A víz maga az élet: hiszen "Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?" írja Jób könyve[1]. A bibliai idézet aktualitása, hogy századunk egyik legfontosabb és legszűkösebb kincse a víz lesz. Napjainkban a Föld lakosságának hatoda nem jut hozzá elegendő ivóvízhez és a csupán évtizedekben mérhető népességrobbanás bolygónk vízkészleteinek csökkenésével párhuzamosan világméretű válságot vetít előre. E közelgő krízissel összefüggésben különös jelentőségre tesznek szert a vízhez való jog megalapozására tett kísérletek.
A pécsi Studia Europaea sorozat részeként, a Külügyminisztérium támogatásával megjelent kötet a 2013-as Víz Világéve kapcsán foglalta össze a vízhez való jog jelenkori problémáit. A könyv kiadását egy, a kötettel azonos címen megrendezett nemzetközi konferencia előzte meg 2013 márciusában, amelynek a pécsi Európai Központ adott helyet a Központ, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, valamint a Külügyminisztérium szervezésében.
A tizennégy írást összefogó kötet szerzői a vízhez való jog kérdését a lehető legtöbb szempontból járják körül, rámutatva a vízhez való jognak az élethez, az egészséghez és a környezethez való joggal fennálló elválaszthatatlan kapcsolatára. A kötet első része a vízhez való jog hazai problémáival foglalkozik. Így Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója a víz nemzetközi jogi és alkotmányjogi megközelítésének fejlődését elemzi, míg Csink Lóránt és Kovács Júlia, továbbá Fodor László és Bujdos Ágnes hazánk Alaptörvényének vizsgálatán keresztül mutatják be a nemzet közös öröksége koncepcióban és a környezet védelmére irányuló alkotmányos rendelkezésekben rejlő jogvédelmi lehetőségeket. Az egészséges ivóvízhez való jog uniós jogi dimenzióját Kaponyiné Kardos Erzsébet tárja fel a Víz Keretirányelv és az arzéntartalmú hazai vizek összefüggésében, míg Szilágyi Ede János a vízhez való hozzáférést a vízközművekre vonatkozó szabályozás átalakulása tükrében vizsgálja. Raisz Anikó és Kéri Szilvia a vízhez való jogot az intergenerációs szolidaritás vetületeiben kutatják: Raisz a vizet, mint a nemzet közös örökségének részét, Kéri az Alapjogok Biztosának a jövő generációk vízhez való hozzáférésével kapcsolatos gyakorlatát elemzi.
A kötet második része a vízhez való jog európai és nemzetközi dimenzióival foglalkozik. Aline Ballait és Tobias Schmitz írása az ENSZ 2015 utáni Fejlesztési Agendáját veszi górcső alá a fenntartható vízhasználat szempontjából. Daphne Von Buxhoeveden és Belényesi Pál a víz árazásának jelentőségére mutatnak rá, jelezve, hogy a megfelelő díjszabás a fogyasztók és a szolgáltatók magatartását is jótékonyan befolyásolná. Pánovics Attila a tiszta vízhez és szennyvízelvezetéshez való jogot a környezethez való joggal összefüggésben, míg Szemesi Sándor a dél-afrikai Mazibuko ügy a gazdasági és szociális jogok érvényesítésének tükrében dolgozta fel. Szappanyos Melinda írása, valamint Kecskés Gábor tanulmánya hazánk vízzel összefüggő nemzetközi és uniós kötelezettségvállalásainak kérdéseit feszegeti, míg Greksza Veronika olyan európai alapjogi dokumentum elfogadása mellett érvel, amely a szélesebb értelemben vett egészséges környezethez való jogot helyezné új alapokra.
A vízhez való jog fejlődését - a vízkészletek szűkösségére és a közelgő globális vízválságra is tekintettel - a következő fontos tendenciák határozzák meg. A múlt század közepén létrejött és a nemzetközi kereskedelemben kiemelt jelentőségre szert tett Általános Vámtarifa Egyezmény értelmében a víz - hasonlóan más fontos ingókhoz, így például a kulturális kincsekhez - egyszerű áruként jelenik meg. Ez a megközelítés, a víz kommoditásként való kezelése azonban azzal fenyeget, hogy a fejlődő országok vízkészleteit pénzügyi fölényüknek köszönhetően a gazdagabb, iparosodott országok szerezhetik meg, illetve a vízközművek nyugati vállalkozások általi privatizálása is azt a veszélyt hordozza magában, hogy az érintett szegényebb országok lakosai nem jutnak hozzá elegendő ivóvízhez. A víz árukénti megközelítésének problémája az intragenerációs szolidaritás, azaz az erőforrásoknak a Föld jelenlegi nemzedékei közötti igazságos elosztásának kérdését feszegeti, és mielőbbi szemléletváltást sürget.
A víz jelenkori, pazarló felhasználása az intergenerációs szolidaritás, vagyis az erőforrásoknak a jelen és a jövő nemzedékek közötti igazságos megosztása tekintetében is kérdéseket vet fel. Az iparosodott országok, de még a fejlődő országok pazarló vízhasználata is, így különösen az öntözéses földművelés, a koncepciótlan bányaengedélyezési rendszerek és a vízvisszapótlás hiánya is azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy a jövő nemzedékeknek többszörös lélekszám mellett még kevesebb vízzel kell gazdálkodniuk. Fenyegető tendenciaként jelentkezik egyes fejlett országoknak az a kísérlete, hogy a vízhez való jogot olyan kiterjesztő
- 281/282 -
jelleggel értelmezik, hogy a felelőtlenül, pazarlóan gazdálkodó országok - vízbázisaik kiapasztását követően - más nemzetek még meglévő forrásaira is igényt tarthassanak.
Hazánkban két aktuális példán is szemléltethetjük a vízhez való jog intragenerációs és intergenerációs problémáját, amelyekkel az Alapvető Jogok Biztosa is foglalkozott. Az ózdi vízkorlátozások révén tömegek maradtak víz nélkül. Az Alapvető Jogok Biztosa és a Jövő Nemzedékek Szószólója közös jelentésben rögzítették, hogy az ózdi önkormányzat rendelkezése sértette az egészséghez és az egészséges ivóvízhez való jogot és származáson alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg. A nemzedékek közötti szolidaritás jegyében pedig az intenzív kavicsbányászat és a helyén fellépő vízelpárolgás kapcsán az Alapvető Jogok Biztosa kimondta, hogy a kavicsbányászat szabályozása nincs összhangban az Alaptörvény célkitűzéseivel, mely előírja a vízkészletek megőrzését a jövő nemzedékek számára.
Végül egy személyes emlék: gyerekkori tágabb hazámban, Afrikában, már a múlt században ritka kincs volt az egészséges ivóvíz. A csapból nem ihattunk, a fürdővizet magunknak kellett előállítanunk, fertőtlenítenünk. A szállodákban a kádakon piros csík jelezte az ajánlott fürdővízmennyiséget - nagyjából 5 centiméterrel a dugó felett. Hazatérve óriási élmény volt a ránk hirtelen szakadó vízbőség. Hozzánk még mindig nem gyűrűzött be a vízválság. A kötet szerzői arra figyelmeztetnek, hogy globális szemléletváltás nélkül hamarosan Földünk eddig privilegizált népei is megtapasztalhatják a víz húsba markoló hiányát. ■
JEGYZETEK
[1] Jób: 8. fejezet 11. vers
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus, PPKE-JÁK.
Visszaugrás
