Az ítélkezési gyakorlatban sűrűn hangoztatott "elv" szerint a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelent egyúttal a jogcímhez való kötöttséget is, ezért a jogcím téves megjelölése miatt a kereset nem utasítható el.
A kérdésben néhány évvel ezelőtt éles jogirodalmi vita bontakozott ki (pl. Haupt Egon: A jogcímhez kötöttség a polgári perben - Magyar Jog 2000/10., Gadó Gábor: Az eljárási igazságosság a polgári perben - Magyar Jog 2000/1., Kovács László: Mit jelent a bíróság jogcímhez kötöttsége? - Magyar Jog 2003/9.). Az elv töretlenül él a bírói gyakorlatban, ezt számos közzétett eseti döntés is alátámasztja - más kérdés, hogy a publikált illetve hozzáférhető adatbázisból kereshető és megismerhető határozatok egy része mereven, más része újabban óvatosan nyúl ehhez a gyakorlat által kialakított "szabályhoz".
E tanulmánynak nem célja, hogy a szakmai vitában eddig felsorakoztatott érveket újra számba vegye és értékelje. Bár álláspontunk szerint a jelenleg hatályos Pp. rendelkezéseiből a kialakult gyakorlat nem vezethető le és nem is támasztható alá, dolgozatunkban a jogcímhez való kötöttség problémakörét kizárólag egy, a témához szorosan kapcsolódó és ugyancsak sok vitát kiváltó kérdésen - a bíróságot terhelő tájékoztatási kötelezettség intézményén - keresztül igyekszünk megvilágítani.
Az alábbiakban néhány példát közlünk arra nézve, nagyjából milyen megközelítéssel találkozunk a közzétett eseti döntésekben a kérelemhez és jogcímhez kötöttség tárgyában. A felsorolás természetesen nem teljes, de közelítőleg jó képet ad a bíróságok által követett gyakorlatról.
"Az ítélkezési gyakorlat szerint a kereseti kérelemhez való kötöttség nem jelenti egyúttal a jogcímhez való kötöttséget. Ha a követelést támasztó fél által előadott tények valónak bizonyulnak és azok a kereseti követelést megalapozzák, akkor a jogcím téves megjelölése miatt a kereset nem utasítható el" (BDT 2000.257.).
"… a kereseti kérelemhez kötöttség elsősorban összegszerű kötöttséget jelent, a bíróság döntésében nem ítélhet meg nagyobb összeget, mint amennyit a fél kér. A szerződések bíróság általi minősítése, értelmezése a kötelmi jogi perek velejárója, ennek nem szab korlátot a Pp. 215. §-a" (BH 2009.17.).
"Töretlen a bírósági gyakorlat abban a vonatkozásban, hogy csak az összeg (mennyiség) tekintetében tekinti feltétlennek az ítéleti döntés korlátozását, vagyis a bíróság összegben, értékben nem ítélhet meg többet, mint amennyire a kereseti kérelem irányul, a jogalap (jogcím) vonatkozásában azonban nem tekinti korlátnak a követelésnek a keresetben megjelölt jogcímét. Ezért, ha a követelést támasztó fél által előadott tények valónak bizonyulnak, és ezek a kereseti követelést megalapozzák, akkor a jogcím helytelen megnevezése miatt a kereseti követelés nem utasítható el" (BH 2004.504.).
"A kérelemhez kötöttség nem jelent jogcímhez kötöttséget: ezért, ha a kereseti követelés az előterjesztetthez képest más jogcímen teljesíthető, úgy a bíróság ezen a jogcímen helyt adhat a keresetnek. Az ügyfélegyenlőség indokolja, hogy ugyanez a szempont érvényesüljön az ellenkérelem tekintetében is: a bíróság a védekezéshez képest más jogcímen is elutasíthatja a keresetet, ha e más jogcím figyelembevételére adat áll rendelkezésre" (BDT 2008.1823.).
"A másodfokú bíróság a fellebbezési kérelem és fellebbezési ellenkérelem korlátait nem átlépve, eljárási jogszabálysértés nélkül vette figyelembe teljes terjedelmében a per iratanyagát. Bár a viszontkereset jogcíme a jelzálogjog megszűnése volt a törlési engedély alapján, a jogcímhez azonban a bíróság nincsen kötve, ha a fél által előadott tények a keresetet, viszontkeresetet más jogcímen megalapozzák. Nem volt tehát eljárásjogi akadálya, hogy az I. r. alperes viszontkeresetében nem hivatkozott, de érdemi ellenkérelmében előadott tényállítások valóságát vizsgálja és azok jogi következményeit a viszontkereset elbírálásakor figyelembe vegye. Az elsőfokú ítélet megváltoztatásáról tehát a Pp. 253. § (3) bekezdésének megsértése nélkül döntött" (EBH 2006.1422.).
