id. Boér Elek életútjának felvázolásához rendkívül szűk körben állnak rendelkezésre biográfiai adatok. Ami e szűkszavú összefoglalókból[1] kirajzolódik, az a következőkben összegezhető. 1872. november 26-án látta meg a napvilágot Maroscsapón [Cipău, falu Romániában, akkoriban Kis-Küköllő vármegyéhez tartozott, ma Maros megyében (Judeţul Mureş) található, Radnót (Iernut) közigazgatási területén található]. Tanulmányait 18931897 között a kolozsvári, a bécsi és a berlini egyetemen végezte. 1898-ban a kolozsvári egyetemen az államtudományok doktorává avatták. Ugyanebben az évben tett ügyvédi vizsgát, majd rövid ideig Erzsébetvárosban ügyvédként, 1900 és 1908 között pedig Kis-Küküllő vármegye szolgabírójaként, főszolgabírójaként és tiszteletbeli főjegyzőjeként dolgozott. Magántanári képesítést 1906-ban szerzett közigazgatási jogból, ezt követően 1908-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanáraként tevékenykedett, majd 1910-től nyilvános rendes tanárként oktatta a közigazgatási és pénzügyi jogot.
Az egyetemen betöltött tisztségei szempontjából említésre érdemes, hogy a kolozsvári egyetem alapításakor nem szerveztek önálló közigazgatási tanszéket, a magyar közjog mindenkori professzora volt az, aki ezt a tárgyat is előadta. Az önálló tanszék felállítására 1908-ban került sor, amely magában foglalta mind a közigazgatási, mind pedig a pénzügyi jog oktatását is. A kolozsvári egyetemen 1918/1919-es tanévben a Jog- és Államtudományi Kar dékáni tisztét is betöltötte,[2] majd a Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi tanszéknek lett első vezetője 1921-1922 között.[3] 1922. augusztus 25-én nyugdíjazták az egyetemről.
A tudományos munka mellett a gyakorlati jogi munkát is magas fokon művelte, először a szegedi (1921-1922), majd a Budapesti Közigazgatási Bíróság bírájaként (19261940), tanácselnökeként (1940-1943), végül másodelnökeként (1943-1944) tevékenykedett.
A Washingtonban felállított hármas vegyes döntőbíróságnál Magyarországot képviselte 1926-1931 között. Mindezek mellett országgyűlési képviselőként 1943-1944 között a Felsőház tagja volt.
- 91/92 -
Fiával, ifj. Boér Elekkel (1899-1954) együtt 1951-ben kitelepítették Újfehértóra. 1952. január 8-án hunyt el.
Kutatási területe elsősorban a törvényhatósági önkormányzatok és a közigazgatósági bíróságok szervezeti és működési kérdéseire, illetve hatáskörének kiterjesztésére terjedt ki. Dogmatikai szempontból a közigazgatási döntések jogerejéről írt műve számít egyik legfontosabb munkájának. Boér Elek kortársaihoz képest termékeny szerzőnek tekinthető: három monográfiát írt és mintegy 50 közleményt publikált.[4]
Tudományos munkássága a hazai közigazgatási jogtudomány kialakulásának kezdetére tehető, ezért pályaívének felvázolása, munkásságának bemutatása során jelentőséggel bír a közigazgatási jogtudomány fejlődési sajátosságainak leírása, abban a korszakban, amelyben élt és alkotott.
A tanulmánynak nem célja, hogy hatályos jogunk egyes jogintézményeivel összefüggésben párhuzamot vonjon, annyit azonban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Boér által megfogalmazott de lege ferenda javaslatok még napjainkban is alkalmasak lehetnek arra, hogy ösztönzőleg hassanak a jogalkotásra.
Európában a 19. század második felében a közigazgatástudománynak alapvetően két fő irányzata különböztethető meg: (1) a közigazgatástani irányzat, illetőleg (2) a közigazgatási jogtudományi irányzat. A közigazgatástudomány fejlődésének leírására alkalmas lehet a kutatás tárgya szerinti megközelítés, amely meglehetősen színes képet tár elénk, éppen ezért a közigazgatástudomány jellemzése túlzottan sematikussá válna, ha pusztán az említett fő irányzatok képeznek differentia specifica-t. A közigazgatási jogtudomány önmagában is hosszú utat járt be a 19. században az egyszerű pozitív jogi leírástól a közigazgatási jogi dogmatika kialakulásáig. A közigazgatási jogtudomány e korszakának a tudománytörténeti változások elemzése alapján meghatározható sajátossága, hogy - részben önálló kutatási tárgy hiányában - az 1840-es évektől kezdődően tankönyvek, illetőleg a közigazgatás gyakorlatát ismertető összefoglalók jelentek meg. Ennek oka egyrészről az, hogy nem létezett önálló közigazgatási jog, másrészről pedig az, hogy az oktatás tárgyát kizárólag a gyakorlati szervezési ismeretek képezték.[5]
A magyar közigazgatástudomány kezdeti időszakát a 19. század utolsó harmada jelentette. Nehezítette a fejlődés kezdeti lépéseit, hogy egyes vélemények szerint "a magyar közigazgatástudomány alól indulásakor hiányzott a kellő államelméleti és jogelméleti alap."[6] A pozitivista-jogszabályleíró, majd később a dogmatikai fogalmakat is elemző munkák a tételes közigazgatási jog gyarapodásának eredményeként jelentek meg.[7] A
- 92/93 -
19-20. század fordulója a közigazgatási jogtudomány kialakulásának és kezdeti fejlődésének rendkívül termékeny korszaka, amelynek meghatározója a tételes közigazgatási jog tudományának dominanciáját jelentő közigazgatási jogtan volt. A Lorenz von Stein nevéhez fűződő közigazgatástani irányzat[8] hazánkban csupán elszigetelt jelenség maradt, érvényesülése leginkább Concha Győző (1846-1933) munkásságában figyelhető meg.[9]
A közigazgatási jogismereti irányzat követői - a teljesség igénye nélkül Boncz Ferenc (1829-1901), Grünwald Béla (1839-1891), Fésüs György (1841-1914) - a joganyag meghatározott elvek mentén történő rendszerezésére törekedtek, munkásságuk a joganyag feldolgozására, elsődlegesen kézikönyvek szerkesztésére irányult.[10]
A közigazgatási jogi pozitivizmus katedratudományként alakult ki, egy-egy ágazat jogának, a már létező és érvényesülő jogi normáknak a deskriptív bemutatására törekedett. Ezekben a munkákban érzékelhető igazán, hogy a közigazgatási jog heterogenitásának dominanciájából kiindulva az egyes jogintézményekre vonatkozó dogmatikai következtetések nem lelhetők fel.[11] Szamel Lajos értékítéletét alapul véve a közigazgatási jogi pozitivizmus kiemelkedő alakjaiként említhető Kmety Károly (1863-1929) és Márffy Ede (1885-1947). Az ő műveikben azonban már a közigazgatási jogi dogmatika egyes elemei is megmutatkoznak.[12]
