Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Kovács János főjegyző, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (Jegyző, 2011/5., 26. o.)

"Mindig mindent adjál oda a hazának.... Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit ne várj a Hazától. Csak adjál azt, ami a legjobb életedben." Márai Sándor

45 évesen az ember aktív életpályájának a feléhez érkezik, ez teszi fontossá és lehetővé a dolgok átgondolását, a válaszkeresést a "mit tettem eddig?" és a "hogyan tovább?" kérdésekre.

A gyermekkor nekem Erdőhorváti, a Zempléni tájegység egyik éke. Nagycsaládban nőttem fel, édesanyám öt fiútestvért nevelt egyedül, kemény fizikai munkával. Innen ered a természet szeretete, hiszen közös játék, kirándulások adták a megismerés lehetőségét. Természetesen nőttünk bele a világba, s tanultuk meg a munka tiszteletét, mert a felnövekvő fiúgyermeknek erejének megfelelően részt kellett venni az otthoni teendők elvégzésében. Hamar megéreztem a család összetartó erejének fontosságát is.

Persze voltak a településen egyéb sorsirányító emberek is. Általános iskolai tanárom, aki magyarságra, igazi Rákóczi-kultuszra nevelt minket, a római katolikus plébános, aki segítette utamat a győri Bencés Gimnáziumba.

Bizony, 14 évesen elkerülve otthonról nagyot változik a világ. Új élethelyzetek, új emberi kapcsolatok, egyszerre bezárult valami az addigi világomból, de ki is nyílt valami teljesen új, s voltak paptanárok, akik okos törődéssel segítettek eligazodni ebben az újban. Szokták mondani, hogy az ember szülőföldjében gyökeredzik, ez rám különösen igaz, s a mai napig meghatározza kapcsolatomat Erdőhorvátival. Onnan indulva juthattam el a Miskolci Egyetem jogi karára, szerezhettem diplomát, vált állandó igényemmé a másoknak való segítés szándéka. Szakmai pályafutásom első lépcsője, hogy termelőszövetkezeti jogász lehettem, ami igazi életiskola volt, s munkámat minősíti, hogy innen kértek fel Tiszavasvári jegyzői munkakörének betöltésére, majd 2000-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője lettem.

Ebből az időszakból igazi vizsgafeladatom a 2001-es árvíz utáni újjáépítés hivatali szervezése és vezénylése volt, amit a közvélekedés szerint elismerésre méltó módon hajtottunk végre. A 2002-es kormányváltás után ügyvédi irodát működtettem, 2007. április 16-ig, amikor Borsod-Abaúj-Zemplén Megye főjegyzői tisztségébe beiktattak.

Erre az időszakra esik a kisposták visszaállításáért indított országos akció, melyben sikeresen képviseltem Komlóska pereiben, s szolgáltam a Zempléni Településszövetség népi kezdeményezése során az ügyet a Magyar Postával szemben.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére