1. Magyarország több éve sikeres tárgyalásokat folytat, annak érdekében, hogy mielőbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz. A diplomáciai erőfeszítésekkel párhuzamosan azonban azt is indokolt vizsgálni, hogy milyen hatással van az európai integráció a tagországok társadalmára, kultúrájára. Ez is része a felkészülésnek az Unió tagságára, bár e kérdéskörről viszonylag kevés szó esett idáig.1
Mivel az európai integráció jellemző módon jog által megvalósuló együttműködés, ezért a szükségszerű kiindulópontot ezen a területen is az Európai Gazdasági Közösséget, jelenlegi nevén Európai Közösséget létrehozó Római Szerződés sarkalatos rendelkezései jelentik a belső piacról, jogharmonizációról és kultúráról.
2. Az egységes európai piac vagy belső piac olyan belső határok nélküli térséget foglal magában, amelyen belül az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása - a Szerződés rendelkezései szerint -biztosított2. Az egységes európai piac megteremtése feltételezi az úgynevezett negatív integrációt, azaz a kereskedelmet korlátozó nemzeti szabályok eltörlését, hatályon kívül helyezését. E liberalizáció alól csak bizonyos - nagyon szűken értelmezendő - kivételek vannak, mint például a közrend, közbiztonság vagy - és ez már kapcsolódik a kultúra fogalmához - a nemzeti örökséghez tartozó művészeti, történelmi és régészeti értékek védelme.3 Az egységes belső piac megvalósítását szolgálja továbbá a jogharmonizáció, azaz a tagállamok törvényeinek, rendeleteinek és közigazgatási előírásainak közelítése egymáshoz a belső piac létrehozása érdekében.4 E közös szabályok születését eredményező folyamatot pozitív integrációnak is nevezzük. Bár látszólag nagyon elvont fogalmakról van szó, azonban mind a kereskedelmi liberalizáció, mind a jogharmonizáció messzemenő hatással van a mindennapok életére. Nem egyszerűen a vámokat vagy mennyiségi korlátozásokat törlik el a tagországok közötti kereskedelemben, hanem a legapróbb minőségi előírás vagy áruk csomagolására vonatkozó követelmény olyannak minősülhet, mint ami akadályozza az egységes európai piac működését, nem szólva a munkavállalókra vagy vállalkozókra irányadó azon előírásokról, amelyek a hazai állampolgárokat részesítenék valamilyen kedvezményben.5 Ehhez jön a közös szabályozás, ami éppúgy érintheti a házaló kereskedelmet és a reklámokat, mint a társasági jogot vagy a pénzmosás üldözésének módját.
3. Ugyanakkor kiemelendő a kultúrával foglalkozó rendelkezés is, amely szerint a Közösség hozzájárul a tagállamok kultúráinak kibontakoztatásához, tiszteletben tartva azok nemzeti, regionális különbözőségét, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget.6 A legújabb fejlemények közé tartozik, hogy az Európai Unió (2000 decemberében elfogadott) Kartája az Alapvető Jogokról (Charter of Fundamental Rights of the European Union) megerősíti, hogy az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget.7
Számba véve az eddig idézett rendelkezéseket talán azt mondhatnánk, hogy egymástól távol álló normákról, kitérő egyenesekről van szó, amelyek nem, vagy csak kivételesen érintik egymást. Egyrészt megvalósult - a gazdasági integráció érdekében - a kereskedelmi korlátozások eltörlése és egy tekintélyes jogharmonizációs program, mintegy logikus következményeként a belső piac célkitűzésének.8 Másrészt az Európai Közösség, a Római Szerződés utóbb idézett rendelkezésével összhangban - viszonylag jelentős mértékben - támogatja a nemzeti és európai kultúrát, olyan programokkal, mint a Kultúra 2000 és társai.
4. Valójában a gazdasági integráció és a nemzeti kultúra között sokrétű kölcsönhatás áll fenn, azaz nem csupán a Római Szerződés kulturális fejezetében foglaltak, s a nyomában megjelenő jogszabályok és programok gyakorolnak hatást a tagországok kultúrájára. Tulajdonképpen már a Római Szerződés kultúráról szóló fejezetének elfogadásához is a tagállamok növekvő aggodalma vezetett, hogy az európai integráció kulturális sajátosságaik elvesztéséhez vezethet. Ezért iktatta be a Maastrichti Szerződés - jó harminc évvel az Európai Gazdasági Közösség létrejötte után - a kultúrára vonatkozó fejezetet a Római Szerződés szabályai közé. E rendelkezések fő célja a Közösség szabályozó hatalmának korlátozása ezen a területen.10 Továbbá ugyanezen félelmek hatására kiegészítették a Római Szerződés állami támogatásokat korlátozó rendelkezéseit is: ezek szerint megengedhetőek a tagországok által adott hozzájárulások, amelyek a kultúrához, a kulturális örökség megőrzéséhez kapcsolódnak, s nem befolyásolják a kereskedelmi és versenyfeltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben.11 Ma már nyilvánvaló, hogy az Európai Közösség joga radikális beavatkozást jelent a nemzeti kultúrákba. Ennek igazolásához azonban néhány alapvető fogalmat és összefüggéseiket értelmezni kell. Itt említendő meg nemzeti kultúra, valamint nemzeti kultúra és a tagállamok jogrendszerének kapcsolata.