Az Otto Mayer[13] által fémjelzett közigazgatási jogtudományi dogmatikai irányzat alapozta meg a közigazgatási jog elméleti fejlődését. A tételes jogtól elszakadó jogdogmatika hazánkban azonban a századfordulón még alig éreztette hatását, a közigazgatási jogi pozitivizmus szinte egyeduralomra tett szert. A közigazgatási jogi dogmatika irányzatának két legkövetkezetesebb és egyben legkiválóbb művelőjeként a közigazgatástudomány Tomcsányi Móricot (1878-1928)[14] és Ereky Istvánt (1876-1921)[15] tartja számon. Mellettük Vasváry Ferenc (1872-1952),[16] Jászi Viktor (18681915)[17] és Boér Elek[18] azok, akik a közigazgatási jog alapvető intézményeinek leírásakor már a pozitivizmuson túlterjeszkedve a jogi, jogtudományi módszert alkalmazva a dogmatikai kérdéseket is elemezték.[19]
- 93/94 -
Boér Elek közigazgatási jogtudományi munkássága a közigazgatási jogi pozitivizmuson messze túlmutatott. A kutatási metódusát illetően Otto Mayer jogi módszere mellett kötelezte el magát.[20] A közigazgatási jogi dogmatikának a pozitív jogtanhoz képest kiemelt feladatát képezte a közigazgatási jog általános fogalmainak, fogalomrendszerének megteremtése. A közigazgatási jogi dogmatikára Szamel Lajos mint fogalomképző közigazgatási jogtudományra hivatkozott, álláspontja szerint azonban ez a megnevezés nem mindig hordozott pozitív értéktartalmat.[21]
Műveiben a közigazgatási jogi dogmatika kezdeti eredményeire támaszkodva elemezte a közigazgatás egyes jogintézményeit, definiálta a közigazgatási jog alapfogalmait, feltárta a tételes jogból kiindulva azokat az általános összefüggéseket, amelyek a közigazgatási jogi dogmatikai tartalmak elmélyüléséhez vezettek. A közigazgatási jogviszony szereplői, a közigazgatás jogalanyai jogainak, kötelességeinek meghatározása, az aktustan kimunkálása a jogvédelem kérdéseinek tanulmányozását is elengedhetetlenné tették. Ezen ismeretek birtokában külön kiemelendők Boér Eleknek a közigazgatási alanyi jogok vizsgálatával, illetőleg a jogviszonyok elemzésével és értelmezésével összefüggésben kialakított nézetei, amelyek tovább gazdagították a közigazgatási jogtudomány addig elért eredményeit. A közigazgatási alanyi jogok elismerése az alanyi jogvédelem szempontjából bírt kiemelt jelentőséggel, ennélfogva a közigazgatási szervek jogsértései esetére szükségszerűen kialakult a jogorvoslati fórumrendszer, kimunkálásra kerültek az igénybe vehető jogorvoslati eszközök.
Dogmatikai szempontból az alanyi jogok elméletével állt összefüggésben leginkább Boér Elek tudományos munkásságának meghatározó, a közigazgatási jogtudomány fejlesztéséhez kapcsolódó része.
A közigazgatási jogi dogmatika térhódításának időszakában,[22] a 19-20. század fordulóján Boér Elek közigazgatási jogtudományi munkásságának bemutatásához azokat a meghatározó tendenciákat és követelményeket szükséges alapul venni, amelyek a közigazgatási jog elméletével szemben jelentkeztek. Ennek következtében, egyes dogmatikai jellegű műveinek áttekintése során a tanulmány törekszik annak bemutatására, hogy mennyiben jelennek meg új, a tételes jogból levezethető jogi fogalmak, jogintézmények. Vizsgálja az írás továbbá azt is, hogy a deduktivitás vált-e meghatározóvá a fogalomképzésnél, vagy amint az a későbbiekben láthatóvá válik, a joggyakorlat alakította leginkább a tételes jogból levonható általános következtetéseket.
A tanulmány Boér Elek tudományos munkásságából azon műveik rövid összefoglalására tesz kísérletet, amelyek dogmatikai szempontból előrelépést jelentettek, önálló fogalomalkotással, egyes jogintézmények kidolgozásával hozzájárultak a közigazgatási
- 94/95 -
jogtudomány fejlesztéséhez. Ezen a gondolati síkon elindulva kiemelkedő jelentőségű munkájában a közigazgatási intézkedések jogerejének problematikája került feltárásra, amely jelen tanulmány középpontjában is áll. Emellett azonban betekintést nyújt mind a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos, mind pedig az önkormányzati jogok védelmét vizsgáló munkáiba is.
A jogerő fogalmának meghatározásakor König Vilmos perjogi definíciója képezhet egyfajta kiindulási alapot. Eszerint a "[j]ogerő [...] a perjogban kettős jelentőségű: egyfelől jelenti a folyamatban lévő jogvitában hozott ítélet vagy határozat megtámadhatatlanságát (alaki jogerő), másfelől azt a hatást, amelyet az alakilag jogerős egy későbbi eljárásban gyakorol, amelyben ugyanaz a vitás kérdés újból döntés alá kerül (anyagi jogerő) [...] az alaki jogerő feltételezi a határozat kézbesítését, az intézkedések az anyagi jogerőre is kihatnak, mert ez feltételezi az alaki jogerőt. (1881: LIX. tc. 23. §)"[23]
A fogalom meghatározásakor érdemes felidézni Tomcsányi Móricnak a közigazgatási bírósági eljárás és a közigazgatási hatósági eljárás viszonyrendszerében kifejtett vélekedését, amely szerint a jogerő "[E]gyike a legbonyolultabb kérdéseknek; joganyagunknak talán ez a része az, ahol éles határvonalú kategóriákkal, merev szabályokkal a legkevésbé dolgozhatunk."[24] Különös, hogy Tomcsányi a jogerővel foglalkozó szerzők és munkáik között nem említette Boér Eleknek a jogerővel kapcsolatban kifejtett nézeteit.
A közigazgatási intézkedések jogereje címet viselő kiadvány 1910-ben jelent meg, az Erdélyi Múzeum Egylet Jogi Szakosztályának 1910. január 30-án tartott ülésén tartott előadás szerkesztett és kibővített változataként. Az írást Balogh Artúr hézagpótló műként jellemezte, amely a közigazgatási jog egyik legérdekesebb és legkevésbé tisztázott kérdésével foglalkozott.[25] Paulovits Anita értékelése szerint a hazai szakirodalom Boér Elek jogerőről vallott álláspontját méltatlanul elhanyagolta.[26]
A 20. század elején a jogerő kérdésére Boér Elek mellett kiemelt figyelmet fordított Tomcsányi Móric, Krisztics Sándor, valamint Baumgarten Nándor. Névai László meglátása szerint, a polgári eljárásjog elhanyagolta a jogerő problémát, ugyanakkor a közigazgatási jogban, ahol egyáltalán a létezése is vitás volt, a jogerő kérdése élénken foglalkoztatta a szakjogászokat.[27]
A közigazgatási intézkedések jogerejéről szóló mű kiindulópontja kettős; (1) egyfelől jogelméleti szempontból vizsgálta Boér Elek a jogerő intézményét, (2) másfelől pedig olyan kérdéseket is felvetett, amelyek a gyakorlati közigazgatás érdekében gyors megoldást igényeltek.[28]
- 95/96 -
(1) Művének első, jogelméleti részében tárgyalta az osztrák, valamint német közigazgatási jogtudomány jeles képviselőinek, perjogászainak álláspontját a jogerő kérdését illetően, valamint összefoglalta a francia közigazgatási dogmatika eredményeit is.
