1. Magyarország több éve sikeres tárgyalásokat folytat, annak érdekében, hogy mielőbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz. A diplomáciai erőfeszítésekkel párhuzamosan azonban azt is indokolt vizsgálni, hogy milyen hatással van az európai integráció a tagországok társadalmára, kultúrájára. Ez is része a felkészülésnek az Unió tagságára, bár e kérdéskörről viszonylag kevés szó esett idáig.[1]
Mivel az európai integráció jellemző módon jog által megvalósuló együttműködés, ezért a szükségszerű kiindulópontot ezen a területen is az Európai Gazdasági Közösséget, jelenlegi nevén Európai Közösséget létrehozó Római Szerződés sarkalatos rendelkezései jelentik a belső piacról, jogharmonizációról és kultúráról.
2. Az egységes európai piac vagy belső piac olyan belső határok nélküli térséget foglal magában, amelyen belül az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása - a Szerződés rendelkezései szerint - biztosított[2]. Az egységes európai piac megteremtése feltételezi az úgynevezett negatív integrációt, azaz a kereskedelmet korlátozó nemzeti szabályok eltörlését, hatályon kívül helyezését. E liberalizáció alól csak bizonyos - nagyon szűken értelmezendő - kivételek vannak, mint például a közrend, közbiztonság vagy - és ez már kapcsolódik a kultúra fogalmához - a nemzeti örökséghez tartozó művészeti, történelmi és régészeti értékek védelme.[3] Az egységes belső piac megvalósítását szolgálja továbbá a jogharmonizáció, azaz a tagállamok törvényeinek, rendeleteinek és közigazgatási előírásainak közelítése egymáshoz a belső piac létrehozása érdekében.[4] E közös szabályok születését eredményező folyamatot pozitív integrációnak is nevezzük. Bár látszólag nagyon elvont fogalmakról van szó, azonban mind a kereskedelmi liberalizáció, mind a jogharmonizáció messzemenő hatással van a mindennapok életére. Nem egyszerűen a vámokat vagy mennyiségi korlátozásokat törlik el a tagországok közötti kereskedelemben, hanem a legapróbb minőségi előírás vagy áruk csomagolására vonatkozó követelmény olyannak minősülhet, mint ami akadályozza az egységes európai piac működését, nem szólva a munkavállalókra vagy vállalkozókra irányadó azon előírásokról, amelyek a hazai állampolgárokat részesítenék valamilyen kedvezményben.[5] Ehhez jön a közös szabályozás, ami éppúgy érintheti a házaló kereskedelmet és a reklámokat, mint a társasági jogot vagy a pénzmosás üldözésének módját.
3. Ugyanakkor kiemelendő a kultúrával foglalkozó rendelkezés is, amely szerint a Közösség hozzájárul a tagállamok kultúráinak kibontakoztatásához, tiszteletben tartva azok nemzeti, regionális különbözőségét, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örök-
- 641/642 -
séget.[6] A legújabb fejlemények közé tartozik, hogy az Európai Unió (2000 decemberében elfogadott) Kartája az Alapvető Jogokról (Charter of Fundamental Rights of the European Union) megerősíti, hogy az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget.[7]
Számba véve az eddig idézett rendelkezéseket talán azt mondhatnánk, hogy egymástól távol álló normákról, kitérő egyenesekről van szó, amelyek nem, vagy csak kivételesen érintik egymást. Egyrészt megvalósult - a gazdasági integráció érdekében - a kereskedelmi korlátozások eltörlése és egy tekintélyes jogharmonizációs program, mintegy logikus következményeként a belső piac célkitűzésének.[8] Másrészt az Európai Közösség, a Római Szerződés utóbb idézett rendelkezésével összhangban - viszonylag jelentős mértékben - támogatja a nemzeti és európai kultúrát, olyan programokkal, mint a Kultúra 2000[9] és társai.
4. Valójában a gazdasági integráció és a nemzeti kultúra között sokrétű kölcsönhatás áll fenn, azaz nem csupán a Római Szerződés kulturális fejezetében foglaltak, s a nyomában megjelenő jogszabályok és programok gyakorolnak hatást a tagországok kultúrájára. Tulajdonképpen már a Római Szerződés kultúráról szóló fejezetének elfogadásához is a tagállamok növekvő aggodalma vezetett, hogy az európai integráció kulturális sajátosságaik elvesztéséhez vezethet. Ezért iktatta be a Maastrichti Szerződés - jó harminc évvel az Európai Gazdasági Közösség létrejötte után - a kultúrára vonatkozó fejezetet a Római Szerződés szabályai közé. E rendelkezések fő célja a Közösség szabályozó hatalmának korlátozása ezen a területen.[10] Továbbá ugyanezen félelmek hatására kiegészítették a Római Szerződés állami támogatásokat korlátozó rendelkezéseit is: ezek szerint megengedhetőek a tagországok által adott hozzájárulások, amelyek a kultúrához, a kulturális örökség megőrzéséhez kapcsolódnak, s nem befolyásolják a kereskedelmi és versenyfeltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben.[11] Ma már nyilvánvaló, hogy az Európai Közösség joga radikális beavatkozást jelent a nemzeti kultúrákba. Ennek igazolásához azonban néhány alapvető fogalmat és összefüggéseiket értelmezni kell. Itt említendő meg nemzeti kultúra, valamint nemzeti kultúra és a tagállamok jogrendszerének kapcsolata.
