Katona Hajnal Tünde "Nyelvi attitűd és jogismeret erdélyi magyar közösségekben" című könyve egy szociolingvisztikai vizsgálat, 2016-ban jelent meg Sepsiszentgyörgyön, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége - Szabó T. Attila nyelvi Intézet kiadványaként. Szerző a Babes -Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának doktori hallgatója, kutatási területe a szociolingvisztika, ezen belül a romániai magyarság nyelvi jogokhoz való viszonyulása.[1]
Ahogyan a könyv hátlapján is olvasható Szerző Péntek János ama megállapításából kiindulva, miszerint "a Kárpát-medencei magyarok identitásában alaptényező a nyelv", ugyanakkor figyelembe véve azt is, hogy a magyar nyelv használatát nemcsak a román közösség egyes tagjai, hanem sok esetben maguk a magyarok, illetve képviselőik is nehezítik, arra keresi a választ, hogy milyen attitűdök fűződnek az anyanyelvhasználathoz és a nyelvi jogokhoz és melyek azok a tényezők, amelyek az adatközlők viszonyulásmódját befolyásolják. Az írásból az is kiderül, hogy a kutatás elvégzésére az a felismerés ösztönözte, hogy az 1990-es évektől kezdődően Romániában, főleg a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának aláírása és ennek ratifikálása közti időszakban, amikor is történt előrelépés a nyelvi jogok kodifikációja és érvényesítése terén, a mindennapi gyakorlatban az anyanyelvhasználat mégsem valósul meg mindig, még ott sem, ahol ennek már nem lenne törvényes akadálya. A nem nyelvész, hanem jogász olvasó itt most feltehetné a kérdést, hogy mi is az a nyelvi attitűd? A választ már a könyv elején, a bevezetésben megtalálja, amely "a nyelvi viselkedésre való felkészültséget, készültséget jelenti. Az arra való hajlamot, hogy egy adott nyelvre, nyelvváltozatra, nyelvi jelenségre vagy elemére vonatkozóan következetesen így vagy úgy, kedvező vagy nem kedvező módon reagáljunk" (Kiss 1995:135). Mivel Kiss Jenő a nyelvi attitűdöt három (megismerő, értékelő és akarati) összetevőből álló konstruktumként írja le, fontos itt megjegyezni, hogy az újabb kutatások eredményeinek ismeretében a nyelvi attitűdnek ezt a definícióját ki kell egészítenünk azzal, hogy a nyelvi attitűd interakcióba is lép a nyelvvel kapcsolatos ismeretekkel/hiedelmekkel, érzelmekkel, illetve viselkedéssel, tehát nemcsak tükrözi "a beszélőközösség társadalmi szokásait, viselkedési szabályait" (Kiss 1995:136), hanem alakítja is ezeket."[2] Szerző ezt úgy érti a könyvben, hogy kívánja-e valaki használni a magyar nyelvet bizonyos helyzetekben vagy sem, s hogy erre vonatkozó döntése végül a kiegészített definíció értelmében bizonyos módon alakítja is a beszélőközösség viselkedését.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a különböző szituációkban történő nyelvválasztást a nyelvi attitűd attól függő módon és mértékben befolyásolja, hogy megfontolást nem igénylő vagy megfontolt nyelvi viselkedésről van szó. Azaz minél pozitívabb valakinek a nyelvi attitűdje, annál valószínűbb, hogy ilyen helyzetekben a magyar nyelv használata mellett dönt, és nem veszi fontolóra, hogy milyen nyelvet használjon.
A könyv 9 fejezetből áll, ezek a következők: 1. Bevezetés, 2. A kutatás módszerei, eszközei, helyszínei. Az adatközlők és az adatgyűjtés, 3. Az adatközlők nyelvi környezete, 4. A nyelvi attitűdök (potenciálisan) konfliktusos helyzetekben, 5. Nyelvi jogi ismeret, 6. Az anyanyelvhasználat fontossága, illetve a nyelvi jogok iránti igény, 7. A nyelvválasztás, 8. A nyelvi jogokhoz való viszonyulás, 9. Összefoglalás. A mű tartalomjegyzéke három nyelvű, magyar, román és angol, a mű végén található rezümé román és angol nyelven íródott. A szerző a kutatás témáját tekintve annak elvégzéséhez értelemszerűen nem mellőzte a vizuális megjelenítést. A táblázatok száma az egyes fejezetekben a következő: 1. fejezet: 2, 2. fejezet: 6, 3. fejezet: 76, 4. fejezet: 8, 5. fejezet: 26, 6. fejezet: 1, 7. fejezet: 8, 8. fejezet: 2 ;
Az ábrák száma a fejezetekben: 5. fejezet: 1, 6. fejezet: 35, 8. fejezet: 2 ;
Tartalmi szempontból fontos kiemelni, hogy a vizsgálat tárgyát három hipotézis képezi, amelyek röviden a következők:
1) a nyelvi jogokhoz való viszonyulás és a nyelvi attitűd attitűdrendszere[;]
- 450/451 -
2) a romániai magyarok nyelvi attitűdjei, nyelvi jogokhoz való viszonyulásmódjai annak függvényében, hogy tömbben, szórványvidéken vagy olyan vidéken élnek, ahol a magyarság a lakosságnak megközelítőleg a felét teszi ki[;]
3) az egyén nyelvi jogokhoz való viszonyulása a (nyelvi attitűdjeit is meghatározó) nyelvi környezet mellett korrelációban van nemével, korával, végzettségével, illetve a település típusával, amelyen él.