A jogerőről kialakított álláspontját két osztrák szerző, Edmund Bernatzik[29] és Friedrich Tezner[30] egy-egy, a jogerő intézményének bemutatásával foglalkozó munkájával alapozta meg. Mindkét szerző megkülönböztette a formális és a materiális, azaz az alaki és az anyagi jogerőt, leszögezve azonban azt, hogy a formális, vagyis az alaki jogerő megelőzi a materiális, vagyis az anyagi jogerőt, annak feltétele. A formális jogerő a meg nem támadhatóságot jelentette, ami egyúttal jogi oka a materiális jogerőnek.[31] A jogerő intézményének gyakorlati jelentőségét Boér az osztrák közigazgatási bíróság másodelnöke, Karl Lemayer[32] e tárgykörben írt munkájára hivatkozással tárgyalta. A jogerő Lemayer felfogásában összefüggött az állam szerepével, amelyet kettősségében ragadott meg: (1) a jogvédelem, (2) másfelől olyan közállapotok megteremtése és fenntartása, amelyeket az állam megkívánt. Felfogása szerint a közcélok megvalósításának eszközeit is az államnak kell igazgatnia és vezetnie, ezt tartotta a közigazgatás fő céljának és ebből következett a jogerővel kapcsolatos sajátos álláspontja, miszerint "[A] közérdekkel szemben nem lehetséges a jogerős határozat meg nem változtathatóságára hivatkozni. " A közérdek megvalósítását ennélfogva a jogerő érvényesülése elé helyezte, a közigazgatást a közcélok megvalósításában a jogerő intézménye nem gátolhatta.[33]
Hasonló álláspontot képviselt a Boér által hivatkozott német jogtudósok egyike, Philippe Zorn is egy tanulmányában.[34] A közigazgatási bíráskodás fogalmával foglalkozva Zorn kijelentette, hogy a jogerősség eszméje a közigazgatási perben egyáltalán nem alkalmazható.[35] Zorn álláspontja szerint a polgári perben kielégítő a res judicata facit inter partes, mivel itt a felek alatt minden kétséget kizárólag csak azokat kell és lehet érteni, akik a perben mint ügyfelek szerepeltek, ellenben a közigazgatási perben a felek köre - álláspontja szerint - ilyen pontosan és szigorúan nem határolható le. Ugyanakkor, ha Bernatzik mintájára a közigazgatási bírósági ítéletek tekintetében a jus facit inter omnes álláspontja lenne a meghatározó, akkor a jogerősség hatása rendkívüli mértékben kiterjesztésre kerülne. Bernatzik ugyanis szembeállította a polgári és a közigazgatási pert, a közigazgatási ügyekben a ténybeli érdekeltséget vette alapul, mivel akinek az érdekeltsége megállapítható, azt véleménye szerint éppen úgy kötelezi az ítélet, mintha félként szerepelt volna.[36] Zorn az állam közhatalmi státuszából kiindulva leszögezte, hogy amennyiben "a jogerősség a közhatalomnak összes szerveit kötelezi, megköti, ez a gondolat az állam közjogi rendjének követelményeivel absolut és össze nem egyeztethető ellentétben áll"[37] A jogerő érvényesülését közigazgatási ügyekben ezzel teljes mértékben kizárta, a közérdek folyamatos változása felfogásában ily módon bármikor felülír-
- 96/97 -
hatja a jogbiztonság egyik alapvető intézményét, a jogerőt. Gustav Seidler a Bernatzik-féle álláspontot vallotta, a formális és materiális jogerősség álláspontját képviselte, előbbi alatt értette az ítélet vagy határozat végérvényességét, utóbbi alatt pedig, melynek előfeltétele a formális jogerősség, értette azt a végérvényesen befejezett, a peren túlmenő hatást, melynél fogva a jogviszonynak a jövőben úgy kell érvényesülni, amint azt a bíró megállapította. A jogerősséget a közigazgatási bíróság ítéletén túl kiterjesztette a közigazgatási hatóságok határozataira nézve is.[38]
Végül Otto Mayer jogerővel kapcsolatos álláspontját[39] is érdemes felidézni, amely szerint a jogerősség "a közigazgatási tény meg nem változtathatóságát jelenti", melyet e tények keletkezésük módja által nyernek el, és amely ezen tényeknek az érdekelt felekkel szemben megnyilvánuló kötelező erején nyugszik. A jogerőt a felek alanyi közjogaként fogta fel, hiszen a döntés a felek beleegyezése nélkül nem változtatható meg, így a felek jogot nyertek a közhatalomnak egy bizonyos része felett.[40] Mayer álláspontja szerint nem érvényesíthető a ne bis idem elve a közigazgatási bíróságok és a többi közigazgatási hatóságok között, ugyanis előfordulhat, hogy egy közigazgatási bíróság által már eldöntött ügyet a vele később foglalkozó rendes közigazgatási hatóság másképpen fog fel és intéz el, mint azt a bíróság tette. Ezt tekintette Mayer a relatív jogerő fogalmába tartozónak, vagyis amíg az abszolút jogerő érvényesült a felek és a bíróság között, úgy a bíróság és a hatóságok között a relatív jogerő jutott érvényre.[41]
A francia közigazgatási jogi dogmatika - Boér álláspontja szerint - a közigazgatási intézkedések jogerősségével nem foglalkozott mélyebben, elfogadta a polgári perben érvényesülő jogerő intézményét. Az ítélt dologra, a res judicata pro veritate habetur elvére törvényes praesumptio-ként tekintettek. Az ítélt dolog jogintézménye a közigazgatási ügyekben csak azokban az esetekben érvényesült, ha a közigazgatási határozat peres közigazgatási eljárás (contentieux) keretében jött létre.[42] A francia jogtudósok közül Boér Henri Berthélemy, Maurice Hauriou, Jean-Baptiste Simonet és Rodolph Rousseau lényegében egybehangzó álláspontját fogadta el, miszerint a közigazgatási hatóságok intézkedései relatív jogerősséget teremtenek, amelyek az érdekelt felekre vonatkoznak és harmadik személyekkel szemben res inter alios judicata-t képeznek.
