Sefrioui Houcine: A közjegyzőség az arab-muzulmán Andalúziában és a Maghreb országokban (KK, 2003/12., 17-21. o.)[1]

Hogyan is vehettem magamnak a bátorságot, hogy a rendelkezésemre álló csekély ismeretekkel és szerény eszközökkel oly kemény fába vágjam a fejszémet, mint e bonyolult és izgalmas történelmi téma?

Nos, be kell vallanom, a magyarázat igen egyszerű.

1. Először is, Alain Moreau mester, az IIHN[2] elnöke úgyszólván rákényszerített, amikor Rabatban, 1999. október 13-án, igazságügyi miniszterem jelenlétében szánt szándékkal kész helyzet elé állított.

Így hát semmi szín alatt nem vonhattam ki magam a feladat alól, bármekkora lett légyen is a nehézség, amelyre számíthattam, amellyel szembenézni, s amelyet elviselni kényszerültem.

2. Másodszor, Andalúzia, a maga csodálatos, kézzelfogható, örökérvényű és páratlan kulturális örökségével, amelyet a XII. század óta folyamatosan és szakadatlanul hagyományoz az egymást követő maghrebi és ibériai nemzedékekre, eltéphetetlen gyökereket eresztett mindannyiunk szívében, s ezért andalúz és marokkói kulturális egyesületek sokasága tesz soha nem szűnő erőfeszítéseket ezeknek az értékeknek a megóvásáért és közkinccsé tételéért.

Réges-régen egy marokkói költő írta a következő sorokat:

"Maradványaink tanúsítják, hogy éltünk. Gondolkozzatok el rajta, mi maradt belőlünk. Ami megmaradt, mutatja, milyenek voltunk. Kultúránk maradványaiból ítélkezzetek hát rólunk!"

3. Harmadszor, az európai közjegyzőségek, amikor hasonló téma feldolgozására adják a fejüket, okkal és joggal várhatják el, hogy megismerjék gyökereinket, eredetünket, szakmai etikánkat, helyzetünket, szerzőinket. Pontosan ez a cél, ez a szándék vezérli a Közjegyzőség Nemzetközi Történeti Intézetét, amely hathatós és szakadatlan munkájának köszönhetően számos törekvését sikerrel megvalósította, amiért ehelyütt is köszönet és tisztelet illeti.

Hát így történt.

Az arab közjegyzőség forrása és eredete a Szent Koránban található, amelynek gyakorlata széles körben használatos kifejezéssel a "saria", vagyis a "Korán törvénye".

Az 1. Szúra 482. verse kivételezett helyre emeli "az üzletkötések biztonságát", amikor kötelezővé teszi az írnokok (közjegyzők) számára, hogy azokat "a törvény előtt rögzítsék írásba".

Tehát intézményesen megteremti

a) a közjegyzőt (az írnok: az igazságszolgáltatás embere),

b) az eszköztárat: a közjegyzőséget,

* az okiratot,

* amelyben az adós (az eladó, az ajándékozó) kötelezettséget vállal,

c) a honoráriumokat és előlegeket:

"az írnoknak és tanúnak sérelme ne essék",

d) a becsületességet:

"legyen szigorú a kötelességteljesítésben, aki mindenben hisz Istenében"!

e) a civil társadalmat a közjegyzők körében (írnokok: tanúk):

"egy férfi és két nő".

Ennélfogva a Szent Korán megteremtette

AZ OKIRATOK HISTÓRIKUMÁT

Az első közjegyzői szerződés: egy eladás Szidna (= a Mi Urunk) Mohamed próféta által:

a) jellemzők (világos, tömör, kétértelműségektől és tévedésektől mentes stílus),

b) tanúk: tényleges közjegyzők (nemesek, írástudók, méltóságok).

A második okirat: egy ingatlan adományozása

- ugyancsak Szidna Mohamed próféta által

- az alábbi jellemzőkkel:

az ajándékozás

- végleges,

- végrehajtó hatályú,

- visszavonhatatlan.

A próféta egy kijelentése e jellemzők alkalmazásáról szó szerint azonos a szállóigével: "semmit sem ér az ajándék, amit nem adnak át".