Már az előszóban található köszönetnyilvánításból kiderül, hogy a kutatás során Szerzőnek többen is nyújtottak szakmai és más segítséget.
A vizsgálat szempontjait korábbi szociológiai, szociolingvisztikai és pszichológiai vizsgálatok alapján a fentebb említett három munkahipotézisből kiindulva választották meg. A kutatás során az adatgyűjtés kétféle módszerrel történt. Kérdőíves felméréssel, amely beszélgetés formájában történt és megfigyeléssel, amely a nyelvi tájképre és a kérdőíves felmérés során elmondottak ellenőrzésére fókuszált.
Szerző a kutatást három különböző helyzetű térségben végezte. A tömbben élő magyarság körében három Hargita megyei településen: Székelyudvarhelyen, Székelyderzsben és Recsenyéden. Maros megyében, ahol a magyarság a lakosságnak megközelítőleg felét képezi Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön és Mezőbándon. A szórványban élő magyarság körében pedig a Hunyad megyei Déva, Csernakeresztúr és Alpestes településeken.
A kutatásban régiónként hatvanan vettek részt, azaz összesen 180 személy. Ebből régiónként 30 adatközlő városi, 30 pedig falusi környezetből volt.
A könyv kitér a közigazgatásban és az igazságszolgáltatási szerveknél a szóbeli és írásbeli kommunikáció során használt nyelvre. Arra, hogy a polgármesteri hivatal elfogadja-e a magyar nyelvű kérvényeket illetve használ-e magyar nyelvű űrlapokat és formanyomtatványokat és arra is, hogy az adatközlők találkoztak-e magyar nyelvű szöveggel a rendőrségen és a törvényszéken. A szóban forgó anyanyelv-használati jog érvényesítésének kötelező volta a magyar nemzetiségű lakosság arányának függvénye. A kutatásból kiderül, hogy amennyiben ez így lenne, akkor Maros megyéből egy adatközlő nem nyilatkozta volna azt, amikor sikertelenül próbált magyarul beadni egy kérvényt, hogy: "Nem! Ez nem. Ezt nem fogadta el, ezt románul kell"[3] vagy egy másik adatközlő sem nyilatkozta volna azt, hogy: "... mindent románul kellett írjak, és románul kaptam meg a választ rá..."[4]
Kritikaként elmondható, hogy a könyvben írtak azt sugallják, vagy azt sejtetik, hogy a határon túli magyarok az okai annak, hogy nem használják az anyanyelvüket. Bizonyára vannak olyan magyarok, akik olyan körülmények között sem használják a magyar nyelvet, ahol ennek nem lenne törvényes akadálya. Azonban minden esetben ki kellene hangsúlyozni, hogy ez az állítás nem az összes romániai vagy az összes határon túli magyarra vonatkozik. Ugyanakkor azokat a magyarokat is meg kell védeni, akik nem használják, vagy nem merik használni minden esetben a magyar nyelvet, ugyanis a könyvben található jegyzetekben és hangfelvételeken számos magyarázat és történet hangzik el, amelyek elfogadható, nyomós érvnek bizonyulnak. Ilyen érvek voltak például az oktatás területén, akik nem magyarul végezték az egyetemet, hogy: "..nagyon rosszul nézik, és hátrányos a helyzetük azoknak, akik magyar nyelven végzik." ".Azt mondod, német nyelven végeztél, nem mond senki semmit. Mikor azt mondod, magyar. aki román vagy akármi, ilyen nemzetiségű, egykettőre felcsillan a szeme, hogy na, azé' egy mínusz pontot gondolatomba bejegyeztem neked. Szóval nagyon észrevevődik ez."[5] Ez azt is jelentheti akár, hogy Romániában a magyar nyelvnek nagyon alacsony a státusza, még a német nyelv is több tiszteletet érdemel.
Más esetekben pedig azért nem használják az anyanyelvüket, mert félnek. Ez a megnyilvánulás már az adatközlés során is tapasztalható volt, nemcsak a magyarok mindennapi életvitele során. Például közintézményekben, munkahelyen, közterületen vagy tömegközlekedési eszközön az volt az oka, hogy mikor a magyar nyelvet használták, több esetben is a románok arra szólították fel a magyarokat, hogy ne beszéljenek magyarul, vagy hogy románul beszéljenek.
Ezekben az esetekben a jogvédelem nem igazán nyújthat segítséget, ugyanakkor amennyiben ez verekedésbe torkollna és azt esetleg feljelentés majd bírósági ügy követné, ott már helye volna a jogvédelemnek. Ugyanígy jogilag kikényszeríthető lenne az is, hogy például a polgármesteri hivatal elfogadja a magyar nyelvű kérvényeket olyan településeken, ahol a magyar nemzetiségű lakosság aránya már kötelezővé teszi az anyanyelv-használati jog érvényesítését. Ilyen szempontokból pedig nagyon érdekes lehet a könyv jogászok, ügyvédek, leendő jogászok számára, ugyanis az adatközlők számos dologra felhívják a figyelmet, ahol a jogvédelem a jogvédő szervek is szerepet játszhatnak.
- 451/452 -
Az ilyen ügyekben a jogvédelemben elért sikereket pedig népszerűsíteni, reklámozni kellene. Ez pedig nemcsak a pozitív nyelvi attitűd terjedésén változtathatna, hanem akár a romániai magyar közérzeten is javíthatna. Talán háttérbe szorulna a megfontolt nyelvi viselkedés, és a románok is látva a kisebbségvédelem területén elért sikereket, lehetséges, hogy kissé elbizonytalanodnának, és visszafognák magukat olyankor, amikor egyébként a magyarokat támadnák az anyanyelvük használata miatt. Ebben a helyzetben pedig elmondható, hogy a könyv, mivelhogy a nyelvhasználattal foglalkozik, a jogászok számára még hasznosabb lenne, amennyiben például a Nyelvi jogi ismeret fejezet tartalmazna a román nyelvi szabályozásról egy összefoglalót. Az adatközlők egy része szerint is létező magyar nyelvű formanyomtatványokból és űrlapokból is fel lehetett volna tüntetni néhányat.
Kritikaként megemlíthető, amelyet maga a könyv szerzője is elismer, hogy az adatközlők számát az egyes megyék falvaiban megközelítőleg azonosra tervezték, azonban ezt a célt nem sikerült elérniük, mivel bizonyos településeken a tervezettnél kevesebben vállalták az adatközlést. Továbbá a vegyes házasságok arányának tekintetében nem reprezentatív a felmérés illetve Hunyad megyében a három településből csak egy volt falu, a másik kettő pedig falusi jellegű - közigazgatási szempontból városok voltak.
A kutatás eredményei nem tükrözik a teljes romániai magyarság nyelvi attitűdjét és nyelvi jogaihoz való viszonyulását, mert csak egy szűk körre koncentrálódnak, azon belül sem igazán pontos a felmérés, mivel az sem derül ki, hogy melyik településen vettek részt nagyobb számban az adatközlők és melyikben nem, vagy hogy pontosan hányan vettek részt a konkrétan megnevezett településeken.
Szerző azonban megjegyzi, hogy a kutatáshoz használt kérdőív alapján a kutatást érdemes lenne más régiókban is elvégezni. Az elért eredmények összehasonlításával pedig többet lehetne megérteni az eddigi kutatásba bevont régiók nyelvi attitűdjeiről is, és biztosabban általánosítható következtetésekre lehetne jutni a vizsgált kérdéskörrel kapcsolatban. A szerzőnek ez az utóbbi feltevése nem helyes, mivel csak akkor lehetne valós általánosításokat levonni, amennyiben a teljes román területen élő magyarság vizsgálat alá kerülne.
Szerző arról is ír, hogy bizonyos nyelvi jogok esetében nem kaphattak elég árnyalt képet az attitűdökről ahhoz, hogy egyértelmű magyarázataik legyenek a nyilvánvaló hasonlóságokra vagy különbségekre vonatkozóan. Szerinte fontos lenne olyan mélyebb kutatásokat végezni, mint az anyanyelvű sajtóhoz és audiovizuális médiához, kulturális élethez, orvosi ellátáshoz, anyanyelvű oktatáshoz, hivatali ügyintézéshez való viszonyulás.
A nyelvi attitűd számos tényezőtől függ, és ezek között vannak közismertek (például a félelem) és kevésbé ismertek, s mindezek feltárása, elemzése nagyon fontos lenne, ez azonban egy sokkal összetettebb, mélyrehatóbb, többrétű kutatást igényelne, s ezek elvégzése után már valóban le lehetne vonni általánosabb és reprezentatívabb következtetéseket. ■
JEGYZETEK
* Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége - Szabó T. Attila nyelvi Intézet, Sepsiszentgyörgy 2016
[2] Katona: Nyelvi attitűd és jogismeret erdélyi magyar közösségekben. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége - Szabó T. Attila nyelvi Intézet, Sepsiszentgyörgy 2016 8. o.
[3] Katona: i.m. 105-106. o.
[4] Katona: i.m. 106. o.
[5] Katona: i.m. 91. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz, PTE ÁJK Doktori Iskola.
Visszaugrás
