A tisztességes eljáráshoz való jog az egyik leggyakrabban hivatkozott alaptörvényi rendelkezés az Alkotmánybíróság előtti eljárásokban, a téma szakirodalmát áttekintve mégis azt állapíthatjuk meg, hogy híján vagyunk átfogó jellegű tudományos műveknek, bár kétségtelen, egyes részterületeiről jelentek meg tartalmas írások.[2]
Czine Ágnes - a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában megjelent - monográfiájának Bevezetéséből kiderül, hogy a szerző a szóban forgó alapjog átfogó elemzésére vállalkozik, ez alatt értve azt is, hogy az Alaptörvény által biztosított védelmi kört nemzetközi jogi és EU jogi kötelezettségeinkkel párhuzamosan tartja szükségesnek ismertetni. Ez nagy erénye a monográfiának, hiszen az Alkotmányt értelmező alkotmánybírósági gyakorlat[3] is rögzítette, illetve a jogirodalomban[4] is megjelent az az álláspont, hogy az Alkotmánybíróság által biztosított és a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) által biztosított alapjogvédelmi szintnek összhangban kell állnia egymással, még akkor is, ha - a 2012. évet megelőzően - más típusú hatáskör jellemezte a két testületet.[5] Megjegyzést érdemel, hogy az Alaptörvény hatálybalépését követően az Alkotmánybíróság hatásköreit érintő változással az alkotmányos kontroll jellege is a konkrét (egyedi) típusú eljárások irányába tolódott el,[6] mindez tehát szélesítette az említett összhang megteremtésének lehetőségét.
A szerző - a hét fejezetből álló mű vezérfonalaként is értelmezhető - bevezető gondolatai szerint "[...] a tisztességes eljárás és a tisztességes eljáráshoz való jog az adott társadalom értékrendjét, értékítéletét tükörképként megjelenítő, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban megjelenő alapelvek összessége, egyben jogállami garancia, írott és íratlan szabályok együttese. Ugyanakkor ez akkor valósul meg, amikor azt látja az állampolgár, hogy ügyét nemcsak szaktudással, szakértelemmel rendelkező állami alkalmazottak, szakemberek intézik, hanem azt is érzi és az is bebizonyosodik, egyértelművé válik számára, hogy ügyeinek intézése során korrekt, lelkiismeretes, jellemes, feddhetetlen eljárást folytatnak le."[7] E gondolatok minden bizonnyal nem függetlenek attól a ténytől, hogy a szerző sok éves bírói hivatás gyakorlását követően nyerte el alkotmánybírói megbízatását.
Bár a tisztességes bírósági eljáráshoz való jognak minden jelentős nemzetközi egyezmény és az Alaptörvény is külön rendelkezést szentel, a szerző mégis a - szintén egy külön alaptörvényi rendelkezésben rögzített[8] - jogállamiság elvén keresztül kezdi meg a címben említett processzuális alapjog tárgyalását. A szerző e megoldással rávilágít arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog olyan alkotmányos garancia, amely nem szemlélhető, nem értelmezhető csupán önmagában, hanem egyértelműen szerves alkotóelemét képezi a jogállamiság átfogó alapelvének. A szerző azt is egyértelművé teszi, hogy - szemben az ezt vitató nézetekkel[9] - a jogállamiság szubszidiárius jellegű jog(osultság)ként történő felfogását képviseli.
A mű második fejezete azt mutatja be, hogy miként értelmezi, illetve védelmezi a tisztességes eljáráshoz való jogot az EJEB. A szerző a teljesség igényét szem előtt tartva a fejezet elején kitér az EJEB szervezeti felépítésére és működésére is, amelynek során ismerteti a kérelem benyújtásának a feltételeit is. Utóbb említett körben felhívja a figyelmet arra az aktuális - az Alkotmánybíróság működését is befolyásoló - körülményre, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlata alapján a hazai jogorvoslatok kimerítésének kötelezettsége kapcsán komolyan számolni kell - az EJEB kérelmet megelőzően - az alkotmányjogi pa-
- 187/188 -
nasz benyújtásának a szükségességével is, ellenkező esetben a kérelmet elfogadhatatlannak minősíti a strasbourgi testület.[10] A fejezetben a tisztességes eljáráshoz való jog EJEB általi értelmezését a szerző a hazánkat érintő legfontosabb döntések elemzésével taglalja, ezáltal érzékeltetve azt is, hogy milyen hatással van a strasbourgi ítélkezés a hazai jogalkotásra és jogalkalmazásra.
