Az uniós alkotmányozási folyamat sajnálatos megtorpanása ellenére (annak a francia és a holland népszavazáson történő elutasítása, és reformszerződéssel való helyettesítése ellenére) a részben ratifikált alkotmányos szerződésnek van önálló tudományos és módszertani értéke. A hazai szakirodalomban erre egyértelműen Vörös Imre hívta fel a figyelmet. Megítélése szerint a tudományos érték, amelyet az alkotmányos szerződés létrehozott és képvisel, a következőkben foglalható össze:
a) az egy politikailag lehetséges kompromisszumot rögzít, amely átláthatóbbá és demokratikusabbá tenné az EU működését; b) megszüntetné a hatásköri zűrzavart; c) lefektetné egy meghatározott irányba haladó, kétségkívül az integráció új minőségének lehetőségét magába rejtő EU alkotmányjogi; "államszervezetiintézményi" és anyagi jogi alapjait.[1] Ezen következtetések mindegyike helytálló, annak ellenére, hogy azok mellé fel lehet sorakoztatni egyéb makroszintű elméleti és tudományos értéket, képviselő érveket, hogy azok mindegyikét tovább lehet fejleszteni konkrétabb kiegészítő megjegyzésekkel. A makroszintű elméleti következtetések között lehetne megemlíteni az alábbiakat:
1) a nemzetállami kereteken kívüli (túli) alkotmányozás lehetőségének értékelése;
2) a nemzetközi szervezetek tevékenysége alkotmányos rögzítésével kapcsolatos következmények;
3) a demokrácia és a jogállamiság nemzetközi intézményesítésének feltétele és hatása a hatáskör-átruházás elméletére a nemzetközi intézményekben;
4) az alkotmányozási folyamat lehetséges identitásformáló szerepe, az alkotmányos patriotizmus problematikája.
Ezen fajsúlyos és vitatott elméleti kérdések megválaszolására lehetőség adódhat az uniós alkotmányozási folyamat fényében. E rövid tanulmány keretében nincs lehetőség arra, hogy behatóan elemezzünk minden egyes felvetett kérdést, ezért abban elsősorban Vörös Imre által felvetett harmadik érvével (az integráció új minőségének lehetőségét magában rejtő), illetve az uniós alkotmányozási folyamat esetleges identitásformáló szerepével foglalkozom.
Az uniós alkotmányos Szerződés rendelkezéseinek behatóbb elemzése ténylegesen arra utal, hogy az integráció új minőségi szakasza kezdődött el, megtörtént az identitásformáló választóvonal azon átlépése, amely mögött feltűnik az integráció új minőségi stádiuma, úgy is lehetne fogalmazni - teljesen új fejezete. Ezen új fejezetben elsősorban az alkotmányos rendelkezések lehetséges identitásformáló szerepén, értékén van a hangsúly. Az alkotmányos rendelkezések az identitásformálás több szinten megvalósuló tényét rögzítik. Azok egyrészt foglalkoznak az Uniónak mint egy sajátos jellegű politikai közösségnek az identitásával, másrészt- az Uniót összetevő részegységek (tagállamok, népek, uniós polgárok) identitásával.