5. Sokak álláspontja szerint a nemzeti kultúra "a legszélesebb értelemben egy közösség vagy nemzet életmódjának az egészére utal, és az irányadónak tekintett értékek és normák mellett a tárgyi-technikai örökséget éppen úgy magába foglalja, mint a kialakult magatartás-mintákat és szokásokat." Másképp fogalmazva "a kollektív azonosság szubsztanciájának tekinthetjük, amelyben megkülönböztetett szerep jut a történetiségnek s az általa táplált közös emlékezetnek".[12] A kultúr-antropológia által alkalmazott átfogó meghatározásra utal Mádl Ferenc is, amikor a kultúra jövőjét elemzi az európai integrációban.[13]
Természetesen a kontinens nemzeti kultúrái ezer szállal kötődnek az európai kultúrához, továbbá a nemzeti kultúra önmagában is változó kategória. De kívánatos, hogy lehetőség szerint szervesen, fokozatosan és saját belső mozgása szerint alakuljon, s ne csak külső minták nyomán, illetve a változások során az önazonosságához szükséges minimumot megőrizze.
6. Szintén értékelendő a nemzeti kultúra és a jogrendszerek viszonya: hiszen a tanulmány címének csak úgy van értelme, ha a jogközelítés érintheti a nemzeti kultúrát, ez pedig akkor lehetséges, ha érdemi kapcsolat van a tagországok jogrendszere és kultúrája között. Figyelemmel a kultúra fentebb adott széles meghatározására, gyanítható, hogy a nemzeti kultúra és a jogrendszer nem független világok egymástól. Igaz, e kapcsolat ugyan gyakran tetten érhető, érzékelhető, azonban nehezen definiálható. Általánosságban talán ma is vállalható, hogy a nemzeti jogrendszer egyrészt viszonylagos önállósággal rendelkező társadalmi alrendszer, a bizonyos mértékű autonóm fejlődés lehetőségével, másrészt ezer szállal kötődik egy társadalomhoz és kultúrájához: társadalmi normákat erősít meg, szimbolikus értékek hordozója, ugyanakkor gazdasági kapcsolatokat, ügylettípusokat intézményesít, a piac működését szabályozza.[14]
A nemzeti kultúrához, a nemzeti hagyományok védelméhez számos esetben közvetlenül kapcsolódnak állami jogszabályok, amelyek éppúgy foglalkoznak a nemzeti nyelv védelmével, mint azzal, hogy mennyi hazai kulturális programot kell a televízióban közvetíteni. Ehhez társulnak a különböző kormányzati kezdeményezések és támogatások a kultúra területén. Különösen gazdag a nemzeti kultúra és jogrendszer közötti érintkezési mező, ha a kultúrát átfogó fogalomnak tartjuk. Ebben az esetben a nemzeti földtulajdonra, a sportra, a szerencsejátékokra vagy éppen az idegenvezetők munkájára és az emléktárgyak árusítására vonatkozó szabályok kultúra-érzékenynek minősülnek. De számos példát lehet hozni a klasszikus magánjog és kereskedelmi jog vidékéről is.
Direkt módon kötődik a nemzeti kultúrában megtestesülő értékrendhez a családi jog (például élettársi viszony megítélése), vagy az öröklési jog (ági öröklés). A nemzeti jogrendszer hagyományokban gyökerező szabályozásától függ az osztó igazságosság érvényesülése a közösségben: hogyan alakulnak a kártérítési felelősség szabályai, ehhez kapcsolódva: milyen a veszélyes üzemi felelősség vagy a termékfelelősség szabályozása, vagy a szerződési jogban: hogyan védjük a fogyasztót a gazdaságilag erősebb féllel szemben. De kézenfekvő példák hozhatók a gazdasági szabályok köréből. Így végső soron az adott társadalom szokásaitól és hagyományaitól függ a vasárnapi kereskedelem megítélése és megengedhetősége.[15] Sajátos nemzeti tradíciók hordozói az élelmiszerekre vonatkozó előírások: milyen lisztből készült tészta méltó a "pasta " névre és milyen alkotóelemekből állhat a sör? Milyen formájúra csomagolják a margarint?
