Köszöntöm a Fontes Iuris olvasóit a folyóirat 2020. évi utolsó számának lapjain! A folyóirat megjelenésének időpontjában már javában folynak a karácsonyi előkészületek. Mindennapjainkat azonban mégsem a felhőtlen készülődés és az elcsendesülés, hanem a világjárvány okozta nehézségek határozzák meg. Az orvosok, az ápolók, a rendőrök, az államigazgatásban vagy éppen a kereskedelemben dolgozók jelenleg is megfeszített küzdelmet folytatnak az emberi élet megóvása és a gazdaság működésének fenntartása érdekében.
A védekezés sikerességéhez és ezen célok eléréséhez pedig arra van szükség, hogy elfogadjunk bizonyos korlátozásokat. A november 11-én bevezetett, és a jelen állapot szerint 2021. január 11-ig meghosszabbított kijárási tilalom, továbbá a veszélyhelyzethez kapcsolódó egyéb korlátozó intézkedések így nem is annyira a megszokott életvitelünket érintő szigorításokról, hanem inkább az együttérzés és a szolidaritás tanúsításáról szólnak a sérülékenyebb, a fertőzésnek jobban kitett honfitársainkkal szemben. Hiszen az élet és az egészség minden egyéb szabadságunk élvezetének feltétele. A járvány elleni küzdelem másik célja, hogy az élet és benne az alkotómunka ne álljon meg. A mostani lapszám is ezt a törekvést tükrözi, amikor bemutatja azokat a témákat, amelyekben és amelyekről az igazságügyi tárca, annak munkatársai gondolkodnak és alkotnak.
A kiemelt tanulmányt ezúttal az Élő Károly és Péter-Delbó Márta alkotta szerzőpáros jegyzi A közjegyzői fegyelmi eljárások szabályozásának aktuális kérdései címmel. A közjegyzők a jogászi hivatásrendek egyik legkülönlegesebbike. Egyrészt közhatalmi jogosítványokkal rendelkeznek, amely a bírákkal teszi őket rokonná; másrészt a magánjogi viszonyok széles körének alakításában is nagy szerep hárul rájuk, miközben bizonyos korlátok között maguk is piaci szereplőknek tekinthetők - ez utóbbi tekintetben az ügyvédekhez hasonlók. A közjegyzői intézmény folyamatos reform tárgya volt az utóbbi években. Reformigényt támaszt a belső magyar jogfejlődés, ideértve az Alkotmánybíróság vonatkozó, közelmúltbéli esetjogát; de ugyanígy az uniós joggal való együttélés is. Elég arra a körülményre gondolni, hogy az Európai Unió Bírósága - a magyar jogfelfogástól eltérően - a közjegyzői intézménynek nem tulajdonít közhatalmi jelleget. A cikk ezen a témán belül - címéhez híven - a fegyelmi eljárások eljárásjogi és szervezeti kereteiben bekövetkezett és elképzelhető változásokat vizsgálja. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a közjegyzők iránti közbizalom nélkül a magyar igazságszolgáltatás egésze iránti bizalom sem képzelhető el - indokolt tehát a kiemelt figyelem.
A közjogi rovatban Szaniszló Krisztián jelentkezik komoly terjedelmű és izgalmas tanulmánnyal, amelynek témája az Alkotmánybíróságról szóló törvény (Abtv.) legutóbbi, 2019-es módosítása. Mint ismeretes, a módosítás a közhatalmat gyakorlók bizonyos köre számára is lehetővé teszi, hogy bizonyos esetekben alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulhassanak. Egyebek között választ kapunk arra a kérdésre, mely közigazgatási szervek, állami vagy önkormányzati intézmények minősíthetők az Abtv. szerint "közhatalmat gyakorló indítványozónak", illetve melyek azok a jogosítványaik, vagy még inkább hatásköreik, amelyeknek sérelme megalapozhatja az általuk benyújtott alkotmányjogi panasz befogadhatóságát. A szerző a teoretikus elemzést követően egy friss alkotmánybírósági határozatot is bemutat, amelynek révén megértjük, hogyan működhet ez az újítás a gyakorlatban, és milyen ügyekben, milyen terjedelemben láthatunk majd a jövőben közhatalmat gyakorló szerveket az Alkotmánybíróság előtt panaszosként fellépni. Külön érdekessége a tanulmánynak, hogy témáját a közelmúlt közjogtörténeti összefüggésében tárgyalja. Felidézi a hosszú átmenetet. A