Az első évek örökké tartanak! Ez a mondat is jól jelzi, hogy a gyermekek jóllétét meghatározza a gyermekkor első néhány éve, a gondozás és nevelés minősége. Nagyon gyors és komplex folyamat játszódik le a kisbabáknál ezekben az években, mert a fizikai, kognitív és érzelmi kompetenciák a környezettel kölcsönhatásban fejlődnek. A 20. század elejéig a gyerekek intézményes ellátása elsősorban a megfelelő táplálás és egészségügyi ellátás biztosításával gyakran csupán a fizikai túlélést szolgálta, majd később már előtérbe került a gyermekek lelki, érzelmi szükséglete is. A koragyermekkori fejlődésre vonatkozó új kutatási eredmények jelentős változásokat generáltak már a 20. század közepén a bölcsődei nevelésben-gondozásban,[1] illetve erős kritikát fogalmaztak meg a jóval később létrejött csecsemőotthonokkal szemben is.[2] A kisbabák ugyanis nem fejlődtek megfelelően, a hospitalizáció súlyos vagy kevésbé súlyos tüneteit lehetett megállapítani, s a higiénés szabályok ellenére a megbetegedések száma is emelkedett.
Hazánkban Pikler Emmi is rámutatott az intézményi károsodás veszélyeire, a morbiditás okaira, és fontos célja volt, hogy a bölcsődei és a csecsemőotthoni állapotok javuljanak,[3] melynek egyik gyakorlati terepe az 1946-ban alapított és általa vezetett Lóczy utcai csecsemőotthon volt, majd 1961. évtől már módszertani csecsemőotthon, mint a szocialista időszak meghatározó bentlakásos gyermekintézménye.[4] Az intézmény első négy évének eredményeit számos fényképpel illusztrálva A szocializmusban nincsen árva gyermek című könyvében foglalta össze 1950-ben. Pikler Emmi tudatosan és gyökeresen szakított a korábbi kórház és menhely típusú intézmények hagyományaival, és vallotta: "meg kell szüntetni a személytelen, felületes kedvesség és a dresszura még oly tetszetős formáit is, helyette már a csecsemőkkel is együttműködésen alapuló, szorosabb emberi kapcsolatot kell kiépíteni, hasonlóan ahhoz, ahogy a családban felnövő gyereknél kialakult.[5]" A Pikler-módszer egyik fő gondolata: a kisgyerek szabad mozgásfejlődését ne sürgessük, ne akarjuk, hogy minél hamarabb felüljön, felálljon, legyen türelmünk kivárni, amíg magától tudja. Pikler Emmi azt akarta bebizonyítani, hogy intézetben is meg lehet teremteni azokat a feltételeket, amelyek között testileg, lelkileg egészségesen fejlődhetnek a csecsemők és kisgyermekek.
De vajon eredményes lehetett-e alkalmazni a családoknál szerzett tapasztalatokat, módszereket a csecsemőotthonokban is, ami egy természetellenes helyzet? A csecsemőotthon kapcsán meg kell említeni, hogy a második világháború utáni időszakra jellemző intézményesítés a csecsemő- és gyermekgondozást is befolyásolta, mivel a korábbi nevelőszülői rendszer szinte teljesen megszűnt, így a szakmai vita az intézmények javára dőlt el. Ezt fémjelzi az 1990-es évek második feléig hatályos, az állami gondoskodás alatt álló gyermekek nevelőszülőnél történő elhelyezéséről szóló 2111/1954. (VIII. 25.) MT. határozat, amely csak abban az esetben engedte meg a nevelőszülői elhelyezést, ha nem volt férőhely a nevelőotthonok-
- 17/18 -
ban. A bölcsődés korúak egy része is hasonló helyzetben volt, mint a csecsemőotthonban nevelkedő gyermekek, gondolva a sokáig működő ún. hetes bölcsődékre, ahol a gyerekeket csak hétvégére vitték haza.
