Hozzáértők szerint egy olyan világban élünk, ahol a termékek és a szolgáltatások piacán óriási termék- és szolgáltatáskínálattal találjuk szembe magunkat. E versenykörnyezetben az érintett szereplőknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük annak érdekében, hogy megtartsák vevőiket. Náluk a mindennapi létezés és marketing alapszabálya: "Mindig a vevőnek van igaza".
Valahogy így:
Éppen ezért a mai clienting-el és compliance-el átszőtt világunkban a piaci szolgáltatók mellett a közszolgáltatások megítélése körében is kezd elterjedtté válni az, hogy az ügyfél az első, s annak - a versenyhelyzet hiánya ellenére is - mindig, minden helyzetben igaza van. Mindez teljesen átszövi és belengi a hivatalok tevékenységének társadalmi megítélését is. Emiatt érdemes arról is beszélni, hogy mi van a desk (avagy a pult) másik oldalán. Nem látta ezt másként Magyary Zoltán sem, akinek a mai kor számára szóló egyik legfontosabb üzenete a következő volt: A közigazgatás a közönségért van.
Ezúttal e nem éppen könnyű kérdést járjuk - kissé árnyaltan - körbe. Ennek bizonyára vannak, illetve lehetnek olyan elemei, amelyről talán nem hiábavaló közösen elgondolkodni, szakmai disputát folytatni itt a Jegyző és Közigazgatásban.
A téma első tétele mindenképpen az, hogy tudja-e egyáltalán valaki azt, hogy egy esztendőben Magyarországon vajh hányszor keresik fel az ügyfelek a különböző - egyébként szép számban rendelkezésre álló - hivatalokat? Nem valószínű, sőt egészen biztos az, hogy - az önkormányzatokat is ide értve - nincs erről átfogóan hiteles adat. Emiatt csak korábbi felmérésekre, becslésekre, illetve jelenleg csupán saccolásra hagyatkozhatunk.
Kiindulópontként szolgálhat egy korábbi, e körbe tartozó felmérés, melynek már akkor is meghökkentők voltak a számai. A korábbi érték szerint az alig tíz milliós ország lakói egy évben mintegy 14-15 millió alkalommal fordulnak meg a különböző hivatalokban. Emiatt joggal merül fel a kérdés: csak nem azért, mert szeretnek hivatalba járni az emberek!? Nos, ez - a közismert légkondi hiány ellenére - sem egészen valószínű. Az olthatatlan hivatalszeretet és bürokronéziába-járás igenlése mellett sokkal inkább más okai lehetnek ennek.
S a labda nem mindig a front, vagy a back office-ban üldögélő hivatalnokok térfelén pattog.
Lehet, hogy azért, mert sokszor meg van kötve a keze az ügy intézőjének. Például így és ezáltal:
Azért például, mert:
- számos e körbe tartozó előremutató intézkedés ellenére, még mindig igen magas a bizalmatlanságra épülő közigazgatási eljárások és hatósági ügyek száma,
- ahol elégséges lenne egy bejelentés, az állam ott is engedélyt ír elő vagy követel meg,
- az egyre terebélyesedő jogszabálydzsungel sem éppen csökkenti, ellenben sokkal inkább növeli a semmiféle társadalmi, igazgatási haszonnal nem járó újabb és újabb eljárások számát,
- no és persze az íróasztal itt is, mint mindenütt a világon, magának csinál, illetve ad munkát.
Persze nem teljes ez a sor. A Tisztelt Jegyző és Közigazgatás szakavatott Olvasói mindezt egészen biztosan ki tudnák még számos további példával, meghökkentő anomáliával egészíteni.
A fölösleges és indokolatlan hivatalba járás, a rendszerbe bekódolt sorban állás szinte elpusztíthatatlan újratermelője még az is, hogy a közigazgatás, illetve annak eljárási joga tekintetében még ma is igen alacsony a jogismeret szintje. S valljuk be önkritikusan, ennek pótlására vagy megváltoztatása érdekében a hivatalok sem jeleskednek. Pedig elég lenne csak a hiánypótlások problémájára fókuszálni, amely majdnem minden harmadik ügyben előfordul. Mindez nem keserítené meg életünket, ha az ügyfelek tudnák mit, hová és hogyan kell(ene) becsatolniuk. Ez az ügyféli kérelmek, beadványok benyújtásának 1X1-e. Mindez olyan stúdium, amely befektetésként csak megtérülni képes.
A big data, az informatizáltság és a teljes körű telefónia világában ezt is hajlamosak vagyunk túlbonyolítani. Pedig a megoldás pofonegyszerű, hiszen a legismeretterjesztőbb szintű tájékoztató sillabuszokkal, beadványmintákkal, elektronikus iratláncokkal és ügyintézési garnitúrákkal is csodákat lehetne tenni és elérni ezen a területen. Mert - ismét legyünk önkritikusak - ember, azaz ügyfél legyen a talpán, aki tegnap és ma el tud igazodni abban, hogy az igazolás igazolásaként a kérelem mellé mit, milyen formában kell éppen becsatolni, s mellékelni. S ami e körben nagyon lényeges és örök hiány szempont: a közérthetőség. S akkor még nem beszéltünk a telefonba épített és végtelenített unalmas info spotokról. Rajtuk a várakozás alatt a dög unalom mellett legfeljebb csak egy kis önfeledt és felszabadító muzsika segíthet.
Ehhez kapcsolódóan azt is érdemes lenne egyszer felmérni és mérlegre tenni, hogy mennyit vesz ki az adófizetők és vállalkozások zsebéből, amikor indokolatlanul jön mozgásba az állam nagy gépezete? Vagy éppen az, amikor szükségtelenül lopják az ügyfél - nem éppen olcsó, társadalmi mun-
- 41/42 -
kaidőalapba tartozó - perceit, óráit, napjait, tetézve ezt a szokásos vegzatúrával felérő és együtt járó megalázó sorban állásokkal. Pedig ennek rendszerszerű megszervezése és kivitelezése szintén nem éppen egy nagy mutatvány. Ehhez csak a következőket kellene tenni:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
