Az Alkotmánybíróság a 236/A/2008. számú határozatában alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette a gyalázkodásról szóló T/2785. számon elfogadott, de ki nem hirdetett törvényjavaslatot. Előre látható volt a döntés? Egyértelmű kudarc a határozat az előterjesztők számára? Esetleg áttörés az e témában először megjelenő párhuzamos és különvélemények - önmagában - megszületése, s sokkal inkább tartalmi vonatkozásai miatt? Van helye és értelme újabb törvénymódosítási kísérletnek? Ha igen, hogyan? És a régi kérdés: szükséges-e a szabályozás.
Bevezetésként, és korántsem aktualitását vesztett történeti elemzésként kezdjük talán a fent említett "régi kérdéssel": szükséges-e a szabályozás? Általánosan elfogadott meghatározás szerint társadalom alatt minden olyan szervezett emberi közösséget értenünk kell, amelyet valamilyen összekötő elem tart együtt. Az államot, mint tényleges entitást úgy határozhatjuk meg, mint az emberek társadalmi együttélésének viszonylag állandó és sajátos szabályozottság mentén definiált rendjét. Hogy a viszonylagos állandóság érvényre juthasson, fel kell állítani egy olyan szabályrendszert, amely megfelel az adott társadalom adott időszakban kialakult fejlettségi szintjének, és szabályozási igényeinek. Azon gondolat, hogy az emberi együttélés nélkülözhetetlen előfeltétele e szabályrendszer, azaz a mindenki által ismert és elismert magatartási normák érvényesülése, érvényre juttatása, a kezdetektől része az emberiség kultúrkincsének.1 Ha e szabályrendszer ennek nem felel meg, óhatatlanul elégedetlenséget szül, a társadalom "identitási zavarba" kerül, hiszen igényére nem reagál az arra hivatott grémium. Ha az ember nem számíthatja ki előre magatartásának következményeit lehetetlenné válik az előrelátás és az ennek megfelelő cselekvés az élet minden területén. Elliott Aronson szerint ez az a pont, ahol a racionális cselekvés helyére az ösztönös rögtönzések lépnek.2
A társadalom által támasztott biztonság-igény a hatalom letéteményeseivel szemben fogalmazódik meg, mely elvárás tetten érhető a jelen munkában kutatott területen is. A jogállami demokrácia egyik fokmérője ugyanis nem csupán az egyéni szabadságjogok érvényre jutásának és érvényre juttatásának mikéntje, hanem az is, hogy az egyén számára garantált alapvető, avagy kvázi alapvető jogok milyen garanciarendszer mentén működhetnek. Kérdés, hogy mely alapjogot lehet és kell a többi "fölé" helyezni - főként pedig, mikor és hogyan, továbbá mely jogok azok, amelyek nem gyakorolhatóak mások rovására.
A Büntető Törvénykönyv tükrözi egy adott kor adott társadalmának állapotát, felfogását, így lehet, hogy egyes cselekményeket más-más korokban, vagy másmás társadalmakban másként és máshol kell értékelni, esetleg értékelni sem kell. Hazánkban a rendszerváltáskor óriási változásoknak lehettünk részesei, melyek különleges igényeket támasztottak a jogalkotás területén, meghatározó befolyással bírva az emberek gondolkodásmódjára is. A szólásszabadság határát jelentős társadalmi és politikai változások idején szélsőségesen szűk határok közt vonják meg, ha demokrácia alakul diktatúrává, szélsőségesen tág határok közt, ha diktatórikus berendezkedésű ország alakul demokratikussá. Egy kialakult és stabilizálódott demokráciában - amilyen évek óta Magyarország - mindig jóval szűkebb keretek közt kell megvonni a szólásszabadság határait, mint az átalakulást közvetlenül követő időkben. Megszilárdult demokráciában a szólásszabadságot egyre inkább korlátozzák az állampolgárok és egyes a társadalmat alkotó csoportok jogos érdekei. S már most fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy e gondolatmenet, melyet a cikk írói évek óta hangoztatnak, s a jogalkotó is kiemel a törvényjavaslat indokolásában, végre, valahára megjelent az alkotmánybírósági külön- illetve párhuzamos véleményekben is. Kiss László alkotmánybíró fogalmaz a leghatározottabban, amikor felteszi a kérdést: "el lehet-e jutni odáig, hogy éppen valamely fontos jogállami intézmény (itt: a - ténylegesen és érdemben korlátozhatatlan alapjogként viselkedő - véleménynyilvánítás szabadsága) válik veszélyessé magára a jogállamra?"3
Napjainkban hazánkról immáron nem csupán, mint stabilizálódott demokráciáról beszélhetünk, sokkal inkább egy új kihívások és teljesítendő feladatok előtt álló országról, melyet nem csupán a vállalt nemzetközi szerződések köteleznek, hanem 2004. május 1. napjától az Európai Unió elvárásai is. Ezen kötelezettségeknek nem csupán formálisan kell megfelelnünk, hanem az Unió által képviselt "jogalkotási szellemiség" szintjén is. Magyarország újabb fordulóponthoz ért, mely ponton már nem az a kérdés, hogy államformánkat és társadalmi -gazdasági berendezkedésünket átalakítjuk-e, hanem az, hogy maradunk, ahol vagyunk, avagy a formális integráció után ténylegesen is felzárkózunk az Európai Unió számunkra példaként állított országai sorába.