A hetediktől a tizedik századig bukkannak fel szerzők Andalúziában és Marokkóban a Córdoba-Fez tengely mentén.

* Córdoba: Granada mellett az arab-muzulmán Andalúzia központja.

* Fez: Észak-Afrika és a Szaharától Timbuktuig (Mali) és a Szenegál folyóig (Szudán) terjedő terület szellemi, intellektuális, politikai, közigazgatási és gazdasági fővárosa, ahol az írástudás és a jogismeret a kádi személye köré összpontosult.

Az arab-muzulmán világban a kádi személyes és örökletes státuszú bíró és közjegyző.

Ő engedélyezi az "adui"-oknak (iratszerkesztőknek), hogy okiratot készítsenek (al vatikva): ezek az adulok által készített okiratok tartalmazhattak mindenféle

* ingatlanügyletet,

* társulást,

* családi élettel, személyes státusszal kapcsolatos ügyeket.

Az adulok az általuk készített tervezetet jóváhagyásra a kádi elé terjesztették, aki pecsétjével hitelesítette, és elhelyezte praetóriumának irattárában, és elrendelte annak alkalmazását és végrehajtását.

A kádi tehát közjegyző, hiszen ő rendelkezik a pecséttel és a hitelesítési joggal.

Az "ATUHFA" szerzője, a híres IBNU-ASSZEM ezt így foglalta össze jogi tárgyú költeményének egyik versében:

a kádi általi hitelesítés elkerülhetetlen, mert

"ha nem ruházza fel szavának hitelével",

akkor az okirat érvénytelen.

Ez pedig arra indít bennünket, hogy ha nem is terjengősen, de érintőlegesen foglalkozzunk a téma egy másik vonatkozásával is:

ARAB SZERZŐK A KÖZJEGYZŐSÉGRŐL

Számosan vannak, akik igen frappáns és egyedülálló módon dolgozzák fel e témát, akár verses prózában, akár költemények formájában, olyannyira, hogy ma már aligha lennénk képesek arra, amire ők voltak, bármennyit emelkedett is kultúránk színvonala.

Csak a példa kedvéért:

IBNU ASSZIM

Született 1359. április 11-én Granadában, elhunyt 1426. augusztus 14-én, irodalom- és nyelvtantudós, költő; ezenkívül, kézügyességének köszönhetően, kiemelkedő alkotásokat hozott létre a könyvkötészet, a bőrdíszművesség és a cserépedény-készítés területén is.

410 mű szerzője, ezek közül az "ATTUHFA" érinti közelebbről is témánkat; ez egy 1607 sorból álló jogi költemény, amelyből 100 sor kifejezetten a közjegyzőséggel foglalkozik.

Egy másik régi, közjegyzői tudománnyal foglalkozó író IBNU ARDUN, "Az adui közjegyzőség kézikönyve" szerzője.

A tudományunk csúcsaira jutott harmadik, nem kevésbé jelentős, "A FÁRAÓ" ragadványnevet viselő szerző Mohamed Ben Ahmed Ben Hamdun BENNANI EL FÁSSZI, a marokkói közjegyzők által ma is kézikönyvként használatos "A fáraói okiratok" című mű írója.

Az európaiak azt hiszik, hogy csak egy IBNU ROSD (Averroes) nevű filozófus létezett, és csak egyet ismernek, valójában azonban egy egész családról van szó. Íme:

A) I. Averroes

IBNU ROSD, a "nagyapa"

Abu El Valid Mohamed Ben Ahmed Ben Mohamed Ibnu Rosd Córdobában született 1005-ben (a mohamedán időszámítás szerinti 457-ben).[3]

Igen járatos volt

- a jogfilozófiában,

- az örökösödés kérdéseiben,

- a teológiában,

- a közigazgatási és igazságszolgáltatási perekben.

Egyúttal a córdobai nagymecset imámja és imavezetője volt, így módja volt arra is, hogy a jog és a közjegyzői gyakorlat területén számos tudóst képezzen, köztük a híres Ajjad kádit.

B) II. Averroes

Ibnu Rosd, az "apa"

Abu Kasszem Ahmed Ben Mohamed Córdobában született.

Szakterülete: jogtudós és tanszékvezető jogprofesszor.

C) III. Averroes

Ibnu Rosd, a "fiú"

(II.) Abu el Valid Mohamed Ben Ahmed, az I. "unokája" 1126-ban született Córdobában, egy hónappal nagyapja (I.) halála előtt. Akárcsak nagyapja (I.) és apja (II.), ő is nagy ismerője volt a jognak, s emellett az orvoslásnak, a filozófiának és a közjegyzői tudománynak, aminek köszönhetően a bírói (kádi) tisztségbe emelkedett

- saját városában H 565-ben (1187),

- ezt követően Córdobában,

- majd bíró Cádizban,

- G 1182-ben a magisztrátusi és bírósági főtanács elnöke lesz.

G 1198-ban, ill. H 595-ben hunyt el Marrakesben. Granadában, apja (II.) és nagyapja (I.) mellé temették el.

D) IV. Averroes

Ibnu Rosd, az "unoka"

(III.) Abu El Kasszem Ahmed Ben Mohamed (II.) Ben Ahmed (I.) Ben Mohamed.

Ő volt az egyetlen, aki gyakorolta a közjegyzőséget Sevillában, mielőtt adminisztrátor és kormányzó lett.

Közjegyzői ismeretekben és a jog művészetében páratlanul kiemelkedő személyiség, H 622-ben ért pályája csúcsára, mint bíró-közjegyző.

2. Ajad kádi

(személyes és közjegyzői státuszú bíró)

A muzulmán tanok és jogtudomány nagymestere.

A marokkói Szebtában született 1085-ben, tanulmányait Córdobában és Fezben végezte (Karavijen egyetem).

Hosszú ideig működött mint kádi, bíró-közjegyző Szebtában (amely akkoriban spanyol megszállás alatt állt, egészen Gibraltár visszafoglalásáig).

Írásait az andalúziai és marokkói malikite hagyomány mind a mai napig mérvadóknak tekinti. Korának jogászi köreiben Andalúziában és a Maghrebben "a Jogtanácsosok Hercegének" nevezték.

1113-tól 118-ig Córdoba nagykádija.

1126-ban halt meg, a córdobai Al Abbasz temetőben helyezték örök nyugalomra. Műveit Fezben a Karavijen Egyetem könyvtára őrzi.

Napjainkban a marrakesi és a Béni Mellal-i egyetem is az ő nevét viseli (Ajjad Kádi Egyetem).

Értékes műveiben egyaránt foglalkozik

- az iratmintákkal,

- a kommentárokkal,

- a szakmai etikával, amelyet az alábbiakban e dolgozat is vizsgál.

KÖZJEGYZŐI SZAKMAI ETIKA

Az írnok-közjegyző statútuma

Ennek keretében leírjuk:

- kit bíztak meg ezzel a funkcióval ... (A),

- hogyan történt a kötelező okirat-készítés ... (B),

- mi a kitab: a kádi által végzett hitelesítés, ... (C)

- a közjegyzői szakmai etikát (a Koránból vett idézetek tükrében) ... (D)

A) Kit bíztak meg ezzel a funkcióval

Széles körben elfogadott szabály volt, hogy csak az lehet közjegyzői teendőkkel megbízott "írnok". aki

* ismeri a közjegyzői gyakorlatot,

* képzett stiliszta (terminológus),

* járatos az emberek közötti vitás ügyek megoldásában.

Al Imam Malik (Medina, a Próféta városának kádija és imavezetője) szerint:

"Csak az készíthet írást az emberek számára, aki

** ismeri a közjegyzői praktikákat,

** lelkében pártatlan,

** megbízható iratkészítő".

Ibnu Hamdun (a Fáraó) szerint

Az írnok (közjegyző):

* kézírása legyen szép,

* ne kövessen el hibákat,

* legyen a Barija (a vallási törvények) ismerője,

* legyen megbízható ember,

* hitét jámboran gyakorolja,

* legyen nagyon becsületes,

* legyen nemes,

* kövesse a (szavahihető) tudósok jó példáját.

A közjegyzőjelölteket a hittudományi egyetemekről kibocsátott tudósok közül toborozták: Karavijin (Fez) - Zituna (Meknes) - Ben Jusszef (Marrakes).

A toborzásra aprólékos vizsgálat után került sor, amelynek keretében

- az ulamák (a bölcsek) tanácsa vizsgálta a diploma érvényességét,

- a kádi (bíró) vizsgálta a jelölt közjegyzői gyakorlati ismereteit,

- a pasa (polgármester) a város, illetve a közigazgatási ellenőrző hatóság részéről vizsgálta a jelölt erkölcsösségét: morális alkalmasságát.

Miután a kádi kinevezte, a közigazgatási hatóság bejegyezte, és társai (az adulok) befogadták, az írnok (adel) a SIMATE (az írnokok testülete) tagja lesz.

Okiratot csak "a jogosult utasítására" készít, aki nem más, mint a kádi; ezt az adel-nek (írnoknak) szóló utasítást a kádi

- vagy szóban adja, s ez esetben az Aun (a kádi segédje) közvetíti,

- vagy írásban közvetlenül az írnoknak juttatja el.

B) Az irat elkészítése

Az irat megszerkesztése tartalmi és formai szabályok szerint történik.

1. Formáját tekintve

az iratnak a lehető legnagyobb mértékben

- világosnak, pontosnak kell lennie,

- nem lehet zavaros, megtévesztő,

- nem tartalmazhat rövidítéseket stb.

2. Tartalmát illetően

az iratban kötelezően szerepeltetni kell

- a szerződő felek teljes és részletes személyazonosságát (és leírását),

- az ügylet időpontját,

- minden hasznos és szükséges adatot,

- a tanúsítást, amely alátámasztja

* a szomszédságot (tulajdon esetében),

* a köztudottságot (örökösödés esetében),

- a felek tényleges személyes jelenlétét,

- az egyértelmű nyilatkozattételt,

- a közjegyzői hitelesítést (eredetiségi nyilatkozatot), lepecsételve és aláírva.

C) A kitab

Ez az iratnak a kádi - bíró-közjegyző - általi hitelesítése.

A kitab szentesíti

- az okirat érvényességét,

- az okirat őszinteségét,

- az okirat és a tanúsítás szabályszerűségét.

A bíró ily módon ellenőrzést gyakorol az írnokok (iratkészítő adulok) felett és őrködik a jó közjegyzői munkavégzés felett.

Közjegyzői szakmai etika a Korán versei alapján

A továbbiakban rövid áttekintést adunk a közjegyzői szakmai etikáról a Szent Korán verseiből vett gondolatok alapján:

- Ha meghatározott lejáratú kölcsönről állapodtok meg, úgy tegyétek ezt írásban, egy írnok (közjegyző) által a törvény előtt:

- egy írnok nem tagadhatja meg annak leírását, amire Allah megtanította őt;

- írjon tehát;

- írja elő az adósnak (aki tartozik),

- hogy higgyen Allahban, az ő urában és

- őrizkedjék attól, hogy bármiben kisebbítse (elhanyagolja),

- a tényeket embereid közül két férfi tanúsítsa, hiányukban pedig egy férfi és két nő tanúsítson,

- azok közül, kiket tanúnak elfogadsz (adulok, írnokok);

- a tanúk a tanúskodást ne utasítsák el, ha szükség van rájuk;

- sohase fáradj bele, hogy leírd

- az adósságot és határidejét, legyen bár nagy vagy kicsiny,

- ez így igazságos isten színe előtt és így követendő...

Az üzletkötések hitelességének tanúsítása közjegyzői okirattal

A hiteles irat, amely a Korán I. szúrájának 482 versében előírt, és az adulok által elkészített formában a hetedik századi Arábiában jelent meg, az Omajád dinasztiával került be az arab-muzulmán Andalúziába, és az Idrisszida dinasztia (II. Idrisz, Fez alapítója) vezette be Marokkóban a IX. században (808).