- 642/643 -
7. A jogrendszerek különbségei, s az ezek mögött meghúzódó szemléletbeli eltérések ma sem elhanyagolhatóak, még olyan területen sem, mint a szerződési jog, ami talán a leginkább kötődik a piac diktálta gazdasági ésszerűséghez. Miként Kötz írja ma is van valami igazság abban, hogy az angol szerződési jogot elsősorban a kereskedők, míg a franciát a földművesek - avagy az ezredforduló viszonyai közé átültetve a vállalatigazgatók, illetve fogyasztók - számára alkották. S ezért nem véletlen, hogy a fogyasztók védelme inkább előtérben áll a francia jogban, mint az angolban.[16] Jól láthatóak a különbségek a common law és a kontinentális jogcsalád között például a jóhiszeműség (good faith) elvének elfogadásában is, lévén, hogy az angol jog csak nagyon korlátozott mértékben hajlandó ezt alkalmazni.[17] Más példákat is lehetne hozni arra, hogy nemzeti hagyomány és jogrendszer nem különálló világok: a munkavállalók érdekképviseletének biztosítása és e kérdés megítélése hagyományosan másképp alakul az Egyesült Királyságban mint Németországban.
8. Jogi szabályozás és nemzeti kultúra szoros kapcsolatban állnak egymással, tehát a nemzeti jogszabályok eltörlése, módosítása, egymáshoz közelítése, azaz a jogharmonizáció erőteljes beavatkozás nemcsak az egyes tagországok jogrendszerébe, de közvetve a jogi normáknak keretet adó nemzeti kultúrákba is. (Különösen erőteljes e hatás a csatlakozás előtt álló középeurópai országokban, amelyeknek néhány év alatt kell átvenniük a közösségi jog öt évtized alatt kialakult szabályozását, s mivel nem tagok, elméleti lehetőségük sincs e joganyag tartalmának alakítására.[18])
Mint láttuk az integráció befolyása megjelenhet negatív integráció formájában (dereguláció, kereskedelmet gátló akadályok eltörlése). Mindez - visszatérve a korábbi példákhoz - a következőket jelentette: A szabadkereskedelem biztosítása, az áruk szabad áramlása jegyében Olaszország nem ragaszkodhatott ahhoz, hogy csak a durum lisztből készült tésztát nevezzék pastának, és nem vethettek ki az olasz műkincsek kivitelére adót, Németország pedig nem követelhette meg, hogy csak vízből és komlóból készült sör kerüljön a német üzletekbe.[19] Továbbá megkérdőjelezhetőek a földtulajdon nemzeti kézben tartása érdekében alkotott jogszabályok, mert akadályozzák a szabad tőkemozgást és a vállalkozás szabadságát.[20] Az ilyen és hasonló esetek tipikusan olyan érdekösszeütközésnél támadnak, amikor a nemzeti jogszabályok kísérletet tesznek valamilyen társadalmi szokás védelmére, vagy a társadalom megóvására a túlzott kommercializálódástól, de ez összeegyeztethetetlen az egységes európai piac elvárásaival, az áruk, személyek, szolgáltatások és tőke szabad áramlásával. Az európai integráció tehát eddig ismeretlen léptékű önkéntes korlátozást, lemondást követel a jogalkotási szuverenitásról a tagországok részéről. Megkockáztatható, hogy Magyarország a csatlakozással komolyabb jogalkotási hatáskörökről mond le a gazdasági szabályozás területén, mint az 1867-es osztrák-magyar Kiegyezés során.[21]
A közös szabályok alkotása, a pozitív integráció is számos előbb felsorolt területet érint: a fogyasztóvédelmet éppúgy, mint a munkavállalói érdekképviseletet vagy a termékfelelősséget. Eddig kimaradt viszont a közösségi jog hatósugarából a családi jog és öröklési jog. A pozitív integrációnak egyébként is korlátai vannak, éppen ezért csalóka ábrándnak tűnik, hogy előbb-utóbb olyan teljesen egységes jogot (például polgári jogot vagy társasági jogot) teremtsen az Európai Közösség, amely egyformán jól szolgálja az andalúziai gazdát és a hamburgi kereskedőt. Vagy ha mégis létrejönne egy ilyen monolit szabályozás: egyrészt számtalan nemzeti hagyományban gyökerező jogintézmény enyészne el az egyes tagországokban, ugyanakkor viszonylag kis hatékonysággal volna képes a magánszemélyek viszonyait rendezni, könnyen diszfunkcionális-sá válna, hiszen nem szerves fejlődés nyomán alakult ki. Indokolt tehát a szubszidiaritás tiszteletben tartása, azaz az arány és mérték keresése a jogközelítési tervek megfogalmazásánál.
9. Külön vizsgálandó az európai integráció és a közösségi jogalkotás hatása a nemzeti nyelvekre. Egyrészt a nyelvi sokszínűség hivatalosan és formálisan továbbra is biztosított: 11 hivatalos nyelv van, sőt még bizonyos osztrák szakkifejezések alkalmazása is létjogosultságot nyert, kiegészítve a németországi német terminológiát. Megjegyzendő azonban, hogy mintegy negyven nyelvi közösség nyelve nem hivatalos nyelv, ami egyfajta nyelvi jogegyenlőtlenséghez vezet.[22] Amennyiben a magyar nyelv is hivatalos nyelv lesz, ez bizonyára növeli nemzetközi ismertségét és elismertségét, s hozzájárul szókincsének bővüléséhez a közösségi szakterminológiával.[23]
Ugyanakkor az is tény, hogy gyakorlatilag három munkanyelv használatos az integráció intézményeiben: az angol a francia és a német. Az Európai Bíróság eljárásában pedig meghatározó szerephez jut a francia és másodlagosan az angol nyelv. Ami pedig az európai integráció kutatását illeti, itt egyértelmű az angol nyelv dominanciája.[24] A fentiek következtében a nemzeti jogi nyelv és terminológia elkerülhetetlenül veszít jelentőségéből. Általában mind jelentősebb a feszültség Európa nyelvi, kulturális sokszínűségének megőrzése, mint kinyilvánított szándék, és a mind átfogóbb európai jogrendszer között.[25] A hivatalos nyelvek közötti egyenlőség mindinkább fikcióvá válik.[26] Mindehhez még hozzá kell tenni, hogy az európai integráció egyáltalán nem csak a közösségi intézmények működése következtében gyakorol hatást a nemzeti nyelvekre. Itt ismét az egységes európai piac követelményeiről kell szólni, ami időről-időre felveti, hogy mennyiben korlátozza és korlátozhatja a szabad munkavállalást, hogy bizonyos álláshelyek betöltésénél megkövetelik a fogadó tagország nemzeti nyelvének ismeretét.[27] Hasonlóképpen vitatott, hogy megkövetelhető-e az áruk feliratozásánál,
- 643/644 -
címkézésénél a nemzeti nyelv használata, vagy ez indokolatlan mértékben korlátozza az áruk szabad áramlását.[28]
10. Fölsejlik tehát a veszély, hogy az európai integráció akaratlanul is a jog által megerősített, az adott nemzeti közösség önazonosságához szükséges hagyományok és szokások gyengítését eredményezi, a négy gazdasági szabadság minél teljesebb megvalósítása érdekében. Visszatérve a Római Szerződés rendelkezéseihez megállapítható, hogy adott esetben ellentmondás feszül a Római Szerződés azon rendelkezései között, amelyek egyrészt a belső piac megvalósítását, az ezzel kapcsolatos jogharmonizációt, másrészt az európai mellett a nemzeti kultúrák támogatását irányozzák elő. A Római Szerződés és a nyomában megvalósuló európai integráció Janus-arcú a nemzeti kultúrák szempontjából: egyrészt lehetőséget lát megőrzésükre, sőt támogatná őket,[29] különösen ami a magas kultúrát illeti, másrészt azonban alapvető gazdasági rendelkezéseivel, s az ahhoz kapcsolódó jogharmonizációs programmal a széles értelemben vett nemzeti kultúrák fennmaradása ellen is dolgozik. Ez a folyamat ugyan nem célzott, azonban mégis elkerülhetetlen, hiszen az európai gazdasági integráció végső lényegét ma is a gazdasági liberalizáció, a földrésznyi léptékben megvalósítandó egységes piac és a fogyasztói társadalom áll. A közös európai gazdasági jog tehát szükségképpen kerül ellentétbe a hagyományokon vagy nem gazdasági megfontolásokon nyugvó nemzeti előírásokkal. E folyamatot csak árnyalja, de lényegileg nem változtatja meg, hogy mód van a például a közerkölcs vagy közrend védelmére hivatkozva kísérletet tenni valamilyen tagállami szintű szabály megőrzésére. Ez azonban szűken értelmezendő kivételes lehetőség az alapvető gazdasági szabadságok érvényesítéséhez képest, s indokoltságáról végső soron az Európai Bíróság dönt.
Ehhez az is hozzájárul, hogy a belső piac, a termelési tényezők szabad áramlására vonatkozó rendelkezések a közösségi jog kemény magjához tartoznak, az abban megfogalmazott kötelezettségeknek az Európai Bíróság előtt is érvényt lehet szerezni, míg a kultúrával kapcsolatos rendelkezések inkább program jellegű, puha szabályok, amelyek nem tudják ellensúlyozni a gazdasági liberalizációt előíró rendelkezések hatását. Pontosabban a tagországok nemzeti, regionális különbözőségét méltányoló rendelkezések nem képesek megakadályozni, hogy a belső piac működése érdekében olyan rendelkezéseket fogadjanak el, amelyek komolyan érintik a nemzeti hagyományokat. A jogharmonizáció tehát nem csupán a legoptimálisabb, legracionálisabb szabályok megalkotására törekszik európai szinten, hanem egyúttal gyürkőzik a különböző nemzeti kultúrákban gyökerező eltérő értékrendekkel, szabályozási hagyományokkal és módszerekkel. Ezért talán nem játék a szavakkal azt állítani, hogy az európai integráció egyfajta földrésznyi méretben megvalósuló "globalizációt" jelent,[30] annak minden következményével. E folyamat hatása azért is különösen erőteljes, mert nem csupán a gazdaság meghatározó szereplőinek döntésein nyugszik, hanem - mint fentebb láttuk - az egységesülés folyamatát az integráció intézményei, az európai jog hatalmas és folyamatosan bővülő rendszere is támogatja.