"Az nem kétséges, hogy a bíróság a kereseti kérelem jogcíméhez nincs kötve és téves jogcímmegjelölés esetén a keresettel perbehozott jogviszonyt a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően minősítheti (EBH 2004.1143.), azonban ez nem jelentheti azt, hogy a bíróság - a kereseti kérelemhez kötöttség elvét figyelmen kívül hagyva - olyan jogcím alapján hozhatná meg az érdemi határozatát, amelyre figyelemmel a felperes már döntéshozatalt nem kér, és a fenntartott kereseti kérelemtől eltérő ténybeli, jogi alapon dönthetne. … az elsőfokú bíróságot - ha tudomással is bírt a keresetváltoztatás alaptalanságáról, annak előterjesztésekor - a jogi képviselővel eljáró felperessel szemben ezzel kapcsolatban semmilyen kioktatási kötelezettség nem terhelte" (BDT 2007.1543.).
Időről időre találkozhatunk - bár jóval kisebb számban - olyan döntésekkel is, amelyek nem követik a kialakult gyakorlatot, vagy azzal ellentétesnek látszanak. "A Pp. 3. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a bíróság - a törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Mivel a felperes az érvénytelenségen és ennek folytán, az eredeti állapot helyreállításán kívül más jogcímre a keresetét nem alapította, a bíróság nem vizsgálhatta a követelés egyéb címen fennálló jogszerűségét, miért is, a másodfokú bíróság a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet érdemben is helyesnek találta, ezért azt helybenhagyta" (BDT 2003.789.).
"… az elsőfokú bíróságnak a Ptk. 5. §-ára alapított határozata megalapozatlan, s a felperes kereseti kérelme az általa megjelölt jogalapon és jogcímeken sem teljesíthető. A másodfokú bíróság pedig a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében hivatalból nem vizsgálhatja a felperes kereseti kérelmének teljesíthetőségét olyan jogalapon és jogcímen, amelyre ő nem hivatkozott" (EBH 2000.233.).
Elsőre látszik, hogy az ítélkezési gyakorlat megengedhetetlenül szabadon kezeli a Pp. 3. § (2) bekezdésének és 215. § rendelkezéseit. A törvényből pl. egyáltalán nem következik az, hogy a kérelemhez kötöttség elsősorban összegszerűségi korlátot jelentene, mint ahogyan általános szabályként az sem, hogy kötelmi jogi perekben a Pp. 215. § nem szab korlátot a bíróság számára a szerződés minősítése, vagy értelmezése során. A közzétett döntések tényállásából is leszűrhető probléma, hogy az ügyek jelentős részében az alperes az elsőfokú - esetenként a másodfokú, jogerős - ítéletből szerez tudomást arról, hogy a bíróság a felperes által megjelölt jogcímen ugyan nem tartotta alaposnak a kereseti kérelmet, ám egy másik, a perben szóba nem kerülő jogcímen a követelést teljesíthetőnek tartotta. Egy konkrét - publikálásra nem került - ügy tényállása szerint a jogi képviselővel eljáró jogi személy felperes jogalap nélküli gazdagodás megfizetése iránt terjesztett elő a megyei bíróság előtt az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban kereseti kérelmet. Az előbb személyesen, majd a per későbbi szakaszában jogi képviselővel eljáró természetes személy alperes a kereset elutasítását kérte. A felperes a per során mindvégig fenntartotta kereseti kérelmét, keresetet nem pontosított és nem módosított. A perben más jogcím szóba nem került - még említés szintjén sem. Az elsőfokú bíróság az alperest marasztaló ítéletet hozott. Az indokolásban rögzítette, hogy a jogalap nélküli gazdagodás megfizetésére irányuló kérelem alaptalan - az alperes védekezése erre nézve helytálló - ám a bíróság a kérelmet más jogcímen, kártérítésként alaposnak találta. Rövid, tömör indokolásában hivatkozott arra, hogy a bíróság a felek által előterjesztett jogcímhez nincs kötve, a felperes követelését más jogcímen is megítélheti. Az alperesi fellebbezés folytán eljárt ítélőtábla tárgyaláson kívül hozott döntésében az ítéletet helybenhagyta. Egyetértett az alperesi fellebbezésben foglaltakkal annyiban, hogy a jogalap nélküli gazdagodás és a jogellenes károkozás tényállása és a feleket terhelő bizonyítási kötelezettség messze nem azonos. Az ítélet megváltoztatására, illetőleg hatályon kívül helyezésére azért nem látott lehetőséget, mert a fellebbezésében az alperes nem terjesztett elő részletes és konkrét bizonyítási indítványt kárfelelőssége alóli kimentése érdekében. Konkrét indítvány hiányban nem foglalkozott a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárás szabályainak alperes által állított megsértésével, és kimondta, hogy az alperesnek a másodfokú eljárásban lehetősége nyílt volna bizonyítást indítványozni, ezért nem sérült a felek egyenlőségének elve. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A döntések hibáit nyilvánvalónak tartjuk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