Az első hiteles okirat II. Idrisz marokkói király proklamációja volt, amely a sariában és az írás művészetében jártas bölcsek közreműködésével, az adulok által készített formában alattvalóknak nyilvánította a helyi lakosságot és az Andalúziából és a tuniszi Kairovánból Fezbe érkezett bevándorlókat.

Az adulok által készített hiteles farmát átvették az egész Maghrebben és az egymást követő valamennyi dinasztia alatt megszakítás nélkül alkalmazták, egészen napjainkig.

Ha csak érintőlegesen is, ugyancsak fontos megemlíteni, hogy Marokkóban már jóval a hetedik század előtt léteztek zsidó közösségek, saját szokásaikkal, hagyományaikkal és mózesi törvényeikkel, amelyeket vallási tiszteletben tartottak a muzulmán kormányzók és kormányzottak egyaránt, a Korán előírásának megfelelően, amely szerint:

"Nektek is megvan a vallásotok, és nekem is megvan az enyém".

Következésképpen Marokkó teljes szabadságot hagyott a zsidó közösségeknek abban, hogy irányítsák, igazgassák, szervezzék és alkalmazzák

1. a "Sofrim" közjegyzőséget a mózes hitű közjegyzőket,

2. a rabbinikus igazságszolgáltatást a személyes és örökösödési jogállás tekintetében, amelyben kizárólag azonos vallású bírók és védők, illetve ügyvédek vettek részt, és a mózesi törvényt alkalmazták a maga teljességében és teljes függetlenségében, mindenféle muzulmán behatás nélkül.

Ugyanakkor a terület egyes részein, ahol az ország berber őslakosságának a nyelvét beszélték (Tamaziget, Taselit, Tarifit. Tasszuszit) nem volt írásbeli közjegyzőség, a muzulmán vallás itteni elterjedtsége és gyakorlása ellenére.

Az egyoldalú, vagy kölcsönös szerződéses kötelezettségeket ipso facto, szóbelileg állapították meg egyszerű tanúsítással, amelynek hitele megtámadhatatlan volt.

Érintőleg jelzem, hogy a házasságot a "Fatiha" - a Korán bevezetése - felolvasásával szentesítették, a törzs előkelőségeinek jelenlétében, de írást nem készítettek róla.

Csak 1934-ben a francia protektorátus intézményesítette a szokásjognak megfelelő írásbeli közjegyzőséget, az ugyancsak a szokásjognak megfelelő igazságszolgáltatási törvényszéki irodák részeként.

Az adul típusú közjegyzőségre vonatkozó jogi szabályozást csak 1955-ben, az igazságszolgáltatási joggyakorlat egységesítése keretében terjesztették ki a királyság egész területére.

A muzulmán és a rabbinikus közjegyzőségeket az Andalúziából és Keravánból érkezett bevándorlók - orvosok, teológusok, szerzők, költők, művészek, kézművesek, méltóságok, a szokások és hagyományok letéteményesei és a civilizációs értékek folytatói - gazdagították. A Maghreb központi része (Algéria) gyarmatosítása és a Tunéziára kiterjesztett francia protektorátus idején egyes külföldi helytartók ismétlődő erőfeszítéseket tettek az adul típusú hiteles forma felszámolására, hogy ezzel is gyengítsék a marokkói központi hatalmat, megerősítve a helytartói hatalomból hasznot húzó kapituláns rezsimet.

Elsőként IV. Szidi Mohamed (Ben Abderrahman) szultán, I. Hasszán szultán nagyapja húzza meg a vészharangot, 1872. április 19-i körlevelével, amelyben kijelenti:

"Nem szabad megengedni, hogy a külföldi hatalmak képviselői beavatkozzanak a sara és az adul típusú közjegyzőség gyakorlásába, mert a sara muzulmán (vallási) előírás, és nincs joguk hozzá, hogy lenézzék".

I. Mulaj Hasszán szultán (H 1296) hasonló értelmű levelet intézett külügyminiszteréhez és kifejtette:

"a külföldiek visszaéléseket követtek el számos ingatlan megszerzésekor, mert nem kérték a marokkói hatóságok engedélyét és megelégedtek az eladás tanúsítására olyan magánokiratokkal, amelyek nélkülözték a helyi kormányzó engedélyét és az adul általi hitelesítést".

Megállapította és leszögezte, hogy

"a külföldiek védenceiket ,közvetítőként' (zsinóron rángatott bábként) használják arra, hogy megszerezzék a marokkóiak ingatlanjait, immár hiteles adul okirattal, és a muzulmán sariával összhangban".

Ezután a védenc (a látszólagos tulajdonos) a megszerzett ingatlant külföldön magánokiratban ruházza át (a védenc és az állampolgár) külföldi konzulja előtt.

Marokkó jogszabályainak többségét az alábbi forrásokból meríti:

- a muzulmán jog,

- a római jog szelleme,

- a görög filozófia.

A huszadik század óta a jogi és bírói intézmények sokrétű elveken nyugszanak. Ezek:

- a modernitás,

- a kiegyensúlyozott társadalmi és gazdasági fejlődés,

- a személyek és javak védelme.

Marokkó a nemzeti és a nemzetközi jogrend tiszteletben tartása mellett spontán módon alkalmazza a tolerancia és a humanizmus elveit, amelyek a szokásokban és a mindennapi életben gyökereznek.

Ezeknek az előírásoknak az egyik vonatkozását kézzelfoghatóan jeleníti meg a marokkói közjegyzőség intézménye, amely a Gergely-naptár szerinti hetedik század óta létezik és működik.

Így elmondható, hogy Marokkóban háromféle közjegyzőség létezik:

1. a muzulmán adul típusú,

2. a rabbinikus,

3. a modern.

Mindhárom a nagy jogi család szerves alkotórésze, ipso facto az igazságügyi minisztérium közigazgatási oltalma és ellenőrzése alatt, amely a helyi ügyészek közreműködésével valósul meg fegyelmi, peres és gazdálkodási ügyekben (kinevezés, lemondás, hiányzás stb.).

Az adul típusú közjegyzőség

A Korán szerint jött létre Marokkóban az iszlám hetedik századi megjelenésekor. Minden vidéken, településközpontban és városban megtalálható.

Mindig ennek a közjegyzőségnek az előjoga volt, hogy írásba foglalja és kiadja azt az iratot (Bajaa), amellyel az érintett a marokkói király alattvalójává vált.

E közjegyzőség illetékes az alábbi ügyekben:

- személyes és örökösi jogállás,

- (a telekkönyvi nyilvántartásba be nem jegyzett) ingatlanok.

Ezen illetékessége kizárólag a muzulmán vallású személyekre terjed ki, állampolgárságuktól függetlenül.

Arabbinikus közjegyzőség

Az 1918. május 22-i Dahir intézményesítette Marokkóban.

A Marokkóban tevékenykedő francia közjegyzők száma 7, a rabbinikus közjegyzőké 87 volt. Elnevezésük "SOFFRIM", és illetékességük kizárólag a héber (mózesi) személyi és örökösödési jogállásra terjed ki, az azonos vallású kamara ellenőrzése alatt, és az elsőfokú bíróság szerves részét alkotja.

A latin közjegyzőség

A francia protektorátusban (a terület középső része), a spanyol protektorátusban (északon Rif, délen Szidi Ifni Tarfaja és Marokkói Nyugat-Szahara) és a nemzetközi protektorátusban (Tanger) 1912-ben vezették be a latin típusú európai - francia és spanyol - közjegyzőséget.

Az 1913. VIII. 12-i, a kötelezettségeket, szerződéseket és a polgári jogi eljárást szabályozó törvénnyel az e körbe eső ügyeket a békebíróságok törvényszéki irodáinak titkáraira bízták, majd átruházták a közjegyzőkre az 1925. május 4-i dahir értelmében, amely szó szerint átveszi a Ventose törvényt, mivel scripto sensu explicit módon hivatkozik rá.

A francia közjegyzőket, mint a közigazgatási hierarchiába be nem tagolódott funkcionáriusokat őfelsége a marokkói szultán dahirral nevezi ki. Az 1956-os függetlenné váláskor heten voltak (Ujda, Fez, Meknes, Rabat, Casablanca, Szafi, Marrakes).