Ha a feltett kérdésre adott válaszunk az utóbbiként vázolt fejlődési utat jelöli ki, újragondolást igényel, hogy megengedhető-e az, hogy a társadalom egyes csoportjai a korlátlan szólásszabadság zászlaja alatt durván visszaéljenek a részükre biztosított kommunikációs jogokkal.
Az Alkotmánybíróság a rendszerváltozás óta napjainkig háromszor határozott a közösség elleni izgatásról szóló törvényi tényállásról4. A negyedik, a gyalázkodás törvényi tényállásával kapcsolatosan meghozandó határozatára most került sor. A téma aktualitását azonban - sajnálatosan - nem csupán a T/2785. számú törvényjavaslat és az azzal kapcsolatban megszületett alkotmánybírósági határozat adja. Magyarországon ugyanis napjainkra az a paradox helyzet alakult ki, hogy míg az ország egyik felében Európa kulturális fővárosa épül, a másik felében a korlátlan szólás és véleménynyilvánítás szabadságának védőernyője alatt utcakövekkel do-bálódznak, bírákat köpdösnek, súlyosan és durván tipornak a társadalom egyes csoportjainak érzületébe, komoly, valós, és sok esetben közvetlen fenyegetettségben tartva őket. Történik mindez egyetlen országon belül, teszik mindezt egyetlen ország állampolgárai, és teszik mindezt valamennyien nemzeti öntudatuk teljes birtokában. De ha valaki csak megnézi a közvetlenül az alkotmánybírósági határozat megalkotása után történt eseményeket, sem juthat arra az álláspontra, hogy nincs aktualitása és értelme a büntetőjogi védelemnek.
2001-ben, amikor először foglalkozni kezdtünk a gyalázkodás pönalizálásával, de bátran kijelenthetjük, még sok évvel később is, színtisztán a közösségek védelme érdekében gondoltuk fontosnak. Mára sajnos egy új érv került az eredeti mellé, sőt, jelentőségét tekintve, megkockáztatjuk, előbbre is került annál. Napjainkban szomorúan kell tapasztalni, hogy a tettlegességtől visz-sza nem riadó szélsőséges csoportok egyre markánsabban vannak jelen mindennapjainkban, s a hatóságok tehetetlenek. Sokak szerint a tehetetlenségnek a nem konzekvens jogértelmezés és jogalkalmazás, mások szerint a hiányos jogszabályi környezet az oka. Tény azonban, hogy előretörésüknek, fejlődésüknek nem tudunk hatékonyan gátat szabni. Nem szeretnénk sem politikai, sem szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni e jelenség társadalomra veszélyességét illetően, de úgy hisszük, a veszélynek a léte semmiképpen, csupán a nagysága, a jelentősége képezheti vita tárgyát. Ha pedig az állam egy társadalomra vitathatatlanul káros folyamatot észlel, alkotmányos kötelessége tenni ellene. Ki-ki a maga eszközrendszerével. Álláspontunk szerint is indokolt egyes törvényi tényállások értelmezésének és büntetéskiszabási gyakorlatának a felülvizsgálata, de ugyanúgy igaz, hogy sok esetben hiányos a jogszabályi háttér. A gyalázkodás - természetesen nem büntetőjogi értelemben - az erőszakos kirekesztő magatartások - melyek viszont már súlyos büntetőjogi jogkövetkezménnyel járnak - előkészületi cselekményének tekinthető. Márpedig, ha elméletileg létezik lehetőség a szélsőséges indulatok korai stádiumban való elfojtására, a jogalkotónak alkotmányos kötelessége élni a "lehetőséggel". "A jogállam megvalósítása folyamat. Az állami szervek számára alkotmányos kötelesség ezen munkálkodni."5 A gyalázkodás pönalizálása tehát, álláspontunk szerint, már nem csupán a közösségek becsületének és emberi méltóságának a védelme érdekében szükséges, hanem azért is, mert más jogszabályokkal együtt hatékony eszköz lenne a szélsőségek visszaszorítására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