5. Sokak álláspontja szerint a nemzeti kultúra "a legszélesebb értelemben egy közösség vagy nemzet életmódjának az egészére utal, és az irányadónak tekintett értékek és normák mellett a tárgyi-technikai örökséget éppen úgy magába foglalja, mint a kialakult magatartás-mintákat és szokásokat." Másképp fogalmazva "a kollektív azonosság szubsztanciájának tekinthetjük, amelyben megkülönböztetett szerep jut a történetiségnek s az általa táplált közös emlékezetnek".12 A kultúr-antropológia által alkalmazott átfogó meghatározásra utal Mádl Ferenc is, amikor a kultúra jövőjét elemzi az európai integrációban.13
Természetesen a kontinens nemzeti kultúrái ezer szállal kötődnek az európai kultúrához, továbbá a nemzeti kultúra önmagában is változó kategória. De kívánatos, hogy lehetőség szerint szervesen, fokozatosan és saját belső mozgása szerint alakuljon, s ne csak külső minták nyomán, illetve a változások során az önazonosságához szükséges minimumot megőrizze.
6. Szintén értékelendő a nemzeti kultúra és a jogrendszerek viszonya: hiszen a tanulmány címének csak úgy van értelme, ha a jogközelítés érintheti a nemzeti kultúrát, ez pedig akkor lehetséges, ha érdemi kapcsolat van a tagországok jogrendszere és kultúrája között. Figyelemmel a kultúra fentebb adott széles meghatározására, gyanítható, hogy a nemzeti kultúra és a jogrendszer nem független világok egymástól. Igaz, e kapcsolat ugyan gyakran tetten érhető, érzékelhető, azonban nehezen definiálható. Általánosságban talán ma is vállalható, hogy a nemzeti jogrendszer egyrészt viszonylagos önállósággal rendelkező társadalmi alrendszer, a bizonyos mértékű autonóm fejlődés lehetőségével, másrészt ezer szállal kötődik egy társadalomhoz és kultúrájához: társadalmi normákat erősít meg, szimbolikus értékek hordozója, ugyanakkor gazdasági kapcsolatokat, ügylettípusokat intézményesít, a piac működését szabályozza.14
A nemzeti kultúrához, a nemzeti hagyományok védelméhez számos esetben közvetlenül kapcsolódnak állami jogszabályok, amelyek éppúgy foglalkoznak a nemzeti nyelv védelmével, mint azzal, hogy mennyi hazai kulturális programot kell a televízióban közvetíteni. Ehhez társulnak a különböző kormányzati kezdeményezések és támogatások a kultúra területén. Különösen gazdag a nemzeti kultúra és jogrendszer közötti érintkezési mező, ha a kultúrát átfogó fogalomnak tartjuk. Ebben az esetben a nemzeti földtulajdonra, a sportra, a szerencsejátékokra vagy éppen az idegenvezetők munkájára és az emléktárgyak árusítására vonatkozó szabályok kultúra-érzékenynek minősülnek. De számos példát lehet hozni a klasszikus magánjog és kereskedelmi jog vidékéről is.
Direkt módon kötődik a nemzeti kultúrában megtestesülő értékrendhez a családi jog (például élettársi viszony megítélése), vagy az öröklési jog (ági öröklés). A nemzeti jogrendszer hagyományokban gyökerező szabályozásától függ az osztó igazságosság érvényesülése a közösségben: hogyan alakulnak a kártérítési felelősség szabályai, ehhez kapcsolódva: milyen a veszélyes üzemi felelősség vagy a termékfelelősség szabályozása, vagy a szerződési jogban: hogyan védjük a fogyasztót a gazdaságilag erősebb féllel szemben. De kézenfekvő példák hozhatók a gazdasági szabályok köréből. Így végső soron az adott társadalom szokásaitól és hagyományaitól függ a vasárnapi kereskedelem megítélése és megengedhetősége.15 Sajátos nemzeti tradíciók hordozói az élelmiszerekre vonatkozó előírások: milyen lisztből készült tészta méltó a "pasta " névre és milyen alkotóelemekből állhat a sör? Milyen formájúra csomagolják a margarint?
7. A jogrendszerek különbségei, s az ezek mögött meghúzódó szemléletbeli eltérések ma sem elhanyagolhatóak, még olyan területen sem, mint a szerződési jog, ami talán a leginkább kötődik a piac diktálta gazdasági ésszerűséghez. Miként Kötz írja ma is van valami igazság abban, hogy az angol szerződési jogot elsősorban a kereskedők, míg a franciát a földművesek - avagy az ezredforduló viszonyai közé átültetve a vállalatigazgatók, illetve fogyasztók - számára alkották. S ezért nem véletlen, hogy a fogyasztók védelme inkább előtérben áll a francia jogban, mint az angolban.16 Jól láthatóak a különbségek a common law és a kontinentális jogcsalád között például a jóhiszeműség (good faith) elvének elfogadásában is, lévén, hogy az angol jog csak nagyon korlátozott mértékben hajlandó ezt alkalmazni.17 Más példákat is lehetne hozni arra, hogy nemzeti hagyomány és jogrendszer nem különálló világok: a munkavállalók érdekképviseletének biztosítása és e kérdés megítélése hagyományosan másképp alakul az Egyesült Királyságban mint Németországban.
8. Jogi szabályozás és nemzeti kultúra szoros kapcsolatban állnak egymással, tehát a nemzeti jogszabályok eltörlése, módosítása, egymáshoz közelítése, azaz a jogharmonizáció erőteljes beavatkozás nemcsak az egyes tagországok jogrendszerébe, de közvetve a jogi normáknak keretet adó nemzeti kultúrákba is. (Különösen erőteljes e hatás a csatlakozás előtt álló középeurópai országokban, amelyeknek néhány év alatt kell átvenniük a közösségi jog öt évtized alatt kialakult szabályozását, s mivel nem tagok, elméleti lehetőségük sincs e joganyag tartalmának alakítására.18)
Mint láttuk az integráció befolyása megjelenhet negatív integráció formájában (dereguláció, kereskedelmet gátló akadályok eltörlése). Mindez - visszatérve a korábbi példákhoz - a következőket jelentette: A szabadkereskedelem biztosítása, az áruk szabad áramlása jegyében Olaszország nem ragaszkodhatott ahhoz, hogy csak a durum lisztből készült tésztát nevezzék pastának, és nem vethettek ki az olasz műkincsek kivitelére adót, Németország pedig nem követelhette meg, hogy csak vízből és komlóból készült sör kerüljön a német üzletekbe.19 Továbbá megkérdőjelezhetőek a földtulajdon nemzeti kézben tartása érdekében alkotott jogszabályok, mert akadályozzák a szabad tőkemozgást és a vállalkozás szabadságát.20 Az ilyen és hasonló esetek tipikusan olyan érdekösszeütközésnél támadnak, amikor a nemzeti jogszabályok kísérletet tesznek valamilyen társadalmi szokás védelmére, vagy a társadalom megóvására a túlzott kommercializálódástól, de ez összeegyeztethetetlen az egységes európai piac elvárásaival, az áruk, személyek, szolgáltatások és tőke szabad áramlásával. Az európai integráció tehát eddig ismeretlen léptékű önkéntes korlátozást, lemondást követel a jogalkotási szuverenitásról a tagországok részéről. Megkockáztatható, hogy Magyarország a csatlakozással komolyabb jogalkotási hatáskörökről mond le a gazdasági szabályozás területén, mint az 1867-es osztrák-magyar Kiegyezés során.21
A közös szabályok alkotása, a pozitív integráció is számos előbb felsorolt területet érint: a fogyasztóvédelmet éppúgy, mint a munkavállalói érdekképviseletet vagy a termékfelelősséget. Eddig kimaradt viszont a közösségi jog hatósugarából a családi jog és öröklési jog. A pozitív integrációnak egyébként is korlátai vannak, éppen ezért csalóka ábrándnak tűnik, hogy előbb-utóbb olyan teljesen egységes jogot (például polgári jogot vagy társasági jogot) teremtsen az Európai Közösség, amely egyformán jól szolgálja az andalúziai gazdát és a hamburgi kereskedőt. Vagy ha mégis létrejönne egy ilyen monolit szabályozás: egyrészt számtalan nemzeti hagyományban gyökerező jogintézmény enyészne el az egyes tagországokban, ugyanakkor viszonylag kis hatékonysággal volna képes a magánszemélyek viszonyait rendezni, könnyen diszfunkcionális-sá válna, hiszen nem szerves fejlődés nyomán alakult ki. Indokolt tehát a szubszidiaritás tiszteletben tartása, azaz az arány és mérték keresése a jogközelítési tervek megfogalmazásánál.
9. Külön vizsgálandó az európai integráció és a közösségi jogalkotás hatása a nemzeti nyelvekre. Egyrészt a nyelvi sokszínűség hivatalosan és formálisan továbbra is biztosított: 11 hivatalos nyelv van, sőt még bizonyos osztrák szakkifejezések alkalmazása is létjogosultságot nyert, kiegészítve a németországi német terminológiát. Megjegyzendő azonban, hogy mintegy negyven nyelvi közösség nyelve nem hivatalos nyelv, ami egyfajta nyelvi jogegyenlőtlenséghez vezet.22 Amennyiben a magyar nyelv is hivatalos nyelv lesz, ez bizonyára növeli nemzetközi ismertségét és elismertségét, s hozzájárul szókincsének bővüléséhez a közösségi szakterminológiával.23
Ugyanakkor az is tény, hogy gyakorlatilag három munkanyelv használatos az integráció intézményeiben: az angol a francia és a német. Az Európai Bíróság eljárásában pedig meghatározó szerephez jut a francia és másodlagosan az angol nyelv. Ami pedig az európai integráció kutatását illeti, itt egyértelmű az angol nyelv dominanciája.24 A fentiek következtében a nemzeti jogi nyelv és terminológia elkerülhetetlenül veszít jelentőségéből. Általában mind jelentősebb a feszültség Európa nyelvi, kulturális sokszínűségének megőrzése, mint kinyilvánított szándék, és a mind átfogóbb európai jogrendszer között.25 A hivatalos nyelvek közötti egyenlőség mindinkább fikcióvá válik.26 Mindehhez még hozzá kell tenni, hogy az európai integráció egyáltalán nem csak a közösségi intézmények működése következtében gyakorol hatást a nemzeti nyelvekre. Itt ismét az egységes európai piac követelményeiről kell szólni, ami időről-időre felveti, hogy mennyiben korlátozza és korlátozhatja a szabad munkavállalást, hogy bizonyos álláshelyek betöltésénél megkövetelik a fogadó tagország nemzeti nyelvének ismeretét.27 Hasonlóképpen vitatott, hogy megkövetelhető-e az áruk feliratozásánál, címkézésénél a nemzeti nyelv használata, vagy ez indokolatlan mértékben korlátozza az áruk szabad áram-lását.28
10. Fölsejlik tehát a veszély, hogy az európai integráció akaratlanul is a jog által megerősített, az adott nemzeti közösség önazonosságához szükséges hagyományok és szokások gyengítését eredményezi, a négy gazdasági szabadság minél teljesebb megvalósítása érdekében. Visszatérve a Római Szerződés rendelkezéseihez megállapítható, hogy adott esetben ellentmondás feszül a Római Szerződés azon rendelkezései között, amelyek egyrészt a belső piac megvalósítását, az ezzel kapcsolatos jogharmonizációt, másrészt az európai mellett a nemzeti kultúrák támogatását irányozzák elő. A Római Szerződés és a nyomában megvalósuló európai integráció Janus-arcú a nemzeti kultúrák szempontjából: egyrészt lehetőséget lát megőrzésükre, sőt támogatná őket,29 különösen ami a magas kultúrát illeti, másrészt azonban alapvető gazdasági rendelkezéseivel, s az ahhoz kapcsolódó jogharmonizációs programmal a széles értelemben vett nemzeti kultúrák fennmaradása ellen is dolgozik. Ez a folyamat ugyan nem célzott, azonban mégis elkerülhetetlen, hiszen az európai gazdasági integráció végső lényegét ma is a gazdasági liberalizáció, a földrésznyi léptékben megvalósítandó egységes piac és a fogyasztói társadalom áll. A közös európai gazdasági jog tehát szükségképpen kerül ellentétbe a hagyományokon vagy nem gazdasági megfontolásokon nyugvó nemzeti előírásokkal. E folyamatot csak árnyalja, de lényegileg nem változtatja meg, hogy mód van a például a közerkölcs vagy közrend védelmére hivatkozva kísérletet tenni valamilyen tagállami szintű szabály megőrzésére. Ez azonban szűken értelmezendő kivételes lehetőség az alapvető gazdasági szabadságok érvényesítéséhez képest, s indokoltságáról végső soron az Európai Bíróság dönt.
Ehhez az is hozzájárul, hogy a belső piac, a termelési tényezők szabad áramlására vonatkozó rendelkezések a közösségi jog kemény magjához tartoznak, az abban megfogalmazott kötelezettségeknek az Európai Bíróság előtt is érvényt lehet szerezni, míg a kultúrával kapcsolatos rendelkezések inkább program jellegű, puha szabályok, amelyek nem tudják ellensúlyozni a gazdasági liberalizációt előíró rendelkezések hatását. Pontosabban a tagországok nemzeti, regionális különbözőségét méltányoló rendelkezések nem képesek megakadályozni, hogy a belső piac működése érdekében olyan rendelkezéseket fogadjanak el, amelyek komolyan érintik a nemzeti hagyományokat. A jogharmonizáció tehát nem csupán a legoptimálisabb, legracionálisabb szabályok megalkotására törekszik európai szinten, hanem egyúttal gyürkőzik a különböző nemzeti kultúrákban gyökerező eltérő értékrendekkel, szabályozási hagyományokkal és módszerekkel. Ezért talán nem játék a szavakkal azt állítani, hogy az európai integráció egyfajta földrésznyi méretben megvalósuló "globalizációt" jelent,30 annak minden következményével. E folyamat hatása azért is különösen erőteljes, mert nem csupán a gazdaság meghatározó szereplőinek döntésein nyugszik, hanem - mint fentebb láttuk - az egységesülés folyamatát az integráció intézményei, az európai jog hatalmas és folyamatosan bővülő rendszere is támogatja.
11. Minden korábban vázolt aggály félresöpörhető volna, ha azt mondhatnánk, hogy a közösségi jogszabályok egyfajta összeurópai kultúrában gyökereznek. Ez a kontinentális kultúra bizonyos szinten természetesen létezik. Joggal mondható "Európa mindenekelőtt kulturális közösség, amely múltból nőtt ki és kohéziós értékei nélkül nem létezhet".31 Ezen alapvető közösség léte nélkül az európai integráció alig haladhatná meg a bürokratikus koordináció szintjét.
A politikum szférájában a görög, római antik és a keresztény hagyományban gyökerező fejlődés mára elvezetett közös értékrendhez a hatalom gyakorlásában. Ismertek az Európában megkövetelt alkotmányos minimumok (jogállamiság, demokrácia) az Emberi és Polgári Jogok Európai Konvenciója, EU Alapjogi Kar-ta által kínált garanciák. A közös hagyományok és értékek ugyanakkor - úgy tűnik már nem elegendőek egy európai föderális állam megteremtéséhez, az ehhez szükséges közös akarat, alkotmányozó démosz már hiányzik.32
Hasonlóképpen akár a vallás, akár a művészetek, az építészet vagy irodalom történetét nézzük lehetetlen nem meglátni a közösét. Nem ok nélkül mondta Babits Mihály, hogy a magyar irodalom történetén keresztül az európai irodalom történetét is szemléltetni lehet.
Azonban az európai kulturális közösségnek határai vannak, a közös nevezőn túl markánsak a kultúrák közötti különbségek. Európa és az "európaiság" mint vonatkoztatási pont nem egyértelmű, hanem problémákkal teljes.33 Összességében az összeurópai kultúra ma is gyengébb kötőerő mint a nemzeti kultúrák. "Megjósol-hatatlanul hosszú időre van még ahhoz szükség, hogy a nemzetállamnál szélesebb politikai keret hasonló erejű identitásállapotot tudjon teremteni magának".34
Mint fentebb láttuk a Római Szerződés is utal a közös európai kulturális örökség őrzésére, erőteljesebb megjelenítésére - és vannak is törekvések az Unió részéről az európai identitás fejlesztésére. Miként egy brüsszeli tisztviselő fogalmazott: "We have built Europe, now we have to build the European".35 Az erős európai kötődés és kohézió azonban aligha teremthető meg mesterséges eszközökkel.
A nyelvi-kulturális közösségek erejét példázza a XX. sz. története is, amely részint ugyan az integráció története, de - Romsics Ignácra utalva mondhatjuk - a kontinens többi részén éppen a dezintegrációé is, amely a térség szinte mindegyik multietnikus birodalmát, illetve államát felrobbantotta.36 A politikai, kulturális, nyelvi sokszínűség egyébként az integráción, sőt az egyes tagországokon belül is jelen van (pl. Skócia, Wales erősödő autonómiája).
12. Végül az elemzés teljességéhez az is hozzá tartozik, hogy az európai integráció és jogrendszere szerencsés esetben védelmet is nyújthat a nemzeti kultúrák számára a világméretekben megvalósuló globalizá-ció negatív hatásaival szemben. Ez a védernyő segít például az európai filmgyártás és film-örökség37 fennmaradásában, s bizonyára érdemes volna ezt az oltalmazó funkciót minél több területen érvényesíteni. E védelem lehetőségei azonban viszonylagosak - az Európai Uniónak globálisan is versenyképesnek kell lennie - a hatalmas nyomás a gazdasági hatékonyság, a teljes körű liberalizáció érdekében korlátozza az oltalom lehetőségeit.
13. Bár túlmutat az egyszerű helyzetleírás keretein, mégis óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy milyen módon segítheti nemzeti kultúrájának megőrzését egy frissen csatlakozó tagország, adott esetben Magyarország a XXI. századi európai integráció sodrában? Mindenekelőtt azzal kell számot vetnünk, hogy az eszközök rendkívül végesek. Részint az Európai Közösség átfogó normarendszere határolja be a mozgásteret, továbbá a globalizációnak az európai integrációtól függetlenül is érvényesülő hatása, de még inkább a társadalom és kultúra öntörvényű fejlődése, amit csak szerény mértékben lehet befolyásolni. Mindenesetre átfogó programra van szükség, mert az integráció hatása is nagyon széles fronton jelentkezik. Még egyszer leltárba véve a legfontosabb területeket: külföldiek munkavállalása és vállalkozásaik működési feltételei, a nemzeti nyelv ismeretének megkövetelhetősége külföldi munkavállalóktól, külföldi tanárok és diákok helyzete az oktatásban, az ingatlanszerzés és földtulajdonlás szabályai, olyan nemzeti kódexek, mint a Polgári Törvénykönyv tartalma. Továbbá a médiumok működése és határon átnyúló szolgáltatásaik, állami támogatások megengedhetősége, a közbeszerzés előírásai, szerencsejátékok engedélyezése, a sport mint gazdasági tevékenység szabályozása, áruk
forgalmazására vonatkozó előírások, élelmiszerek ösz-szetétele, minősége, a mezőgazdasági politika iránya és eszközei. A javasolt stratégia célja nem az Európától való elzárkózás amúgy is hiú és terméketlen ábrándja, hanem annak elősegítése, hogy a magyar közösség kulturális önazonosságának megtartása mellett legyen részese és alakítója az európai integrációnak, s egyben egyik megtestesítője a kontinens kulturális sokszínűségének. Megkönnyíti a helyzetet, hogy e program számos eleme már ma is adott, legfeljebb mintegy rendszerbe foglalva kell alkalmazni azokat:
- Mindenekelőtt szükség van az árnyalt - az előnyöket és hátrányokat egyként számba vevő - tájékoztatásra a csatlakozás következményeit illetően, annak érdekében, hogy a társadalom spontán alkalmazkodása az integrációhoz időben megkezdődjön.
- Fenn kell tartani az utóbbi időkben jól érvényesülő transzfúziót: a gazdaság fejlődéséből, s majdan az integráció előnyei nyomán keletkező bevételek jelentős részét a nemzeti kultúra támogatására kell fordítani. Ide értendők a nemzeti kulturális intézmények, a magyar közszolgálati csatornák, de ide sorolandó egyebek között a magyar irodalom és történelem oktatásának fokozott segítése. A Római Szerződés lehetőséget kínál az ilyen típusú támogatásokra. A források átszivattyúzásá-nak e mechanizmusa egyben az előremenekülés stratégiáját kínálja a globalizáció nem kívánt hatásaival szemben is
Az Európai Közösség nemzeti kultúrák támogatását célzó forrásait minél nagyobb mértékben és hatékonysággal kell igénybe venni. A jogharmonizáció fő eszközeként szolgáló irányelvek számos esetben szabályozási változatokat kínálnak, vagy éppen kifejezetten lehetőséget adnak bizonyos nemzeti szabályok fenntartására. E lehetőséget messzemenően ki kell használni, hogy a közösségi előírások a valóban szükséges és indokolt mértékben és formában kerüljenek a magyar jogrendszerbe.
Már most készülni kell a magyar érdekek hatékony képviseletére az Európai Közösség igazgatásában, jogszabály-előkészítő intézményeiben, bizottságaiban. Számos kis tagország példája igazolja, hogy megfelelő szakmai felkészültség és elhivatottság esetén ez lehetséges. Minél szélesebb körben hozzáférhetővé kell tenni a közösségi jogi szakkifejezéseket magyarra átültető glossáriumokat és szakszótárakat, hogy a magyar nyelv felkészülten fogadja az integrációt. A nyelvművelő kézikönyveket, szótárakat ki kell egészíteni a közösségi jog magyar szókincsével. A magyar nyelv védelmét törvényben is szükséges megerősíteni, hasonlóképpen ahhoz, ahogy azt Lengyelország tette. Erre nem elsősorban az európai integráció miatt van szükség, hanem annak érdekében, hogy a gazdasági életben, kereskedelmi ügyletekben ne szoríthassa ki a magyart az angol nyelv.
A nemzeti kultúra fenntartásához nélkülözhetetlen a nemzet kezében lévő vagyon. Ezért a hazai földtulajdonlás támogatása érdekében mielőbb létre kell hozni a tervezett Nemzeti Földalapot. Hasonló Intézmények működésére egyébként van példa az Európai Unión belül is. Ugyanezt a célt szolgálják a csatlakozási tárgyalásokon kialkudott átmeneti mentességek, derogációk a külföldi jogi és magánszemélyek termőföld tulajdonszerzésével kapcsolatban.
A csatlakozásig maradt néhány évben fokozottan kell törekedni a családi gazdaságok és általában a kis- és középvállalkozások támogatására. A nemzeti hagyományokat megtestesítő vállalkozásokat, manufaktúrákat - például a Herendi Porcelángyárat - mindig magyar tulajdonban kell tartani.
- Az Európai Unióval foglalkozó kutatásoknak és szakirodalomnak indokolt volna nagyobb figyelmet fordítania az integrációs folyamatok társadalomra, nemzeti kultúrára gyakorolt hatásának elemzésére.
Ezen a ponton a szerzőnek arról is számot kell adnia, hogy miért csak most szól az európai integráció nemzeti kultúrára gyakorolt összetett hatásáról, miért nem tette ezt legalább egy évtizeddel korábban? A hallgatás elsősorban azzal magyarázható, hogy hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy mintegy "belülről", elégséges ismeret birtokában, s már Magyarország leendő tagságára is figyelemmel elemezhesse az európai integráció folyamatait. A rendszerváltozás előtt az európai egységesüléssel foglalkozó kutatónak az volt a meghatározó élménye, hogy összehasonlíthatatlanul fejlettebb az integráció jogrendszere, gazdasági szabályozása, mint amit az államszocializmus viszonyai között megtapasztalt. Az Európai Közösségek szerepe a kontinens gazdasági megerősítésében, a világháborúkhoz vezető német-francia ellentét oldásában, a szovjet terjeszkedés megállításában kétségbevonhatatlan volt, és ma is az. Az indokoltan kedvező képet tovább erősítette az integráció alapító atyáinak - Jean Monnet, Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer - személyes hitele, erkölcsi, emberi példája. Ugyanakkor az általuk felvázolt célok gyors megvalósulása, a közösségi jogrendszer hirtelen kiterjedése újabb és újabb területekre, mára olyan új kérdéseket támasztott nemzet, állam és integráció összefüggésében, amelyekről az alapító atyák még nem is álmodhattak. E rövid írás legalábbis ezek számbavételére tett kísérletet választott témáján belül. ■
JEGYZETEK
* "A közép-európai együttműködés lehetőségei és kényszere a harmadik évezredben" c. konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata. Közép-Európai Kulturális Intézet. 2001. május 24-25.
1 A témakörrel foglalkozó kevés számú kivétel között említendő mindenekelőtt Mádl Ferenc: "A kultúra jövője az európai integrációban " c. tanulmánya, illetve a Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglaló előadása, in: Mádl Ferenc: Az európai örökség útjain, Atheneum, Budapest, 1995. 82-105. o.
2 Római Szerződés 14. cikk (2).
3 Ld. a Római Szerződés 30. (korábbi 36.) cikkét. Jelentőséggel bírnak továbbá bizonyos másodlagos jogforrások is: pl. Council Regulation (EEC) No. 3911/92 of 9 December 1992 on the export of cultural goods, továbbá Council Directive 93/7/EEC of 15 March 1993 on the return of cultural objects unlawfully removed from the territory of a Member State.
5 Részletesen ld. Király Miklós: A diszkrimináció tilalma az Európai Bíróság joggyakorlatában, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998.
7 Ld. a Karta 22. cikkét.
8 Vö. Collins, H.: European Private Law and the Cultural Identity of States. European Review of Private Law. 1995. No. 3. 353-365. o., 353. o.
9 Decision No. 508/2000/EC of the European Parliament and of the Council of 14 February 2000 establishing the Culture 2000 programme. A számos program és támogatás bemutatását adja Mádl Ferenc: i. m: 90-91. o.
10 Steyger, E.: National traditions and European Community Law. Dartmouth Publishing Company, Aldershot, 1997. 70. o.
12 Egedy Gergely: (Multi)kultúra - konzervatív olvasatban. Magyar Szemle 2001. 3-4. szám , 54. o. A szerző idézi még Molnár Tamás szép meghatározását: "A kultúra nem pusztán sajátságos rendje egy közösség vagy korszak tevékenységének, hanem átölel mindent, behatol a térbe, az időbe, a mentalitásba, az aspirációkba ... a kultúra egy bizonyos kor és társadalom összes megnyilvánulásának hierarchikus rendje, a legmagasabb szervezőelv, amely átfogja az egész közösséget" Molnár Tamás: Az egyház, évszázadok zarándoka. Szent István Társulat, Budapest, 1997, 207. o, in: Egedy: 56. o.
13 Mádl Ferenc: i. m. 87. o.
14 Vö. Collins, H.: i. m. 359-362. o.
15 Ld. pl. Stoke on Trent, C.169/91. sz. ügy, (1992) ECR 1-6457 vagy United Kingdom v. Council, C-84/94. sz ügy, 12 November 1996. (1996) ECR.
16 Kötz, H. : The Common Core of European Private Law: Third General Meeting, Trento 17-19 July 1997., European Review of Private Law, Volume 5. No. 4., 1997., 549-552. o., 552. o.
17 Goode, R.: The Concept of "Good Faith" in English Law Saggi, Conferenze e Seminari 23, Centro di studi e richerche di diritto comparato e straniero, Roma, 1992, különösen 4. o. Hasonlóképpen: Barry, N: The United Kingdom and the Vienna Sales Convention: Another case of splendid isolation? Saggi, Conferenze e Seminari 23, Centro di studi e richerche di diritto comparato e straniero, Roma, 1993., különösen 6. o.
18 Részletesen ld.: Király Miklós: A magyar jogharmonizáció sajátosságai. Magyar Jog No. 12/1995, 739-744. o.
19 Az Európai Bíróság gazdag joggyakorlatából a következő ügyekre hivatkoztam: Drei Glocken v. Centro-Sud, 407/85. sz. eset, ECR (1988) 4233. o., Commission v. Italy, 7/68. sz. ügy, ECR (1968) 423. o., Commission v. Germany, 178/84. sz. ügy, ECR (1987) 1227. o. Számos más döntést idéz Mádl Ferenc: i. m. p. 89.
20 Konle v. Republic of Austria, C-302/97. sz. ügy. ECR (1999) I-3099. o.
21 Ez természetesen azzal is magyarázható, hogy a XIX. században az államok egyébként is szerényebb mértékben avatkoztak be a gazdaság működésébe, mint korunkban.
22 Andrássy György: Fönnmarad-e Európa és az Európai Unió soknyelvűsége a XXI. században? In: Európát Kutatva Tempus Közalapítvány, Budapest, 2001. 39-44. o., 42. o. Sokkal aggódóbb hangot üt meg Györffy Miklós Anyanyelvünk Európa c. tanulmánya, in: Vigília 2001. No. 7. 523-527. o.
23 A remélt pozitív hatásokról részletesen ld. Andrássy György: i. m. 43. o.
24 Vö. Urban, N: One legal language and the maintenance of cultural and linguistic diversity. European University Institute, Florence, kézirat.
25 Úrban, N: i. m. 4. o.
26 "gradual fictionalisation of linguistic equality" Urban N: i. m. 7. o.
27 E probléma lényegében az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés tilalmára vezethető vissza, ennek egy közvetett formája lehet a nyelvi követelmények támasztása.
28 Piageme v. Peters L, C-369/89. sz. ügy, ECR (1991) I-2971. o. Az Európai Bíróság ebben az esetben nem tartotta indokoltnak a nemzeti nyelven történő feliratozást. A kritikus kommentárokról ld. Steyger E.: i. m. 83. o. Úgyanakkor az Európai Bíróság elismerte Írország azon intézkedéseit, amelyek az ír nemzeti nyelv használatát támogatták az oktatásban, megfelelő nyelvvizsga megszerzésére kötelezve a külföldi oktatókat. Groener v. Minister for Education, 379/87. sz. ügy, ECR (1989) 3967. o.
29 Az irodalom egy része még abban is kockázatot lát, ha az Európai Közösség finanszíroz egyes nemzeti kulturális örökséggel kapcsolatos programokat. Ebben az esetben ugyanis a Közösség határozza meg, hogy mi minősül olyan nemzeti hagyománynak, ami támogatásra és megőrzésre méltó. (Steyger, E.: 88. o.)
30 "Az integrációs jogfejlődés tehát valóban valamiféle kísérleti laboratóriuma a globális jogfejlődésnek, és mindaz, ami az integráción belül történik, előre vetíti azt, ami később univerzális vagy globális szinten történni fog" Martonyi János: Globális jog, európai jog, magyar jog. in: Ius Privatum Ius Commune Europae. Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata. ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Budapest, 2001. 197. o.
31 Mádl Ferenc: i. m. 83. o.
32 E körülményre Joseph Weiler (European University Institute, Florence) hívja fel ismételten a figyelmet. Az Európai Unió intézményi reformját célul tűző, de sorozatosan félmegoldásokba fulladó kormányközi konferenciák (Amszterdam, Nizza) is ezt sejtetik.
33 E felismerés természetesen nem újkeletű, már Fülep Lajos is foglalkozott e kérdéssel: "A századelő nagy magyar nemzedéke az avítt kultúránk korszerűvé tételét kapta "Európa". De hogy ez vonatkozási pont sem egyértelmű, hanem problémákkal teljes, azt egyedül Fülep ismerte fel közülük - és ez a felismerés teszi őt "kor"-szerű gondolkodóvá", írja erről Miklóssy Endre: Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél c. munkájában. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001. 294. o.
34 Egedy Gergely i. m: 64. o.
35 Idézi: Norman Lamont: Why Europe can't be a Democracy? in: Spectator 19 May 2001. 16. o.
36 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 101. o.
37 Council Resolution of 26 June. 2000 on the conservation and enhancement of European cinema heritage. OJ C 193 11. 07. 2000. p. 1.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Király Miklós, egyetemi docens, ELTE ÁJK, Budapest
Visszaugrás
