1994. március 31-én Magyarország benyújtotta felvételi kérelmét az Európai Uniónak. Ezzel az államközi aktussal hazánk deklarálta csatlakozási szándékát az Európai Unióhoz, egyben vállalta politikai, gazdasági jogi intézményrendszerének "európakonform" szempontú felülvizsgálatát és átalakítását. A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek (valamint azok tagállamai) között megkötött társulási szerződés (az ún. Európai Megállapodás) hatályba lépése,[1] illetőleg a csatlakozási tárgyalások megkezdése (1998) óta a hazai jogalkotásban meghatározó jelentőségűvé vált az "európai" szempontok érvényesítése. Egyes területeken a jogharmonizáció társulási szerződésben lefektetett kötelezettsége tette ezt szükségessé, a jogrendszer egyes más szektoraiban viszont a magyar jogalkotó szinte minden más szempontot háttérbe szorító "jogharmonizációs szorgalma" eredményezte az uniós szempontok figyelembevételét.[2]
A büntetőjogászok számára is felmerül a kérdés, hogy a büntető anyagi és eljárási jog vonatkozásában jelentkeznek-e egyáltalán jogharmonizációs kötelezettségek és ha igen, milyen formában. Általában véve is fontos kérdés továbbá, hogy az Európai Unió jogi felépítménye, a közösségi jog (tágabban pedig az uniós jog) milyen hatással lehet a nemzeti, s így a magyar büntetőjogra. Jelen tanulmányban ezekre a kérdésekre keresem a választ, röviden bemutatva az ún. "európai büntetőjog" területeit, illetőleg kitérek azokra a várható problémákra, de egyben érdekes kérdésekre is, amelyek a teljes jogú tagság elnyerésével a hazai büntető jogalkotásban és jogalkalmazásban jelentkezhetnek.[3]
1. Az Európai Közösség eredeti célkitűzése egy olyan integrált állam-komplexum létrehozása volt, amelyben megvalósulhat a közös gazdasági rendszer közös belső piaccal, szociális ellátórendszerrel, stb. Az integráció és az ennek eszközéül választott jogharmonizáció eredetileg csupán a gazdasági érdekek és a gazdasági hatékonyság szolgálatában állott. Mindezeket megalapozta a négy szabadságjog deklarálása: a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlásának, mozgásának joga és ezek biztosítása. A személyek szabad mozgása szükségszerűen magával hozta azt a tényt is, hogy adott esetben éppen a bűncselekmény elkövetőjének mozgása miatt válnak a bűncselekmények "nemzetközivé", és így a határok tényleges lebontása adott esetben megkönnyítheti a hatóság üldözése előli menekülést. Az országhatárok egyfajta szűrő és ellenőrző funkciójának leépítése ún. "biztonsági deficitet" eredményezett, amelynek megoldására a nemzetközi bűnüldözés korábbiaknál hatékonyabb formáit próbálják bevezetni (pl. rendőrségi összekötőtiszti rendszer, határon túlnyúló megfigyelés, üldözés stb.)
2. Mindezeken túlmenően megjelentek olyan, újabb bűncselekményi formák is, amelyek létüket az európai integráció dinamikus fejlődésének köszönhetik, ezek pedig a Közösség pénzügyi érdekeit sértő kriminális magatartások: a közösségi költségvetést károsító csalások,
- 77/78 -
szupranacionális szervek tisztségviselőinek visszaélése vagy vesztegetése stb. Az ilyen cselekmények üldözésére külön nem köteles a tagállam, a felelősségre vonás csakis akkor történik meg, ha nemzeti büntetőjogának hatálya kiterjed az adott cselekményre, és az valamely tényállásba is beleillik. Feltételezhető, hogy a csalás, a vesztegetés, és más hasonló (gazdasági, vagyoni jellegű) bűncselekmények nemzeti tényállásaiba illeszkedhet egy ilyen nemzetközi szinten elkövetett cselekmény, de sokszor meglehetősen kérdéses, hogy az egymással konkuráló nemzeti büntetőjogok (elkövetés helye, állampolgársága vagy az Európai Unió, mint "sértett" székhelye szerinti), illetve egyáltalán a tagállamok hogyan képesek feloldani a joghatósággal kapcsolatos átfedéseket. A helyzet leginkább "a csalóknak kedvez, hiszen az eredetileg gazdasági céllal létrejött nemzetek feletti entitás és perspektivikus szuperhatalom nem képes saját pénzügyi érdekeit megvédeni, így költségvetésének és adófizetőinek pénze nemzetközi bűnöző szervezetek zsebébe vándorol".[4]