Az Unió identitásának problematikája mindig is nagyon kényes kérdésnek minősült, s azt nagy óvatossággal kezelték mind az uniós intézmények, mind a tagállamok: ezen óvatosságot azzal a törekvéssel lehet magyarázni, hogy ne kerüljön veszélybe az "államiság" (államalapú közösségi rend) és a "regionális nemzetközi szervezet" (szerződéses alapon nyugvó közösség) közötti kényes egyensúly fenntarthatóságának tézise. Pontosabban, hogy egyik tekintetében sem kerüljenek egyértelmű kimondásra, rögzítésre a vonatkozó támogató érvelések.[2] A gyakorlatban azonban nem sikerül egyik tézist sem maradéktalanul, a maga tisztaságában megvalósítani, elemeik összefonódnak. Erre való tekintettel kialakul egy újabb elméleti szekértábor, melynek képviselői a sui generis (sajátos jellegű közösségi rend) tézisre helyezik a hangsúlyt. Az uniós alkotmányos szerződés milyen politikai közösség létrehozását célozza meg? Egyáltalán létre akar-e hozni egy ilyen közösséget? Ezekre a kérdésekre a választ a szöveg rendelkezéseinek elemzése alapján kaphatjuk meg. Peter Krausnak igaza van abban, hogy a szöveg nem kötelezi el magát egyértelműen sem a vesztfáliai út követése, sem a cosmopolis létrehozása mellett. Azonban a Preambulumban foglaltak átfogóbb elemzése arra enged következtetni,
- 568/569 -
hogy a szerződés egy olyan politikai közösségként is felfogható unió létrehozását célozza, amelynek önálló értékrendje, önálló akarata, a tagállamoktól független törekvései és igényei vannak a nemzetközi kapcsolatokban. Ezen unió alapját az uniós Alkotmány fekteti le, s az különbözik az Alkotmány előtti időszak során kialakított uniótól. Ennek egyértelmű kimondására is sor került a tervezetben: "Európa polgárainak és államainak közös jövőjük építésére irányuló akaratától vezérelve, ezzel az Alkotmánnyal létrejön az Európai Unió (kiemelve általam - M. V.), amelyre a közös célok elérése érdekében a tagállamok hatásköröket ruháznak".[3] E cikk rendelkezései több szempontból is igen érdekesek és figyelemre méltóak:
a) Először is, kimondásra kerül az a tény, hogy egy új, a korábbitól (a maastrichti szerződéssel létrehozott Uniótól) eltérő[4] Unió létrehozásáról van szó. Ennek kimondására minden valószínűség szerint azért volt szükség, mert sokan úgy ítélték meg, hogy a maastrichti unió egy felülről létrehozott, az európai elit által vezényelt folyamat, Európa népeinek háta mögött létrehozott döntés alapján született uniót testesít meg, amely a "demokratikus deficit betegségében szenved".
b) Másodszor, az új unió létrehozását a tervezet már nem csak Európa államainak az akaratából vezeti le, hanem Európa polgárainak az akaratából is. Ezzel minden bizonnyal a "demokratikus deficit" problematikáját szándékoztak áthidalni. Azaz az alkotmány-tervezet rendelkezései szerint, egy új közösség létrehozásán van a hangsúly, amely létrehozásában Európa polgárainak az akarata is tükröződik. Ezen új unió milyenségét, jellegét elsősorban a Preambulumban foglaltak döntik el. A Preambulum rendelkezései a közösségi értékek és célok egy olyan új rendszerét rögzíti, amelyből a korábbinál sokkal világosabb kép formálható a kialakítandó közösség természetéről. Az új unióban háttérbe szorul az államok kizárólagos szerepvállalása, rögzítésre kerül Európa népeinek és polgárainak növekvő szerepe és jelentősége az integrációs folyamatban, új alapokra helyeződik a tagállamoknak és az Uniónak mint független közösségnek a viszonya. A tervezetben kísérlet történik az egyén központi szerepének a ki-domborítására, az egyéni érdekek és jogok döntő tényezőként történő elismertetésére az integráció folyamatában.[5]
Az új unió értékrendje már nem csak a pénzről és a piacról szól.[6] Az új alkotmányos unióban többről van szó. Abból megállapítható Európa népei[7] sorsközösségének a rögzítése, éspedig olyan sorsközösségé, amely a közös múlt és a közös jövő ötvözésén alapul. A közös múltra és a közös jövőre utaló rendelkezésekre éppen az egységes sorközösség és a formálódó politikai közösség meglétének a bizonyítása véget van szükség. Tekintettel arra, hogy egy formálódó, kialakuló politikai közösségről van szó, a közös múltra és közös jövőre utaló elemek közötti aránytalanság szembeötlő, a közös múltban gyökerező sorközösségi tényezőkre igen korlátozottan és röviden történik hivatkozás,[8] a hangsúly a közös jövőt előrevetítő, a kialakítandó politikai közösséget, annak értékrendjét vizionáló tényezőkön van. A közös jövőt vizionáló tényezők igen széles skáláját rögzíti a tervezet, egy olyan terjedelemben, amely azt az érzetet kelti, hogy ténylegesen egy önálló, sajátos értékeket való közösségről van szó. Miféle közös jövő elképzeléséről van szó? Erre célszerű részletesebben kitérni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