A monográfia harmadik fejezetének a témája a címben szereplő alapjog mikénti érvényesülése az Európai Unió büntetőjogi integrációjában. A szerző rámutat arra, hogy a büntető igazságszolgáltatás tekintetében különösen hangsúlyos nemzetállami szuverenitás igénye mellett az uniós csatlakozással a tagállamok büntetőeljárási szabályainak a kölcsönös elismerése, illetve a szabályok közelítése is szükségessé vált. E folyamatok lényege abban foglalható össze, hogy az uniós jogalkotás az Alapjogi Chartában is garantált tisztességes eljáráshoz való jog különböző részjogosítványainak az egységes, minden tagállamra vonatkozó érvényesülését szolgálta.
A negyedik fejezetben a szerző amellett érvel, hogy jogállamban az alkotmányos büntetőjog rendszere szükségszerűen a tisztességes büntetőeljárás értelmezési keretét jelenti. A monográfia egyértelműen úgy foglal állást, hogy "alkotmányos büntetőjog" alatt az Alkotmánybíróság által az 1990-es években kidolgozott és Szabó András nevével összeforrott koncepciót érti, és tartja helyesnek. Ennek megfelelően a büntető hatalom alkotmányosságának nem csupán a klasszikus nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvek lehetnek a mércéi, hanem az alkotmányos büntetőjog alapján az Alkotmánybíróság ellenőrzés alá vonhatja a büntetőjogi felelősségre vonás intézményét, illetve a büntetési rendszert is. A fejezetben a szerző - álláspontjának alátámasztására - rámutat arra, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat 2012 után is többször megerősítette, az Alaptörvény hatálya alatt is alkalmazandónak értékelte az alkotmányos büntetőjog koncepcióját.[11] Ezzel a szerző a testület gyakorlatának ellentmondásaira is rávilágít. A jelenlegi alkotmánybírósági gyakorlatban szintén megjelenő álláspont ugyanis az alkotmányos büntetőjog koncepcióját szükségtelennek, az Alaptörvény rendelkezéseivel összeegyeztethetetlennek tartja. Mindezt azzal indokolva, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag az Alaptörvényben kifejezetten nevesített rendelkezések [így például a XXVIII. cikk (4) bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege elv] alapján veheti ellenőrzés alá a büntetőjogi szabályokat.[12]
A mű ötödik fejezete a tisztességes büntetőeljárás szabályozásának a hazai történeti előzményeiről szólva bemutatja azt, hogy a felvilágosodás eszméinek terjedésével miként jelent meg a büntetőeljárás egységes és modern szabályozásának szükségessége és milyen hosszú út vezetett az 1790/91-es országgyűlés "jogalkotási programjának" meghatározásától, a reformkorban intenzívvé váló jogi, közéleti vitákon át, az első kodifikált büntetőeljárási kódexünk megalkotásáig. Hű lenyomatát adja a fejezet annak, hogy a korszakban miket tekintettek a legfontosabb olyan követelményeknek, amelyek tisztességesebbé teszik a büntetőeljárást, így a tortúra eltörlésétől kezdve a védelemhez való jog biztosításán keresztül a szabad bizonyítás elvének fokozatos érvényesülése vált megkerülhetetlenné. A műnek ebben a részében az 1896-os Bűnvádi perrendtartás (a továbbiakban: Bp.) természetesen központi szerepet tölt be abból a szempontból, hogy a későbbi büntetőeljárási kódexek - korszaktól függő előjellel - a Bp.-hez képest határozták meg magukat. A szerző - a tisztességes eljárás elemeiként értékelve - összehasonlítja a kodifikált büntetőeljárási törvényeink alapelvi rendelkezéseit, ennek során megállapítja, hogy ugyan a Bp. - a későbbi büntetőeljárási törvényekkel ellentétben - nem tartalmazott külön alapelvi rendelkezéseket, de a jogszabályból egyértelműen kirajzolódott, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog szempontjából kiemelten fontos garanciarendszert tartalmazott, így megjelentek benne például a nyilvánosság, a közvetlenség, a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvei, valamint a védelem elve mellett a jogorvoslati jogosultság elve is. A szerző e fejezet összefoglalásaként is hangsúlyozza, hogy önmagában nem elég az elvek törvényben való rögzítése, azoknak a jogalkalmazás során ténylegesen érvényt kell szerezni. A szerző a monográfia utolsó fejezetében zárja keretbe az e fejezetben megkezdett gondolatsort, hiszen abban értekezik a jelenleg hatályos, azaz a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) alapelvi rendelkezéseiről.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