11. Minden korábban vázolt aggály félresöpörhető volna, ha azt mondhatnánk, hogy a közösségi jogszabályok egyfajta összeurópai kultúrában gyökereznek. Ez a kontinentális kultúra bizonyos szinten természetesen létezik. Joggal mondható "Európa mindenekelőtt kulturális közösség, amely múltból nőtt ki és kohéziós értékei nélkül nem létezhet".[31] Ezen alapvető közösség léte nélkül az európai integráció alig haladhatná meg a bürokratikus koordináció szintjét.
A politikum szférájában a görög, római antik és a keresztény hagyományban gyökerező fejlődés mára elvezetett közös értékrendhez a hatalom gyakorlásában. Ismertek az Európában megkövetelt alkotmányos minimumok (jogállamiság, demokrácia) az Emberi és Polgári Jogok Európai Konvenciója, EU Alapjogi Kar-ta által kínált garanciák. A közös hagyományok és értékek ugyanakkor - úgy tűnik már nem elegendőek egy európai föderális állam megteremtéséhez, az ehhez szükséges közös akarat, alkotmányozó démosz már hiányzik.[32]
Hasonlóképpen akár a vallás, akár a művészetek, az építészet vagy irodalom történetét nézzük lehetetlen nem meglátni a közösét. Nem ok nélkül mondta Babits Mihály, hogy a magyar irodalom történetén keresztül az európai irodalom történetét is szemléltetni lehet.
Azonban az európai kulturális közösségnek határai vannak, a közös nevezőn túl markánsak a kultúrák közötti különbségek. Európa és az "európaiság" mint vonatkoztatási pont nem egyértelmű, hanem problémákkal teljes.[33] Összességében az összeurópai kultúra ma is gyengébb kötőerő mint a nemzeti kultúrák. "Megjósol-hatatlanul hosszú időre van még ahhoz szükség, hogy a nemzetállamnál szélesebb politikai keret hasonló erejű identitásállapotot tudjon teremteni magának".[34]
Mint fentebb láttuk a Római Szerződés is utal a közös európai kulturális örökség őrzésére, erőteljesebb megjelenítésére - és vannak is törekvések az Unió részéről az európai identitás fejlesztésére. Miként egy brüsszeli tisztviselő fogalmazott: "We have built Europe, now we have to build the European".[35] Az erős európai kötődés és kohézió azonban aligha teremthető meg mesterséges eszközökkel.
A nyelvi-kulturális közösségek erejét példázza a XX. sz. története is, amely részint ugyan az integráció története, de - Romsics Ignácra utalva mondhatjuk - a kontinens többi részén éppen a dezintegrációé is, amely a térség szinte mindegyik multietnikus birodalmát, illetve államát felrobbantotta.[36] A politikai, kulturális, nyelvi sokszínűség egyébként az integráción, sőt az egyes tagországokon belül is jelen van (pl. Skócia, Wales erősödő autonómiája).
- 644/645 -
12. Végül az elemzés teljességéhez az is hozzá tartozik, hogy az európai integráció és jogrendszere szerencsés esetben védelmet is nyújthat a nemzeti kultúrák számára a világméretekben megvalósuló globalizá-ció negatív hatásaival szemben. Ez a védernyő segít például az európai filmgyártás és film-örökség[37] fennmaradásában, s bizonyára érdemes volna ezt az oltalmazó funkciót minél több területen érvényesíteni. E védelem lehetőségei azonban viszonylagosak - az Európai Uniónak globálisan is versenyképesnek kell lennie - a hatalmas nyomás a gazdasági hatékonyság, a teljes körű liberalizáció érdekében korlátozza az oltalom lehetőségeit.
