Szomora Zsolt "A nemi bűncselekmények alapkérdései" című monográfiája átdolgozott változata a szerző által a Szegedi Tudományegyetemen 2008-ban sikerrel megvédett doktori disszertációnak (témavezető: Nagy Ferenc). Az értekezés minden tekintetében méltó utódja a nemi bűncselekmények kérdéskörét feldolgozó nagy elődök (Halász Zoltán, Angyal Pál, Schultheisz Emil) jogirodalmi munkáinak.1 A szegedi büntetőjogi iskolához tartozását művében is büszkén megvalló (vö. 13. o.)2 szerző ezen felül tudatos folytatója tudományos műhelye egy jeles hagyománynak is, hiszen nemcsak Schultheisz Emil, hanem Tokaji Géza3 és Nagy Ferenc4 is sokat tettek hozzá a nemi bűncselekmények kérdéskörének tudományos feldolgozásához.
Szomora munkája már akkor is aktuális lenne, ha nem tett volna mást, mint tudományos igénnyel feldolgozza a témába vágó utolsó (még az előző kódex hatálya idején készült) monográfia megjelenése (azaz 1966) óta hazai jogszabályokban és joggyakorlatban bekövetkezett változásokat. A monográfia azonban ennél többet tesz, hiszen a nemi bűncselekmények joganyagának változatlan részeit is olyan (modern) szemlélettel dolgozza fel, amely a korábbi munkákhoz képest hazai jogirodalmunkban korszakváltást jelent. Szomora számomra is rokonszenves hitvallása - a monográfiában szereplő német idézeteket (7. o., illetve 53. o. 171. lj.) parafrazeálva - lényegében úgy jellemezhető, hogy a nemi bűncselekmények szabályozását, ítélkezési gyakorlatát és tudományos feldolgozását meg kell tisztítani a kultikus szakrális elképzelések atavisztikus maradványaitól, illetve az iskolamesteri moralizálás rémétől.
Recenziómban nem tudok kitérni mindazon tudományos eredményre, amelyet a szerző erre a megközelítésre alapítva a nemi bűncselekmények egyes kérdéseinek feldolgozásában elért. A tudományos lapban megjelent recenzióról vallott - korábban már közreadott5 - felfogásom szerint ezért a következőkben elsősorban a mű azon érdemi megállapításait ismertetem (és ha kell kritizálom), amelyek továbbgondolásra érdemesek.6
Nyilvánvaló öröm a recenzens számára, hogy a monográfia számos vonatkozásban egyetértően idézi a nemi bűncselekmények kapcsán az általam (és szerzőtársam) által írt kommentárrészleteket (pl. 157. o. 515. lj., 177. o. 588. lj., 229. o. 774. lj.). Az pedig egyenesen megtisztelő, hogy a szerző egy esetben érveim alapján saját korábbi álláspontját is felülvizsgálta (180. o. 593. lj.). Természetesen részemről is több olyan kérdést említhetek (pl. szexuális önrendelkezési képesség), ahol a jövőben saját álláspontom kifejtésénél - a korábban általam hivatkozott jogirodalmi munkák helyett - egyértelműen Szomora monográfiájára fogok támaszkodni. Ismertetésemben a mindkettőnk által (egymás hatására) azonosan kidolgozott (kidolgozandó) kérdéskörök helyett - a recenzió műfajáról vallottakkal összhangban - részletesebben egy olyan problematikára7 kívánok koncentrálni, ahol Szomora álláspontját az általam korábban képviselt megoldást továbbgondolva, de attól eltérően alakítja ki.