(2) Boér munkájának második részében tárgyalta mélyrehatóan a közigazgatási intézkedések jogerejének kérdését a magyar jogban. Az osztrák, a német és a francia dogmatikai alapvetést követően, valamint a jogerőnek a joggyakorlatban való érvényesülését is érintve, a hazai joggal összefüggésben megállapította, hogy a rendes (nem peres) közigazgatási eljárás körében hozott intézkedésekre nézve a res judicata elve olyan értelmezést és alkalmazást nem nyerhet, mint ami a polgári perjogban érvényesült.[43] A
- 97/98 -
problémát a közigazgatási bíráskodásról rendelkező 1896: XXVI. tc.[44] egyes intézményeinek érvényesülése, valamint az 1901: XX. tc.[45] újrafelvételre vonatkozó rendelkezései hozták felszínre. Ugyan a közigazgatási bíróság által elbírált ügy res judicata-nak tekintendő, azaz végérvényes, nem került azonban meghatározásra az, hogy ez a jogerő kik között és milyen hatállyal keletkezik. A közigazgatási bírósági gyakorlatot elemezve megállapította, hogy e kérdésre a joggyakorlat csekély magyarázattal szolgál.[46] Általánosságban leszögezte, hogy a közigazgatási bíróság előtt is nagyrészt a polgári perben érvényesülő jogelvek hatnak. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a közigazgatási bíróság nemcsak a saját ítéleteire nézve, de a rendes közigazgatási eljárás keretében hozott közigazgatási intézkedésekre is elfogadta az abszolút jogerőt, vagyis a megváltoztathatatlanságot.[47] Ebből eredően tagadta, hogy a közfeladatok ellátása, a közérdek szolgálata a jogerő intézményének kizárását eredményezhette volna a közigazgatási jogviszonyok tekintetében. Hangsúlyozta azt is, hogy a res judicata - éppen a közigazgatási per közjogi természetéből kifolyólag - hivatalból veendő figyelembe.[48] Az alaki jogerő érvényesülésével kapcsolatban a felek közötti, inter partes történő érvényesülést elengedhetetlennek tartotta, mind a közigazgatási hatóságok, mind pedig a közigazgatási bíróság döntései esetében. Az abszolút jogerőt a közigazgatási bíróság és a perben szerepelt ügyfelek közötti kapcsolatban értelmezte, az ítélet és a végzés jogi természetének vizsgálatával. Az általános közigazgatási eljárásban létrejött közigazgatási intézkedések esetében hivatkozott viszont arra az elvre, mely szerint a közigazgatási ügyek egy részében a jogerős határozattal való befejezés nem eredményez res judicata-t. E körbe sorolta azokat az ügyeket, amelyekben a hatóságok diszkrecionális jogkörben jártak el, így ezekben az ügyekben a polgári perjogi értelemben vett res judicata jogintézménye nem érvényesülhetett.[49]
E megállapításának alátámasztására a közigazgatás funkciójának elemzését tartotta szem előtt, ez alapján állította fel alaptételeit. Leszögezte, hogy a bíráskodás és a közigazgatási funkciók céljai ellentétesek, a közigazgatási intézkedések jogereje így nem oldható meg a jogszolgáltatás eszméje alapján. A közigazgatási intézkedések a mindenkori közérdektől feltételezetten, sub clausula rebus sic stantibus jönnek létre, azaz a közigazgatási intézkedések a fennálló körülményekre alapozódnak, ezáltal a célzott jogi hatást is e körülményekhez igazodóan váltják ki, tételezve a rebus sic stantibus elvét, azaz a megváltoztathatóság lehetőségét. Ebből fakadóan a közigazgatási jogviszonyban az egyén célját, törekvését korlátozza a közérdek. A jogerő kérdése tehát Boér álláspontja szerint más-más megoldást igényel a polgári perben hozott ítéletekre és a közigazgatási intézkedésekre. A közigazgatási intézkedések fogalomkörébe vonta a határozatot, a véghatározatot és a végzést,[50] valamennyi intézkedési típus esetén vizsgálta az alaki jogerő feltételeit.[51]
- 98/99 -
Végső következtetéseit összegezve de lege ferenda leszögezte, hogy (1) a közigazgatási jogviszonyokban érintettek részére az alanyi jogaik védelméről gondoskodni kell mind a köztisztviselők felelősségének rendezésével, mind pedig a közigazgatási per lehetőségének biztosításával; (2) mind a közigazgatási bíróság ítéletei, mind pedig a közigazgatási hatóságok intézkedései vonatkozásában alkalmazandónak tartotta az alaki jogerő intézményét; (3) az alaki jogerő a végrehajthatóságot kell, hogy eredményezze, inter partes érvényesüljön, az inter omnes érvényesülésre csak kivételesen lehessen lehetőség; (4) a feleknek a res judicata-ra való hivatkozás csak a közigazgatási bíróság alaki jogerős ítéleteire nézve lehetséges, közigazgatási intézkedések esetében általában ki kell zárni, csak jogszabályban taxatíve meghatározott körben legyen erre lehetőség; (5) a res judicata kifogásolása esetére közigazgatási intézkedéseknél meg kell nyitni a közigazgatási per lehetőségét, míg a diszkrecionális intézkedéseknél a semmisségi panaszt; (6) megállapítandó a közigazgatási és bírói határozatok egymáshoz való viszonya és kölcsönösen kötelező hatálya.[52]
A közigazgatási bíráskodás témakörét első alkalommal egy 1903-ban megjelent tanulmányában elemezte részletesen, kitérve a bíráskodás céljára, tárgykörére és szervezetére.[53] Kiindulópontjaként azt a vitát határozta meg, amely az alanyi közjogok elismerése terén bontakozott ki, nevezetesen, hogy az, amit a 19-20. század fordulóján "közigazgatási bíráskodás alatt értenek, az a rendes polgári bíróságok hatáskörébe tartozik-e, avagy a közigazgatási hatóságok illetékesek arra?"[54] A közigazgatási bíráskodás célja és feladata definiálásához szükségesnek vélte (1) a szubjektív közjogok lényegének és tartalmának, (2) az államról alkotott felfogásoknak, valamint a közigazgatásról való gondolkodásnak a vizsgálatát.[55] Elemzésének középpontjába Otto Bahr és Rudolf Gneist nézeteit állította. Bähr álláspontját összefoglalva megállapította, hogy a közjog fogalma nincsen eléggé tisztázva, e kérdést a magánjog fejlődése alapján kívánta megoldani. Az állam különböző tevékenységeit vizsgálva úgy vélte, hogy az állam alávetése a jogszolgáltatásnak kizárólag a kormányhatalom esetében lehetséges. Elismerte, hogy a közigazgatásnak a bírói ítélkezés alá vetésére szükség van, valamint azt is, hogy az egyéneknek a közigazgatási hatóságokkal szemben jogvédelmet kell biztosítani. A bírói védelem megszervezését viszont célszerűségi kérdésként kell kezelni, így a szubjektív közjogok védelmét lehetséges akár a rendes bíróságokra, akár külön szakbíróságokra bízni.[56] Bähr nézeteit illetően Boér a legfőbb problémát abban látta, hogy az államot megfosztotta lényegétől, egyfajta személyegyesüléssé, "szövetkezetté fokoz[t]a le."[57] Emellett tarthatatlannak minősítette azt az állítását is, miszerint "[...] a jog konkrét megvalósulásának egyedüli eszköze a bírói ítélet," hiszen az állami élet összes többi megnyilvánulását is a
- 99/100 -
jognak kell szabályoznia.[58] Gneist nézetei Boér szerint közjogi alapokon nyugodtak, figyelemmel kísérte a jogállami megoldások intézményesülését Angliában, Németországban és Franciaországban is. Az államhatalom működésében szükségszerűnek ítélte meg, hogy közegei tévedhetnek, amelynek kapcsán jogi ellenőrzést kell intézményesíteni és biztosítékot kell nyújtani a hivatalnoki hatalom önkénye- vagy részrehajlása ellen, azaz ki kell építeni a jogvédelem rendszerét. A közigazgatástól független, kontradiktórius eljárás szerint ítélkező közigazgatási bíróság felállítása mellett foglalt állást.[59]
A magánjog és a közjog fogalmi elhatárolásának[60] kísérletével Boér arra a kérdésre kereste a választ, hogy vannak-e a közjogban is alanyi jogok, ha igen, akkor azok milyen tartalommal és sajátosságokkal rendelkeznek. Példaként állította a francia, a német és az angol alanyi jogokkal kapcsolatos felfogást,[61] amelynek eredményeképpen azt állapította meg, hogy az állampolgári viszony elsődlegesen alárendeltségi viszony, különválasztotta a magánjog területén és a közjogban érvényesülő egyéni alanyi jogokat, leszögezve, hogy azok eltérő sajátosságokkal rendelkeznek. A szubjektív közjogokban célként az állam által megvalósítandó közcélok összességét tételezte, az egyes egyén csak eszköznek minősült, de megtartotta szabadságát.[62] Ezzel az alanyi közjogok létezését ismerte el, fogalmát a következőképpen határozta meg: " [...] az alanyi közjog az egyes részére az állami egész s általa megvalósítandó közczélok összessége szempontjából adott korlátolt akaratszabadság."[63]
A közigazgatás feladatait a közigazgatás impériumából vezette le, miszerint a közigazgatás (1) rendelkezik végrehajtó hatalommal, de a végrehajtás mellett jogosult arra is, hogy (2) megfelelő szabályok megalkotásával kiegészítse a törvényt, és ily módon (3) a konkrét egyedi viszonyokra alkalmazza. A közigazgatás (4) rendező és (5) rendfenntartó jogosultsággal rendelkezik, (6) felügyeletet gyakorol, (7) szervező hatalom.[64] Sajátosságai közül kiemelte a (1) személyes jellegét, (2) a feltétlen engedelmesség megkövetelését, (3) erélyes és (4) erős voltát, (5) állandóságát és (6) folytonosságát, (7) egyetemességét, (8) tapintatosságát, (9) alkotmányosságát és (10) törvényességét.[65] Az egyes tulajdonságok közül kiemelésre érdemes az alkotmányosság követelménye, amelynek biztosítékát a miniszteri és a hivatalnoki felelősségben látta, valamint azt, hogy a törvényesség garanciájának a közigazgatási bíráskodást tartotta.[66]
A közigazgatási bíráskodás céljának meghatározása Boér álláspontja szerint nem szűkíthető le az egyén közjogi védelmére, hanem magát a közigazgatást kell jogi ellenőrzés alá vetni, törvényességének biztosítása érdekében, de csak olyan mértékig, hogy " a cselekvő közigazgatás szabad mozgását ne korlátozza."[67] A közigazgatási bíráskodás
- 100/101 -
célját a következőképpen definiálta: "A közigazgatási biráskodásban tehát az egyes egyéni szempontja a döntő s az egyéni akarat és érdek irányító elv nem lehet, hanem szükséges általa az állami és egyéni lét szabadságát, az államegész szempontjából kiindulva - biztositani."[68]
A magánjogi per és a közigazgatási per egymástól eltérő sajátosságaiból kiindulva határozta meg a közigazgatási bíráskodás lényegét, miszerint " [...] a birói módszernek (contradiktorius eljárás és jogászi logika) a közigazgatásban való alkalmazásával a törvényesség és illetve minden államigazgatási tény helyessége oly formában biztosittassék, mely a míg egyfelől az államélet belső összhangját előmozdítja, addig másfelől kifelé, az állam polgárai között is teljes megnyugvást kelt az iránt, hogy az állam hatalma mindenkor csak a törvényt és a mindenkori közérdek szempontjából az igazságot akarja szolgálni."[69]
A közigazgatási bíráskodás tárgykörének megállapíthatóságával kapcsolatban számos külföldi példát vizsgált meg, melyek fényében értékelte a hazai 1896-os törvényi rendezést, a közigazgatási bíróság elé vihető ügyek körét. Kiindulópontként leszögezte, hogy "minden közjogi természetű közigazgatási tényt a közigazgatási biráskodás tárgykörébe tartozónak" tekint, elismerve azt, hogy politikai és célszerűségi okok miatt ezen általános elv alól kivételeket kell tenni.[70] Éles kritikával illette a francia közigazgatási bíráskodást, mivel az nem a magán- és a közviszonyok, hanem a hatalmi ágak elkülönítése alapján kibővítette - Boér szerint indokolatlanul - a közigazgatási bíráskodás hatáskörét a rendes bíráskodás rovására.[71] Méltatta ugyanakkor az angol jogfejlődést, hiszen tárgyköre az egyéni közjogok és érdekek sérelme tekintetében a "legszélesebb és a legtartalmasabb."[72] A porosz közigazgatási bíráskodással kapcsolatban megjegyezte, hogy a közigazgatási bíróság hatáskörének megállapításánál az igény közjogi jellege a meghatározó.[73] A "közvetett államhivatalnokok' fegyelmi ügyei Poroszország esetében közigazgatási bírósági útra tartoztak, ezt nem tartotta kívánatosnak.[74] Kitért még az osztrák, az olasz és a belga mintákra is, mielőtt a hazánkban az 1896: XXVI. tc-kel felállított egyfokú, érdemben döntő közigazgatási bíróság leírásába bocsátkozott.[75]
A Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság hatáskörét mind az alanyi jogok védelme, mind pedig a közigazgatás működésének törvényessége oldaláról vizsgálta. Megállapította, hogy a törvényhozó a törvény megalkotásakor az alanyi jogok védelmét tekintette alapelvnek, igen széles körben húzta meg azoknak az alanyoknak a körét, akik a közigazgatási intézkedés, határozat által okozható jogsérelmek esetében a közigazgatási bíróságon nyerhettek jogvédelmet. Kritikai megjegyzésként fogalmazta meg, hogy számos közigazgatási ügykör, különösen a diszkrecionális elemek miatt, bírói védelem nélkül maradt.[76] A közigazgatási bíráskodás másik funkcióját, azaz a közigazgatás törvényes műkö-
- 101/102 -
dését szem előtt tartva elemezte a törvénysértéseket mind alanyi, mind pedig tárgyi oldalról. Az alanyi oldal esetében a hivatalnokok felelősségét, míg tárgyi oldalon "az állami és társadalmi álláspontból való összefüggést" tartotta irányadónak. Figyelemre méltó a közigazgatási szabad mérlegelésének érvényesülésével kapcsolatos megállapítása, az, hogy milyen indokokat hozott fel annak alátámasztására, hogy a diszkrecionális döntések köre is kerüljön jogi ellenőrzés, azaz a közigazgatási bíróság hatáskörébe: " [...] mert a párturalom sulya alatt álló közigazgatás nem a törvényes korlátok áthágásával és a külső alakiságok durva megsértésével, hanem a diszkrécziónárius hatalom méltánytalan alkalmazásával követi el a valódi közérdek és egyéni szabadság elleni sérelmeket."[77]