13. Bár túlmutat az egyszerű helyzetleírás keretein, mégis óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy milyen módon segítheti nemzeti kultúrájának megőrzését egy frissen csatlakozó tagország, adott esetben Magyarország a XXI. századi európai integráció sodrában? Mindenekelőtt azzal kell számot vetnünk, hogy az eszközök rendkívül végesek. Részint az Európai Közösség átfogó normarendszere határolja be a mozgásteret, továbbá a globalizációnak az európai integrációtól függetlenül is érvényesülő hatása, de még inkább a társadalom és kultúra öntörvényű fejlődése, amit csak szerény mértékben lehet befolyásolni. Mindenesetre átfogó programra van szükség, mert az integráció hatása is nagyon széles fronton jelentkezik. Még egyszer leltárba véve a legfontosabb területeket: külföldiek munkavállalása és vállalkozásaik működési feltételei, a nemzeti nyelv ismeretének megkövetelhetősége külföldi munkavállalóktól, külföldi tanárok és diákok helyzete az oktatásban, az ingatlanszerzés és földtulajdonlás szabályai, olyan nemzeti kódexek, mint a Polgári Törvénykönyv tartalma. Továbbá a médiumok működése és határon átnyúló szolgáltatásaik, állami támogatások megengedhetősége, a közbeszerzés előírásai, szerencsejátékok engedélyezése, a sport mint gazdasági tevékenység szabályozása, áruk
forgalmazására vonatkozó előírások, élelmiszerek ösz-szetétele, minősége, a mezőgazdasági politika iránya és eszközei. A javasolt stratégia célja nem az Európától való elzárkózás amúgy is hiú és terméketlen ábrándja, hanem annak elősegítése, hogy a magyar közösség kulturális önazonosságának megtartása mellett legyen részese és alakítója az európai integrációnak, s egyben egyik megtestesítője a kontinens kulturális sokszínűségének. Megkönnyíti a helyzetet, hogy e program számos eleme már ma is adott, legfeljebb mintegy rendszerbe foglalva kell alkalmazni azokat:
- Mindenekelőtt szükség van az árnyalt - az előnyöket és hátrányokat egyként számba vevő - tájékoztatásra a csatlakozás következményeit illetően, annak érdekében, hogy a társadalom spontán alkalmazkodása az integrációhoz időben megkezdődjön.
- Fenn kell tartani az utóbbi időkben jól érvényesülő transzfúziót: a gazdaság fejlődéséből, s majdan az integráció előnyei nyomán keletkező bevételek jelentős részét a nemzeti kultúra támogatására kell fordítani. Ide értendők a nemzeti kulturális intézmények, a magyar közszolgálati csatornák, de ide sorolandó egyebek között a magyar irodalom és történelem oktatásának fokozott segítése. A Római Szerződés lehetőséget kínál az ilyen típusú támogatásokra. A források átszivattyúzásá-nak e mechanizmusa egyben az előremenekülés stratégiáját kínálja a globalizáció nem kívánt hatásaival szemben is
- Az Európai Közösség nemzeti kultúrák támogatását célzó forrásait minél nagyobb mértékben és hatékonysággal kell igénybe venni. A jogharmonizáció fő eszközeként szolgáló irányelvek számos esetben szabályozási változatokat kínálnak, vagy éppen kifejezetten lehetőséget adnak bizonyos nemzeti szabályok fenntartására. E lehetőséget messzemenően ki kell használni, hogy a közösségi előírások a valóban szükséges és indokolt mértékben és formában kerüljenek a magyar jogrendszerbe.
- Már most készülni kell a magyar érdekek hatékony képviseletére az Európai Közösség igazgatásában, jogszabály-előkészítő intézményeiben, bizottságaiban. Számos kis tagország példája igazolja, hogy megfelelő szakmai felkészültség és elhivatottság esetén ez lehetséges.
- Minél szélesebb körben hozzáférhetővé kell tenni a közösségi jogi szakkifejezéseket magyarra átültető glossáriumokat és szakszótárakat, hogy a magyar nyelv felkészülten fogadja az integrációt. A nyelvművelő kézikönyveket, szótárakat ki kell egészíteni a közösségi jog magyar szókincsével.
- A magyar nyelv védelmét törvényben is szükséges megerősíteni, hasonlóképpen ahhoz, ahogy azt Lengyelország tette. Erre nem elsősorban az európai integráció miatt van szükség, hanem annak érdekében, hogy a gazdasági életben, kereskedelmi ügyletekben ne szoríthassa ki a magyart az angol nyelv.
- A nemzeti kultúra fenntartásához nélkülözhetetlen a nemzet kezében lévő vagyon. Ezért a hazai földtulajdonlás támogatása érdekében mielőbb létre kell hozni a tervezett Nemzeti Földalapot. Hasonló Intézmények működésére egyébként van példa az Európai Unión belül is. Ugyanezt a célt szolgálják a csatlakozási tárgyalásokon kialkudott átmeneti mentességek, derogációk a külföldi jogi és magánszemélyek termőföld tulajdonszerzésével kapcsolatban.
- A csatlakozásig maradt néhány évben fokozottan kell törekedni a családi gazdaságok és általában a kis- és középvállalkozások támogatására.
- A nemzeti hagyományokat megtestesítő vállalkozásokat, manufaktúrákat - például a Herendi Porcelángyárat - mindig magyar tulajdonban kell tartani.
- 645/646 -
- Az Európai Unióval foglalkozó kutatásoknak és szakirodalomnak indokolt volna nagyobb figyelmet fordítania az integrációs folyamatok társadalomra, nemzeti kultúrára gyakorolt hatásának elemzésére.
Ezen a ponton a szerzőnek arról is számot kell adnia, hogy miért csak most szól az európai integráció nemzeti kultúrára gyakorolt összetett hatásáról, miért nem tette ezt legalább egy évtizeddel korábban? A hallgatás elsősorban azzal magyarázható, hogy hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy mintegy "belülről", elégséges ismeret birtokában, s már Magyarország leendő tagságára is figyelemmel elemezhesse az európai integráció folyamatait. A rendszerváltozás előtt az európai egységesüléssel foglalkozó kutatónak az volt a meghatározó élménye, hogy összehasonlíthatatlanul fejlettebb az integráció jogrendszere, gazdasági szabályozása, mint amit az államszocializmus viszonyai között megtapasztalt. Az Európai Közösségek szerepe a kontinens gazdasági megerősítésében, a világháborúkhoz vezető német-francia ellentét oldásában, a szovjet terjeszkedés megállításában kétségbevonhatatlan volt, és ma is az. Az indokoltan kedvező képet tovább erősítette az integráció alapító atyáinak - Jean Monnet, Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer - személyes hitele, erkölcsi, emberi példája. Ugyanakkor az általuk felvázolt célok gyors megvalósulása, a közösségi jogrendszer hirtelen kiterjedése újabb és újabb területekre, mára olyan új kérdéseket támasztott nemzet, állam és integráció összefüggésében, amelyekről az alapító atyák még nem is álmodhattak. E rövid írás legalábbis ezek számbavételére tett kísérletet választott témáján belül. ■
JEGYZETEK
* "A közép-európai együttműködés lehetőségei és kényszere a harmadik évezredben" c. konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata. Közép-Európai Kulturális Intézet. 2001. május 24-25.
[1] A témakörrel foglalkozó kevés számú kivétel között említendő mindenekelőtt Mádl Ferenc: "A kultúra jövője az európai integrációban " c. tanulmánya, illetve a Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglaló előadása, in: Mádl Ferenc: Az európai örökség útjain, Atheneum, Budapest, 1995. 82-105. o.
[2] Római Szerződés 14. cikk (2).
[3] Ld. a Római Szerződés 30. (korábbi 36.) cikkét. Jelentőséggel bírnak továbbá bizonyos másodlagos jogforrások is: pl. Council Regulation (EEC) No. 3911/92 of 9 December 1992 on the export of cultural goods, továbbá Council Directive 93/7/EEC of 15 March 1993 on the return of cultural objects unlawfully removed from the territory of a Member State.
[5] Részletesen ld. Király Miklós: A diszkrimináció tilalma az Európai Bíróság joggyakorlatában, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998.
[6] Római Szerződés 151. cikk.
[7] Ld. a Karta 22. cikkét.
[8] Vö. Collins, H.: European Private Law and the Cultural Identity of States. European Review of Private Law. 1995. No. 3. 353-365. o., 353. o.
[9] Decision No. 508/2000/EC of the European Parliament and of the Council of 14 February 2000 establishing the Culture 2000 programme. A számos program és támogatás bemutatását adja Mádl Ferenc: i. m: 90-91. o.
[10] Steyger, E.: National traditions and European Community Law. Dartmouth Publishing Company, Aldershot, 1997. 70. o.
[11] Római Szerződés 87. cikk.
[12] Egedy Gergely: (Multi)kultúra - konzervatív olvasatban. Magyar Szemle 2001. 3-4. szám , 54. o. A szerző idézi még Molnár Tamás szép meghatározását: "A kultúra nem pusztán sajátságos rendje egy közösség vagy korszak tevékenységének, hanem átölel mindent, behatol a térbe, az időbe, a mentalitásba, az aspirációkba ... a kultúra egy bizonyos kor és társadalom összes megnyilvánulásának hierarchikus rendje, a legmagasabb szervezőelv, amely átfogja az egész közösséget" Molnár Tamás: Az egyház, évszázadok zarándoka. Szent István Társulat, Budapest, 1997, 207. o, in: Egedy: 56. o.
[13] Mádl Ferenc: i. m. 87. o.
[14] Vö. Collins, H.: i. m. 359-362. o.
[15] Ld. pl. Stoke on Trent, C.169/91. sz. ügy, (1992) ECR 1-6457 vagy United Kingdom v. Council, C-84/94. sz ügy, 12 November 1996. (1996) ECR.
[16] Kötz, H. : The Common Core of European Private Law: Third General Meeting, Trento 17-19 July 1997., European Review of Private Law, Volume 5. No. 4., 1997., 549-552. o., 552. o.
