A tárgykörben fordulatot hozó 64/1993. (XII. 22.) AB határozatot követően is születtek döntések a tulajdonhoz való jog lényegi tartalmát illetően.
A 28/2006. (VI. 21.) AB határozat az önálló orvosi rendelő működtetésére vonatkozó, ún. orvosi működtetési jogot a 13. § védelme alá tartozónak ítélte, még a fordulatot hozó 64/1993. (XII. 22.) AB határozat előtti, 17/1992. (III. 30.) AB határozatban már megjelent azon értelmezésre figyelemmel, hogy az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése a tulajdonjogon túlmenően a vagyoni értékű jogokra is kiterjed.[1]
E működtetési jogot szabályozó 2000. évi II. törvényben (Öotv.) és felhatalmazása alapján kiadott 18/2000. (II. 25.) Korm. r.-ben (Vhr.) meghatározott korlátozások miatt ezek egyes szabályait az Alkotmány 13. §-ába ütközőnek ítélte az AB az alábbi indokok alapján:
"...A Vhr. említett szabályai azt jelentik, hogy a működtetési jog elidegenítésére csak akkor kerülhet sor, ha a helyi önkormányzat hajlandó szerződést kötni azzal a személlyel, aki a működtetési jogot meg akarja szerezni. Ez a feltétel a működtetési jog folytatására jogosult személyek alkotmányos védelem alá tartozó vagyoni értékű jogosultságának gyakorlása szempontjából lényeges korlátozást jelent. Az esetek egy részében ez a feltétel lehetetlenné is teszi a jog gyakorlását, mert az Öotv. 2. §-ának (6) bekezdése alapján a működtetési jog folytatására jogosult személy a működtetési jogot csak korlátozott ideig idegenítheti el. Ez a törvényben meghatározott időtartam a korábbi jogosult halálától számított hat hónap. Az Öotv. 2. §-ának (7) bekezdése szerint megszűnik a működtetési jog, ha a hat hónapon belül nem történik meg az elidegenítés. Az esetek egy részében nem lehetséges hat hónapon belül olyan jogosult személyt találni, akivel az önkormányzat hajlandó szerződni; a határidő eltelte pedig az Öotv. szerint a jog megszűnését vonja maga után. A vagyoni értékű jog gyakorlására a törvényben meghatározott rövid határidő mellett a Vhr.-ben megjelölt feltétel a joggyakorlás jelentős korlátozását, egyes esetekben kizárását jelenti." Indokolás III. 2. pont.
Tehát azért találta e szabályozást tulajdonhoz való jogot sértőnek, mert a vizsgált jogszabály úgy rendelkezett, hogy ha 6 hónap alatt nem történik meg az orvosi működtetési jognak - a helyi önkormányzat által is elfogadott - jogutód orvos javára való átruházása, akkor megszűnik az orvosi működtetési jog. Vagyis lényegében a jogosult akarata ellenére megszűnik a működtetés joga. S ezt a szabályt - a 6 havi határidő rövidsége miatt - az Alkotmánybíróság az Alkotmány 13. §-ába ütközőnek ítélte.
S valóban, a tulajdonos tulajdona iránti érdektelenségét feltételező, az ingók találásának -, s ezzel az elveszett, de más által megtalált ingó tulajdonának megszűnését rendelő - szabálya és az általa az új tulajdonszerzéshez, illetőleg a tulajdon elvesztésére megszabott határidő hossza is kétszerese volt e 6 havi határidőnek.[2]
Még ha esetleg arra gondolnánk is, hogy a korábbi szabály hatálybalépése (1960) óta eltelt sok évtized alatt, de főleg a rendszerváltozást követően jelentősen felgyorsult az élettempó, jelezzük, a Ptk. megfelelő szabálya fenntartotta ezt az egyéves határidőt, és csak élőállatra rövidítette azt le 3 hónapra.[3] Ami azonban az alkotmánysértés szempontjából döntő fontosságú, hogy a találás szokásos tárgyainak értéke aligha lett volna összevethető egy önálló orvosi rendelő működtetésére vonatkozó, meglehetősen piacbiztos, vagyoni értékű jogának értékével.
Bár az önálló orvosi rendelőre vonatkozó ún. orvosi működtetési jog polgári jogi értelemben nem azonosítható a tulajdonjoggal, s a határozat is csupán alkotmányos védelmét illetően vonta ezt a jogot az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének hatálya alá, e működtetési jog egy vonatkozásában, mégpedig éppen az alkalmazott alapjog sérthetetlen alkotmányjogi lényegét illetően, mégis jól összevethető a tulajdonos azon rendelkezési jogát gyakorló, tulajdonátruházó, dologi jogi akaratnyilatkozatával (animus), amelynek ellenében - bizonyos és szintén részletesen kifejtendő kivételekkel - nem szűnhet meg a tulajdonos tulajdonjoga.
Vagyis ez az alkotmányjogi védelem döntő fontosságú része annak, hogy egy jogrendszer - a polgári jogegyenlőség és a jogállamiság mellett - az árutulajdonjogon alapszik.[4] (A két mondattal előbb említett, később ismertetendő kivételek - az ezeken belül is jól meghatározott és éppen az alkotmányjogi jogcímekre mutató külön kivételekkel - mutatnak rá arra, hogy még az eredeti tulajdonszerzés eseteiben[5] történő tulajdonvesz-
- 32/33 -
tés sem független a tulajdonos tulajdonának megtartására vonatkozó akaratának hiányától, illetőleg ezzel az akaratával éppen ellentétes akaratának meglététől.)
Amint az a jogirodalmi vélemények ismertetését követően kifejtendő szerzői vélekedésből alant majd kitetszhet, e határozat - anélkül, hogy ezt így rögzítette volna - eljutott a tulajdonhoz való jog Alkotmány szerint korlátozhatatlan lényegi tartalmához, és a polgári jogi tulajdonjog vele beazonosítható szelvényjogához.
A tulajdonhoz való jog lényegi tartalmának sérthetetlensége tilalmának és e tilalom alól megállapított alkotmányi kivételek meghatározásához igen fontos hozzájárulás az elkobzás és a vagyonelkobzás büntetőjogi intézkedéseinek alkotmányosságát vizsgáló 33/2002. (VII. 4.) AB határozat is, amelyik áttekintette az elkobzás szabályait.[6] Ennek során elemezte az akkor hatályos büntető törvénykönyvnek idevonatkozó szabályait, amelyek az intézkedések között sorolják fel az elkobzást és a vagyonelkobzást.[7] Perbíróság által kezdeményezett alkotmányjogi normakontroll-eljárás iránti indítvány azonban a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény (Jöt.) 81. §-át kifogásolta, amelyet a határozat azon okból semmisített meg, mert
"Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy a felhasználásra, tárolásra és szállításra használt eszközök vonatkozásában a feltétel nélküli korlátozás már önmagában aránytalanságot eredményez. A jogkorlátozás súlyát, vagyis az aránytalanságot fokozza az a körülmény, hogy a lefoglalást eredményező jövedéki eljárásban a hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége az adott intézkedés tekintetében; azt kötelezően alkalmaznia kell. Az Alkotmánybíróság rámutat továbbá arra, hogy a jogorvoslati eljárás sem vezethet az aránytalan jogkorlátozás megszüntetéséhez, illetve csökkentéséhez, mert a felettes szerv eljárása nem terjedhet ki az intézkedés jog- és célszerűségének vizsgálatára. A szabályozásnak ez a módja sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, továbbá az 57. § (1) és (5) bekezdését". Ind. II. 4. pont második bek.
"A Jöt. 81. § (6) bekezdésének első mondata olyan egységesen kötelező tulajdonelvonást ír elő a jövedéki jogsértéssel kapcsolatba hozható tárgyak körében, amellyel szemben nem biztosít érdemi jogorvoslatot. A rendelkezés második mondata ugyan feltételhez köti a szállításra használt eszköz elkobzásának elrendelését, de a feltétel teljesülése esetén az intézkedés mellőzésére nincs lehetőség, avagy érdemi jogorvoslat. Az Alkotmánybíróság ennek alapján megállapította, hogy a Jöt. 81. § (6) bekezdés első és második mondata az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe, valamint az 57. § (1) és (5) bekezdésébe ütközik. A vizsgált rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt egyebekben elutasította." Ind. II. 4. pont ötödik bekezdés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
