A munkavégzési viszonyok jogilag szabályozott számos formában jelenhetnek meg, azonban a jelenlegi társadalmi-gazdasági viszonyok között igen gyakori az előzőeknek meg nem felelő foglalkoztatás. E bevezető gondolat nem azonos a munkavégzési viszonyok tipikus és atipikus jellegű felosztásával, mivel mindkét kategória megjelenhet legitim és illegitim formában is. Megjegyzendő, hogy az atipikus munkavégzési viszonyok köre igen tág gyűjtőfogalom, így a magunk részéről a továbbiakban nem ezt alkalmazzuk osztályozási ismérvként.
A tanulmányban kitérünk arra a megkerülhetetlen problémára, hogy a valóban vagy látszólag önálló munkavégzési viszonyok hogyan alakulnak, illetve alakulhatnak. E kérdéskör alapvetően összefügg a munkavégzési viszonyok minősítésével, illetve - megfelelő közigazgatási (hatósági) vagy bírósági eljárás esetén - átminősítésével.
A tanulmányban bizonyos speciális munkavégzési (foglalkozási vagy foglalkoztatási) formák munkajogi és részben polgári jogi aspektusú problémáira kívánjuk ráirányítani a figyelmet, szem előtt tartva a munkajog jövőbeni fejlődésében várhatóan mutatkozó tendenciákat1
A munkajog irodalmában és az ítélkezési gyakorlatban távolról sem újkeletű probléma annak eldöntése, hogy a szerződést kötő felek között munkaviszony vagy polgári jogi jogviszony jött-e létre2.
Első rátekintésre az előbb felvetett kérdés könnyen megválaszolhatónak tűnik, mivel mind a munkajognak, mind a polgári jognak megvannak a maga sajátos jellemzői. A jogirodalom, de különösen a bírói gyakorlat bizonyította, hogy az előbbi ismérvek alapján még sem könnyű a "feketén-fehéren" történő elhatárolás3.
A jogviszony minősítése szempontjából a hangsúly nem azon van, hogy a munkaviszony, illetve foglalkoztatás mellett vagy ellen szóló körülmények a nagyobb számúak, hanem azon, hogy az összes körülmény figyelembevételével melyek a meghatározóak; más szóval nem az elhatárolási érvek és ellenérvek száma lényeges, az összes szempont közül azt kell kiemelni és favorizálni, amely vagy amelyek jellegadónak minősíthetők a munkavégzés szempontjából. Az előbbieket tömörebben megfogalmazva Radnay József is kiemeli, hogy annak eldöntése, hogy valakit függőségben foglalkoztatnak vagy az illető önállóan tevékenykedik, nem attól függ, hogy melyik mellett szóló körülmények vannak többségben, hanem általában a munkavégzés összképe az irányadó4.
Az előbb említett jogviszonyok elhatárolási szempontjait, ismérveit igyekezett konkretizálni a jogalkotó az Mt. 2003. július 1. napjától hatályba lépett 75/A. §-sal. Mielőtt rátérnénk e jogszabályhely elemzésére, szükséges kiemelni, hogy a jogalkotó alapvetően a már korábban is érvényesülő és követett bírói gyakorlatot fogadta el. A munkaügyi perek vonatkozásában is meghatározó volt a szerződés minősítése körében, hogy ilyen esetekben nem abból kell kiindulni, hogy a szerződést a felek minek nevezték, hanem annak tartalma alapján kell eldönteni milyen megállapodásra (szerződésre) vonatkozó szabályok az irányadók; a szerződés típusát annak fogalmi elemei, nem pedig a szerződő felek szóhasználata határozza meg5.