[17] Goode, R.: The Concept of "Good Faith" in English Law Saggi, Conferenze e Seminari 23, Centro di studi e richerche di diritto comparato e straniero, Roma, 1992, különösen 4. o. Hasonlóképpen: Barry, N: The United Kingdom and the Vienna Sales Convention: Another case of splendid isolation? Saggi, Conferenze e Seminari 23, Centro di studi e richerche di diritto comparato e straniero, Roma, 1993., különösen 6. o.
[18] Részletesen ld.: Király Miklós: A magyar jogharmonizáció sajátosságai. Magyar Jog No. 12/1995, 739-744. o.
[19] Az Európai Bíróság gazdag joggyakorlatából a következő ügyekre hivatkoztam: Drei Glocken v. Centro-Sud, 407/85. sz. eset, ECR (1988) 4233. o., Commission v. Italy, 7/68. sz. ügy, ECR (1968) 423. o., Commission v. Germany, 178/84. sz. ügy, ECR (1987) 1227. o. Számos más döntést idéz Mádl Ferenc: i. m. p. 89.
[20] Konle v. Republic of Austria, C-302/97. sz. ügy. ECR (1999) I-3099. o.
[21] Ez természetesen azzal is magyarázható, hogy a XIX. században az államok egyébként is szerényebb mértékben avatkoztak be a gazdaság működésébe, mint korunkban.
- 646/647 -
[22] Andrássy György: Fönnmarad-e Európa és az Európai Unió soknyelvűsége a XXI. században? In: Európát Kutatva Tempus Közalapítvány, Budapest, 2001. 39-44. o., 42. o. Sokkal aggódóbb hangot üt meg Györffy Miklós Anyanyelvünk Európa c. tanulmánya, in: Vigília 2001. No. 7. 523-527. o.
[23] A remélt pozitív hatásokról részletesen ld. Andrássy György: i. m. 43. o.
[24] Vö. Urban, N: One legal language and the maintenance of cultural and linguistic diversity. European University Institute, Florence, kézirat.
[25] Úrban, N: i. m. 4. o.
[26] "gradual fictionalisation of linguistic equality" Urban N: i. m. 7. o.
[27] E probléma lényegében az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés tilalmára vezethető vissza, ennek egy közvetett formája lehet a nyelvi követelmények támasztása.
[28] Piageme v. Peters L, C-369/89. sz. ügy, ECR (1991) I-2971. o. Az Európai Bíróság ebben az esetben nem tartotta indokoltnak a nemzeti nyelven történő feliratozást. A kritikus kommentárokról ld. Steyger E.: i. m. 83. o. Úgyanakkor az Európai Bíróság elismerte Írország azon intézkedéseit, amelyek az ír nemzeti nyelv használatát támogatták az oktatásban, megfelelő nyelvvizsga megszerzésére kötelezve a külföldi oktatókat. Groener v. Minister for Education, 379/87. sz. ügy, ECR (1989) 3967. o.
[29] Az irodalom egy része még abban is kockázatot lát, ha az Európai Közösség finanszíroz egyes nemzeti kulturális örökséggel kapcsolatos programokat. Ebben az esetben ugyanis a Közösség határozza meg, hogy mi minősül olyan nemzeti hagyománynak, ami támogatásra és megőrzésre méltó. (Steyger, E.: 88. o.)
[30] "Az integrációs jogfejlődés tehát valóban valamiféle kísérleti laboratóriuma a globális jogfejlődésnek, és mindaz, ami az integráción belül történik, előre vetíti azt, ami később univerzális vagy globális szinten történni fog" Martonyi János: Globális jog, európai jog, magyar jog. in: Ius Privatum Ius Commune Europae. Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata. ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Budapest, 2001. 197. o.
[31] Mádl Ferenc: i. m. 83. o.
[32] E körülményre Joseph Weiler (European University Institute, Florence) hívja fel ismételten a figyelmet. Az Európai Unió intézményi reformját célul tűző, de sorozatosan félmegoldásokba fulladó kormányközi konferenciák (Amszterdam, Nizza) is ezt sejtetik.
[33] E felismerés természetesen nem újkeletű, már Fülep Lajos is foglalkozott e kérdéssel: "A századelő nagy magyar nemzedéke az avítt kultúránk korszerűvé tételét kapta "Európa". De hogy ez vonatkozási pont sem egyértelmű, hanem problémákkal teljes, azt egyedül Fülep ismerte fel közülük - és ez a felismerés teszi őt "kor"-szerű gondolkodóvá", írja erről Miklóssy Endre: Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél c. munkájában. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001. 294. o.
[34] Egedy Gergely i. m: 64. o.
[35] Idézi: Norman Lamont: Why Europe can't be a Democracy? in: Spectator 19 May 2001. 16. o.
[36] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 101. o.
[37] Council Resolution of 26 June. 2000 on the conservation and enhancement of European cinema heritage. OJ C 193 11. 07. 2000. p. 1.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Király Miklós, egyetemi docens, ELTE ÁJK, Budapest
Visszaugrás
