A közigazgatási szankciók[1] jelenléte az adóeljárásban - mint a közigazgatási eljárás speciális fajtájában - is tapasztalható. Jelen tanulmányom az üzletlezárás adójogi karakterizációját kívánja szemléltetni, ismertetve a jogintézmény szankciórendszerbeli helyét, dogmatikai hátterét és annak a tételes jogi megjelenését. Hogy a normatív szabályozás általános kereteit kézzelfogható tartalommal is meg lehessen tölteni, a bírósági gyakorlatból kiragadott példákkal[2] - egy konkrét jogesetet pedig részletesen bemutatva - demonstrálom, hogy az üzletlezárás az adóhatóság arzenáljában komoly eszköznek tekinthető, melyet egyebek mellett igazol, hogy a hatályos rendelkezéseket tartalmazó, az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) előírásai a korábbi adójogi szabályozásban [az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: régi Art.)] is megtalálhatóak voltak.
Az adózási jogsérelmekhez kapcsolt jogkövetkezmények jórészt vagyoni (pénzbeli) jellegűek [adóbírság (Art. 215-219. §-ai), mulasztási bírság (Art. 220-238. §-ai), késedelmi pótlék (Art. 206-210. §-ai)]. Az ezek között tapasztalható különbségekkel az Alkotmánybíróság is foglalkozott, még a régi Art. szabályrendszerével összefüggésben. A taláros testület álláspontja szerint "Az Art. VIII. fejezete a Jogkövetkezmények címet viseli. Ez az Art. tárgyi hatálya alá tartozó mindegyik közteherre egyaránt vonatkozik. Az eljárási kódex öt adójogi jogkövetkezményt nevesít, amelyek közül az ún. intézkedések - mint például az áru lefoglalása és az üzlet lezárása - csak tág értelemben tartoznak az adójogi szankciók közé, mert ezek - ellentétben a másik négy jogintézménnyel - nem pénzfizetési kötelezettségben öltenek testet. Szűk értelemben az önellenőrzési és a késedelmi pótlék, valamint az adóbírság és a mulasztási bírság sorolandó az adójogi jogkövetkezmények csoportjába. Az önellenőrzési pótlék az önellenőrzés jogkövetkezménye, amely jogszerűen teljesítve kizárja a többi szankció alkalmazását az adózóval szemben (Art. 169. §). A késedelmi pótlék és a két bírság azonban halmozódhat. Ez azt jelenti, hogy ha a törvényi és történeti tényállási feltételek fennállnak, akár mindegyik alkalmazható egyszerre. A kumuláció magyarázata arra vezethető vissza, hogy a különböző adókötelezettségek megsértéséhez eltérő okból kapcsolnak joghátrányt. A késedelmi pótlék, amelyről részletesebben a következő pont szól, az adó késedelmes megfizetését kompenzálja. Az adóbírság az anyagi adójogi főkötelezettség megsértését torolja meg. A mulasztási bírság az egyes eljárási adókötelezettség - mint például a bejelentés és az iratmegőrzés - megsértéséhez fűz hátrányos pénzbeli jogkövetkezményt. A két bírság kimentési standardja az, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt-e el' [Art. 171. § (1) bekezdés, 172. § (2) bekezdés]. Emiatt a bírságok szubjektív szankciók. Mindkettő represszív célokat szolgál. A késedelmi pótléknak megfelelő jogintézmény a fejlett adójoggal rendelkező nyugati államok bevett megoldása arra, hogy megfelelően kezeljék azt a gazdasági törvényszerűséget, miszerint a pénz használatának ára van, ami a kamatban jelentkezik. A késedelmesen teljesítő adózó a költségvetésnek járó forrást használja saját céljaira. A késedelem időszakában - egy fikcióval élve - olyan helyzetben van, mintha az állam az adónak megfelelő pénzösszeget kölcsönadta volna számára. Az adóhiány megfizetésével az adózó csupán a kölcsön tőkerészét szolgáltatja. Ahhoz, hogy ne szerezzen jogszerűtlen adózói magatartásával előnyt azokhoz az adózókhoz képest, akik esedékességig teljesítették adókötelezettségüket, és hogy a pénzügyi egyensúly az állam-adózó viszonyában helyreálljon, a késedelmi pótlékot is meg kell fizetnie. A késedelmi pótlék valójában a kamat funkcióját hordozza, amivel kapcsolatban megjegyzendő, hogy fordított irányban is működik: a költségvetési támogatás, az adó-visszatérítés és -visszaigénylés határidőn túli kiutalása esetén pontosan ennyivel többet köteles fizetni az állam a jogosult javára [Art. 37. § (6) bekezdés].".[3]
