Megrendelés

Rápolti Barbara: A felszámoló díjazása a közbenső és a zárómérleg esetén (CH, 2017/9., 5-6. o.)

I.

A közbenső mérleg alapján a felszámoló díjazására két esetben kerülhet sor.

Egyrészt a Cstv. 50. § (6) bekezdése alapján részesülhet díjazásban, amire akkor kerül sor, amennyiben az adott közbenső mérleg elkészítéséig vagyontárgy értékesítés, illetve követelés behajtás realizálódott.

Ebben az esetben az értékesített vagyontárgyakból és a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, behajtott követelésekből együttesen befolyt összeg 4%-ára, illetőleg ha a felszámolást a csődeljárás megszüntetésével együtt rendelték el, akkor 2%-ára, de legalább 200 000 forintra tarthat igényt az általános forgalmi adó összegével növelten.

II.

A közbenső mérlegről hozott végzésben felszámolói díjról történő rendelkezés abban az esetben is felmerül, amennyiben a közbenső mérleg időszakában a Cstv. 49/D. §-a szerinti értékesítés, vagy - követelésen alapuló zálogjog esetén - követelés behajtás történt.

Azt, hogy a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett zálogjoggal terhelt zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból, illetőleg a követelés behajtásából származó bevételből a felszámoló milyen mértékű felszámolói díjat vonhat le, illetőleg ebből mennyi illeti meg és mekkora összeget köteles a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala részére eljuttatni, a Cstv.-nek az adott felszámolási eljárás kezdeményezésekor hatályos 49/D. § (1) bekezdését kell figyelembe venni.

- 5/6 -

A díja kielégítésének szabályairól a felszámolót a zálogtárgy értékesítéséből, továbbá a követelésen alapuló zálogjog esetén a követelés behajtásából származó bevételből megillető díj elszámolásának szabályairól szóló 39/2009. (IX. 3.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) szabályozza. Ennek 1. § (1) bekezdése írja elő a felszámoló számára, hogy a zálogtárgy értékesítéséből, valamint a zálogjoggal terhelt követelés behajtásából származó bevételből őt megillető díjat az adós pénzügyi intézménynél vezetett számláján elkülönítve kell vezetnie és azt a közbenső mérlegben, illetve a felszámolási zárómérlegben külön is ki kell mutatnia.

A bíróság az IRM rendelet 1. § (3) bekezdése alapján a közbenső mérlegről, illetőleg a felszámolási zárómérlegről hozott végzésében rendelkezik arról, hogy a felszámoló a díjat, kiegészítve az azt terhelő általános forgalmi adó összegével, jogosult közvetlenül az adós pénzügyi intézményénél vezetett számlájával szemben érvényesíteni.

Az IRM rendelet 1. § (4) bekezdés kimondja, hogy a felszámoló számára a Cstv. 59-60. §-ai alapján ténylegesen kifizethető díjat a Cstv. 49/D. §-a szerint már érvényesített díjjal csökkentett összegben kell megállapítani.

A Cstv. 50. § (6) bekezdése, a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése, valamint az IRM rendelet 1. § (3)-(4) bekezdése egybevetéséből a következők származnak:

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére