Dr. Dudás Ferenc: Miért nincs ingyen ebéd, avagy merre (nem) terem a sült galamb és a "free lunch"? (Jegyző, 2015/4., 53-54. o.)

Megvan Önöknél az a mondás, hogy: "Ha mindig ugyanazt teszed, amit mindig is tettél, akkor mindig ugyanazt az eredményt kapod, amit mindig is kaptál." Ezt sokan Henry Fordnak tulajdonítják, de számosan arra esküsznek, hogy mindezt Dr. Menis Yousry gondolatai által tették közkinccsé. Bármelyikük is mondta, ne hezitáljunk: - bátran tegyük ki a borotválkozó vagy a sminkes tükörre, mert ez a mondás lehet a mindenkori "Tégy másként, ha mást akarsz" projektünk alapja, - s persze helyezzük ki az íróasztalunkra is, de csakis oly módon, hogy mindig láthassuk a szöveget. S, hogy miért fontos és aktuális gondolkodni minderről különösen napjainkban? Ezt fogjuk ma közösen körüljárni. Vágjunk csak bele, s induljunk is neki.

A legutóbbi pénzügyi válság (és napjaink nehézségei) okán egyre gyakrabban, sok irányból hangzik el az a mértékadó igazság, hogy az életnek nincs olyan szeglete és területe, ahol bárki, bármikor előre kifizetett ingyen ebédről álmodhatna. Vagy éppen valakitől azt remélhetne. Mindez természetesen igaz a közigazgatásra és közszolgálatra is. Azért fontos ezt kihangsúlyozni, mivel e szegmens tekintetében így ez nagyon ritkán kerül a fókuszba. Pedig ennek itt is bőven van üzenet-értéke és létjogosultsága. Miért is fontos és aktuális erről ma együttgondolkodni? Mindenképpen azért, mert igen sok példa azt mutatja, hogy ennek szemlélete, igényessége még egyáltalán nem jellemzi látásmódunkat. Úgy gondoljuk, hogy ami a közösből megy, az nem fáj senkinek, az nem hiányzik máshonnan. Vegyünk is néhány példát, amely ezt bemutatja és érzékelteti.

Ilyen helyzet például az, amikor:

- a döntéseket meghozzuk, de annak szervezeti és létszám-konzekvenciáit nem vonjuk le, s az átszervezés ellenére is ott szaladgálnak azok, akiknek már rég nem lenne helyük a rendszerben;

- átszervezést követően hetekig nem szólnak az érintettekhez, mindenki ún. lábhoz tett fegyverrel ül vagy vár méla lesben. Várják a csodát, a megvilágosodást, amely gyöngyvirágtól lombhullásig vagy bekövetkezik, avagy inkább nem. Nincs ennél egyébként demotiválóbb, deprimálóbb. S ha sokan nem is tudják, mit jelentenek ezek, azok is sejtik, hogy ez mindig rosszat sejtet. S gondolják el, ha ez az állapot állandósul és rátelepszik a mindennapokra;

- nemcsak a hivatalok tinta ízű tengeri folyosóin, de már az egymás közötti dolgozói disputákban is megjelenik annak szimptomikus tünete, amely úgy összegezhető: nem baj, hogy hetek óta nincs semmilyen munka, de legalább kapjuk a fizetésünket. Ide eljutni egyébként nem könnyű és nem is semmi. Ez is egyfajta teljesítmény. S ez főleg akkor gáz, ha ez minisztériumokban, fő és központi hivatalokban tetőződik, s éri el csúcspontját. Hogy miért? Mindenképpen azért, mert ez: ha akarjuk, ha nem, kisugárzik. Innen azután visszajönni, s lelkesülten munka után áhítozni, enyhén szólva is kétesélyes vagy inkább optimistán reménytelen;

- Murphytől és lelkes követőitől tudjuk, hogy az íróasztal mindig magának csinál munkát. Így a fenti oxigénhiányos időszakokban ezt mindenképpen ajánljuk érdemben megfontolni. Akkor, amikor ingerszegény időszakban hetekig nincs, vagy alig van munka, mindenképpen fontos a régi, bevált metódust alkalmazni. Hogy mi ennek a lényege? Az, hogy ilyen időszakokban se henyélj, ne tunyulj el, hanem: dolgozz az íróasztalfióknak! Az íróasztalfióknak történő munkálkodás egyfajta sajátos jövőbeni befektetés, amelynek produktumait később bármikor elő lehet rántani. A jó lesz majd egyszer valamire elv, vagy az ártani nem használ örökigazsága jegyében. Ha viszont nem spájzoltunk be ezekből az anyagokból, tervezetekből, akkor a későbbiekben nem is lesz mit elővenni és kellemetlen meglepetések érhetnek, illetve érnek is bennünket. Akik ezt még nem tapasztalták meg, majd meg látják;

- a kómaszerű bénultság csak fásultabbá tesz, ezért soha ne adjuk át magunkat ennek az állapotnak. Aki átélt már ilyet vagy ehhez hasonlót, az tudja miről beszélünk. S utólag az ilyen helyzet vagy időszak indokoltan tűnik valóságos rémálomnak. S ebből szinte reménytelen a felébredés;

- az átszervezések másik oldala és hozadéka mindig a névtáblák, borítékok, levélpapír-garnitúrák cseréjének nagy indukálója. Mindez, ha nem mértékkel és ésszerűen élünk velük, akkor könnyen magával ragad(hat), de el is sodorhat bármelyikünket vagy akár valamennyiünket. S gyakran azért sem érdemes ezzel sietni, mert lehet, hogy nem sokára már cserélni kell, s ez sem lesz aktuális;

- 53/54 -

- s rossz taktika az, amikor az evezős nem mutatja be a kormányosnak egy meghozandó döntés későbbi káros hatásait vagy nem meri feltárni a lehetséges további alternatívákat, az előnyök mellett a lehetséges hátrányokat. Ez rossz irány és nem jó befektetés. Mindezt fel kell vállalni és meg kell tenni, még akkor is, ha odafent ezt nem lájkolják. Mivel nincs ingyen ebéd és az ilyesmi, mindig visszaüt. Nemcsak az evezősre, a kormányosokra is!

Amit érdemes még megfontolni:

- ha túl gyorsan reagáljuk le az átszervezés hatásait, akkor lemaradhatunk a következőről. Hogy miért? Azért, mert csak a folytonos változás állandó!;

- levélpapírt nem biztos, hogy muszáj cserélni, mivel a régi is átszabható, sőt elektronikus fejléccel az új, már erdőirtás nélkül is intézményesíthető. Ne feledjük: állítólag Henry Ford, bármennyire is megengedhette volna magának, még a beérkezett levélborítékokat is arra használta, hogy azokon jegyzeteljen, azokra ötleteket skicceljen fel;