A közigazgatási bíráskodás tárgykörének megállapítására anyagi és alaki követelményeket határozott meg: anyagi oldalról (1) a közigazgatási bíráskodás az állam jogi és erkölcsi önkontrollját is foglalja magába, (2) a közigazgatási bíráskodás a közigazgatásnak bírói módszer szerinti ellenőrzése, (3) a tárgykör kijelölésének a magán- és közjog alapján kell állnia, (4) mind az alanyi közjogok védelmére, mind pedig a diszkrecionális elemekkel rendelkező (mértékhatározás) eseteire is ki kell terjednie a közigazgatási bíráskodásnak, (5) az állam és az egyén közötti közjogi vita a közigazgatási bíróság hatáskörébe adandó, alaki oldalról pedig a taxatio (specificatio, enumeratio) elve alkalmazandó.[78]
A közigazgatási bíráskodás szervezetéről vallott nézetei a következőkben összegezhetők. A Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság egyfokú bíróságként, végérvényesen dönt a törvényben meghatározott jogviták felett.[79] A szervezeti fejlesztésre irányuló javaslata kidolgozásakor Boér abból indult ki, hogy a közigazgatási bíráskodásnak alsóbb fokon (1) a cselekvő közigazgatással kapcsolatosan és (2) az önkormányzati elemek bevonásával kell megszerveződnie, mégpedig (3) testületi formában. Fontosnak tartotta azt is hangsúlyozni, hogy a közigazgatási bíráskodásban is megjelenjen a tiszteletbeli tisztség (laikus elem), amint a büntető bíráskodásban az esküdtszék.[80] Javaslatának lényege, hogy a közigazgatási bizottság[81] egy albizottsága láthatta volna el a közigazgatási bíráskodást első fokon, amelyben a bíráskodásba bevont közigazgatási tisztviselők a szakképzettséget és az államérdeket képviselték volna.[82]
A létrehozott közigazgatási bíróságra vonatkozó szabályozást tekintette át e művének befejező részében,[83] megvizsgálta azon dogmatikai tételek érvényesülését, amelyet a közigazgatási bíráskodással összefüggésben dolgozott ki általánosságban és fejtett ki részleteiben.
A mű átdolgozott, lényegesen kibővített változata, Közigazgatási bíráskodás címmel 1907-ben jelent meg.[84] A tanulmány kereteit szétfeszítené az első és második kiadás szövegváltozatának részletes összevetése, így csupán a dogmatikai szempontból új részek kerülnek kiemelésre. Fontos kiegészítése a második kiadásnak a magyar közigazgatási bíráskodási intézmény keletkezésének történetében az 1893-as törvényjavaslat
- 102/103 -
ismertetése, amelyet Hieronymi Károly belügyminiszter nyújtott be. A törvényjavaslatnak a közigazgatási bíróság szervezetére vonatkozó részéből követhető nyomon, hogy első fokon is felállításra kerültek volna a közigazgatási bíróságok, Budapest székesfővárosban, valamint valamennyi vármegye székhelyén és a törvényhatósági jogú városokban is. A bíróságok összetételével összefüggésben kiemelésre érdemes, hogy a főispán lett volna a bíróság elnöke, tagjai az alispán (polgármester), tiszti főügyész, valamint a törvényhatósági bizottság által választandó hat tag. Másodfokon pedig tervezték egy Királyi felső közigazgatási bíróság felállítását.[85] Jelentős újdonsága a második kiadásnak az is, hogy ún. különös részében részletesen elemezte a peres eljárás egyes kérdéseit, kiemelten foglalkozott a panasz jogintézményével, valamint egyes eljárásjogi intézményekkel, mint pl. az igazolás, a bizonyítás, a tárgyalás, határozathozatal, eljárási költségek, végrehajtás, újrafelvétel.
Boér Elek tanulmányozta többek között a porosz közigazgatási felépítést és közigazgatási bíróságot, tervezte a porosz mellett a francia és az angol közigazgatási szervezet ismertetését és összefoglalását is, a magyar közigazgatási reformok megalapozása érdekében, teret engedve az önkormányzatok számára is. E körben kiemelkedő írása a porosz községekről jelent meg, a porosz tartományokban élesen elkülönítette az állami és az önkormányzati hatóságokat.[86]
A közigazgatási bíráskodás hatásköri kérdéseit, különös hangsúllyal a törvényhatósági önkormányzatok jogvédelmét tárgyalta egy 1908-ban megjelent tanulmányában,[87] amely az 1907: LX. tc.[88] hatályba lépését követően teremtett lényegesen kedvezőbb helyzetet a törvényhatósági önkormányzatok számára a jogvédelem kiterjesztésével. Dogmatikai szempontból jelentős új megközelítést a tanulmány nem tartalmaz a közigazgatási bíráskodás szempontjából, azonban kétségkívül érdekesnek mondhatók az önkormányzati jogok védelmével kapcsolatos nézetei.
Az 1896: XXVI. tc. által megteremtett alanyi jogvédelmi rendszert méltatva megállapította, hogy az egyéni szabadság és a testületek jogainak védelme erőteljesen érvényesült ugyan, de mind az egyének, mind pedig a testületek szempontjából a kiterjesztés indokolt, különösen az önkormányzatok jogainak védelme érdekében. Sem a törvényhatósági önkormányzatok, sem pedig a községek jogállásának rendezése nem hozta meg számukra a kívánt közigazgatási bírói jogvédelmet. A községek esetében akként foglalt állást, hogy "sem az elhatározás, sem pedig a végrehajtás szabadsága" nem érvényesülhetett, hiszen a törvényhatóság nemcsak jogszerűségi, hanem célszerűségi felülvizsgálatot is végzett. A törvényhatóságok esetében még súlyosabbnak ítélte meg a helyzetet, hiszen a törvényhatóságok viszonya nem került megfelelőképpen rendezésre sem a kormányhoz, sem az állami közigazgatási hatóságokhoz.[89] A helyzet rendezetlensége
- 103/104 -
miatt azt a kérdést fogalmazta meg, hogy " lehet-e joggal valódi önkormányzatról beszélni, a hol sem az elhatározásnak, sem a végrehajtásuk szabadsága nincsen megadva a törvényhatóságok számára és minden határozatuk vagy intézkedésük csakis a központi kormányzat jóváhagyása után juthat érvényesülésre."[90]
Az önkormányzatok jogállásának 1870-1871-es rendezését értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a törvényhatóságok rendi jellegének megszüntetése nem járt együtt a keretek közigazgatási jogi tartalmának megtöltésével, a saját ügy fogalmát rendkívül szűk körben szabták meg.[91]
Az 1907: LX. tc. elfogadásával a törvényhatóságok jogvédelme erősödött, mivel tisztán jogi kérdéssé vált a miniszteri rendelet, határozat vagy intézkedés törvényességének kérdése, azaz a törvényhatósági önkormányzat számára a törvény a kormány törvénybe ütköző rendeleteivel szemben történő ellenállásra alkotmányjogi alapot biztosított, ezáltal alkotmányos alapokra helyezte a vis inertiae jogintézményét.
