Több mint egy évvel uniós csatlakozásunkat követően még mindig hiánypótlóként értékelhetünk olyan műveket, amelyek az Európai Unió jogának alapvető kérdéseivel foglalkoznak. Szép számmal jelennek meg nap mint nap cikkek és kisebb nagyobb tanulmányok az európai jog egyes részterületeiről, de az olyan könyv, amely tudományos igényességgel, mégis közérthetően és helyes arányérzékkel mutatja be a leglényegesebb uniós intézményeket, ma is időszerű. Ezért vettem örömmel kezembe a Dr. Varga István szerkesztésében, a Budapest Fórum Európáért Alapítvány kiadásában megjelent kötetet; Matthias Herdegen professzor Európai jogról írt kézikönyvét. A könyvet a német egyetemi oktatásban alapműként hasznosítják, s már hatodik kiadását is megérte, amikor immár magyarra fordítva is elérhetővé vált a jogkereső közönség számára.
A mű már címében is óriási kihívást takar, hiszen első pillantásra úgy tűnik, hogy a több mint ötven éves Európai Szén- és Acél Közösséggel, a közel ötven éves Európai Gazdasági Közösséggel és Európai Atomenergia Közösséggel, illetve az abból kinövő Európai Unióval, s annak jogával foglalkozik. A szerző azonban általunk is követendőnek ítélt álláspontja szerint ez az európai jognak igencsak szűkítő értelmezése lenne. Az európai jog szélesebb értelemben magában foglalja az Európa Tanács, az Európai Emberi Jogi Egyezmény, a Nyugat-Európai Unió, az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet, továbbá az Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás intézményeit és szabályait is, és egy európai jogi alapvetés nem mellőzheti ezeknek a tárgyalását sem. Ennek jegyében a könyv jelentős részt szentel a fentebb sorolt intézményeknek és egyezményeknek, bemutatva azok alapvető sajátosságait, az azokhoz kapcsolódó nemzetközi gyakorlatot.
Lényegre törő, de alapos történeti elemzés után az Európai Unió szerkezetét, illetőleg jogi természetét mutatja be a szerző. Ezek között olyan alapvető fogalmakat tárgyal, mint a nemzetközi jog jogi személyiségkoncepciója, az EK nemzetek felettisége, az Európai Unió és a tagállamok egymáshoz való viszonya. Nem kerüli meg az olyan kényes kérdéseket sem, mint az egyes tagállamok kiválásának lehetősége, amely az Európai Alkotmány elfogadásáig - amely már tartalmazza majd e jogot - az európai jog által nem ismert, de lebegtetett kérdés marad.
A könyv súlyozott részét képezi a Közösségi intézmények alapos áttekintése. Külön érdekesség a Bundestag közösségi jogalkotási folyamatban való részvételének elemzése. Unitárius államként a magyar jogász számára ebben nyilván nem a szövetségi hatalommegosztás koncepciója lesz érdekes. Annál inkább fontos azonban, hogy Országgyűlésünk hogyan, milyen formán alakítja részvételét az Uniós jogalkotásban. Megköveteli-e a beleszólás lehetőségét a kormány itt követett eljárásába, s milyen mélységben kívánja ellenőrizni az uniós jogalkotást - ezek mind a jövő, és a magyar Országgyűlés szerepvállalásának most kialakuló kérdései, amelyekben a német példa ismerete hasznos lehet. A szerző röviden áttekinti a Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és más fontos intézmények legfőbb sajátosságait. Itt jegyezzük meg, hogy az áttekintésből hiányoltuk az Európai Központi Bank intézményi elemzését, amely ugyan a monetáris unió kapcsán említést nyer, de talán e részben az intézmény bemutatása is érdekes lehetett volna.
A közösségi jog forrásainak bemutatása a gyakorló jogászok számára talán a leginkább fontos és érdekes rész, itt nem csak az elsődleges és másodlagos jogforrásokat elemzi sorban a szerző, de kitekint a jogalkotási eljárás főbb vonalaira is. Behatóbban a közösségi jogvédelmet és a bírói jogfejlesztést elemzi. Aközössé-gi jogvédelem számunkra jelenleg kiemelkedően fontos és érdekes terület - meglátásom szerint. A magyar igazságszolgáltatás, a bíróságok, az ügyészség, de az ügyvédi kar is most "tanulja az Uniót"; e tanulási folyamatnak a legfontosabb jele pedig az, ha az uniós jogalkalmazással kapcsolatos problémák, konkrét kérdések egyre nagyobb számban kerülnek előbb a magyar bíróságok, később az Európai Bíróság elé. Csak ilyen lassú és fáradságos folyamatban válhat valódi élő joggá az Unió kötelezően és közvetlenül alkalmazandó joga, s ismerheti meg a jogásztársadalom azt. Röviden foglalkozik ugyan a szerző az Unió kártérítési felelősségével, azonban ez a rövid említés is elég ahhoz, hogy megérezzük: előbb utóbb a magyar jogalkotó felelősségének kimunkálása is megkerülhetetlen kérdés lesz.
A közösségi jog és nemzeti jog kapcsolatát vizsgáló részben a szerző érdekes kitekintést tesz az uniós jog és az alkotmányjog viszonyára. A Szövetségi Alkotmánybíróság (BVerfG) híres Solange I. és Solange II. döntéseinek tükrében bemutatja, hogy a német alkotmányőrök mely területre tartják fenn felülvizsgálati hatáskörüket: "[a]míg az Európai Közösségek, különösképpen a közösségek Bíróságának jogalkalmazása általánosan szavatolja az alapjogok hatékony védelmét a Közösségek állami hatalmával szemben", addig a BVerfG nem vizsgálja felül az uniós normákat. A BVerfG Maastricht-ítéletében már felülvizsgálhatónak tartja az Unió közhatalmi aktusait is, ha az alkotmányjogi panaszt arra alapozva nyújtják be, hogy a német jogalkotó hatáskörét oly mértékben vonta el az Unió, hogy a demokratikus elvek fel nem adható részét is érinti, vagy ha a Közösség a részére átruházott kompetencián túlterjeszkedett. Ezek a nagy jelentőségű döntések az Unióban is visszatetszést keltettek, de a nemzeti Alkotmánybíróságok bizony maguknak tartják fenn azt a jogot és lehetőséget, hogy legalább megfontolják: kívánnak-e az Unió belső alkotmányba ütköző jogalkotásával foglalkozni. Ezt a kérdést még a magyar Alkotmánybíróságnak is a jövőben kell eldöntenie, ahol a válaszra bizonnyal hatással lesz a német példa is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