A XX. század második felében és különösen az utóbbi évtizedekben a bűnözés statisztikai mutatóinak ugrásszerű növekedése, a bűnözés struktúrájának megváltozása, a határokon átnyúló szervezett bűnözés új jelenségei felhívták arra a figyelmet, hogy a büntetőjog a hagyományos keretein belül már nehezen képes megbirkózni ezekkel az új kihívásokkal. Mindebből adódik a "nemzetközileg mobilis tettesek és a nemzetileg behatárolt bűnüldözési rendszerek divergenciája".[5] A nemzeti határoknak a ma már többnyire nemzetköziségen alapuló bűnözési struktúrák miatt természetes értelemben is egyre kisebb a jelentősége. Ezért igazán fontos, hogy a nemzeti határoknak fittyet hányó bűnözésre határokon túlnyúló büntetőjogi választ adjunk, amely a hagyományos nemzetállam szuverenitását, és a büntetőjog funkciójából adódó erőszak-alkalmazási lehetőségét (kötelezettségét) más dimenziókba helyezi. Az európai országokban a bűnözéssel összefüggő társadalmi kérdések hasonlóan jelentkeznek, ahogy Albrecht is fogalmaz: "Közös a szemlélet a lakosság bűnözéstől való félelme és a bizonytalanságérzés jelentőségének megítélésében, a biztonság megvalósítása terén fokozódó folyamatok, a bűnözés és a migráció közötti összefüggések, valamint az európai lakosságnak a hatékony büntetőjog iránt támasztott elvárásai vonatkozásában."[6]
3. A nemzetközi bűnözés fokozatos erősödése és térnyerése, az ezzel kapcsolatos nemzetközi bűnüldözői tevékenység szükségessége elengedhetetlenné teszi, hogy az anyagi jogi, eljárásjogi háttér is olyan legyen, hogy ezen cél érdekében a - megfelelő garanciák mellett - az "átjárhatóság" megvalósulhasson a nemzeti büntetőjogrendszerek között. A nemzetközi szintű bűnüldözés jelenleg működő rendszerére (nemzetközi jogi szerződések, viszonosságok, hosszú adminisztratív út stb.) jellemző, hogy igazságtalan, mivel a jogrendszerek eltérősége nagy különbségeket eredményezhet az egész cselekmény megítélésénél vagy egyes eljárási cselekményeknél, nem hatékony, mivel a nemzeti határok megálljt parancsolnak a nemzeti bűnüldözésnek és túlságosan bonyolult.[7]
A nemzetközi bűnüldözés hagyományos formái kevéssé felelnek meg az új kihívásoknak, ami nem is csoda, hiszen a nemzeti bűnüldözésre is általában a krízis jellemző.[8] Mindezen deficit kiegészülve a "nemzetköziség" fentiekben vázolt rugalmatlanságával igen kedvezőtlen helyzetet teremt, a hatékonyság és a nemzetközileg sikeres fellépés égetően szükségessé vált. A határokon túlnyúló bűnözés elleni küzdelem és a szupranacionális jogtárgyak hatékony védelme érdekében biztosítani kell a nemzeti büntetőjog-rendszerek közötti "átjárhatóságot".
A büntetőjogok közötti átjárhatóságra vagy Albrecht terminológiája szerinti "európaizálásra"[9] jelenleg a következők jellemzők: a) a harmonizációt és a koordinációt igénylő jelentős politikai akarat megléte nyilvánvaló, b) a harmonizáció és a koordináció e tendenciájában a rendőrség, az igazságügy és a parlamentek eltérő intenzitással és eltérő gyakorlati hatásfokkal vesznek részt, így a rendőri együttműködés harmonizációja dominál, c) annak ellenére, hogy megvan a politikai akarat a büntetőjog szétdaraboltságának felszámolására, mindezidáig érintetlenek maradtak a nemzeti büntetőjogi rendszerek alapvető struktúrái, d) ennyiben a büntetőjog "európaizálása" ma még inkább kiegészítő és kevésbé pótló jellegű, e) az ügyészek, bírák és rendőrök erősen eltérő képzésben részesülnek, f) az európai dimenzió még mindig az önkéntesség keretei között van.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