A jogrendszer marokkóiasítását és arabosítását szolgáló 1965-ös reform részeként ez a közjegyzőség elveszítette a "francia" nevet, és helyette a "modern közjegyzőség" nevet kapta, soraiba pedig bekerült az első három marokkói nemzetiségű közjegyző.

Az 1978-ban kinevezett első 15 marokkói közjegyző létszáma

* 24-re nőtt az 1986-os montreali kongresszusig,

* 45-re az 1989-es amsterdami kongresszusig,

* 350-re 2001-ig, emellett a gyakornokok száma 1300 (másodközjegyzők és első fogalmazók).

E közjegyzőség lényegében azonos azzal, amely az észak-mediterrán és a latin-amerikai országokban működik, gyakorlatának alapja az önkéntes jogszolgáltatás.

Ily módon illetékességébe az alábbi kérdések tartoznak:

- a bármely nemzetiségű nem muzulmánok személyi és örökösödési jogállása,

- a társaságok jogi ügyei (alapítás, jogi ügyek, megszűnés),

- az ingatlan ügyletek,

- a hétköznapi családi élet jogi ügyei.

Ez a közjegyzőség egyre aktívabb tevékenységet folytat a jogviszonyokon belül, ami megköveteli tőle a gyorsaságot, a biztonságot és a hatékonyságot.

Nagy keserűséggel állapíthatjuk meg azonban, hogy nincs már egyetlen ügy, illetve okirat, amely esetében a közjegyzői közreműködés kötelező lenne.

A marokkói közjegyzők mindazonáltal rendkívül hasznos és hatékony szerepet töltenek be a modernizálódni kívánó társadalomban okirataik bizonyító erejének és végrehajtó hatályának köszönhetően, és ezáltal számos szerződő félt kímélnek meg az elhúzódó, költséges és mindenekelőtt az adófizetők és az államkincstár számára nagy terheket jelentő közigazgatási és igazságszolgáltatási komplikációktól.

Jelenleg a problémát a magánokiratok terjedése okozza, amelyeket szinte minden esetben az jellemez, hogy

1. számtalan ordító hibát tartalmaznak, túlnyomórészt szándékosan, néha gondatlanságból (az igazságszolgáltatást elárasztó bírósági eljárások 92 százaléka az ilyen magánokiratokkal kapcsolatos);

2. készítőik abszolút felelőtlenül és mindenféle ellenőrzés nélkül járnak el (a magánokiratok mindenféle alaki követelmény, pecsét nélkül bejegyezhetők a telekkönyvbe);

3. tele vannak hiányosságokkal, ellentmondásokkal, nyilvánvaló szabálytalanságokkal a bennük foglalt megállapodások tartalma tekintetében.

A lehetséges megoldás ... az lenne, ha újra felkarolnák reformjavaslatomat, amelyet a Latin Közjegyzőségek Nemzetközi Uniója XIX. kongresszusán tettem Amszterdamban, 1989. május 20-27-én, amely az Unió országainak többségében, különösen az afrikai és a kelet-európai országokban alkalmazható lenne.

Nevezetesen:

REFORMJAVASLAT

"1. Minden ingatlannal kapcsolatos, telekkönyvi közzétételi kötelezettség alá eső okiratot SEMMISSÉG TERHE MELLETT hiteles - adul vagy közjegyzői - okirat formában kellene elkészíteni.

2. Mindazonáltal a társaságok jogi ügyeivel kapcsolatos minden iratot, a cégnyilvántartási, illetve telekkönyvi bejegyzéssel történő nyilvánosságra hozatal érdekében, ELFOGADHATATLANSÁG TERHE MELLETT csatolni kellene egy közjegyzői letétbe helyezendő, jegyzőkönyveket tartalmazó ügyirathoz, megbízva a közjegyzőt, hogy győződjön meg a felek személyazonosságáról és jogképességéről, valamint a vonatkozó törvények tiszteletben tartásáról".

Ez az, amit immár egyharmad évszázada bátorkodom, sőt merészkedem energikusan, és nap mint nap felvállalni.

Ahogy a Korán mondja:

"Isten tudja, kibe helyezi küldetését...". ■