Generális jelleggel a jogszabálysértések miatt alkalmazott vagyoni (pénzbeli) szankcióknak kettős szerepük van: egyrészt pénzbeli hátránnyal sújtják az érintettet az elkövetett jogsértésekért, másrészt preventív hatást fejtenek ki a hasonló mulasztások jövőbeli elkerülése céljából. A taláros testület narratívájában "...'Az ellenőrzés szabályrendszerének kialakítása a törvényhozásra tarto-
- 229/230 -
zik. A törvényhozásra tartozik annak meghatározása is, hogy az ellenőrzésnek milyen esetben, milyen jogkövetkezményei vannak és az ismételt ellenőrzés tilalma milyen körben érvényesül. A jogállamhoz tartozó jogbiztonság szempontjából mindennek korlátja, hogy az ellenőrzés egyes szabályai világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára előre láthatóak legyenek' (763/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1056, 1062.). Alapvetően tehát a jogalkotó mérlegelési szabadságába tartozik annak eldöntése, hogy - a jogállami keretek között maradva - milyen eszközökkel kívánja az adóellenőrzés hatékonyságát növelni."[4]
A vagyoni (pénzbeli) szankciók tehát közvetlen, direkt módon eredményeznek anyagi jellegű hátrányt az adóalany terhére. Ugyanakkor a hátrányos jogkövetkezmények nem kizárólag vagyoni természetűek lehetnek. Ilyennek minősül az üzletlezárás, ami az adóalanyt az üzletszerű gazdasági tevékenysége végzésének a helyszínétől fosztja meg ideiglenes jelleggel. Ennek hatásai előre nem becsülhetőek; az viszont nem vitatható, hogy egy hosszabb időre történő intézkedés akár az adózó későbbi működési feltételeit is annulálhatja.[5]
Az Art. 245. § (1) bekezdése szerint az állami adó- és vámhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, ha az adózó a) be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott[6], b) igazolatlan eredetű árut forgalmaz[7], c) az adóköteles tevékenység célját szolgáló ugyanazon helyiségében (műhely, üzlet, telep stb.) az első ellenőrzéstől számított 1 éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtakibocsátási kötelezettségét[8], vagy d) a pénztárgép kötelező használatával és üzemeltetésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségét megszegte.[9]
Mindenekelőtt szükséges szót ejteni az adókötelezettségek rendszeréről. Az Art. 9. §-a alapján az adózó az adó és a költségvetési támogatás megállapítása, megfizetése (kiutalása) érdekében köteles a jogszabályban előírt: a) bejelentkezésre, bejelentésre, nyilatkozattételre, b) adómegállapításra, c) adatbejelentésre, bevallásra, d) adófizetésre, e) bizonylat kiállítására és megőrzésére, f) nyilvántartás vezetésére (könyvvezetésre), g) adatszolgáltatásra, h) adólevonásra, adóbeszedésre, i) pénzforgalmi számlanyitásra és adóköteles tevékenységével összefüggő kifizetéseinek e számlán való teljesítésére [az a)-i) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: adókötelezettség]. A régi Art. 118. §-ához fűzött magyarázat - melyet az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) is iránynak tekint - értelmében a jogszabályok az adóbevallás, illetve az adófizetés mellett (ún. főkötelezettségek) részkötelezettségeket (bizonylat kiállítása és megőrzése, könyvvezetés, bejelentés, adatszolgáltatás, bankszámlanyitás stb.) is előírnak, melyek - mint adminisztrációs terhek - nélkül az adózó tevékenységéről nem lehet teljes képet kapni. Az adóhatóság a feladatait többfajta ellenőrzés keretei között valósíthatja meg.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
