akkor ezért viselnie kellett a felelősséget, hiszen a törvénysértő uralkodói intézkedés éppen az ő ellenjegyzése alapján született meg.[7] A miniszter végül a saját, miniszterként meghozott döntésének eredményeként viselt felelősséget.
- 38/39 -
A miniszterek felelősségre vonásának a módját meghatározta az, hogy az uralkodó miniszterei csak az uralkodói intézkedések törvényességéért viseltek felelősséget. Az uralkodói intézkedések törvényességének megítéléséről az uralkodó szolgálatában álló miniszter, illetve a parlament között folytatott vitában csak tőlük független, bírói szerv járhatott el. Ennélfogva a parlament az ellenjegyző miniszterrel szemben általában csak arra volt jogosult, hogy a törvénysértő uralkodói intézkedés miatt az erre illetékes bíróság (bírói szerv) előtt vádat emeljen, s ekképpen a miniszter megbüntetését, megbízatásának megszüntetését kezdeményezze. A vádemelésre rendszerint csak törvénysértés miatt kerülhetett sor, a parlament bizalmának az elvesztése azonban semmiképpen sem lehetett a miniszterek elleni vádemelés, a miniszteri felelősség megállapításának az indoka.[8] A parlamentek későbbi megerősödésével ugyanakkor a miniszterek már nem függetleníthették magukat a parlamenti többség akaratától, máskülönben képtelenek lettek volna az eredményes kormányzáshoz nélkülözhetetlen törvényhozási intézkedések elfogadtatására. Az alkotmányos monarchiában a parlament mindazonáltal még nem szerzett jogot arra, hogy a parlamenti bizalom megvonásával a kormány vagy a kormánytagok megbízatását megszüntesse.
A népszuverenitást elismerő alkotmányok megalkotásával az államhatalom gyakorlására vonatkozó felhatalmazás már a népakaratra vezethető vissza: eszerint a hatalom - közvetlenül vagy közvetve - a néptől ered. Ennek egyik eredménye a parlamentáris kormányforma, melynek jellemzője, hogy a kormány egész tevékenységét érintően a parlament vált meghatározóvá, a parlamenttől függ a kormány megbízatása.[9] Ennélfogva a kormány rákényszerül a parlamenti bizalom megszerzésére, hiszen a parlamenti bizalom elvesztése egyben a kormány megbízatásának megszűnését jelentené.
A kormányba vetett parlamenti bizalom megszerzése szorosan összekapcsolódik a kormány parlamenti felelősségével.[10] A kormány köteles felelősséget vállalni a parlamenttel szemben azért, hogy a parlament bizalmát megszerezze, s a kormánynak a parlament bizalmán alapuló megbízatása ne szűnjön meg.[11] A parlamenti bizalom megőrzéséből a kormányra háruló kötelezettség és a kormány felelőssége igazodik egymáshoz. Amire a parlamenti bizalom megőrzése érdekében a kormány köteles, annak teljesítésére vonatkozik a felelőssége is, ehhez mérten köteles a parlamentnek számot adni, s ennek teljesítéséért köteles a parlamenttel szemben helytállni is.[12]
Jóllehet a kormány felelősségének kritériumát jogi norma nem határozza meg, a kormány felelőssége mégis jogi felelősségnek
- 39/40 -
minősül.[13] Jogi norma, rendszerint az alkotmány kötelezi a kormányt arra, hogy felelősséget viseljen a parlamenttel szemben.[14] A parlamentnek joga van a kormány felelősségre vonásához, s a kormány felelősségre vonására csak a jog által megengedett eszközökkel, szankciók alkalmazásával kerülhet sor. A jogellenes felelősségre vonás ellen akár bírósági felülvizsgálat is kezdeményezhető.[15] Az tehát, hogy a kormány felelősségre vonására milyen okból került sor, nem, de a felelősségre vonás módja, a felelősségre vonás eredményeként megállapított szankciók már jogilag is kifogásolhatóak lehetnek.
Parlamentáris kormányformában a kormány egésze, tehát minden egyes kormánytag felelős a parlamenttel szemben.[16] Ez még akkor is így van, ha a felelősségre vonásnak egyetlen olyan eszköze (konstruktív bizalmatlansági indítvány) van, amellyel a kormánytagokat el lehet távolítani.[17] Ebben az esetben a bizalmatlansági indítvány az egész kormány bukását jelenti, az egyes kormánytagok külön-külön nem távolíthatóak el. A kifejezetten csak a kormányfő vagy az egyes miniszterek eltávolítását jelentő bizalmatlansági indítvány hiányából azonban nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a kormányfő vagy az egyes miniszterek önállóan nem felelősek a parlamenttel szemben. Nemcsak a kormányfő megbízatásához van szükség a parlament bizalmának a megszerzésére, hanem az egész kormány a parlament bizalmától függ, s az egész kormánnyal szemben megnyilvánuló parlamenti bizalomhoz valamennyi kormánytag parlamenti felelőssége kapcsolódik. A miniszterek egyébként is önálló szervként járnak el, önálló megbízatással rendelkeznek, saját tevékenységükről a parlamentnek kötelesek számot adni, a parlamenttel szemben kötelesek helytállni, ezért a kormány minden egyes tagja a parlamenttel szemben felelős. A kormányzat parlamenti felelősségét tehát miniszteri felelősségnek is nevezhetjük. A miniszteri felelősség érvényesítésére pedig az alkotmányos szabályok több eszközt is felkínálhatnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
