Miután a tartási rendelet a tartással kapcsolatos ügyekre alkalmazandó jog tekintetében a 2007. évi hágai jegyzőkönyvre utal, ez átvezet minket ahhoz, hogy megvizsgáljuk a szokásos tartózkodási hely problematikáját a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretei között elfogadott egyes hágai egyezmények joggyakorlata körében. E vizsgálódásunkat az is indokolja, hogy az uniós jogalkotó a szokásos tartózkodási hely kapcsoló elvét a hágai egyezményekből "merítette", így feltétlenül irányadóak lehetnek a hágai joggyakorlat körében megfogalmazott szempontok.
A 2011. június 18-án az Európai Unió 27 tagállamában alkalmazandóvá vált a 4/2009/EK tartási rendelet[2] 3. cikke szerint a tagállamokban tartási kötelezettség tárgyában joghatósággal rendelkezik a) az a bíróság, amelynek illetékességi területén az alperes szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, vagy b) az a bíróság, amelynek illetékességi területén a jogosult szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik (...).
A joghatóság fő kapcsoló elve itt is a felek egyikének szokásos tartózkodási helye, ami lehet az alperes tartózkodási helye, de a rendelet lehetővé téve a forum actorist a jogosult szokásos tartózkodási helyét is kapcsoló tényezőként határozza meg. A "tartásra jogosult" fogalma autonóm fogalom, amelyet a rendelet céljának függvényében kell meghatározni, a megkeresett bíróság nemzeti jogára való hivatkozás nélkül.
A jogalkotó a szokásos tartózkodási hely fogalmát ugyanakkor e helyütt sem határozza meg, de nem is utal vissza a tagállamok nemzeti jogára. Vitán felüli, hogy a szokásos tartózkodási hely fogalomnak - a rendelettel összefüggésben - itt is önálló, autonóm, uniós jelentést kell tulajdonítani.
A tanulmányunk első részében tárgyalt rendeletektől eltérően azt kell kiemelnünk, hogy a tartási rendelet fent idézett joghatósági szabályai egyben illetékességi szabályként is funkcionálnak, így a jogosult, vagy az alperes szokásos tartózkodási helye nem egy állam területére utal, hanem egy bíróság illetékességi területén történő tartózkodást jelenti.
Miután a rendelet a családi, rokoni kapcsolatokból (gyermektartás, szülő, nagyszülő tartás), házasságból, élettársi kapcsolatból, házassági rokonságból eredő tartási kötelezettségek teljes spektrumát lefedi, ezért a jogosult szokásos tartózkodási helye megállapításánál figyelembe vehető szempontok aszerint változnak, hogy a tartásra jogosult személy gyermek-e, ha igen, milyen életkorú, vagy olyan cselekvőképes nagykorú személy, aki maga határozza meg szokásos tartózkodási helyét.[3]
Ha idősebb, iskoláskorú gyermek, akkor a bíróság az Európai Bíróság által a C-523/07. sz. ügyben meghatározott szempontok alapján dönthet a joghatóság megalapozásához szükséges szokásos tartózkodási hely fennállásáról vagy fenn nem állásáról.
Ha a tartásra jogosult csecsemő, akkor a Mercredi-ügyben meghatározott szempontok vehetők figyelembe, ha viszont a cselekvőképes felnőtt szokásos tartózkodási helye a kérdéses, akkor a Swaddling-ügyben meghatározott kritériumok vehetők figyelembe.
A rendelet nemcsak az általános joghatóság körében apellál a felek szokásos tartózkodási helyére, hanem ezt határozza meg a joghatóság kikötéséhez szükséges egyik kapcsoló elvként is [4. cikk (1) bekezdés a) pont].
A tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogot nem maga a 4/2009/EK rendelet tartalmazza, csak egy utaló szabályt épít be a 15. cikk alá, mely szerint a tartási kötelezettségekre vonatkozó jogot a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i
41/42
Hágai jegyzőkönyvvel[4] összhangban kell meghatározni azokban a tagállamokban, amelyekben ez a jogi norma kötelező erővel bír.[5]
Mivel szoros kapcsolat áll fenn a Rendelet és az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok célkitűzései között, a hágai jegyzőkönyvet legkésőbb a Rendelet alkalmazásának időpontjától alkalmazni kell az Unión belül, akkor is, ha a hágai jegyzőkönyv akkor még nem lépett hatályba,[6] erre vonatkozóan az Unió külön nyilatkozatot tett.[7]
A jegyzőkönyv 3. cikke rögzíti, hogy amennyiben a jegyzőkönyv másként nem rendelkezik, a tartási kötelezettségekre irányadó jog a jogosult szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga.
Ha a jogosult szokásos tartózkodási helyében változás következik be, az új szokásos tartózkodási hely államának joga lesz alkalmazandó, a tartózkodási hely megváltozásának időpontjától kezdve [3. cikk (2) bekezdés].
A tartási ügyekre irányadó kollíziós szabály az ún. mozgó kapcsoló elvre épül: a jogosult mindenkori szokásos tartózkodási helyéhez kapcsolja a tartási igényt.[8]
A szokásos tartózkodási hely a jogválasztás körében is szerephez jut: alkalmazandó jogként választható annak az államnak a joga, amelyben a kijelölés időpontjában bármelyik fél szokásos tartózkodási helye található. [8. cikk (1) bekezdés b) pont].
A felek általi jogválasztás nem alkalmazható olyan személlyel szemben fennálló tartási kötelezettségre, aki nem töltötte be 18 életévét, vagy olyan nagykorúval szembeni tartási kötelezettség esetében, akinek személyes képességei korlátozottak vagy hiányoznak, és ezért érdekeit nem képes képviselni.
A felek általi jogválasztás speciális esetét rögzíti a jegyzőkönyv 7. cikke, amikor a felek kizárólag a lex forit köthetik ki alkalmazandó jogként, egy adott államban lefolytatandó, meghatározott eljárás céljából. Ebben az esetben szoros kapcsolat áll fenn a tartási rendelet joghatósági szabályaival, hiszen a felek az eljáró bíróság jogának alkalmazását választhatják kizárólag az eljárás megindításakor. A jogalkotó ebben az esetben nem állítja fel a szoros kapcsolat követelményét (és mellesleg életkori határt sem szab), tekintettel arra az előfeltevésre, hogy a tartási rendelet joghatósági szabályai, ideértve a joghatóság kikötését is, csak a felek és a fórum szoros kapcsolatán alapulhatnak.
Andrea Bonomi, aki a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i Hágai jegyzőkönyv hivatalos magyarázó jelentését[9] készítette, az alábbi okokkal magyarázza a jogosult szokásos tartózkodási helye mint az alkalmazandó jog fő kapcsolóelve mellett szóló érveket.
A legfontosabb, hogy lehetővé teszi a tartási kötelezettség fennállásának és összegének a meghatározását, figyelembe véve azon állam jogszabályi és társadalmi környezetét, ahol a tartásra jogosult él és tevékenységet fejt ki. A szokásos tartózkodási hely kapcsoló elve egy államban azonos jogokat biztosít a jogosultak számára állampolgárságra tekintet nélkül.
A szerző kiemeli, hogy a jogosult szokásos tartózkodási helyének kapcsoló elve a tartási kötelezettségekkel kapcsolatban mind a Brüsszel I. rendeletben, mind az 1988-as Luganói Egyezményben széles körben használt. Ennek a kapcsoló tényezőnek az alkalmazandó jogra történő kiterjesztése gyakran az eljáró bíróság jogának alkalmazásához vezet, ami egyértelműen előnyös és előmozdítja a hatékonyságot és egyszerűséget. Ezek az előnyök pedig különösen kiemelendők a tartási ügyekben, ahol a tartás összegének és forrásának külföldi jog szerinti meghatározása elenyésző.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