rendszerváltozás utáni Magyarországon olyan alkotmánybírósági modellt választottak, amelyben az elvont normakontroll dominanciája érvényesült. Ez betöltötte küldetését, amennyiben kulcsszerepet játszott a közjogi rendszerváltozásban, a korábbról örökölt, de az átmeneti, demokratikus alkotmánnyal immár ellentétes jogszabályok kigyomlálása által. Az Alaptörvény és az ennek nyomán elfogadott új Abtv. az átmenetet lezártnak nyilvánítva új korszakot nyitott: az alkotmánybíráskodásban immár az egyedi ügyekben történő konkrét normakontroll és az alaptörvény-ellenesnek vélelmezett bírói döntések felülvizsgálata kerül túlsúlyba. A jogfejlődés ezen a nyomvonalon haladt tovább, és jutott el annak biztosításáig, hogy az Alkotmánybíróság állami intézményektől származó alkotmányjogi panaszokat is befogadhasson. Ez nyilvánvaló elmozdulás attól a klasszikusnak tekinthető felfogástól, amelyben az Alkotmánybíróság küldetése nagyrészt az egyén vagy a magánjogi alanyok védelme a közhatalommal szemben, amennyiben ez utóbbi alkotmányt sért akár jogalkotói, akár jogalkalmazói minőségében. A szerző azonban kimutatja, hogy peres félként az állami szerv közhatalmi státuszától és jogosítványaitól megfosztva áll a bíróság elé, és így a fegyveregyenlőség őt is megilleti. Mindez természetesen nem megy - nem is mehet - az Alkotmánybíróságnak az egyéni alkotmányos jogok védelmében játszott szerepe rovására.
Jancsó Gábor folytatja az új büntetőeljárási törvény első, a nyomozás szakaszát érintő novellájának bemutatását. Előző lapszámunkban publikált cikkében elsősorban a gyanúsított jogállását érintő változásokkal, pontosításokkal foglalkozott.
- 3/4 -
A vizsgálódást most kiterjeszti a novella több más, a nyomozati szakra vonatkozó elemére is, különös tekintettel a védő kirendelésével, az ún. Barnahus-módszer alkalmazásával, a leplezett eszközök használatával, valamint a jegyzőkönyv hitelesítésével kapcsolatos szabályokra. E kérdések közül némelyek klasszikus problémának tekinthetők, amelyek jó ideje a társadalom és a jogalkotó figyelmét élvezik. Hogyan biztosítható például, hogy a kirendelt védő valóban érdemben képviselje a terheltet az eljárás minden szakaszában, és ne csak kipipálható legyen a jelenléte? A magyar büntető eljárásjog folyamatosan tökéletesíti ezt a jogállam szempontjából esszenciális jogintézményt. A Barnahus módszer mint elnevezés alighanem sok olvasónk számára ismeretlen, bár a törekvés, a mögöttes jogpolitikai cél ismert. Lényege, hogy fokozott védelemben részesítse a kiskorú sértetteket és áldozatokat a büntetőeljárás során, akár fizikai elkülönítésük révén is. A barnahus (gyerekház) izlandi kifejezés is erre utal, hisz ezt a megoldást ott, tehát egy skandináv állam jogrendjében alkalmazták először. A magyar büntetőeljárás is következetesen, folyamatosan veszi át és fejleszti ki azokat a megoldásokat, amelyekkel a kiskorúak retraumatizációja megakadályozható. Laikusok számára is ugyancsak izgalmas fejezet a titkosszolgálati vagy azzal rokon eszközök alkalmazása a büntetőeljárásban. Itt is arról van szó, hogy különböző értékek és érdekek között kell az egyensúlyt keresni, elfogadva, hogy végleg soha meg nem találhatjuk. (Kierkegaard írta, hogy az ember nem birtokolhatja az igazságot, viszont kötelessége az igazság keresése. Ez a jog világára fokozottan érvényes.) Nemcsak a védett tanú, hanem akár a fedett nyomozó védelme és az eljárás sikere is konfliktusba kerülhet egymással, és akkor még nem beszéltünk a terheltet védő garanciák érvényesüléséről. Végezetül a jegyzőkönyv hitelességének kérdésköre is folytonosan a jogalkotó napirendjén szerepel, hiszen a rohamosan fejlődő informatika az igazságszolgáltatás újabb és újabb területeit hódítja meg, egyelőre inkább az eljárásjogban. (Sokak szerint ez legyen a folyamat netovábbja is.)