A monográfia címében és alapkategóriájaként a szerző nem a nemi erkölcs elleni, hanem nemi bűncselekményekről szól. Az alapfogalom ilyen meghatározása már csak azért is indokolt, mert - amint az a történeti áttekintésből kitűnik - a nemi erkölcs alapulvétele a nemi bűncselekmények szabályozásának csak egyik (nem is a legrégibb és nem is a legmodernebb) modellje (65-68. o.). A nemi erkölcs szerepe a nemi bűncselekmények hazai szabályozásában már az 1961. évi V. törvényben meggyengült, mégpedig - ahogy arra Szomora rámutat (61. o.) - annak ellenére, hogy a kódex vonatkozó szerkezeti egysége8 "A nemi erkölcs elleni bűntettek" elnevezést viselte. Az erkölcsvédelem egyik utolsó bástyájaként az 1961. évi (és a hatályos) Btk.-ban is tartja magát a vérfertőzés tényállása, azonban az újabb (részben novelláris) módosítások már valóban nem a nemi erkölcs, hanem az individuális jogtárgyak védelmének igényén alapulnak (63. o.). A jogfejlődés további Szomora által helyeselt irányvonala az lenne, ha a nemi cselekmények büntetendőségéről való döntésekből teljesen kiküszöbölnénk a morális szempontokat (245. o.). Szerinte ugyanis a nemi erkölcs nem tekinthető olyan kategóriának, amely alkalmas lenne arra, hogy jogi tárgyként a nemi bűncselekmények szabályozásának alapja legyen (64. o.). A nemi erkölcs további teljes kiszorulásával párhuzamosan a jogalkotó feladata "már csak" a különféle individuális jogtárgyak (nemi önrendelkezés, illetve az emberi méltóság stb.) védelmének tökéletesítése lenne (63. o.).
A nemi bűncselekmények megkülönböztető jegye tehát nem a jogi tárgy, hanem az elkövetési magatartás, azaz a nemi cselekmény (69. o.). Ezzel viszont szerintem nincs összhangban az, hogy a szerző a Btk. 202/A. §-ában foglalt tényállást nem elemzi művében, mert az szerinte "valójában prostitúciós bűncselekmény, és a jogalkotó rendszertanilag tévesen helyezte el a törvényben." (19. o. 10. lj.). A megrontás e változatának elkövetési
-671/672-
magatartása ugyanis éppúgy a nemi cselekmény (közösülés vagy fajtalanság), mint ami alapján a monográfia az erőszakos közösülést, a 201-202. §-ban szabályozott megrontást vagy vérfertőzést nemi bűncselekményként katalogizálja (vö. 20. o. 12. lj. és 13. lj.).
A Btk. 202/A. §-ában szereplő tényállás ráadásul nemcsak elkövetési magatartása, hanem jogi tárgya alapján is szoros kapcsolatba hozható a megrontás többi változatával. Ez egyébként (érdekes módon) számomra is csak azon beható elemzés alapján vált világossá, amit a szerző a megrontás többi változata (Btk. 201-202. §-a) kapcsán művében elvégzett. Szomora mutatott rá ugyanis a hazai szakirodalomban elsőként arra, hogy a Btk. 201-202. §-ban szabályozott bűncselekménynél - legalábbis bizonyos (lényegében 12 éves) életkornál idősebb sértett esetén - a büntetni rendeltség indoka nem a passzív alany önrendelkezési képességének hiánya, hanem a tettes magasabb életkorából eredő hatalmi helyzetének kihasználása (194., illetve 195. o.). Ehhez képest viszont a megrontás Btk. 202/A. §-ban szereplő tényállása mögött is felfedezhető egy olyan hatalmi helyzet, amelynek kihasználása a nemi önrendelkezés sérelmét, illetve veszélyeztetését feltételezi. A közösülésre vagy fajtalanságra ugyanis e tényállás szóhasználata szerint "ellenszolgáltatás fejében" kerül sor, azaz a sértettet a nemi cselekmény tanúsításában döntően anyagi szempontok befolyásolták.
A Btk. 202/A. §-ának prostitúciós bűncselekményként való felcímkézése egyébként önmagában nem is alkalmas annak indokolására, hogy a megrontás e változata ne minősüljön nemi bűncselekménynek. A nemi és a prostitúciós bűncselekmények köre ugyanis csak hatályos jogunkat tekintve szemléltethető két közös elemmel nem rendelkező halmazzal. Az 1993. évi XVII. törvény 103. § (1) bekezdés hatályba lépéséig azonban a magyar büntetőjog tartalmazta az üzletszerű kéjelgés bűncselekményét, amely egyszerre volt szükségképpen prostitúciós, illetve a monográfia fogalomhasználata szerint nemi bűncselekmény. A tényállást ugyanis az valósította meg, aki "aki a közösülést, vagy a fajtalanságot üzletszerűen folytatja".9
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