A Pikler Emmi által vezetett egykori intézetben ma több csoportos bölcsőde működik, továbbá pedagógiai műhely és a módszertani oktatás folyik az ún. Pikler-módszer[6] szerint. A ma alkalmazandó "bölcsődei nevelés-gondozás alapprogramjának" alapelveiben[7] is megjelennek a "pikleri elvek", így különösen "az egyéni bánásmód alkalmazása, a gondozási helyzet, a játék és a mozgás kiemelt jelentősége, a biztonság és stabilitás megteremtése".[8] Ma már tudjuk, hogy a kötődés kialakulásának feltétele a rendszeres és folyamatos gondozás, továbbá hogy a csecsemő tud kötődni a bölcsődei gondozókhoz is. Kutatások igazolják, hogy biztonságos gondozó-gyermek kötődés nagyobb eséllyel fordult elő a családi jellegű bölcsődei ellátási formáknál, mint a hagyományos intézményi nevelés keretei között. A rendszeres elválásnak ugyanis nincs kimutatható kedvezőtlen hatása, ha a kisgyermek megtanulja, hogy milyen gyakorisággal ismétlődnek a bölcsődei szeparációk, és ezek következetesen véget is érnek, feltéve, ha a bölcsődei gondozás is jó minőségű, rizikófaktor nélküli.[9]
A Pikler Emmi által nevesített "saját kisgyermeknevelő" rendszer a mai bölcsődei nevelés egyik feltételét adja, amikor is a csoport vagy a csoport gyermekeinek egy része tartozik közvetlenül egy kisgyermeknevelőhöz. Ebben a rendszerben több figyelem juthat minden gyermekre, számon lehet tartani a gyermekek egyéni igényeit, problémáit, szokásait, amelyeket dokumentáltak is. Pikler Emmi egy-egy gondozóra 2-3 csecsemő személyesebb ellátását ajánlotta a csecsemőotthonok számára, de ez az állandóság a gyakorlatban nem volt megoldható.[10] Lényeges eleme volt az akkori gondozásnak, hogy Pikler nem várt el "anyai viselkedést", attitűdöt a gondozónőktől, csak megfigyelésen alapuló ráhangolódást. Arra tanította őket, hogy fogják vissza túláradó, anyai érzésekhez hasonló szeretetüket, mert ha ezeket rázúdítják a gyerekekre, becsapják őket.[11]
Pikler továbbá felismerte a csecsemőotthonokban a gondozónővel való stabil kapcsolat fontosságát is. Sajnos a súlyos szakemberhiánnyal küzdő jelenlegi gyermekvédelmi rendszerünk - ahol mintegy kétezer nevelőszülő és hatszáz gyermekvédelmi szakember hiányzik és nagy a fluktuáció -, ezt az elvárt személyi állandóságot és biztonságot ma sem tudja biztosítani. A gyermekvédelmi törvény[12] ugyan rögzíti, hogy a 12 év alatti gyermekeket nevelőszülőnél kell elhelyezni, de ennek ellenére 2024. évben mintegy kétezer, 12 évesnél fiatalabb gyermek élt gyermekotthonban. A több mint ezerötszáz, kizárólag életkoruk miatt különleges szükségletű gyermek közül mintegy kétszáz csecsemő élt gyermekotthonban a háromszáz kórházban hagyott kisbaba mellett. Erre tekintettel félő, hogy az intézményi visszarendeződés folyamata felgyorsul, és egyre több "babaotthon" fog létesülni.
Pikler Emminek és munkatársainak hatása volt a gondozónők képzésére és a kisgyermekeket érintő játékpedagógia kérdéseire is, és nagy hangsúlyt fektettek olyan játékszerekre, amelyek megfelelő tapasztalathoz segítik a gyerekeket és amelyekkel önállóan tudnak játszani.[13] A gondozónőképzésnek jelentős állomása volt az 1965. évi képzési tanterv, valamint az, hogy 1972-ben jelent meg Pikler Emmi szerkesztésében Az egészséges csecsemő és gyermek fejlődése és gondozása című háromkötetes, több kiadást megért tankönyv, amely hosszú évekig a szakemberképzés egyik alaptankönyve volt.[14] Hangsúlyozni kell azt is, hogy az 1970-ben megalakult Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézete (CSOMI) és a Bölcsődék Országos Módszertani Intézete (BOMI) munkája több ponton is összekapcsolódott. A gondozáspedagógiában a BOMI a "pikleri elveket követte", a játékpedagógia tekintetében csak az 1979-es Játék a bölcsődében című módszertani levél hatálybalépése után egyezett meg, vagyis a felnőtt csak a gyermekigényeihez igazodva kapcsolódjon be a játéktevékenységbe, szemben az irányított játéktevékenységgel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