A magánjogot Végvári Zsuzsa képviseli A GDPR és az Infotv. alkalmazhatósága az igazságügyi szakértői adatkezelés során c. tanulmányával. Az írás - a szerző szándéka szerint -főként a különböző eljárásokban közreműködő, a tényállás elbírálását segítő, jogi végzettséggel általában nem rendelkező igazságügyi szakértők számára lehet hasznos, amennyiben segíteni kívánja őket abban, hogy munkájuk során az óhatatlanul szükséges adatkezelési tevékenységet az Infotv. vagy a GDPR szabályai szerint végezhessék. A Fontes Iuris ismételten határterületre kalauzolja ezzel az olvasót. Az adatvédelem életünk részévé vált, de még talán nem része eléggé kultúránknak, sőt, jogi kultúránknak sem. A kihívás abban áll, hogy olyan rendkívül bonyolult joganyagot kell alkalmazni, amelyhez képest szinte mindenki, így a legtöbbször egész más területen mozgó igazságügyi szakértők is laikusnak számítanak. Ez a kiváló tanulmány segíti az eligazodást.
Hazánk a volt szovjet blokk államai közül elsőként, harminc éve csatlakozott az Európa Tanácshoz. Talán ezért is tarthat különös figyelemre számot az európai és nemzetközi rovatban megjelenő cikk Bencze Kata és Tallódi Zoltán tollából. Tárgyuk nem más, mint az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának magyar elnöksége, amelyre 2021 májusa és novembere között kerül majd sor. Az Európa Tanács a páneurópai eszme jegyében fogant legpatinásabb intézmény. Megalakulása annak jele volt, hogy Európa népei a II. világháborúból és a holokausztból levonták azt a tanulságot, amelyet elmulasztottak levonni az első világégésből: minden különbözőség ellenére, vagy éppen ezek miatt sorsközösségben vagyunk, és a földrész békéjének tartós biztosítása mindennél fontosabb európai, sőt, egyetemes érdek: Európa két háborúját exportálta a világba, eljött az idő, hogy világháború helyett a világbéke központjává váljon. Ez pedig úgy lehetséges, hogy számba veszi a közös európai értékeket és intézményekkel garantálja ezek érvényesülését, úgymint a demokratikus jogállam, az emberi jogok, köztük a nemzeti kisebbségi jogok védelmét. Az Európa Tanácsot a szabad világhoz tartozó nyugat-európai nemzetek alapították. A vasfüggöny leomlása után azonban Churchill, De Gaulle és II. János Pál pápa tágabb, nagylelkűbb Európa képét kezdte el tükrözni a szervezet tagsága, amely így az Atlanti-óceántól az Urálig és a Kaukázusig terjed, magában egyesítve egyébként katonai konfliktusban álló nemzeteket is. Ez volt Antall József ideálja is, aki e szavakkal köszöntötte az Országházban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlését, amely 1992. június 30-án először ülésezett a volt vasfüggönytől keletre:
"Ma az a kérdés vetődik fel előttünk, hogy mit is kezdünk közös örökségünkkel, és hol is vonjuk meg Európa határait. Ha azt mondjuk, hogy az egyik Európa az, amelyet könnyen azonosítunk a nyugati kereszténységgel, és az ebből kialakult laikus műveltséggel, akkor a másik oldalon újra fel kell fedeznünk a bizánci kultúrát, amelyik a maga monolitikus, cezaropapisztikus szemléletével, de ugyanakkor hallatlan érzelemgazdagságával - az európai racionalizmus mellett -, a lélek vizsgálatával és feltárásával újat adhat a mi Európánknak."[1]
Az Európa Tanács mindamellett nem Európa múltját, hanem jövőjét kell, hogy jelentse. Ezt a jövőt alakíthatja majd a magyar soros elnökség is. Álljon itt néhány a címszavak közül, amelyek az elnökségi programban visszaköszönnek majd: digitalizáció, mesterséges intelligencia az igazságszolgáltatásban, kiberbűnözés elleni küzdelem... Nova et vetera...
Kívánom az olvasóknak, hogy haszonnal és örömmel forgassák a most következő lapokat, és sikerrel mélyüljenek el egy-egy őket érdeklő témában. Kívánom, hogy amikor majd legközelebb találkozunk, biztonságban érezhessük magunkat és szeretteinket a járványtól! És végül, de nem utolsósorban: boldog karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok mindnyájuknak! ■
JEGYZETEK
Visszaugrás
