Megrendelés

Trócsányi László: Miniszteri beköszöntő (Fontes, 2018/3., 3. o.)

Köszöntöm a Kedves Olvasókat, 2018 őszén. A változások korát éljük - de van, aki tovább megy, és egyenesen korszakváltásról beszél. Olyan vélemény is van, miszerint egyvalami biztos: a világ nagyon gyorsan száguld, az azonban teljesen bizonytalan, hogy hová. Én a magam részéről megelégszem egy szerényebb definícióval: korunk a viták ideje. A vita egy jogásznak nem lehet kedvezőtlen terep. Sem jogalkotás, sem jogalkalmazás nem képzelhető el viták nélkül. Sőt, egy per maga a vita - de ugyanígy a kodifikáció folyamata is. A törvényhozási vitákban, vagy a jogvitákban persze korunk nagy sorskérdései, vagy legalábbis ezek bizonyos vonatkozásai tükröződnek, köszönnek vissza. Elég a migrációra gondolni, vagy az európai integráció természetével, jövőjével, vagy az életvédelemmel, a család fogalmával kapcsolatos dilemmákra és polémiákra. De említhetném a jogállam jövőjével kapcsolatos diszkussziót is, amelyben mi, jogelőkészítők, résztvevők, talán főszereplők vagyunk.

A vitáktól tehát nem kell félni - talán inkább a vita hiánya lehetne aggasztó, mert ez a demokrácia, és a vele járó szellemi pezsgés gyengülésére utalna. A viták előbb-utóbb megoldódnak, feloldódnak, kompromisszummal végződnek.

Annak is tudatában vagyunk, hogy ma minden belső vita rögtön külső dimenziót is kap. Ha másutt nem, az európai fórumokon. Ez bizonyos értelemben természetes: hazánk nem légüres térben, hanem az európai és a nemzetközi közösség tagjaként él, fejlődik. Aktív tagjaként, tegyük hozzá: a vitáknak nem elszenvedői, hanem alakítói vagyunk. Általában az a véleményem - és az Igazságügyi Minisztériumnak ez is a feladata -, hogy az európai és nemzetközi intézmények napirendjére kerülő nézeteltéréseket jogi, és ne politikai vitaként próbáljuk rendezni. Az igazságügyi miniszter Magyarország ügyvédje az illető fórumokon - és valahányszor a vitákat sikerült jogi és szakmai mederben tartani, akkor az összesített mérleg miatt nem kell szégyenkeznünk.

Az Igazságügyi Minisztérium szaktárca. Ez a kijelentés triviálisnak hangzik. De mégis mit jelent ez? A minisztériumban szakmai munka folyik - ebbe enged bepillantást rendszeresen a Fontes Iuris is. A szakmai munka sem légüres térben, hanem mindig valamilyen politikai környezetben zajlik. Az igazságügynek az élettel kell egy vérkörön lennie. A szakmai munkát a politika irányítja? Ez így túl egyszerű volna. A politika inkább egyfajta közvetítő közeg, interface az élet és az igazságügy mint szakma között. A szakmai munkának és a politikának egyaránt megvan a maga autonómiája. A politika kijelölheti a stratégiai irányokat, a szakma felelőssége viszont az állandó visszajelzés. Ha megszakad közöttük a kapcsolat, vagy - ellenkező végletként - az egyik egyoldalúan diktálni kezd a másiknak, annak mindketten kárát látják. Az én felelősségem - az általam irányított szaktárcával egyetemben - az, hogy biztosítsam a szakmai becsület, a szakmai szempontok érvényesülését a jogszabály-előkészítés és az igazságügyi szakpolitika sikeres megvalósítása, az igazságügyi kormányzati intézményrendszer működtetése során. Ezzel szolgáljuk legjobban a politikai döntéshozók és a jogalkotó munkáját, általuk, rajtuk keresztül pedig a közérdeket és a közjót. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére