(hozzászólás: Bányai István: "... cinkos, aki néma" c. cikkéhez.)
Az alcímben megjelölt (lapjuk 2008. 9. számában megjelent) cikkben igazságügyi szakértő kollégám az igazságszolgáltatás keretén belül - elsődlegesen a felek, illetve jogi képviselői részéről egyre gyakrabban felmerülő - szakértői kompetenciával kapcsolatos anomáliákat veti fel.
E kérdés azon túlmenően, hogy a cikk szerint "úgy tűnik a törvényalkotók ez esetben egyfajta cinkosságra kényszerítik a Kamarát, hiszen - némi túlzással élve - elmondható, hogy a Kamara etikai bizottsága minden kompetencia kérdéskörben hozott elmarasztaló döntése mögött ott egy aggályos bírói ítélet lehetősége", emellett a cikk megjegyzi azt is, hogy "A bírók a kompetencia kérdések megítélésében lépéshátrányban vannak az (igazságügyi szakértői) Kamarával szemben". Az igazságügyi szakértő kirendelésére kapcsolatos legfontosabb eljárási szabályokat a Pp. 177-183. § és a Be. 99-114. § előírásai részletezik. Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény végrehajtásaként kiadott 9/2006. (II. 27.) IM rendelet határozza meg az igazságügyi szakértői szakterületeket. A szakértői szakterületek (kompetencia) meghatározására vonatkozó több évtizeddel korábbi jogosultságok felülvizsgálatában az illetékesek jelentős elmaradásban vannak. Mint a bevezetésben hivatkozott cikkből is kiderül, az egyes szakterületek meghatározása - főleg egy erősen változó szakmai és jogi környezetben - nem is egyszerű feladat.
Mind a fentebbi polgári és büntetőeljárási szabályok szerint "rendszerint egy szakértőt kell alkalmazni, …" (lásd a Pp. 177. § és Be. 101. § előírásait). Márpedig az élet egyre bonyolultabb és összetettebb területén a társadalom és a jogalkotás szerint is [pl. a Pp. 2. § (1) bekezdésben] igényelt előírás "… ésszerű időn belüli befejezéséhez való jogát érvényesítse" betartása - főleg, ha a perbeli tények is, bármelyik fél részéről ellentmondásos és kellően alátámasztatlan, ez esetében - az egy szakértő kompetenciája alapján elbírálható véleményalkotás (az egyes szakterületek erős szakosodása következtében) sokszor irreális. Ugyanis egy adott feladat (a peres fél részéről feltett, és a bíróság részéről is elvárt kérdés) megállapításánál a megfelelő hozzáértéssel rendelkező szakértő kiválasztása, illetve ajánlása is már igényelheti az adott ügybeli tények és bizonyítékoknak - lásd a Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontjában szükséges kiindulási adatoknak előkészítése, készíttetése szükségessé teheti - az ügy előzményeinek és körülményeinek vizsgálatában (szakmailag és jogilag is jártas) szakember közreműködését. Természetesen a büntető- és polgári peres eljárások kissé eltérő eljárásjogi előírásokat követelnek meg, de mind a szakmai követelmények, mind a szakértőnek a szakterületi jogosultsága (adott szakmán belül) azonos, így arra vonatkozóan az igazságügyi szakértő tevékenységgel kapcsolatos általános előírások érvényesek.
A Be. 178. § (1) bekezdése alapján "A nyomozó hatóság a büntetőeljárás megindítása után" (az ott ismertetett okokkal és módon) akár "szaktanácsadót vehet igénybe". A szakértő a Be. 104. § (2) bekezdés a) pontja szerint köteles " ... a kirendelőt értesíteni, ha a szakkérdés nem tartozik a szakismereteinek körébe". Mint látható, itt már nem szakmai jogosultságról (kompetenciáról) van szó, hanem szakismeretről. Azt megállapítani viszont, hogy - egy felsőfokú végzettséget megszerző orvos, vagy mérnök, több évtizedes gyakorlattal - rendelkezik-e az a perbeli ügy véleményezéséhez elegendő szakmai ismerettel, azt (főleg az esetleg hiányos bizonyítékok esetében) csak a konkrét ügy mélyreható ismerete alapján lehet megítélni. Ezt a kérdést pedig a 2005. évi XLVII. törvény módosítása során a kamara etikai bizottságának a jogosultságává (és egyben feladatává) tették.
A Pp. 177. § szerint "több szakértőt csak különböző szakkérdések felmerülése esetében lehet kirendelni", de gyakori - pl. egy nagyobb építési munka minőségi hibái, esetleg elszámolási vitája esetében (főleg ha annak alapbizonylatai, szerződés, tervdokumentáció stb. hiányzik) -, hogy pl. egy építész szakértőt kér fel bizonyos részvizsgálatok elvégzésére. Egy komolyabb statikai, vagy épületgépészeti hiba megállapítására - de főleg (a bíróság részéről igényelt kárérték meghatározására gyakran annak majdnem tervezői szintű) javasolására - nem biztos, hogy a kirendelt szakértő jogosult, ugyanakkor (az előzetesen már lefolytatott első helyszíni szemlét követően) azt vélhetően meg tudja állapítani, hogy szükséges-e és milyen szakkérdésre társszakértő közreműködése. Ilyenkor a kirendelt szakértő, vagy jelzi a Pp. 181. § (1) bekezdésre tekintettel a részéről szükségesnek tartott társszakértő bevonását, vagy (főleg ha a kiegészítendő feladat költségfedezete sem biztosított) a szakvéleményét csak részlegesen készíti (készítheti) el. Ez mindenféleképpen idő-, de főleg költségtöbblettel jár. Gyakori, hogy a szakértő ilyen irányú előzetes jelzésére nem, vagy csak részben (pl. határidő hosszabbítás, adatszolgáltatás, esetleg kiegészítő letétezésre) kap tájékoztatást, melynek alapján a szakterületébe tartozó feladatrészt elvégezve, az elkészített szakvéleményt a peres felek - mégis a részéről előre jelzett feladatrészre vonatkozó hiányok miatt - vitatják és megakadályozzák a szakértői díjának kifizetését. Természetesen a probléma - általában hosszabb, esetenként az eljáró, sőt a fellebbezést elbíráló bíróság munkáját is igénylő eljárás után - rendeződik, de ez, ha a szakértő időben előterjesztett jelzésére megfelelő választ kapna, elkerülhető lenne.
Hát itt függ össze, az alcímben említett cikknek a törvényalkotók (esetleg a szakértői szakterületeket meghatározó miniszteri rendelet) és a kamara egymásra utalása a már hivatkozott Pp. 177. § (1) bekezdés első mondatával, "Ha a perben jelentős tény, vagy egyéb körülmény megállapításához, vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki". Mint fentebb említettem, azt, hogy egy pontosan meg nem határozott perbeli ügyben milyen szakmai ismerettel rendelkező szakértő vehető, veendő igénybe (sok esetben nem csak az előterjesztett iratok alapján később döntő) bíró, hanem még az első iratokat megismerő szakértő sem tudja előre megállapítani. Ezért a fő probléma a szakterületi jogosultsággal kapcsolatban a bírósági eljárásoknál áll (állhat) fenn.
Ráadásul az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény 33. § (1) bekezdésének helyébe lépő 2005. évi XLVII. törvény 34. §-a szerint "Etikai vétség alapos gyanúja esetén … a panasz előterjesztője kezdeményezi az eljárás megindítását; az etikai bizottság elnöke kijelöli az eljáró etikai tanácsot". Az észrevételezett cikk utal ugyanezen törvényhely következő bekezdésére is, mely szerint, megadott esetben "az etikai tanács az eljárás megindításával egyidejűleg az etikai eljárást felfüggeszti."
Az észrevételezett cikkbeli szerző azon javaslattal kapcsolatban, hogy "a kompetencia túllépésre vonatkozó bejelentést a kamara csak akkor fogadna be, amenynyiben a bírói felkérésre a bejelentő időben eleget tett", az a sajnálatos probléma, mint fentebb kifejtettem, hogy nem csak az érintett peres felek, hanem még sokszor a bíróság sem tudja azt, hogy egy-egy perbeli ügyben ki az azon kérdésre jogosult szakértő. Így pl. több esetben előfordult, hogy - pl. a perbeli cég nevéből és a vizsgálat tartalmára utaló kérdésből is - egyértelműen megállapítható volt az elektromos szakterületi, (minőségi és árkérdés), ennek ellenére építész szakértőt rendeltek ki. De az esetek többségénél ez csak a már terjedelmes perirat átvétele és áttanulmányozása (egyes részfeladatoknál) a helyszíni szemle megtartása után derül ki.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