1912-ben jelent meg a Magyar Közigazgatási és Pénzügyi Jog I. kötete, azaz általános része,[92] melynek célkitűzéseként Boér Elek tan- és kézikönyv funkció betöltését is meghatározta. Ez egyben azt a követelményt is jelentette, hogy a közigazgatási jog mint pozitív jog rendszeres tudományos feldolgozásánál az elemző szemléletmód kapjon szerepet, hiszen az állami cselekvésnek nem csupán jogi oldala létezik. A tankönyv az akkor érvényes magyar közigazgatási jog (beleértve ennek részeként a pénzügyi jogot is) rendszeres, dogmatikus előadását célozta, két részből az általános és különös részből állt volna. Az általános rész megjelent, a különös rész -, amely magában foglalta volna a közigazgatási működés alaki jogrendjét, a különböző ügykörökben érvényes jogtételeket -, nem került kiadásra.
Az első kötet tartalmazta az alapfogalmakat, meghatározta a közigazgatás és az állam, a közigazgatás és az állampolgárok viszonyát. A tankönyv közigazgatási szervezeti jogi kérdéseket tárgyalt, ideértve a központi, a törvényhatósági, a községi, valamint a közigazgatási bírósági szervezetet is. Külön (utolsó, nyolcadik) fejezetben összefoglalta a közszolgálat jogát. A tankönyv részletes ismertetésére terjedelmi korlátok miatt nem kerülhet sor.
Boér Elek munkásságának vázlatos ismertetése e tanulmány keretei között csupán a közigazgatási jogtudomány, a közigazgatási jogi dogmatika szemszögéből legjelentősebb műveinek rövid áttekintésére szorítkozhatott. Boér Eleket a szakirodalom azon jogtudósok között tartja számon, akik, ha ugyan csak részletekkel, de gazdagították a
- 104/105 -
közigazgatási jogi dogmatika fogalmi kimunkálását. Munkásságának jelentősége abban is állt, hogy elméleti kutatásai szorosan kapcsolódtak gyakorlati tevékenységéhez, közigazgatási bíróként közvetlenül szerzett tapasztalatokat a pozitív jog érvényesüléséről, amely megalapozta dogmatikai következtetéseit. Kortársai közül ez utóbbi, gyakorlati tapasztalatokkal megerősített, megalapozott munkáival tűnt ki.
A közigazgatási bíráskodás czéljáról, tárgyköréről és szervezetéről. Budapest, 1903.
A közigazgatási intézkedések jogereje. Budapest, 1910.
Boér Elek előadása az "Egyesült Államok Magyarországi elleni háborús igényeiről", Jogállam: jog- és államtudományi szemle 1931/9-10. 457-158. pp.
Az erdélyi kálvinizmus feladatai a háború után. Protestáns Szemle, 1917/23. 87-101. pp.
Közigazgatási bíráskodás. Tanulmány a közigazgatási jog köréből. Budapest, 1907.
Közigazgatási bíráskodás. Tanulmányok a közigazgatási jog köréből. Trócsányi László bevezető tanulmányával. Budapest, 2017.
A porosz község, kör, tartomány és a közéjük ékelt közigazgatási kerületek szervezete. Budapest, 1898.
A törvényhatósági alkalmazottak elleni fegyelmi eljárás két lényeges hibájáról. Jogállam: jog- és államtudományi szemle 1910/8. 594-603. pp.
Magyar Közigazgatási és Pénzügyi Jog. I. kötet. Általános rész. Budapest, 1912.
Törvényhatósági önkormányzatunk és közigazgatási biróságunk hatáskörének kiterjesztése Magyar Jogászegyleti értekezések. 1908. február hó. 282. sz. XXXVI. kötet. 6. füzet Budapest, 1908. 1-46. pp.
Balogh Arthur: A közigazgatási intézkedések jogerejéről. Jogtudományi Közlöny 1910/33. 279. p.
Bernatzik, Edmund: Rechtsprechung und materielle Rechtskraft. Wien, 1886.
Boncz Ferenc: A magyar közigazgatási törvénytudomány kézikönyve. Budapest, 1876.
Ereky István: Közigazgatás és önkormányzat. Budapest, 1933.
Ereky István: A tárgyi és alanyi jogok dualizmusa. Budapest, 1928.
Fésüs György: A magyar közigazgatási jog kézikönyve. Budapest, 1880.
Grünwald Béla: A törvényhatósági közigazgatás kézikönyve. Budapest, 1880.
Jakab András: A közigazgatási jog tudománya és oktatása Magyarországon. In: Jakab András - Menyhárd Attila (szerk.): A jog tudománya. Budapest, 2015. 193-217. pp.
Jászi Viktor: A magyar közigazgatási alapvonalai. Budapest, 1907.
Közigazgatási Eljárásjogi Klasszikusok http://www.keje.hu/kozigazgatasi-eljarasjogi-klasszikusok/boer-elek/ (Letöltés ideje: 2019.08.12.)
Kmety Károly: A magyar közigazgatási és pénzügyi jog kézikönyve. Budapest, 1911.
Koi Gyula: Ereky István élete és munkái. Államtudományi Műhelytanulmányok, Budapest, 2018/11. 1-11. pp.
König Vilmos: Jogerő. In: Márkus Dezső (szerk.) Magyar Jogi Lexikon IV. kötet. Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. 1903. 452-454. pp.
- 105/106 -
Lemayer, Karl: Apologethische Studien zur Verwaltungsgerichtsbarkeit. Zeitschrift für das Privat- und öffentliche Recht der Gegenwart (22)1895, 353-488.
Lőrincz Lajos et al.: A közigazgatás kutatásának tudományos irányzatai. Budapest, 1976.
Lőrincz Lajos: A közigazgatás-tudomány alapjai. Budapest, 1997.
Lőrincz Lajos (szerk.): A magyar közigazgatás-tudomány klasszikusai 1847-1974. Budapest, 1988.
Magyar Életrajzi Lexikon. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html (Letöltés ideje: 2019. 08. 12.)
Martonyi János: Beszámoló a kolozsvári Közigazgatási Jogi Tanszéken végzett kétéves munkáról. Különlenyomat a Közigazgatástudomány 1942. V. évf. 6. számából Pécs, 1942. 1-7. pp.
Márffy Ede: Magyar közigazgatási és pénzügyi jog. Budapest, 1926.
Mayer, Otto: Zur Lehre von der materiellen Rechtskraft in Verwaltungssachen. Leipzig, 1906.
Névai László: Gondolatok a jogerőről. Jogtudományi Közlöny 1973/9. 437-444. pp.
Paulovits Anita: A közigazgatási határozatok jogereje a magyar jogtudományban Boér Elektől Magyary Zoltánig. Miskolci Jogi Szemle 2011/1. 5-26. pp.
Paulovits Anita: Adalékok a közigazgatási jogorvoslatok történetéhez. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Section Juridica et Politica, Tomus XXX/1. 2012.
S.B.: Ismertetés Boér Eleknek A porosz község, kör, tartomány és a közéjük ékelt kerületek szervezete című munkájáról. Jogtudományi Közlöny (22)1898, 332. p.
Stipta István: A közigazgatási bíráskodás történeti modelljei. Jogtörténeti Szemle 2015/3. 40-45. pp.
Szamel Lajos: A magyar államigazgatási jogtudomány útja és távlatai. Jogtudományi Közlöny, (30) 1975/3-4. 145-153. pp.
Szamel Lajos: A magyar közigazgatás-tudomány. Budapest, 1977.
Szamel Lajos: Államigazgatás-tudomány (Közigazgatás-tudomány). In: Szabó Imre (főszerk.): Állam és Jogtudományi Enciklopédia, Első kötet. Budapest, 1980.
Szontagh Vilmos: A közigazgatási jogtudomány tankönyve. Budapest-Pécs, 2017.
Tezner, Friedrich: Handbuch des osterreichischen Administrativverfahrens. Wien, 1896.
Tomcsányi Móric: A magyar közigazgatási jog alapintézményei. Budapest, 1926.
Vasváry Ferenc: A magyar közigazgatás alapszervei. Budapest 1902.
Zorn, Philipp: Kritische Studien zur Verwaltungsgerichtsbarkeit. Verwaltungsarchiv 2 (1894), 74-147. ■
JEGYZETEK
[1] Közigazgatási Eljárásjogi Klasszikusok; Magyar Életrajzi Lexikon.
[2] Martonyi 1942, 1. p.
[3] Uo.
[4] Szontagh 2017. VIII. p.
[5] Jakab 2015, 194-195. pp.
[6] Lőrincz et al. 1976, 386. p.
[7] Jakab 2015, 196-197. pp.
[8] Lőrincz 1997, 12. p.
[9] Szamel 1977, 79. p.
[10] Boncz 1876, Grünwald, 1880. Fésüs 1880.
[11] Szamel 1975, 146. p.
[12] Uo. 147. p. Kmety 1911. Márffy 1926.
[13] Lőrincz 1997, 11. p.
[14] Szamel 1975, 148. p., A közigazgatási jog általános részeként meghatározható műve: Tomcsányi 1926., l. Lőrincz 1988, 149-151. pp.
[15] Ereky István közigazgatási jogi dogmatikai munkássága gazdag, több monográfiával is gyarapította a közigazgatási jogtudományt. Ezek közül kiemelésre érdemes: Ereky 1933., Ereky 1928. Életéről és munkásságáról l. Koi 2018, 1-11. pp. Lőrincz 1988, 241-243. pp.
[16] Pl. Vasváry 1902.
[17] Pl. Jászi 1907.
[18] Pl. Boér 1910.
[19] Szamel 1975, 147. p.
[20] Szamel 1980, 254. p.
[21] Szamel 1975, 148. p.
[22] Szamel 1977, 79-82. pp.
[23] König 1903 , 452-454. pp.
[24] Tomcsányi 1926, 217.p.
[25] Balogh 1910, 279. p.
[26] Paulovits 2011, 5. p., továbbá Paulovits 2012, 120. p.
[27] Névai 1973, 437. p.
[28] Boér, 1910, 3. p.
[29] Bernatzik 1886. Idézi Boér 1910, 4. p.
[30] Tezner 1896. Idézi Boér 1910, 10. p.
[31] Boér 1910, 4-11. pp.
[32] Lemayer 1895. Idézi Boér 1910, 12. p.
[33] Boér 1910, 12. p.
[34] Zorn 1894. Idézi Boér 1910, 13. p.
[35] Boér 1910, 13. p.
[36] Uo. 15-16. pp.
[37] Uo. 19. p.
[38] Uo. 19-20. pp.
[39] Mayer 1906. Idézi Boér 1910, 24. p.
[40] Boér 1910, 24. p.
[41] Uo. 28. p., Ezt az elvet az 1900. július 19-én életbe lépett szászországi közigazgatási bírósági törvény világosan ki is fejezi a 61. §-ában: "a jogerős közigazgatási bírósági ítélet, a jogvita tárgyára nézve megköti úgy a közigazgatási bíróságot, mint a közigazgatási hatóságot, s pedig ez utóbbiakat azzal a hatállyal, hogy semmit sem tehetnek a közigazgatási bírósági ítélet ellen, a felek akarata ellenére. Tehát a közigazgatási bíróság és a felek között absolut jogerősség, a közigazgatási hatóságok és felek között pedig relatív jogerősség jön létre. " Uo. 28. p.
[42] Uo. 29-35. pp.
[43] Uo. 36. p.
[44] 1896: XXVI. tc. a magyar királyi közigazgatási bíróságról.
[45] 1901: XX. tc. a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről.
[46] Boér 1910, 36-39. pp.
[47] Uo. 39. p.
[48] Uo. 43. p.
[49] Uo. 49-51. pp.
[50] l. 1901: XX. tc. a közigazgatási eljárások egyszerűsítéséről és 1901. évi 4600. sz. ME rendelet (jogorvoslati utasítás).
[51] Boér 1910, 53-68. pp.
[52] Uo. 74-80. pp.
[53] Boér 1903.
[54] Uo. 1-2. pp.
[55] Uo. 40. p.
[56] Uo. 6-13. pp.
[57] Uo. 20. p.
[58] Uo. 22. p.
[59] Uo. 14-19. pp.
[60] "A magánjognak kezdete és végczélja az egyes ember; a közjognak az állam, mely ezáltal saját személyiségének az egyes ember fölött álló legmagasabb czél és gondolatnak élettörvényeit állapítja meg. " Boér 1903, 29. p.
[61] Uo. 2-37. pp.
[62] Uo. 39. pp.
[63] Uo. 40. p.
[64] Uo. 41-43. pp.
[65] Uo. 44-45. pp.
[66] Uo. 45. p.
[67] Uo. 49-50. pp.
[68] Uo. 51. p.
[69] Uo. 54. p.
[70] Uo. 55. p.
[71] Uo. 56-60. pp.
[72] Uo. 60-61. pp.
[73] Uo. 62-65. pp.
[74] Uo. 70. p.
[75] Uo. 40-45. pp.
[76] Uo. 66-68. pp.
[77] Uo. 72. p.
[78] Uo. 74-75. pp.
[79] 1896:i XXVI. tc. 1. §
[80] Boér 1903, 77. p.
[81] l. 1876: VI. tc. a közigazgatási bizottságról.
[82] Uo. 78-79. pp.
[83] Uo. 81-91. pp.
[84] Boér 1907. 2017-ben jelent meg a második kiadás reprint formában, Trócsányi László bevezető tanulmányával. Boér 2017. A bevezető tanulmány utal arra, hogy a kötet eredetileg 1907-ben jelent meg, annak első, 1903-as megjelenéséről nem tesz említést. Az 1907-es és a 2017-es kiadás alcíme nem egyezik meg.
[85] Boér 1907, 157-166. pp.
[86] S. B. 1898, 332. p.
[87] Boér 1908, 1-46. pp.
[88] 1907: LX. tc. a magyar királyi közigazgatási bíróság hatáskörének kiterjesztéséről.
[89] Boér 1908, 3-5. pp.
[90] Uo. 6. p.
[91] Uo. 12-13. pp., 1886: XXI. tc. a törvényhatóságokról.
[92] Boér 1912.
Visszaugrás