Az Mt. 75/A. § (2) bekezdése szerint a szerződés típusát elnevezésétől függetlenül az eset összes körülményeire - így különösen a felek szerződéskötést megelőző tárgyalásaira, a szerződés megkötésekor, illetve a munkavégzés során tett nyilatkozataira, a tényleges munkavégzés jellegére, a 102-104. §-okban meghatározott jogokra és kötelezettségekre - tekintettel kell megítélni, illetve megállapítani. Látható, hogy az Mt. ezen újonnan bevezetett szabálya nem mutat alapvető eltérést a korábban hivatkozott Ptk. kommentár szerint követett gyakorlattól, mely összhangban volt és van jelenleg is - a munkaügyi bíróságok által alkalmazott Ptk. 207. § (5) bekezdésében rögzítettekkel: "A színlelt szerződés semmis; ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni".
Némi kitérőként, de egyáltalán nem elhanyagolható momentumként szeretnénk megjegyezni, hogy egyetértünk a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökének, Handó Tündének azon álláspontjával, mely szerint a Ptk. 207. § (5) bekezdésének helyes értelmezése szerint a színlelt szerződés semmis, ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni. A színlelt szerződés esetében a felek szerződési akaratot színlelnek, de valójában egyáltalán nincs ilyen akarat. A leplezett szerződések körében a feleknek van szerződési akaratuk, de az valójában nem a megkötött szerződés létrehozására irányul6.
Az előbbieket azért tartottuk lényegesnek kiemelni, mert különösen a jogirodalomban gyakran szinonim fogalomként emlegetik a színlelt és a leplezett szerződéseket.
Tovább vizsgálva az Mt. 75/A. §-át, annak (1) bekezdése rögzíti, hogy a munkavégzés alapjául szolgáló szerződés típusának megválasztása nem irányulhat a munkavállaló jogos érdekeinek védelmét biztosító rendelkezések érvényesülésének korlátozására, illetve csorbítására. E rendelkezés valójában az Mt. 4. §-ában meghatározott rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének konkretizálását jelenti figyelemmel arra, hogy e paragrafus (2) bekezdése - többek között - kimondja a jogos érdek csorbításának tilalmát. Az ebből eredő visszaéléseket az Mt. 4. §-a a 75/A. §-sal kívánja megoldani.
Az Mt. 75/A. §-ának értékelését illetően nem osztjuk Dudás Katalin azon álláspontját, hogy jogi szempontból értékelve ez a jogszabályhely nem minősíthető másképpen, mint "deklaratív transzparens jellegű szabálynak"7.
Álláspontunk szerint hibás kizárólag deklaratív alapelvi szintű szabálynak minősíteni az elemzett törvényi rendelkezést. Kétségtelen, hogy az Mt. 75/A. § nem ad mindenre kiterjedő részletes, pontos fogalmi meghatározást a munkavégzésre irányuló szerződés típusát illetően, azonban mindenképpen tartalmilag több egy egyszerű jogértelmezési alapelvnél, hiszen érdemi szempontok felsorakoztatásával kötelezően alkalmazandó ismérveket, feltételeket rögzít, mely a helyes jogalkalmazás szempontjából mindenképpen előremutató a megelőző szabályozáshoz képest.
Voltaképpen Dudás Katalin is - revideálva korábbi álláspontját - hasonló eredményre jut, miszerint deklaratív szabálynál mindenképpen több az említett rendelkezés, amikor kijelenti, hogy e jogszabályhely Mt.-ben való megjelenítésének annyi jelentősége mindenképpen van, hogy megfelelően orientálhatja a gyakorlatot. Tanulmányának későbbi részeiben már szintén ezen "alapelv" gyakorlati alkalmazhatóságát és tételes jogi jelentőségét mutatja be.
Ezzel kapcsolatosan fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy szükséges lett volna a munkaviszony definíciójának érdemi tartalmi elemeinek meghatározása8. A definíció kifejezésen nem precíz, statikus fogalom-meghatározást, hanem a munkaviszony dinamikáját adó ismérvrendszer rögzítését értjük. Az Mt. 75/A. §-a csak szempontokat, és nem tartalmi meghatározást ad. Természetesen nem ismeretlen előttünk az a jelenség, hogy a fejlett nyugat-európai országokban, illetve az EU munkajogában a munkaviszony fogalmát más és más - munkajog, adózás, munkavédelem stb. - aspektusból különféleképpen lehet, illetve kell definiálni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
